Állami Bessenyei gimnázium, Kisvárda, 1944

dott el. — Magánvizsga volt szept. 13-15., júl. 9-11. és a VIII.-ban jún. 11-13. napján. — Az összefoglalókat júl 9-12., a VIII.-ban jún. 5-9. napján tartottuk meg. Az évet júl. 14-én fejeztük be egyházi és és iskolai ünnepséggel, ugyanekkor osztottuk ki a tanulmányi érte­­sítőket is 2. Értekezletek: Szept. 1-én, majd nov. 27-én és 29-én alakuló, — jan. 20-án és ápr. 28-án ellenőrző, — febr. 24-én és júl. 11-én (a VIII.-nak jún. 13-án) osztályozó, — febr. 24-én tandíjmegállapító az I-II. félévre (a VKM. rendelete júl. 13-án, az évvégi osztályozó tanács­kozás után érkezett meg!) — május 6-án szülői (Keresztes Pál ig. előadásával a demokratikus iskoláról és a földreformról ; a szülők eddig itt soha nem látott érdeklődést tanúsítottak az értekezlet iránt!) — ápr. 19-én és 24-én, továbbá május 3-án és 11-én módszeres (a VKM. 56.002./ 1945. és 900/1944-45. Főig. rendelet megbeszélésére) — iskola­­könyvellenőrző jún 28-án. 3. Változások a karban. 1944. jún. 4-én hajnali 4 órakor a Gestapo ismeretlen helyre hurcolta Práger Jenő “kivételezett“ kar­társunkat. 34. szolgálati évében volt, és szolgálatából 29 évet töltött intézetünkben. Nagy nevelő készségével, széleskörű tudásával, párat­lan emberszeretetével sok-sok barátot és tisztelőt szerzett magának. De akadtak a fajelmélettől megtébolyult ellenségei is. Becsületessé­gére mi sem jellemzőbb, mint hogy súlyosabb gazdasági viszonyok közt volt elhurcolásakor, mint pályája kezdetén. Visszatértét hitvese, régi kartársai és tisztelőinek nagy köre várja aggódó szeretettel és félő reménykedéssel. Eltávozott: szept.-ben Mancsec József, okt. első felében Geller Erzsébet, Hafenscher András, Nagy Ferenc, Paizs József, Petrassevics Metód, — okt. 15.-e után dr. Szalay György ig., Jancsó Antal ig. és Komoróczy Péter. Szolgálatra jelentkezett; szept.-ben Papp János ig. ig. tan., a a marosvásárhelyi főigazgatóság középiskolai előadója (szatmárnémeti főig. 4.005/1944. sz. r.) — nov.-ben ifj. Hollós István, munkatáborból hazatért volt endrődi ikat. polgári iskolai tanár (VKM. 55,936/1945.) — dec.-ben Dávid Zsigmond a szamosúj­vári áll. kereskedelmiből (55,145/ 1945. VKM.), Dávid Zsigmondné Asztalos Vilma a kolozsvári áll. koed. gimnáziumból (VKM. 55,145/1945. és dr. Tóth Béla a székelyudvarhelyi ref. gimnáziumból (55,145/1945.) — jan.-ban Vajda László, — febr.-ban Dévényi József az ungvári áll. gimnáziumból (VKM. 55,511/1­45.),­Jan­csó Antal igh., dr. Hernádi Lajos, dr. Kovács Magdolna az újvidéki áll. kereskedelmiből (VKM. 55,414/1045.) és Tóth Ernő a nagyváradi áll. kereskedelmiből (VKM. 55,758/1945.) — márc.-ban Komoróczy Pé-

Next