Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
Dr. Varga Béla és Sándor János tanárok beiktatása. Imádság. Mondotta: Vári Albert vallástanár, örök Jóság! Egyedül imádandó igaz Isten! Az öröm és hála érzete dagasztja keblünket e pillanatban, midőn ünnepélyünket a te nevedben megkezdjük. Az öröm érzésével van telve lelkünk, mert iskolánk életében a fejlődés és haladás egy újabb bizonyítékát szemlélhetjük. Azt látjuk, hogy az ősöktől reánk maradt szent örökség lassú sorvadással nem emészti önmagát, hanem erőteljes Lendüléssel igyekszik beilleszkedni az új kor által teremtett újabb helyzetbe, hogy legyen messze világító szövőinek és erőteljes tényező az élet nagy versenyében. Amilyen érzésekkel kiséri az édesanya gyermekének győzelmi útjait és fogadja kivívott sikereit: olyan a mi örömünk is most, amidőn újabb munkatársakat fogadhatunk sorainkba, kik velünk együtt el vannak határozva építeni a te országodat s igy megizmosodott reménységgel folytathatjuk jövendő küzdelmeinket. Örömünknél csak hálánk lehet nagyobb és mélyebb irántadó, mindeneket bölcsen igazgató szent felség. Hiszen te nekünk minden időben hajlékunk voltál. Hajlékunk voltál akkor, amikor nagy önfeláldozással és kétségbeejtő önmegtagadással kellett küzdenünk a létért; a midőn az irigység, féltékenység, a szűkkeblűség és a tudatlanság minden oldalon hálót vetett ellenünk; amidőn érzéseinket visszafojtanunk, gondolatainkat eltitkolnunk !*