Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-06-01 / 1. szám

Molozsvárt Megjelenik e’ jelen tivben a’ Kol­ozsvári Híradó h­e­­ti akin­t négyszer : Vasárnap, Kedden, Csütörtökön »is Cen­teken. Előfizetési ára hely­ben házhoz hordással O IV , a’ nélkül 5 ír. 40 kr. Postán négyszer küldve fi fr. 40 kr., kétszer fi ír. pengőben. ] M. H. ív'IZVdM KCHYVTJÖW HtrliphonMvlári H. növstíekriapló V - 32. magyarországnak­ háromszáz év óta legiliisebb napja májusi 30-a­­§4§. Sin­ea töl­l­é két testv­ér magyar szaza. Éljen az egyesült szabad IT Magyarorszgig! Éljen l'-ik FEHIDIHÁll) alkotmányos magyar király! Éljen ISTVAU föh­erczeg, nádor, kli. helytartó! Éljen a* függeljen magyar felelős kormány! Jogegyenlőség, béke és testvériség e* hon minden szolgárai közt, faj, nyelv és vallás különbség nélkül! X *'/gt . ' Csölön­ök­ jilai. 1* Isis» Hirdetések dija egyszer, I*—10 sorig 20 kr. azon felül minden sor 3 kik­o­­züstben, m­ásodszori é'shar­­tvadszor­i ism­étletei­t­e’ dí­j­nak fele. *­­ Tartalom. Kinevezések. Országgyűlés. A’ Ne­velés ügyében. Felszólítás. Nyilatkozat. Austria. Kül­föld. Hirdetmények. E kinevezések. Az érd. udv. kanczellaria fo­galmazó id. I­n­c­z­e Mihályt erd. kői m.széki tit­kárrá nevezte ki. A hind bányái k. arany váltási harmadik ülnök és termű felügyelő Ka uber János nagyági bányajáru­ló segédnek, annak megürült helyébe pedig bány­ász­­gyakornok Bei­tlerf’ Lajos neveztetett. Vöröslőrm­i k. harmincza­di ii nők Volf Antal , ellenőrködő írnoknak neveztetett a’ vulkáni k. har­­minczadi hivatalnál. , Vízaknai kir. sóhivatali ellenőr Ferenczi Antal fensőbb helyen tordai kir. sóhivatali bányanagygyá neveztetett. Országgyűlés. A­ már csak volt Erdélyországnak korai és rendei május 30-án délelőtt tartott országos ülésükben kimondák „legyen“ szavukat a’ honegyességre.­­S azt hiszitek talán : egy többségben le­vő párt vívta azt ki, melylyel szemben a’ fi­gyelemre sem méltatott kevesebbség békétlen­séget rejtve keblében vonult viszsza. Egy meny dörgő külön­véleményről ’s ar­ról vártok tőlünk tudósítást , miképen ment föl az egyesülési törvényjavaslat csak két pecsét­tel hitelesítve nemde? Csalatkozzok hála istennek ! Május 30 - át örökemléküvé nem csak az unió kimondása teszi, melynek úgy is többsége volt a’ hazában, hanem a’ véleményegység, a’ testvéries öszszetalálkozás, mely e’ napon ülte Erdélyben soha sem látott nagyszerű diadalát. De halljátok a’ történtek folyamát. A’ múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása után, az országos elnök kinevezi a’ bíráló bi­zottságot 37 tagból. Ekkor béjó a’ kormányszék’s a’ kormány­zó elnököt. A’ terem karzatainak minden zugát zsúfolásig megtömött ’s mégis sokkal nagyobb számmal kinnrekedt hallgatóság zaja csilapul­­tával ’s a’ kir. előadások három első pontjának felolvasása után legelőször Wesselényi Miklós emelte föl dör­gő szavát. Hallván, úgymond, a’ kir. előadá­sokat, kétséget nem szenved, miszerint a’ há­rom első pont oly szoros kapcsolatban áll, hogy egyiknek megoldása által van föltételezve a’ más kettő: természetes hát, miképp e’ három pontot együtt kell tárgyalás alá venni ’s kö­zülük is legelőbb a­ fölött határozni, melytől leginkább függ sorsa a’ más kettőnek. És e’ pont az, mely a két haza egyesüléséről szól. A’ három pont közül azért is bir minden más tárgy fölötti elsőséggel az unio , mert ezt felséges urunk királyunk legfelsőbb királyi akaratával már egyszer szentesítette ’s csak a’ mi megkérdezésünket hagyta fen: aka­runk-e mi is járulni a’ honegység kimon­dásához vagy nem ? Véleményem tehát az, hogy itt mindenek előtt az­ unióról kell tanács­koznunk. Bátorkodom ismét emlékezetbe hozni, miszerint a­ két hon egyesülését felséges urunk már előre megerősítette a­ pozsonyi 1848. 7. t.czikkben. Ott t. i. ki van mondva az unió üd­vös és elkerülhetlen volta, ki van mondva, hogy a’ magyar király oharj­ja létesü­ltét , és ki van mondva, hogy Erdély miképp vegyen részt a’ legközelebbi közös országgyűlésen. Mihez­­képpest azt hiszem , hogy az uniót illetőleg legelőször arról kell szólalniuk: az 1848. 7-ik t.czikket elfogadjuk-é vagy nem? E’ kérdés az, melyre a’ kir. és rr. országosan még nem mondtak ugyan feleletit, de a’ melyet a’ köz­vélemény meny­dörgő szózata a’ két hazában már rég megoldott ’s melyre úgy hiszem, nincs királya­ és honához hű magyar polgár, ki ,,i­­gen et-nel ne feleljen. Az unió üdvös voltát hosz­­szas szónoklattal bizonyítgatni még akkor is fö­lösleges lenne, ha idő volna rá, menynyivel inkább az most, midőn minden peret tenni, sür­getően tenni parancsot. Nem akarom hát a’ drá­ga időt hoszszas beszéddel elrabolni. Anynyit tegyen szabad nyilvánitnom , miként boldognak érzem magamat, hogy nekem jutott osztályré­szül a’ szerencse, egy oly magasztos ügyben, melyért fiatal korom első éveitől fogva küzdöt­tem , melyért szenvedtem , most már szenvedé­seimre enyhítő balzsamut, mely valóban na­­gyobbszerü küzdelmeknek is méltó bére lehet , én emelhetem föl a’ diadalmas lobogót. E’ szent lobogó alá hivom föl a’ t.­rv.et; mondják ki egy lélekkel, egy szájjal: nekünk unió kell az 1848. 7-ik törv.czikk szerint.­­Ekkor egy hatalmas ,,Villo!“ reszketteté meg a’ terem falait, ’s az utczán levő roppant tömeg általi viszhang­­zása emeli a’ jelenet nagyszerűségét.­ Ez ö­­römrivalgás, mond Wesselényink, a’ hon buz­gó óhajtásának el­menydörgő kifejezése sokkal ékesebben és szivrehatóbban szól az unió mel­lett, mint a’ hogy én támogathatnám indítvá­nyomat. Azért még egyszer kiáltom: Éljen ’s örökre létezzen az unió! Az iménti jelenet itt ismét megújult ’s a’ leirk­atlan lelkesedés zajos kitörése csak néhány perez múlva engedé szóhoz jutni Szász Jásil oly­a , ki — miután, úgy­mond , az országgyűlés minden tagja felállva kendőjét lobogtatva és kardját csörgetve kiál­totta : éljen az unió! — fölöslegesnek tartott az elv fölötti minden további tanácskozást, hanem felkérendőnek indítványozta az elnököt a­ ha­tározat kimondására. Kemény Domokos: Átalakulásunk egy ily fontos időpontjában, mikor valódi felada­tunk nem lehet csupán az, hogy minden áron egyesüljünk, hanem az is, hogy a’ fenforgó kérdés iránt létezhető aggodalmakat »’ tehet­ségig eloszlassuk , kételyeket felvilágosits­uk , ez után lehetvén eszközlését reményleni, hogy nem úgy egyesülendü­nk a’ testvér Magyarhon­nal mint heterogeneitások által szaggatott elem, mely önmagával viszi a’ megoszlás koranya­­gát, épen nem tartom fölöslegesnek, hogy a’ tárgy különböző oldalokróli felfejtése végett többen is nyilvánítsák véleményeiket. Ha visz­­szatekintünk hazánk múltjára, úgy találjuk, miként egy főbűn vonul keresztül nemzeti ’s politikai életünkön — a’ meghasonlás bűne. Hogy a’ magyarnak , ez öszszevéve sem nagy számú népnek két hazája ’s két királya volt, magá­ban is nagy szerencsétlenség; de hogy egy királya ’s mégis két hazája legyen, ez már szörnyűbb valami, ez valóságos politikai ab­­surditás. A’ nagyobb testvértőli elszakadás u­­tán következett nemzeti fejedelmeink korszaka bebizonyította, mikép isten átka fekszik azon, ki saját nemzetétől elszakad. Átlátták ezt ké­sőbb eleink ’s kimondották, hogy viszsza ki­­vánnak térni a’ magyar korona alá, a’ korona alá igen is viszszatértek, de nem az alkot­mányhoz , mert a’ Separatismus daemona dilit kötöttök. Vigyázzunk uraim , hogy mikor egye­sülünk a’ testvér hazával, ne vigyük a’ Sepa­ratismus magvait keblünkben, ne csatlakozzunk Magyarországhoz, hanem olvadjunk öszsze ve­le. Erdélyben eddig élő, jogi tekintetben , két­­féle nép volt: bévott és eltűrt. Mindenik féltük vannak kötelességei. A’ magyar és székely megtette kötelességét, midőn példátlan áldo­zatkészséggel osztályra ajánló jogait és birto­kát edd­ig jog- és birtoktalan polgártársainak ; kétséget nem szenved, hogy a’ szász is megteszi, ha más indokból nem is, legalább azért, mert kény­telen lesz vele. Kötelességünk mindnyájunknak, kik eddig bevett nemzetek valánk, hogy az úgy­nevezett eltűrt nemzetek fiait ne mystifikáljuk. Legyünk nyiltak irántuk; mutassuk meg , hogy áldozatkészségünk nem volt puszta hang, hogy szavainkat tett is követi. Az eltűrve volt nép­­­fajoknak kötelessége bizalommal viseltetni irán­tunk. Hogy nem igen h­isznek nekünk , nem csodálkozom, mert sokszor csalatkoztak. Kö­telessége hát azoknak, kik polgári viszonyaik­nál fogva leginkább lefolyhatnak a’ nép ke­délyére , kelteni, gyaraplitni bennük az irán­­tiaki bizalmat. Túlzó emberek mind két részen vannak ; ámde e’ túlzók rivalgása korául semu a’ nép szava. Átalakuláskor valamint túlzás, úgy reacíio is kikenilheslen. A’ túlzók gondol­­ják meg, hogy nemcsak a’ rész akarat, ha­nem sokszor előre nem számitó buzgalom igen sokat árthat a’ jó ügynek. Részemről

Next