Református gimnázium, Kisújszállás, 1936
GONDOLATOK AZ INTERNÁTUSI NEVELÉSRŐL. Közismert dolog, hogy mai életünk minden vonatkozásában, korunk minden tünetében kiegyensúlyozatlan keresés , irány és cél nélkül való hullámzás, az eszmék, nézetek zavaros kavargása, mely kicsiny körökben épúgy, mint nagy távlatokban feszültséggé torlódik, hol kisebb, hol nagyobb válságokká súlyosodik. Az élet folytonos problémákat vet fel; ezeknek megoldása, vagy elodázása újabb kérdéseket hoz felszínre. De minden kérdés, úgy az egyént, mint a családot, nemzetet, fajt illető, — végül is a hatalmi kérdésbe torkollik, ennek lesz folyománya, vagy ennek rendelődik alá. A hatalom elérése, akár pozícióbeli, akár gazdasági, végeredményben a képességtől függ; a képesség pedig rátermettség, — tehát öröklött sajátságok, — mellett, nevelés eredménye. Innen érthető, hogy a politikai s gazdasági kérdésekkel együtt a nevelés is az érdeklődés homlokterébe került. Természetesen ezen kívül más tényezők is hozzájárultak a nevelés fontosságának felismeréséhez. Nevelés problémák bő forrásává válik az a kétségtelen ellentét, mely az iskola idealizmusa és a élet realizmusa, helyesebben utilizmusa között fenn áll. A nevelésnek faji érdekké és nemzeti kérdéssé való tágulása, jövőt formáló ereje, ily irányú fontosságának felismerése csak fokozták az érdeklődést. Valóban sohasem foglalkoztak annyit, pedagógiai kérdésekkel, mint manapság. Nem állíthatjuk, hogy a gyakorlati pedagógia, melynek a nevelés feladata, mindenben követi azt a pedagógiát, melynek a nevelés tárgya. Az előbbi, a nevelő gyakorlat, módszerében, intézményeiben konzervatív jellegű, fejlődésének üteme lassúbb, de biztosabb. Csak az időt állót, az értékest veszi át és állandósítja, minden kísérletezést, mely kitűzött céljának nem felel meg, elsorvaszt. A gyakorlati nevelés kitűzött céljának elérésére nevelő intézményeket létesít. Ezek az intézmények a, már fejlettebb fokú nevelésre mutató, szervezett nevelő közösségek. E közösségekben is végső elemzésben a nevelés egyéni, fejlettebb