Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-06-03 / 2. szám

vész idején, daczára minden ármányoknak, leg­­szeplőtlenebbü­l őrizik meg fejedelmök iránti hő­ségüket, ’s a’ hazáért, trónért ’s uralkodóért élni, ’s ha kell, halni is tudnak. Irak egy h­r' lapot mutatok fel önök előtt, mely közelebbről jött Szebenből 's felolvasok belőle csak nehány sort. (Szónok kezében a’ „T r a n s i s va n i a“ legújabb száma állott ’s felolvas belőle egy i­­gen épületes pontot , melyben valamely szász publicista azt javasolja , hogy ha a magyarok erőszakolni fogják az uniót, a szászok tegye­nek úgy, mint a’ horvátok: ne fogadják a ministerium rendeleteit.) Ez, uraim , bűnös egy mondás. De meg vagyok győződve, hogy ez, a’ mit felolvastam legfeljebb egy rideg újság­író idétlen agyszüleménye ’s nem vonatkozik a­ szász nemzetre. Hanem tudják meg azon si­lány izgatok, hogy mi magyarok egy szívvel, lélekkel mondottuk ki, miszerint barátinknak baráti, urunk trónja ellenségeinek ellenségei vagyunk ’s mint magyarok meg is tudunk fe­lelni szavainknak. Az a’ magyar, ki ezer év előtt hazát tudott szerezni magának , tudni fog­ja azt fen is tartani a’ vész óráiban. (Zajos kitörése a’ lelkesültségnek ; országgyűlési ta­gok és hallgatóság, kardjaikat csörgetik, lö­­vegeiket, kendőiket lobogtatják ’s a’ terem fa­lain ’s karzaton kitűzve volt lobogókat kezeik­be ragadják.) A’ zászlók lobognak ; a’ zász­lón ez áll: unió. Et szó alatt némelyek ször­nyű dolgokat értenek ’s azért igen szükséges mindent elkövetni az ilyetén balértelmezések kiigazítására. Az unió eszméjéből önként foly, hogy ha Magyarország akarunk lenni, el kell fogadnunk mindazon elveket, melyeket­­Magyar­hon kitisztált ’s részint életbe léptetett. Lás­sunk némely részleteket. Vegyük először is a’ vallásszabadságot. Példát idézek. Csertés nevű görög hitnek lakta helységnek papja, mintegy 30 évvel ez előtt, kijelentette, hogy ő ösz­­szes hallgatóival az egyesült g. hitnek feleke­zetihez kivan csatlakozni. Igen, de voltakép csak a’ pap egyedül akart , a nép nem. Ebből egyenetlenség támadott a’ pap és hallgatói kö­zött. A’ hallgatók elmozdítását kérték papjok­­nak , az isteni szolgálat megszűnt a’ helység­ben ’sat. Megyére ’s onnan felsőbb helyekre került a' dolog ’s mi lett eredménye ? Az, hogy a' pap 30 év után is Cser­ésen van ’s a’ za­var most is a’ régi. Ezt azért hozom fel , hogy megmondhassam, mikép a’ vallásszabadság ol­talma alatt ilyesminek nem szabad történni: mindenki azon vallást követheti , melyet tet­szik. De aztán a' vallásszabadság nem azt te­szi ám , hogy például a' zsidókat üldözzük. Ez legvadabb kigúnyolása a’ szabadság szent ne­vének s a’ keresztényi türelemnek. Menjünk tovább. Egy más javalom, a’ mit nyerünk az unió által: a’ szólás- és sajtószabadság. Volt idő, mikor az embert azért, mert merészke­­dett véleményét ny­iltan kimondani, befog­ták, ’s kínos tömlöcz alján eltemetve, utol­jára megbolondult. Itt e’ teremben, közöttünk is van a’ szabadszólásnak egy kiszenvedett bajnoka. (Éljen W­esselényi Miklós!) Hason­ló üldözéseknek jövendőben nem szabad tör­ténni. Ámde ebből még sem köv­etkezik , hogy ezentúl szabad lesz mindent mondani ’s min­dent irni. Sőt éppen ellenkezőleg szigorúan lesz sújtva a’ viszszaélés. Mert minél tágabb a’ sza­badság tere, annál keményebbnek kell lenni a’ törvénynek, mely a’ szabadság legveszélyesebb gyilkosát, a’ féktelenséget, zabolázza. A’ sajtó­­szabadsággal egy természetű javalom a’ ne­velésszabadság. Erre is példát idézek. Törvé­nyünk volt az Approbataban, mely átkot mon­dott arra, ki valaha akadályozi kívánná m­aink­nak önképzés végett külföldre utazhatását. ’S mégis nem számos példa tanusitja-e, hogy kül­földre szándékozó ifjainkat Bécsen felül vagy éppen nem, vagy csak huzamos ott tartóztatás ’s ennek következtében úti költségeikbőli kifo­gyás után bocsátották feljebb? Egy kétségte- Ien javasom továbbá, mit az unió eredményez, a’ székely katonaság ügyének igazságosabb, czélszerűbb és emberségesebb rendezése. Szó­lok a’ birtokképességről. Ez tagadhatlanul több­re van terjesztve, mintsem a’ dolgok rendes fo­lyamában történhetett volna ; de azért még se mondja senki, hogy mi azt tettük, a’ mit nem kellett. Néztünk más álladalmakat, melyek há­romszáz év lefolyta alatt nem tespedtek , mint mi, és hol állanak. Nekünk, uraim, mert száza­dokkal maradtunk hátrább más nemzeteknél, most századokat kellett egyszerre átugranunk reformjainkban. Ezzel kénytelenek voltunk, de azért ne sajogjon az ugrás fájdalma, mert bi­zonyára csak a’ történt, a’ minek történni kel­lett. Magyarország szabad földbirtokot adott millió polgárainak, igen de a földesuraknak a­­dandó álladalmi kárpótlás mellett. Ha az álla­­dalomnak szüksége van egy darab földre, hogy például vasutat vigyen át rajta, nem kérdi a­­­ tulajdonost, hajlandó-e megválni földétől vagy­­ nem, hanem árát lefizetvén elveszi, így a­ föl­­­­desurakkal. Az álladalom így szólott hozzájok : földeteknek egy része, mely nem akarom vitatni, kizáró tulajdonotok-e vagy nem, nektek csak bizonyos menynyiségü robotot hajt; nekem nép­re van szükségem, mely észszel és karral fen­­tartson, oltalmazzon; és ez a’ ti érdektek is, nehogy a’ támadható vésznek idején, a’ hazá­hoz semmi érdek által nem csatolt nép ezt mondja a’ meseiróval : (Quid refert mea cui ser­­viam, clitellas dum portera meas. Ezi hát a’ ti robototokat ezennel kisajátítom. ’S erre az ál­latfajomnak épp oly sót talán több joga van, mint a’ vasúti kisajátításnál említém, mert itt még a’ tulajdonosság természete is kérdés alá jöhet. A’ ki ily értelemben veszi a’ birtok fel­szabaditást, az helyesen tesz. Ámde vannak ez iránt is hal fo­galmak. Némely ember azt hiszi, hogy ha szin­te csak haszonbérben bír valakitől földet, az úrbéri viszonyok megszüntetése következtében ez is neki marad. Szóló példát idéz , mikép­pen ment egy ily haszonbéres panaszra a’ mi­­nisteriumhoz azért, mert a’ haszonbéri idő ki­­telése után a’ tulajdonos elvette tőle földét. De éppen ezen haszonbérés az illető reinister felvilá­gosítására végre csakugyan megnyugodott. Ilyen dolgok nálunk is varrnak. Sőt tovább mennek elleneink : azt mondják , menjünk Scythiába , a’ honnan jöttünk ; ez a’ föld nem miénk, erőszak­kal foglaltuk ’stb. Már ha a’ népekkel igy bá­nunk, akkor alkalmasint annak kellene legelő­ször fölszedni a’ sátorfát, ki utoljára jött, pél­dául szász atyánkfiái ; sőt a’ román nemzetnek is ki kellene költözni, mert előtte is más nép lakta e’ földet. Elvégre Európának talán min­den népe kimozdulna helyéből, lenne egy nagy népvándorlás , ’s mindenünnen kiszorulva leg­feljebb a’ paradicsomban találkoznának öszsze. Vannak, kik ez ábrándokra fontosságot helyez­nek. Én úgy hiszem , a’ magyarnak éppen nem szükség más hazáról gondoskodni: van nekünk hazánk s meg tudjuk védni, ha kell. Még egy félreértést kívánok megemlítni. A’ jogegyenlő­séget némelyek úgy értelmezik, hogy most már nem parancsol senkinek senki. Veszélyes tév­hit, mert anarchiát idéz elő ’s ennek tőszom­szédja az absolutismus. Dehogy nem parancsol­nak ? Sőt szigorúbban , mint eddig. A’ hol sza­badság van, ott törvénynek is kell lenni, és a’ törvény szent legyen , különben a’ szabadság is veszve van. Saját múltúnk nyújt erre tanulsá­gos példát. Voltak nekünk elég szép törvé­nyeink , de e’ törvények előbb külső, később belső ellenség miatt nem tartattak meg, és mondhatjuk-e, hogy szabadok voltunk ? A’ ki az említettem javalmakkal meg nem elégedve, tovább kiván terjeszkedni, ugy jár, mint Ezóp békája: kipukkan ’s aztán se bika , se béka nem lesz belőle. Mindezeket azért kívántam igy részletesen elősorolni, hogy tűzzük mindnyájan, kik itt vagyunk, nemes feladatunkká, azon körben, hol hatásunk van, felvilágositni az ér­­tetleneket a’ dolgok valódi állásáról. ’S most viszszatérve a’ honegységre, még egyszer is­métlem : ma van, 300 év óta legdicsóbb nap­ja Magyarországnak. Magyarország megtette a’ magáét, kezet nyújtott felénk , hogy kebléhez öleljen; de nekünk jutott a’ szerencse, hogy kimondhassuk: most már van unió. I. Fer*­dinánd volt a’ szakadozott magyar haza első királya , V. F­e­r d­i­n­á­n­d , ki az egy Magyar­honnak lett királyává. Képzeletem bájos szí­nekben varázsolja előmbe hazánk dicső jövőjét; mintha látnám azon nagy Magyarhont, melynek hazáért, királyért és szabadságért mindent ál­dozni kész fiai ekép fognak felkiáltani: egy istenem, egy a’ hazám. (Zajos és szűnni nem akaró éljenzés.) S c h m i d t K 0 n r á d. (Szeben köv.) Mit b. Kemény Dénezs a' bujtogatókról mondott, nem veszem magamra. Hogy jelesen a’ szász nemzet kebelében volt ellenszenv az unió iránt, tagadhatlan ; de ennek oka némely hírlapok iz­gató eljárásában keresendő. Én tisztelem a’ sajtószabadságot , de őszintén megvallom : az unióra nézve rész következései voltak. Nálunk, az itteni hirlapok nyomán oly hírek keringet­tek , mintha itt a’ szólásszabadság és személy­­bátorlét veszélyezve lenne. Én e’ híreknek nem adtam hitelt, mit azzal bizonyítok bé, hogy itt vagyok. Küldőimnek, megvallom, voltak ’s ta­lán vannak még most is aggodalmai. De miu­tán értesülni fognak , hogy a’ t. rv. mily nagy részvéttel fogadták nemzetemnek Drassóvidék által előadott kivánatait, reménytem , meg fog­nak szőni az aggodalmak. Több szószaporitás­­sal nem kívánom a’ figyelmet fárasztami ; csak azon óhajtásomat nyilvánítom, hogy az unió, melyről ez ünnepélyes órában tanácskozunk , sőt a’ melyet már el is fogadtunk , szolgáljon az egyesült két testvérország boldogságára. (Hoszszas éljenzés.) Berzenczei: E’ padokról, melyekről az elnyomott székely nemzet bús panaszai visz­­hang és eredmény nélkül hangozának szét; et padakról, mely az elnyomott nép feljajdulásá­­nak színpada volt, hallatok a’ székelyek nevé­ben üdvözlő és hála szavakat Erdély rendei­­­­hez, azokhoz, kik legnagyobb erejöket fejték ki ez órában , midőn erőtlenségöket elismerve kimondották az uniót. A’ szász követek nyilatkozatát nem csak­­ nem kárhoztatom , de sót osztom , a’ menynyiben az unió­ és az ez által nyerendő szabadság­ban jogainknak nem csorbítását, de sót öreg­­bülését kívánom és hiszem. Végül a’ körülmények örömjóslata öszsze­­jöttére kívánom figyelmeztetni a’ rr.et, az e­­lőttem mondottak szerint I. Ferdinánd alatt ju­tott Erdély és Magyarhon egy fejedelem kor­mánya alá; és V. Ferdinánd az, kinek kormá­nya alatt a’ két hon egyesül; és én tovább folytatom: ez szerencsés névnek ma vagyon napja; soha fejedelem dicsőbb névnapját nem ülé , mint ma V. Ferdinánd; az ő nevét cano­­nizaltuk az unió szó szent szavával, azért visz­­szaadom az éljen­ szót a’ riadó ajkokra, V. Ferdinánd név­ és az unió születése napján. Pál­fi János. Bűnnek tartván csak egy perczet is elrabolni e’ drága időből, nem e­­melnék szót, ha székely követ nem volnék, le­letem legszebb pillanatát most ünneplem; azért hallják meg uraim ünnepélyes nyilatkozatomat, hogy midőn a’ hazát észak- vagy keletről ve­szély fenyesz­­ti, 30 ezer küldőimet magammal együtt felajánlom a’ haza oltalmára. És azon 30 ezer férfiból nem lesz egy, ki a’ hazáért vérét ontani kész ne volna. ’S ezt felajánlom magyar ugy mint szász, oláh nemzet, ugy az eddigi Magyarhon, mint az eddigi Erdély ol­talmára. Még csak egyet: kivívtuk az uniót ’s vele a’ szabadságot, őrködtünk, hogy ki ne szalaszszuk kezeinkből. Miután a’ törvényezikk ’s kísérő feliratok szerkezetei meg lőnek állítva, az örökre em­lékezetes ülés eloszlott. K­i­r. biztos megnyitó b­e­s­z­é­d­e. Tekintetes kb. és rr! örvendek , hogy is­mét körükben lehetek és ismételhetem azon résztvevő hajlamom kifejezését,melyet önök iránt már a’ múlt hang' ülés alkalmával tanúsítottam , és melyet — a’ mint remélem — félre sem ismertek önök. Egyszersmind rendkívüli megtiszteltetés­nek tartom azt, hogy a’ tek. ki. és rr. előtt n

Next