Állami Bessenyei gimnázium, Kisvárda, 1920

3 végéig történt szabadságoltatása okozott újabb nehézségeket, mivel a testületben fennálló szakszerű aránytalanság helyettesí­tését alig tette lehetővé. Intézetünk áprilistól kezdve valóságos tanárhiánnyal küzködött, holott országosan a menekült tanárok elhelyezése körül volt a legtöbb baj. A másik kellemetlenség, mely munkánkat károsan befo­lyásolta a fűtési nehézségekből származott. Ideiglenes épületünk már magában is kedvezőtlen elhelyezésű: egészen szabadon ill. zárt folyosói nincsenek, ablakai, ajtói az utcára, illetőleg a szabad udvarra nyílnak. Az oláh megszállás annyi kárt tett benne, hogy — bár 22 ezer koronát költött a község rendbe­hozatalára, — ez mégis csak hiányos maradt, és rosszul záró szimpla ajtók és ablakok mellett kell tanítanunk. Ilyen körül­mények között igen sok fűtőanyagra van szükség, de ennek is alig van látszatja. Tetézte a bajt a tüzelő fa beszerzésének és szállításának sokféle kellemetlensége : különféle hatóságok há­rom ízben foglalták le magában az erdőben, mindannyiszor hosszadalmas utánjárással sikerült csak a zártól való feloldása; a szállítási igazolványok beszerzése és maga a szállítás mindig késedelmes volt, a fa egységárát pedig maga az állam ismé­telve emelte. Így azután tényleg keveset használt a szülők va­lóban elismerésre méltó áldozatkészsége, akik 72200 koronát bocsátottak az intézet rendelkezésére, a faszünetet elkerülni nem lehetett és munkánk december hó 20-ától február hó 14-ig félbeszakadt. A tanítást június hó 21-éig folytattuk, a befejező össze­foglalások június hó 22—27. napjain folytak le, ugyanakkor délutánonkint a magánvizsgálatokat tartottuk meg, melyeken Ady Lajos tankerületi kir. főigazgató elnökölt. Az érettségi írásbeli vizsgálatok május hó 23—23. napjain, a szóbeliek június hó 20—23. napjain voltak a tankerületi fő­igazgató vezetése alatt. Az isk. évet június hó 29-én a szokásos Te Deum után fejeztük be. Változások a tanári karban. Még a szünidő folyamán félévi szabadságot kapott Bozsenik Béla, nagybányai áll. főgim­náziumi menekült, ide beosztott r. tanár, majd 1921. évi feb­ruár hó 1 -én véglegesen nyugalomba vonult. Sabján János, ungvári kir. kath. főgimnáziumi menekült, beosztott tanárt a

Next