Állami felsőbb leányiskola, Kolozsvár, 1911

Kedves növendékek!* Tulajdonképeni feladatom lenne elmondani, mi annak a mozgalomnak a célja, mely békemozgalom név alatt már az egész művelt világot bejárta; melynek ép úgy vannak lelkes hívei a trónokon és nagy államférfiak, nagy tudósok, filozófusok, írók és művészek, mint a kevésbbé megáldott átlagemberek közt és mely ma már annyira átment a köztudatba, hogy lehetetlen nekünk itt az iskolában tudomást nem venni róla. De fel kell tételeznem, hogy megelőző békenapi összejöveteleink nem voltak egészen hiábavalók és a nagy leányok közül — mert hiszen hozzájuk szólunk ilyenkor elsősorban — legalább nehányan emlékeznek a már elmondottakra. Azokon részletesen ismertettük a békemozga­lom múltját és célját; iparkodtunk feltüntetni, mennyire igazság­talan, rossz dolog a háború. Milyen óriási kár és szenvedés háramlik belőle a nemzetekre és közvetve az egész emberiségre, még ha szerencsés kimenetelű is. Arról is volt szó, hogy a világbéke nem zárja ki a hazaszeretetet, mikor ledönteni iparkodik a korlátokat, melyek mint faji és felekezeti gyűlölet embert embertől elválasz­tanak, hanem ellenkezőleg, az általános emberszereteten keresztül egy magasabb, tisztúltabb hazaszeretetre emel föl. Azt sem tanítják a béketörekvések, hogy mindenbe bele kell nyugodni; az élet küzdelem; a jogokért mindig küzdeni kell, ha másért nem, az igazság kedvéért! A békemozgalom szentesíti a szabadságharcokat s ha a szabadságot veszély fogja fenyegetni, a békebarátnak nem kell majd elveit megtagadnia, hogy kinyújtsa védő karját és segítse a rabigát összetörni. Csak a hiábavaló vérontástól akarja a béke­mozgalom az emberiséget megkímélni; tehát egyrészt a tisztán * A növendékeknek a békenapon tartott felolvasás.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék