Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2005 (14. évfolyam, 1-3. szám)
2005 / 3. szám - TÖRTÉNELEMELMÉLET ÉS HISTORIOGRÁFIA - Pabis Eszter: A nemzet mint akarat és képzet. A svájci történetírás 1900 körül
mint a nemzeti identitás alapja: a középkori „államalapítás”, a polgári erényekkel felruházott alpesi parasztok mítoszában. Mi sem jobb példa erre, mint a XIX. század folyamán az államalapítás dokumentumához méltóan nemzeti relikviaként ünnepelt alapító okirat (Bundesbrief) kultusza (az 1960- as évektől s az 1991-es jubileumi ünnepségek kontextusában viszont nyilvánosan is felmerült Svájcban az a dilemma, hogy nem kellene-e 1291 helyett 1848-at megtenni az államiság ünnepének). Oechsli fő teljesítménye Buchbinder szerint tehát az, hogy kibékítette egymással a tudományosság, az objektivitás kritériumait és a nemzeti identitás alapját képező, Ranke vagy Kopp értelmezésében viszont tudománytalan módon (krónikák, irodalmi szövegek vagy a népi színjátszás által) hagyományozódott tartalmakat. Hasonlóan jellemezhetjük Johannes Dierauer történetírói munkásságát is, azzal a különbséggel, hogy ő jóval nagyobb hitelességet tulajdonított a krónikáknak (Aegeidus Tschudi-t „svájci Hérodotoszként” dicsérte), s nem a tudományosságot, hanem a nép tanítását tűzte ki elsődleges céljául. Karl Dandliker stílusa viszont a történelmi regényére emlékeztet: bár valamennyire a kritikai pozitivizmus iskolájának eredményeit is integrálta munkáiba, Walter Scottot példaképeként csodálta. (Az említett széles körű hatékonyság érdekében például a lábjegyzeteket is elhagyta a szövegeiből.) Oechslihez és Dierauerhez hasonlóan ő is az államalapítás történetére koncentrál, de Friedrich Schiller Tell Vilmosát idézve. Szerinte a mondák a néplélek kifejezői, szemtanúk írásba foglalt jelentései, s ha nincs ellenük szóló vagy alternatív írásos forrás, valamennyire támaszkodhat rájuk a történelemtudomány. Dandiiker történetírása tehát jóval ideologikusabb Oeschili vagy Dierauer munkáinál. Ennek oka Buchbinder szerint nem csupán abban keresendő, hogy ő volt hármójuk közül a pályáját legkorábban kezdő történetíró, hanem abban is, hogy Dandliker tevékenysége még az említett sempachi ünnep előtti időre koncentrálódik. A „testvérviszály” idején pedig nem más, mint a múlt (a Befreiungstradition) jelenthette a közös identitás, a nemzeti integráció egyetlen alapját. Pa bis Eszter Sascha Buchbinder: Der Wille zur Geschichte Sweizergeschichte um 1900 - die Werke von Wilhelm Oeschli, Johannes Dierauer und Karl Dándliker (A történelem akarása. Svájci történelem 1900 körül; Wilhelm Oeschli, Johannes Dierauer és Kari Dándliker művei). Chronos, Zürich, 2002. 317 p. 25