Református gimnázium, Kisújszállás, 1943

I. Iskolánk múltja. A Horthy-gimnázium abból az iskolából fejlődött ki, melynek az alapját 1717 körül vetették meg Kisújszállás újonnan települő lakosai. Az első tanítója Musnai Mózes lévita. Kezdettől fogva hosszú időn át a debreceni kollégium partikulája, 1797-ig rektorja. Ekkor Komáromi Gábort állandó professzorrá választják, 1807-ben ismét rektoria lesz. 1852-ben az Entwurf­ban megkívánt felszerelések hiánya miatt mint magánjellegű algimnázium folytatta működését 3 osztállyal és tanárral. 1854-ben felállítják a negyedik tanszéket s a IV. osztályt, 1855-ben az 5. és 6­ tanszéket. Az V. osztályt 1861-ben, a VI. osztályt 1862-ben nyitják meg. Az 1883. XXX. t.-c. megalkotása után 7 tanszékkel mű­ködik mint 6 osztályú gimnázium. 1893-ban megnyílik a VII., 1894-ben államsegéllyel a VIII. osztály. Az iskola ezzel a tanévvel fennállásának 227-ik, mint főgimnázium 50-ik évét tölti be. Az 1924—25. tanévtől kezdve reálgimnázium, 1935—36-tól kezdve gimnázium. Mostani épületébe 1894-ben költözött, azelőtt a már lebontott központi fiúiskolában volt elhelyezve az elemi népiskolával együtt. Az 1927—28. tanévtől kezdve a Főméltóságú Kormányzó Ur en­gedélyével a Horthy-gimnázium nevet vette fel. 1818—1851-ig az intézetnek 50 rektora volt, 1842—1893-ig 38, 1894-től 94 tanára. Híresebb rektorok: Török Pál 1859-ben, Főrdős Lajos 1864-ben. Híresebb tanárai: Nagy László, Dr. Illéssy János, Dr. Pruzsinszky Pál, Dr. Pallagi Gyula, Szeremley Barna. Növendékei közül kiemelkednek : Nagy Imre, a korán elhalt költő, Dr. Csiky Kálmán egy. tanár, Dr. Tóth János v. k. t. t., az O. F. B. elnöke, Móricz Zsig­­mond író. Az intézet igazgatói: 1855—58-ig Nagy László, 1858—63-ig Jermy Gusztáv, 1864—1888-ig évenként váltakozva Keszi Hajdú Lajos, Koncz Lajos, Vári Gábor, Szabó Imre, Silling Elek, Győri Lajos, 1888— 89-ben Dr. Székely Bendegúz, 1889—93-ig Benő János, 1893—96-ig Dr. Pruzsinszky Pál,, 1896—1903-ig Dr. Pallagi Gyula, 1903—1917-ig Szeremley Barna, 1917—18-ban Karácson Béla, 1918—19-ben Csatáry Endre, 1919—29-ig Soós József, 1929—36-ig Vadai Ferenc, 1936—37- től Janó István.

Next