Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2006 (15. évfolyam, 1-3. szám)

2006 / 1. szám - HISTORIOGRÁFIA ÉS TÖRTÉNELEMELMÉLET - Erős Vilmos: Breisach, Ernst: A posztmodern kihívás és következményei

formái (pl. Európa-centrizmus) ellen. Általában a posztmodern protestál mindenféle „identitás” megteremtésére irányuló kísérlettel szemben, ebbe azután természetesen beletartozik a nemzeti önazonosság megkonsturálására irányuló törekvés is. Az amerikai szerző itt is kitér mindennek a történet­tudományos gyakorlatban való lecsapódására is. Az alapvető probléma itt a modernitás és a szcientizmus paradigmájára építő társadalomtörténet uralkodó pozíciójának megkérdőjelezése: az ezzel szembeszegezett új történetírói műfaj a revideált, de azért új formában megjelenő kultúrtörténet.­ Utóbbi nem kíván langue curée-t, struktúrát, hosszú távú összefüggéseket kiszámolni, hanem inkább megérteni törekszik, például kontextusok, diszkurzusok, recepciók és más értelem- vagy jelentés-konstituáló tényezők alapján. Mindez az irodalmiasság, a leírás, a narratívum visszacsempészését is jelenti a történetírásba, aminek emblematikus toposza Gee­~tz „thick description”-ja. Breisach ez új kultúrtörténet három alapvető formájára mutat rá: Alltagsgeschichte, microstoria és az új historizmus. Az új kultúrtörténet mindezen formáit azonban még a régitől is megkülönbözteti például az, hogy bár a szociális struktúrák determinizmusával szemben a szubjektív, antropológiai momentumokat húzzák alá (s ezzel akár a biográfiát is revideálják) - utóbbit nem tekintik hősöknek, mondjuk Carlyle vagy Dilthey értelmében, s nem vélik a történelem hajtóerejének sem. Breisach könyvének utolsó részéből a következőkre hívnám fel a figyelmet: egyrészt röviden kitér a marxizmus és a posztmodern kapcsolatára. Itt főként a frankfurti iskola kerülhet szóba. Ez részben ugyan, mint pl. Adorno és Horkheimer „A felvilágosodás dialektikájáéban (de a Breisach által nem érintett Marcusét is felemelíthetjük) megelőlegezi a modernitás­­kritikát, alapvetően azonban, s különösen utolsó, harmadik szakaszában, illetve Habermas életművében a poszmodern egyik legfőbb opponense. Habermas a maga kommunikatív teóriájával reflektál ugyan néhány vonatko­zásban az esszencializmust elvető pozíciókra, alapvetően azonban mégis ragaszkodik a felvilágosodás és a racionalizmus, azaz a modernitás értékeihez, s szerinte lehetséges közös nevező a különböző életvilágok között. A marxizálók közül említtessék meg még Fredric Jameson is, akinek sajátos értelmezése szerint nincs olyan nagy törés modern (kapitalizmus) és posztmodern között, utóbbi ugyanis a kései kapitalizmus logikája, azaz a modernség ellentmondásainak logikus (alkalmasint: vég-) kifejlete. Kevesebb figyelmet szentel Breisach a feminizmusnak, amely bizonyos tekintetben a 4. V. ö. Erről a hosszú éveken keresztül folyó vita a német történetírásban, pl. a Geschichte und Gesellschaft című folyóirat hasábjain. Ennek fő tárgya, hogy a társadalomtörténet (Gesellschaftsgeschichte) vagy a kultúrtörténet (Kulturgeschichte) legyen a történetírás fő genie-ja. 6

Next