Baromfi Tenyésztés, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-04-01 / 4. szám

A KETRECES GALAMBTARTÁS A táplálkozási kultúra fejlődésével az egész világon előtérbe kerül a könnyű, zsírtalan húsok fogyasztása, s ezek közé tartozik a galambhús is. Ez a magyarázata, hogy megnőtt az érdeklődés a vágógalamb iránt, a ter­melés azonban sehol sem képes lépést tartani az igé­ny­ekben. A kisállattenyésztés ágazatain belül a galambtartás az utolsó, amely a nagyüzemi álattartás adta lehetőségek között próbál gyökeret verni. Rögtön hozzá lehet tenni, hogy egyelőre nem sok sikerrel. Kevés a szaporulat, rossz a termékenység sok az el­vert fiatal, magas a felnevelés során a kiesési százalék. E problémák nagy részét a zárt tartás hozta magával. A jelenlegi tartási és takarmányozási technológia a sza­bad tartásra alapozott, s ez a kedvezőtlen termelési eredmények döntő oka. A zárt tartás alapfeltétele az lenne, hogy a galambok biológiai igényét maximálisan kielégítő, optimális kö­rülményeket teremtsünk hozzá. A legfontosabb a megfelelő minőségű és beltartalmú keveréktakarmány (táp). Ezen túlmenően is megmarad­nak azonban a jelenlegi csoportos tartásból adódó prob­lémák. A nagyüzemekben a növendékek tenyészérettsége ide­jén az egyes volierekbe meghatározott számú hímet, il­letve tojót telepítenek. A madarak párbaállás után ma­guk foglalnak fészket és kezdik el a költést. Ez azonban a valóságban nem egyszerű, ugyanis a betelepített hímek között mindig vannak erősebbek, aggresszívebbek az át­lagosnál, azok a 2—3 tojót és sok esetben egy sor fészket lefoglalnak és közben esetleg egyikkel sem kezdik el a költést, vagy csak sokkal később, mint ha előre, egye­denként lettek volna elpároztatva. A gyengébb hímek viszont csak hetek múlva állnak párba és ezért kezdik jóval később a költést. Ez a termelés rovására megy, azonban a jelenlegi tartási rendszereken belül más le­hetőség gyakorlatilag nincs. Az egyedenkénti páralakí­tás, a költőhely-foglalás nagyüzemben, többezres állo­mányoknál kivihetetlen. A már egyszer párbaállt galambok évekig együtt köl­tenek, azonban előfordul olyan eset, amikor új párt választanak maguknak. Ilyenkor nemcsak az a baj, hogy két pár szétmegy, hanem igen sokáig harc folyik a fé­szekért, s ennek gyakran a tojások összetörése, fiatalok összetiprása az „eredménye”. A párbaállt és költő-nevelő állományoknál további problémát okoz a csoportos tartás, a termékenységet illetően. A kifejezetten haszongalamb fajták kitenyésztésekor már figyelembe vették az állatok csoportos tartásbeli viselkedését, és csak a szelíd vonalakat tenyésztették tovább, mégis igen sok problémát okoz, hogy egyes hí­mek, ha a másik már párzik, azokat megzavarják. Sok esetben ez a tojások terméketlenségének egyik okozója lehet. Az intenzív, zárt tartásra kitenyésztett galambok egész évben folyamatosan költenek, s tojásrakási ciklusuk 28—34 nap. A tojások kelési ideje 17 nap, a fiatalok vágóérettsége 28—30 nap. Ez tehát azt jelenti, hogy egy­azon időben történik a fiatalok nevelése és a következő tojások keltetése is. A fiatalok 18—20 napos kortól kijön­nek a fészekből, és meglátva szüleiket a szomszéd fé­szekben, az új tojásokon ülve, bemásznak oda. Ebből igen sok kár adódik, részben abból, hogy összetörik, s még több abból, hogy bepiszkolják a tojásokat, és az ilyen tojásba a legtöbb esetben befullad a kisgalamb. A jobb helykihasználás végett a fészkeket többemele­tesre építik. A már 18—20 napos, a fészekből kijövő fiatalokat , ha véletlenül a röpdeszkáról leesnek, igen sokszor az alul levő fészekben költő galambok agyon­ütik. Mindezek miatt egy-egy állományban a kiesés igen je­lentős lehet. E veszteségeket okozó tényezőknek a megszüntetése volt, a tenyészgalambok ketrecben tartásával kapcsolatos kísérleteimnek a fő célja. Az első évek nem nagy sikerrel jártak — mint utóbb kiderült — a ketrec belső elrende­zése következtében. A ketrec belseje ugyanis egyszintű ZScm 30 m­ 17

Next