Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2003 (12. évfolyam, 2-3. szám)

2003 / 2. szám - ÖSSZEFOGLALÁSOK - Niederhauser Emil: Történetírás és nemzet

A trieri Gabriele Lingelbach az amerikai és a francia történetírás kapcsán először elvben kifejti a kulturális transzfer (kb. = hatás) és az összehasonlítás fogalmát. A két módszer egyaránt elsőbbségre törekszik a másikkal szemben. Van olyan felfogás, hogy az összehasonlítás a kiemelt eseteket elszigeteli környezetüktől, pedig azzal összefüggenek. A hatáskutatás (nem olyan tudományos, mint a transzfer, de talán megteszi) éppen a kölcsönhatásokat vizsgálja. Valójában mindkét módszerre szükség van, az elsőbbség kérdése meddő. Itt a francia és az amerikai történetírást veti össze a XIX. század második felében. Mindkettő a német történetírást tartja a példának, de valójában csak az amerikaiak tanultak valamit tőlük. Az amerikai történészek majdnem fele tanult német egyetemeken, a franciák közül csak a negyedrészük, de ezek a jelentős történetírók. Tanárcsere csak a németek és az amerikaiak között létezett. Az amerikai történészek hagyatékában sok a francia könyvekről írt ismertetés, amerikairól alig. Fordítást a másik nyelvből alig találunk. Persze a hosszabb németországi tanulmányok mögött az van, hogy az amerikaiak csak nyelvet tanulni jártak oda. A franciák előbb csak magánlevelekben bírálták a német történetírást, később azonban a szaksaj­tóban i­s. A franciák a konkurenciát látják a németekben. A szemináriumi oktatást viszont a franciák és az amerikaiak egyaránt nagyra becsülik. De az intézményt mégsem vették át, mert a szeminárium nemcsak az órát jelentette, hanem helyiséget, s szervezetet is. A német történetírásból csak bizonyos részeket vettek át. A francia és az amerikai összehasonlításából az derül ki, hogy a szakma professzionalizálódása (tanszékek, karrier) mindkettőben nagyjából egy időben ment végbe. A felhasznált módszerek is hasonlók. A franciákat nagyobb mértékben határozta meg az, milyen középiskolából jöttek, inkább a ténytudásra helyezik a hangsúlyt, a felkészítés tagoltabb. Az amerikaiak inkább kutatásra vagy politikai karrierre törekszenek. De mindkét esetben az oktatást és a kutatást, német mintára, egy intézményen, az egyetemen belül képzelik csak el. A franciáknál az egytemeket az állam irányítja, az amerikaik inkább a piaci igényekhez alkalmazkodnak. Mindkét történetírás a németből csak bizonyos elemeket vesz át. Inkább csak a makrotendenciákat lehet leírni az öszehasonlítás során. Több kutatást sürget, és figyelmeztet a szakkifejezésekkel kapcsolatos nyelvi problémákra. Végül Matthias Middell, a lipcsei egyetemen a tanulmányi ügyvezető, az 1945 utáni két német történetírást hasonlítja össze. A dolog bonyolult, hiszen mindkettő a maga rendszerének a legitimálását is szolgálta. Az NDK fejlő­déséből indul ki (maga is ott nőtt fel). A nyugatiak csak a különbségeket látták a két történetírás között. Az NDK-ban néhányan elismerik a nyugatnémet történetírást. A hetvenes-nyolcvanas évek során bekövetkezett valamelyes enyhülés. 1970-ben Unbewältigte V­ergangenheit (Feldolgozatlan múlt) címen három kiadásban is megjelent egy gyűjteményes kötet a nemzetiszocialista 10

Next