Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2003 (12. évfolyam, 2-3. szám)
2003 / 2. szám - ÖSSZEFOGLALÁSOK - Niederhauser Emil: Történetírás és nemzet
nehéz, 1492 óta nincsenek független kultúrák. Az elhatárolódást az ideológiától, a szépirodalomtól stb. mindig szem előtt kell tartani. Az első rész címe A történelem mint nemzeti vetület Stefan Berger glamorgani (Wales) egyetemi tanár a német, angol, francia és olasz nemzeti történetírást hasonlítja össze 1800-tól. Ekkor a történetírás elsődleges feladata politikai jellegű, a nemzetállam építésének elősegítése. A történetírás ugyan ekkortól már az objektivitást hirdeti, ettől tartja magát tudományosnak (a műkedvelőktől elhatárolódva), az értékmentes tudomány persze fikció. A német történetírás mindig a nemzeti ügyet támogatta, ezért Hitlert is. Az olaszoknál 1925 óta sok vita volt, és sok minden megjelenhetett, ami Németországban elképzelhetetlen volt. A francia történetírás alapvetően baloldali volt, de a vichy-i időszakban sokan támogatták a kormányt. Az angolok szívesen tanultak a németektől, azok viszont módszertani szempontból bírálták őket, mert közel álltak a szépirodalomhoz. A nemzeti történetírás alapkérdése az eredetmítosz, de az újkor vonatkozásában, a németeknél az 1870/71-es egyesülés. Ekkor volt divatban a nemzetkarakterológiák összeállítása. A történészek mégis egyfajta ökumenét alkottak, bár különböző nemzetekhez tartoztak, tanultak egymástól, voltak kitapintható hatások. A munkásmozgalmi tematika sokakat vonzott. A német társadalomtörténet az 1960-as évekig gyenge volt, az erős állam miatt. 1918 után a „népiségtörténet” (Volksgeschichte) volt a divat. Az angoloknál viszont a rasszizmus is előfordult (Freeman). Még a társadalomtörténet is alapvetően nemzeti volt. Valamiféle európai identitás ekkoriban gyanús volt. Persze felvethető itt a kérdés, vajon a nemzetállam szükséges lépcsőfoka volt a fejlődésnek. Manapság a történetírás szerepe a köztudatban csökken, a homogén nemzeti történelem paradigmáját sok mozzanat kétségbe vonta. De a Balkánon pl. most is (1999 !) alapvető az ősellenség-kép. A Humboldt Egyetemen oktató Andreas Eckert az afrikai történetírást vizsgálja három esettanulmány kapcsán. Általánosságban utal arra, hogy az afrikaiak büszkék most felfedezett, persze a gyarmatosítás előtti történetükre. Mindenfelé a nemzeti történetírást sürgetik. A rabszolgaság kérdését alig tanulmányozzák. Általános az, hogy létezik afrikai történelem, ezt afrikai szempontból kell vizsgálni, a fő módszer az oral histroy. Az első esettanulmány Nigéria, ahol már 1948-ban megalakult egy college, ma 12 egyeteme van. A gyarmati korszak a nemzeti történelemben csupán epizód. Előtte viszont igen dicső története volt az országnak. A történészek angol képzettségűek, az egyik egyetem élén iszlamizált angol áll, aki konzervatív muszlim. A Biafra-háború persze komoly hatással volt a történetírásra. A nacionalista koncepciót bírálják, de mégis a nemzetépítés a legfontosabb. A történetírás társadalmi hatékonysága csekély. A gazdasági nehézségek miatt az oktatók fizetése mintegy a tizedére csökkent. 4