Állami felsőbb leányiskola, Kolozsvár, 1911
5 nyers erőre és a legkegyetlenebb furfanggal kieszelt ölőgépekre, melyek maholnap talán már a levegőből is leselkednek a szerencsétlen harcosok életére, akkor bátran elmondhatjuk, hogy május 18.-a az emberiség kultúrünnepe, melyen azt ünnepeljük, hogy a háborúellenes mozgalommal az ember előbbre halad a művelődésben, leveti ősi, vad természetét, nemesebb, szelídebb lesz. De azt mondhatná maguk közül valaki, hogy ugyan minek kell magukat évente egyszer összegyűjteni és elmagyarázni, menynyire igazságtalan, rossz dolog a háború. Hiszen maguk katonák nem lesznek, háborút nem fognak indítani, az az uralkodók és nagy államférfiak dolga s ők nem fogják a maguk tanácsát kikérni, tehát ez az egész összejövetel fölösleges. Ha így gondolkoznak, hibásan gondolkoznak, de magukat ezért még nem lehet megróni. Természetes, hogy maguk még nem érthetik meg, milyen összefüggésben van egyik társadalmi tényező a másikkal, pl., hogy egyebet ne említsek, a nő gondolkozásmódja és felfogása az egész társadalom irányítására. Nem csodálkozhatunk, ha maguk még nem tudják megérteni, milyen mérhetetlenül fontos, hogy milyen gondolatokat, eszméket terjeszt valaki maga körül, mert a gondolatok sem vesznek el nyomtalanul, hanem megrezegtetik a rokonlelkeket. De hiszen évenkénti összejövetelünknek egyik mellékes célja épen az, hogy a maguk segítségére legyünk ebben a — mondhatnék — társadalmi gondolkozásban és elejét vegyük a hibás felfogásoknak, még mielőtt meggyökeresednének. Mert társadalmi felfogásainkban, berendezkedéseinkben még nagyon sok a hiba, még nagyon sok mindent kell megjavítani. És épen ezen a téren megy a haladás leglassabban előre. Valamely célszerű találmány, egy tökéletesebb gép, egy új fém, új vegyület, vagy egy új, eredményesebb orvosi eljárás, hamar utat tör magának, mert az eredmény kézzel fogható, szemmel látható. A társadalmi felfogásokkal, intézményekkel másképen áll a dolog. Ezeknek legnagyobb részét évszázadok szentesítették és annyira megszoktuk őket, hogy nem is merünk rajtuk gondolkozni. Megelégszünk azzal, hogy mindig így volt, mindig így lesz. Mindenben a lényeget, az okot, az igazat kutatjuk századok óta, de a társadalmi intézményekkel szemben mintegy megszűnünk gondolkozni. Csak így lehet, hogy a 20. század embere.