Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-10-27 / 86. szám

borba. Hogy miután Lamberg már az élők kö­zött sem volt, magam szólván Jellachichchal, ’a a kir. kézirat által igazolván Lamberg ki­­neveztetését — mert Jellach. ezt a’ manifestum­­mal együtt csak koholmánynak állitá — őt arra bírjam, hogy seregével együtt ez országból kitakarodjék, nem sikerült. Ekkor indultam Bécs­­be, ’s pedig két okból; először, hogy a’ ka­pott kir. kéziratok törvénytelenségét kifejtsem­; másodszor, hogy Lamberg szomorú halálára nézve a’ dolgot kiegyenlítsem , nehogy önkény és részakarat ezen esetet egy statuscsapás me­rényletére fölhasználja. És sejtvén már ekkor , miszerint ügyeink legközelebbi fordulata Bécs­­ben fog eldőlni, azért is mentem oda, hogy törekvéseim által a­ fenyegető veszélyt ott há­rítsam el, honnan az hazánkra nézve leginkább származott. Szóltam Wessenberggel, mint a’ kihez mindig utasítottak, ’s mondám neki, mi­szerint helytartót a’törvény nem ismer , ország­­gyűlést pedig elhalasztani vagy berekeszteni a’ törvények értelme szerint addig nem lehet, mig a’ budget tárgyalva és befejezve nincsen, ’s ezért az e’ tárgyban kiadott oklevelet ellenje­gyezni nem fogom. Lamberg ügyében pedig mondom, hogy a’ mint e’ szomorú eseményt il­letőleg a’ törvényes nyomozás szükséges, úgy azt politikailag egy coup d’ état végbevitelére kizsákmányolni annál kevesbbé lehet, miután ezt a­ képviselőház is átalánosan rászalta. Ar­ra figyelmeztettem őt, miszerint e’ szomorú e­­setnek közvetett okai ők is , mert ez a’ tör­vényes formák mellőzésének gyászos következ­ménye , ’s nehogy effélékre újólag okot szol­gáltassanak, küldjék hozzám báró Vay minis­­terelnök kinevezését, mit ellenjegyezni köte­lességemnek ismerek. Ezen értekezésnek ered­ményeként a’ következő napon megkaptam ő felségének azon kéziratát, melyben hivatalróli lemondásom elfogadtatik , ’s egyszersmind meg­küldetett báró Vay ministerelnökké neveztetése egy más irattal megtoldva, melyben fölkérettem, hogy b. Szécsei Adámnak kinevezését hg. Eszterházi helyébe ellenjegyez­tem , mit természetesen nem tettem, miután a’ lelépő ministerelnök törvényesen csak utódát ellenjegyezheti, ennek lévén hatalmában m­ini­s­­ter társait megválasztani ’s megerősítés vé­gett fölterjeszteni. Erről Wessenberget egy irat által tudósí­tottam ; egyszersmind figyelmeztettem báró Ré­­cseit, hogy ne hagyja magát eszközül felhasz­nálni egy készülendő státuscsapásra , mit ő ne­kem egyelőre meg is ígért. Nem sokára a­­zonban tudomásomra jött ama híres manifestum , mely ellenjegyezve van b. Récseitől , ’s a’ mely Magyarország függetlenségét semmivé tenné ; fölkerestem tehát őt, ’s miután találkoztunk, tanuk előtt szemére vetettem ingatagságát és törvénytelen lépését, a’ manifestumról pedig ki­­nyilatkoztatám , miszerint az oly megvetése min­den törvényszerűségnek ’s önkénytes hadüzenet a’ magyarok ellen , mely után Magyarország­nak nem marad más hátra, — mint önvédelmé­ről gondoskodni. — És ezzel többé dolgom nem lévén, tüsttot oda hagytam Bécset, és Sopronyon keresztül jószágomra mentem, hol felszerelvén magamat ’a fegyvereimből ellátva tiszteim és volt jobbá­gyaim között is többeket , csatasikra indulék , hogy mint hú fia szeretett hazámnak nemcsak tanácsosai, hanem életemmel és véremmel is őszinte szolgálatomat bebizonyítsam. Azon­ban a­ gondviselésnek máskép tet­szett rólam rendelkezni, s egy sze­rencsétlen esés következtében jelenleg ágy­hoz szegezve tétlenül vesztegelnem kell, de hi­szem , miként rövid idő alatt ismét gyű­lekszik roncsolt karomba anynyi erő , hogy a’ hazát dúló ellenséggel szembe szállhassak , ’s a’ győ­zelem dicsőségében, vagy ha lenni kell, a’gyá­szos , de nagyszerű temetkezésben részt ve­hessek. Ezekben van Pestről eltávoztam óta nap­jaim rövid vázlata.­­A’ mi pedig a’ számtalan pletykákat illeti: sokkal többre becsülöm ma­gamat, sem hogy azok mindegyikére válaszol­­gassak, melyek úgy is már oly szemtelenekké fajultak, miszerint még az augsburgi Allgemei­ne szerkesztőjét is mardosta a’ lelkiismeret, és kénytelennek érezte magát egy csillag alatt od­. 7. 281. számában védelmemre szállani. Azt sem hittem, hogy ilyen védelmezőre szoruljak! . . . Egyébiránt csak záradékul jegyzem meg , hogy én soha semmit miniszertársaim beleegye­zése nélkül nem tettem, olyanokról pedig hal­lani sem akartam , mik által az 1848-iki tör­vények megcsonkíttattak volna; ezt nemcsak soha nem változott jellemem , hanem mind nyi­latkozataim , mind nyilvános és hivatalos előa­dásaim eléggé bizonyítják. — Gróf Batthyány Lajos, K. H. Hr. Sieben, oct. 23. Az ármány itt is leveté álarczát, ’s bár gyanítok, hogy ez ál­­arcz alatt aljas vonásokkal találkozunk, de hogy azok ily hyenai, ily sátáni , ily minden embe­riséget levetkőzött alakban tűnjenek fel, a’ leg­­tulságosabb pessimista rémképei sem merék ál­modni. Igen , a’ szebeni főhadivezérség leveté álarczát, ’s ha van isten égben, ha van igaz­ság földön, mindazon ártatlanul kiontott vér­nek , mely az erdélyi lemészárolt magyar faj­tól égre kiált, e’ testület fejére kell viszsza­­szálnia, mely egy istentelen camarillának még istentelenebb vérebeivé, bakóivá kész magát fölhasználtatni egy phantomért, egy erős, ha­talmas Austriáért! és oh isten, oh egek, minő jezsuitás fogásokkal! De szóljanak e' száraz tények. A­ főhadikormányzó ugyanis az oct. 4-iki manifestum erejénél fogva, mely Jellachichot teljhatalmú kir. biztossá nevezi ki, följogositva érzé magát, a­ nélkül, hogy az Erdélyben még most is létező törvényes végrehajtó hatalmat, a’ főkormányszéket előre értesítette , ’s igy az beléegyezett volna, Erdélyt is egy oct. 18-ról napolt proclamatioja szerint hadi állapotba he­lyezni , ’s a’ kormány gyeplőit kezébe ragadni.­­S e’ föllépését a’ következőkkel indokolja: mi­vel Pesten egy párt cselszövényei miatt nincs törvényes kormány (igen, de ez még törvény­telenebb) ; mivel Kossuth elnöksége alatt egy oly rémkormány igazgat, mely vérrel jeleli u­­tait (az csak hazaárulókat büntet; ti pedig Er­délyt egy roppant siralomvölgyévé alakitátok át), ’s a’ mely még a’ császári királyi katoná­kat is megtámadva császárjátóli elpártolásra csábítja (nem igaz, csak azon camarillától, mely a’ dynastiát legjobban segíti végveszé­lyéhez); ’s mivel végre a’ buda­pesti rém­­kormánytól e’ fejedelemség nagyobb (?) része undorral fordul el. Azonban úgy látszik, érezte a’ főhadikormány mind ez álokok erőtlenségét, szükséges vala tehát egy plausibilis okot is ad­ni a’ dolognak, ’s miután ilyen nem vala, elő­idézni egyet, és mi vala könynyebb mint a’ nemzetiségi súrlódásokat azon pontra csigálni fel, hol az véres kitörésekre fajulva, a’ kato­nai kormány szükségességének ürügye előáll­­hasson. És ezt téve a’ főhadi kormány, segé­lyével a’ szebeni szászságnak, mert még most sem akarom az egész nemzetet vádolni, és se­gélyével épp azon román (Laureanu Balaccesz­­ko) bujtogatóknak, kiket a’ kormány, épp a’ bukuresti austriai consul intésére, egy dacoro­­manum Imperium felöli álmodozásaikért augus­­tusban elfogatott, ’s a’ mely elfogatásnak gyű­löletességét, elég ravaszul a’ magyarokra tu­dó átjátszani, mig ezek a’ dolgot sokkal cse­kélyebbnek tárták, mintsem annak paralisálá- jára valamit tegyenek. Ismétlem ezeknek se­gélyével egy tervszerinti román lázadást orga­­nisála a’ magyar megyékben, (mire közbevető­­leg legyen mondva a’ szász oláh faluk, igen okosan nincsenek fanatisálva) mely akkor üs­sön ki, midőn az idő el fog jöni. És eljőve az alkalmasnak vélt idő Erdélyben is épp úgy, mint Temesvárit és Aradon; sőt a’ balsors is játékukat könynyíteni látszott akarni, midőn a’ kolozsvári october 14-diki fölakasztások a’ boldogtalan elámított oláhság felbőszité­­sére újabb anyagot nyújtanak ’s igy 17 dik ’s 18-dik körül szinte az egész országban elin­­dula az oláhság a’ felség szent nevében a’ ne­mességet lefegy­verzeni, és ha kell, legyilkol­ni ; mert kérdezzétek meg bármelyiket, és­­ mondani fogja, hogy a’ császár parancsolja a’ magyarokat kiirtani. És ne mentsétek magato­kat, hogy czélotok csak a’lefegyverzés,’a nem fajunk kiirtása vala; mert ha fegyvereinket a­­karátok elszedni, hisz azt másképp is, minden vérontás nélkül is megtehetétek vala — vagy ta­lán ez piszkosabb foglalatosság lesz vala, mint­sem azt tenni ne untátok volna, ’s ezért kelle azt egy baromi csordára bízni, mely előbb el­eredé fegyvereinket ’s aztán legyilkola. ’S hol a’ toll, mely leírhassa azon borzasztóságokat, mik e’ vidéken elkövettetének? Kis-Enyeden mintegy 60 nemes, 48 órai hős védelem után — bár a’ bujtogató szavát adá , hogy ha fegyve­reiket átadják, nem lesz bántódásuk —midőn fegyvereiket átadók , gyermekeikkel, nejeikkel borzasztólag lemészároltattak, a’ gyermekek hán­csáról láncsára hajigáltattak , ’s még most is meztelen, temetetlen büshödnek a’ kis enyedi ha­táron a’ Petrikovics testvérek, Apáthiak, Kon­­cza, a’ ref. lelkész ’s mások. Vörösegyházán Dobai családostól meggyilkoltaték. Mikesjászán egyen kívül (Hegyesi István) hasonlólag. Vesz­­sződön, Mihályfalván, Örményszékesen, Csa­­nádon, ’s egész Bolya völgyén a’ Fronius, Földvári, Szalánczi, László, gróf Toldi ud­varok kipusztittattak, felprédáltattak ’s bir­tokosaik az életen kivül alig tudónak egye­bet megmenteni. ’S hányan lehetnek még, ki­ket nem tudhatni, megöltek-e, Balázsfalvára hurczoltak-e, vagy éhen erdőkben bolyonganak? Ilyeneket kelle tehát előidézni, hogy ürügy le­hessen a’ hazát hadilábra állítani, melyért a’ szebeniek örömükben fáklyás zenét csináltak a’ főhadi kormányzónak; vagy talán tagadni me­ritek ; hisz nem titok többé hogy Szebenben az oláh comitée a’ főhadi kormány ’s némileg a’ szászság is egyetértve működik; nem látogat­­ja-é meg generál Schuster majd mindennap a’ Kiskása utczai oláh comitée irodáját, a’ ge­neráli segédek s szász nemzetőrök nem szün­telen lóm­ák futnak-é onnan ki? generál Ge­deon­nál nem együtt tanácskoztak-é a’ román papokkal ? Puchner, akarom még most is hin­ni, nem mindent tud ezekből, ’s a’ borzasztó­­­ságok eltitkoltatnak előtte, mert hisz ember , ki az életben mint férj és atya agynyit vesz­tett, ily cannibáli tettekhez megegyezését nem adhatná, a’ mint, hogy betegség színe alatt, sok tettekben a’ felelősséget, úgy látszik magáról elháritni akarja; de Gedeon és Schuster­ gyen­geségével viszszaélve, munkálódnak Urbánnal egyetértve a’ camarillai utasitások szellemében. ’S elmondjam-e mik történnek Szebenben? Oh hisz azok eltörpülnek a’ falukoni események mellett. — Dobokai a’ harminczados, megérkez­vén 18-án szeredán ide, a’ piacson egy dühös néptömegtől körülfogatván, mely öszszeszagga­­tással fenyegeté, csak a’ nemzetőrségnek si­került körülfogni, s a’ tanácsházhoz bévinni, hól azóta fogva van, ’s miként mondatik kur­ta vason; mi a’ bűne? nem tudatik , ha csak nem az, hogy segített volt a’ Laureanuék el­­fogatásában ’s hogy most Kolozsvárról­ átjöt­­tekor leveleket hozott át ; de azért nem bün­tethetik, mert a’ sói disant hadi láb még Sze­benben is csak 19-én hirdettetett ki, ’s a’ tör­vénynek viszszaható ereje nincs. A’ kincstár óvást is tett elfogatása ellen. Továbbá fegy­­vereinket elszedték, minden pénztár lefoglal­­taték. — A’ levelek postán és utazóknál meg­­motóztatnak. — Nemesség naponkint vonul be ide, (Szerdahely és Szászsebes kiutasítják) de helyzetünk kínos és nyomasztó, mint olya­noké, kik ellenségeiknél keresnek menedéket« X. X. x. Hr. Elle CICl, oct. 23. Nehéz napokat élünk. Nálunk minden harczias alakot öltött ma­gára : éjjel nappal fegyverben vagyunk. Már odt. 17-én estve 7 órakor egy darabont lelkvn­­dezve felfut a’ casinoba, ’s mondja, hogy jő­­nek az oláhok. Minden ember kiszaladt, „jegy- 319

Next