Állami felsőbb leányiskola, Kolozsvár, 1899

Az év története. Az iskolai év kezdete. Az iskolai évet rendes időben kezd­tük meg. Szeptember 1-én, 2-án, 3-án és 4-én folytak a behatá­sok és fölvételi vizsgák. Egy növendék tett fölvételi vizsgát a ne­gyedik elemi osztályból az első osztályra. 18 növendék tett az első osztályból fölvételi vizsgát a II. osztályra, két növendék a másodikból a III. osztályra. Négyen tettek fölvételi vizsgát a har­madik osztályból a negyedikre. Négyen nem feleltek meg és vissza lettek utasítva. 5-én folytak a javító vizsgálatok. 7-én volt az is­kolai év ünnepélyes megnyitása és 9-én kezdettük meg a rendes tanítást. Az első osztályban volt 36 növendék, a másodikban 54 A tantestület kérelmére és a miniszteri biztos úr jóakaró közben­járására a magas minisztérium kegyesen megengedte, hogy e nö­vendékeket két parallel osztályba oszszuk be. A harmadik osztály­ban 48 növendék volt, a negyedikben 33, az ötödikben 26 és a hatodikban is 26. Tanítás és nevelés. A tanítás és nevelés munkájában, melyet összes erőnk­ és igyekezetünkkel tőlünk telhetően lelkiismerete­sen végeztünk, felhasználtunk minden eszközt arra, hogy növen­dékeinkből minél hasznosabb és műveltebb honleányokat teremtsünk. Nagy gonddal fejlesztettük bennök a nemzeti és hazafias ér­zést, valamint a többi nemes lelki tulajdonokat. Mert meg vagyunk arról győződve, hogy mint a testet egészségessé és széppé vará­zsolhatjuk a józan életmód és kellő mozgás által, és úgy megad­hatjuk a lelki szépséget, a jóságot a szeretet által. Szeretettel igyekeztünk tehát hatni növendékeinkre, igyekeztünk őket az ön­­feláldozás magasabb eszményéhez szoktatni, megszerettetni velük az igazat, az igazságot, és okszerűen hozzászoktatva őket a szó­

Next