Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)
1848-06-01 / 1. szám
Molozsvárt Megjelenik e’ jelen tivben a’ Kolozsvári Híradó heti akint négyszer : Vasárnap, Kedden, Csütörtökön »is Centeken. Előfizetési ára helyben házhoz hordással O IV , a’ nélkül 5 ír. 40 kr. Postán négyszer küldve fi fr. 40 kr., kétszer fi ír. pengőben. ] M. H. ív'IZVdM KCHYVTJÖW HtrliphonMvlári H. növstíekriapló V - 32. magyarországnak háromszáz év óta legiliisebb napja májusi 30-a§4§. Sinea töllé két testvér magyar szaza. Éljen az egyesült szabad IT Magyarorszgig! Éljen l'-ik FEHIDIHÁll) alkotmányos magyar király! Éljen ISTVAU föherczeg, nádor, kli. helytartó! Éljen a* függeljen magyar felelős kormány! Jogegyenlőség, béke és testvériség e* hon minden szolgárai közt, faj, nyelv és vallás különbség nélkül! X *'/gt . ' Csölönök jilai. 1* Isis» Hirdetések dija egyszer, I*—10 sorig 20 kr. azon felül minden sor 3 kikozüstben, másodszori é'shartvadszori ismétleteite’ díjnak fele. * Tartalom. Kinevezések. Országgyűlés. A’ Nevelés ügyében. Felszólítás. Nyilatkozat. Austria. Külföld. Hirdetmények. E kinevezések. Az érd. udv. kanczellaria fogalmazó id. Incze Mihályt erd. kői m.széki titkárrá nevezte ki. A hind bányái k. arany váltási harmadik ülnök és termű felügyelő Ka uber János nagyági bányajáruló segédnek, annak megürült helyébe pedig bányászgyakornok Beitlerf’ Lajos neveztetett. Vöröslőrmi k. harminczadi ii nők Volf Antal , ellenőrködő írnoknak neveztetett a’ vulkáni k. harminczadi hivatalnál. , Vízaknai kir. sóhivatali ellenőr Ferenczi Antal fensőbb helyen tordai kir. sóhivatali bányanagygyá neveztetett. Országgyűlés. A már csak volt Erdélyországnak korai és rendei május 30-án délelőtt tartott országos ülésükben kimondák „legyen“ szavukat a’ honegyességre.S azt hiszitek talán : egy többségben levő párt vívta azt ki, melylyel szemben a’ figyelemre sem méltatott kevesebbség békétlenséget rejtve keblében vonult viszsza. Egy meny dörgő különvéleményről ’s arról vártok tőlünk tudósítást , miképen ment föl az egyesülési törvényjavaslat csak két pecséttel hitelesítve nemde? Csalatkozzok hála istennek ! Május 30 - át örökemléküvé nem csak az unió kimondása teszi, melynek úgy is többsége volt a’ hazában, hanem a’ véleményegység, a’ testvéries öszszetalálkozás, mely e’ napon ülte Erdélyben soha sem látott nagyszerű diadalát. De halljátok a’ történtek folyamát. A’ múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása után, az országos elnök kinevezi a’ bíráló bizottságot 37 tagból. Ekkor béjó a’ kormányszék’s a’ kormányzó elnököt. A’ terem karzatainak minden zugát zsúfolásig megtömött ’s mégis sokkal nagyobb számmal kinnrekedt hallgatóság zaja csilapultával ’s a’ kir. előadások három első pontjának felolvasása után legelőször Wesselényi Miklós emelte föl dörgő szavát. Hallván, úgymond, a’ kir. előadásokat, kétséget nem szenved, miszerint a’ három első pont oly szoros kapcsolatban áll, hogy egyiknek megoldása által van föltételezve a’ más kettő: természetes hát, miképp e’ három pontot együtt kell tárgyalás alá venni ’s közülük is legelőbb a fölött határozni, melytől leginkább függ sorsa a’ más kettőnek. És e’ pont az, mely a két haza egyesüléséről szól. A’ három pont közül azért is bir minden más tárgy fölötti elsőséggel az unio , mert ezt felséges urunk királyunk legfelsőbb királyi akaratával már egyszer szentesítette ’s csak a’ mi megkérdezésünket hagyta fen: akarunk-e mi is járulni a’ honegység kimondásához vagy nem ? Véleményem tehát az, hogy itt mindenek előtt az unióról kell tanácskoznunk. Bátorkodom ismét emlékezetbe hozni, miszerint a két hon egyesülését felséges urunk már előre megerősítette a pozsonyi 1848. 7. t.czikkben. Ott t. i. ki van mondva az unió üdvös és elkerülhetlen volta, ki van mondva, hogy a’ magyar király oharjja létesültét , és ki van mondva, hogy Erdély miképp vegyen részt a’ legközelebbi közös országgyűlésen. Mihezképpest azt hiszem , hogy az uniót illetőleg legelőször arról kell szólalniuk: az 1848. 7-ik t.czikket elfogadjuk-é vagy nem? E’ kérdés az, melyre a’ kir. és rr. országosan még nem mondtak ugyan feleletit, de a’ melyet a’ közvélemény menydörgő szózata a’ két hazában már rég megoldott ’s melyre úgy hiszem, nincs királya és honához hű magyar polgár, ki ,,igen et-nel ne feleljen. Az unió üdvös voltát hoszszas szónoklattal bizonyítgatni még akkor is fölösleges lenne, ha idő volna rá, menynyivel inkább az most, midőn minden peret tenni, sürgetően tenni parancsot. Nem akarom hát a’ drága időt hoszszas beszéddel elrabolni. Anynyit tegyen szabad nyilvánitnom , miként boldognak érzem magamat, hogy nekem jutott osztályrészül a’ szerencse, egy oly magasztos ügyben, melyért fiatal korom első éveitől fogva küzdöttem , melyért szenvedtem , most már szenvedéseimre enyhítő balzsamut, mely valóban nagyobbszerü küzdelmeknek is méltó bére lehet , én emelhetem föl a’ diadalmas lobogót. E’ szent lobogó alá hivom föl a’ t.rv.et; mondják ki egy lélekkel, egy szájjal: nekünk unió kell az 1848. 7-ik törv.czikk szerint.Ekkor egy hatalmas ,,Villo!“ reszketteté meg a’ terem falait, ’s az utczán levő roppant tömeg általi viszhangzása emeli a’ jelenet nagyszerűségét. Ez örömrivalgás, mond Wesselényink, a’ hon buzgó óhajtásának elmenydörgő kifejezése sokkal ékesebben és szivrehatóbban szól az unió mellett, mint a’ hogy én támogathatnám indítványomat. Azért még egyszer kiáltom: Éljen ’s örökre létezzen az unió! Az iménti jelenet itt ismét megújult ’s a’ leirkatlan lelkesedés zajos kitörése csak néhány perez múlva engedé szóhoz jutni Szász Jásil olya , ki — miután, úgymond , az országgyűlés minden tagja felállva kendőjét lobogtatva és kardját csörgetve kiáltotta : éljen az unió! — fölöslegesnek tartott az elv fölötti minden további tanácskozást, hanem felkérendőnek indítványozta az elnököt a határozat kimondására. Kemény Domokos: Átalakulásunk egy ily fontos időpontjában, mikor valódi feladatunk nem lehet csupán az, hogy minden áron egyesüljünk, hanem az is, hogy a’ fenforgó kérdés iránt létezhető aggodalmakat »’ tehetségig eloszlassuk , kételyeket felvilágositsuk , ez után lehetvén eszközlését reményleni, hogy nem úgy egyesülendünk a’ testvér Magyarhonnal mint heterogeneitások által szaggatott elem, mely önmagával viszi a’ megoszlás koranyagát, épen nem tartom fölöslegesnek, hogy a’ tárgy különböző oldalokróli felfejtése végett többen is nyilvánítsák véleményeiket. Ha viszszatekintünk hazánk múltjára, úgy találjuk, miként egy főbűn vonul keresztül nemzeti ’s politikai életünkön — a’ meghasonlás bűne. Hogy a’ magyarnak , ez öszszevéve sem nagy számú népnek két hazája ’s két királya volt, magában is nagy szerencsétlenség; de hogy egy királya ’s mégis két hazája legyen, ez már szörnyűbb valami, ez valóságos politikai absurditás. A’ nagyobb testvértőli elszakadás után következett nemzeti fejedelmeink korszaka bebizonyította, mikép isten átka fekszik azon, ki saját nemzetétől elszakad. Átlátták ezt később eleink ’s kimondották, hogy viszsza kivánnak térni a’ magyar korona alá, a’ korona alá igen is viszszatértek, de nem az alkotmányhoz , mert a’ Separatismus daemona dilit kötöttök. Vigyázzunk uraim , hogy mikor egyesülünk a’ testvér hazával, ne vigyük a’ Separatismus magvait keblünkben, ne csatlakozzunk Magyarországhoz, hanem olvadjunk öszsze vele. Erdélyben eddig élő, jogi tekintetben , kétféle nép volt: bévott és eltűrt. Mindenik féltük vannak kötelességei. A’ magyar és székely megtette kötelességét, midőn példátlan áldozatkészséggel osztályra ajánló jogait és birtokát eddig jog- és birtoktalan polgártársainak ; kétséget nem szenved, hogy a’ szász is megteszi, ha más indokból nem is, legalább azért, mert kénytelen lesz vele. Kötelességünk mindnyájunknak, kik eddig bevett nemzetek valánk, hogy az úgynevezett eltűrt nemzetek fiait ne mystifikáljuk. Legyünk nyiltak irántuk; mutassuk meg , hogy áldozatkészségünk nem volt puszta hang, hogy szavainkat tett is követi. Az eltűrve volt népfajoknak kötelessége bizalommal viseltetni irántunk. Hogy nem igen hisznek nekünk , nem csodálkozom, mert sokszor csalatkoztak. Kötelessége hát azoknak, kik polgári viszonyaiknál fogva leginkább lefolyhatnak a’ nép kedélyére , kelteni, gyaraplitni bennük az irántiaki bizalmat. Túlzó emberek mind két részen vannak ; ámde e’ túlzók rivalgása korául semu a’ nép szava. Átalakuláskor valamint túlzás, úgy reacíio is kikenilheslen. A’ túlzók gondolják meg, hogy nemcsak a’ rész akarat, hanem sokszor előre nem számitó buzgalom igen sokat árthat a’ jó ügynek. Részemről