Állami Bessenyei gimnázium, Kisvárda, 1921

I Adatok az 1921 —22. isk. év történetéhez. A tanév kezdete és lefolyása. Bár ez a tanév két előzőhöz képest, általában nyugod­­tabban folyt le, azért normálisnak még sem mondható, mert első felében járványszünet s még inkább a folytonos tanárvál­tozás gátolta az iskolai munka rendes, harmonikus menetét. E körülmények zavaró hatását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az első félév végéig hétszeri tantárgyfelosztás és ugyan­annyi órarend vált szükségessé. A második félévtől kezdve, két rövid rendkívüli szünetet leszámítva, zavartalanul folyt a tanítás egészen az tanév végéig s a tanári kar is állandósult. Az iskolai munka krónikájának főbb adatai a követke­zők: Alakuló értekezletét a tanári kar aug. 26-án tartotta. Aug. 27—31­­napj­ain voltak a javító, felvételi és a magánvizsgálatok. A tanulók beiratása szeptember első három napján történt. A tanítás azonban a községben dühöngő vörheny­járvány miatt az V.—VIIi. o.-ban csak szept. 19-én, a II.—IV. o.-ban okt. 3-án és az I. o.-ban okt. 10-én kezdődött meg. A tanév folyamán három ízben volt rövidebb rendkívüli szünet, még­pedig nov. 28-tól dec. 2-ig, mikor az intézet az új épületbe költözött, azután febr. 9—II. napjain, az abnormis időjárás (hófúvás) miatt és február 16—27-ig, mikor is fűtő­anyagunk elfogyott s újat nem tudtunk azonnal beszerezni. Egyébként a hosszabb szénszünetet csak úgy sikerült elkerülni, hogy a szülők, elismerésre méltó áldozatkészséggel, 104500 K.-t adtak össze fűtőanyagra. A rendes tanítás a Vili. o.-ban jun. 14-ig folyt. Az év­végi osztályvizsgálatok a Vili. o.-ban máj. 6—13-ig, a befejező összefoglalások az I.—VII. o.-ban jun. 14—20-ig, az I.—VII. o. magánvizsgálatok pedig jun. 2­—22-én voltak, ez utóbbiakon Ady Lajos tanker, kir. főigazgató elnökölt. Az iskolai évet jun. hó 29-én a szokásos d­e­ceum után évzáró ünnepéllyel és a bizonyítványok kiosztásával fejeztük be.

Next