Katolikus Marianum intézet, Kolozsvár, 1912
A mi zászlónk. A Mária-Kongregáció évzáró díszgyűlésén elmondotta dr. Hirschler József. Csütörtökön ünnepelt az intézet. Ma a Mária-Kongregáció ünnepel. A kongregánisták köszöntik az új zászlót és elköszönnek tőle. Vaszary Alexa és a kegyelmes Püspök úr után hadd legyen szabad hát nekem is szólani hozzá és róla ! Mert lehet ez a lobogó sokak szemében rongy. Mint ahogy ronggyá leszen minden , ronggyá lesz a selyem, az acél porrá, a gránit sárrá, ha magasabb, szent eszme nem viszi, nem emeli. Mint ahogy sáros rög lehet a haza földje és puszta homok az a sirdomb . . . De nekem nem rongy az a zászló. Mint ahogy nem rög többé az a föld, ha édes hazám nagy fiainak drága vére hullott le teája , mint ahogy százszor szent előttem az a talpalatnyi föld, az a sírdomb, ahol édes apám és majdan drága édes anyám csontjai porladoznak . . . Ha úgy elnézem ezt a szép, nehéz fehér selyem zászlót, melyet az Olga oly nagy szeretettel simogat, hogy alig tud elválni tőle és éjjel-nappal nála és vele van , ha kibontja most ő és a jövőben utána ép oly szeretettel majd más valaki , ha elönti verőfény vagy vihar csapdossa majd : a zászlón — úgy látom — ott ragyog borult avagy derült egek alatt egyaránt két szent szimbólum : Isten és a haza ! Minden, a mi szent, a szívből nő ki. Ha szeretem a földet, melynek fia vagyok; a vályogot, melyből házunk épült ; a követ, melyből oltárt emeltünk; a rög, sár és kő házammá, hazámmá, templomommá leszen. Hazám szent zászlaja is nemzetem szivéből fakadt, szíve-vére lüktetése színekben feslett ki. Hitünk.