Kolozsvári Tükör, 1916 (4. évfolyam, 1-32. szám)
1916-01-05 / 1. szám
A Kolozsvári Tükör Hazamenni üressé vált kicsiny lakásba, az ablakokon a fehér csipkefüggönyök elveszhették a mosolygásukat, a falon függő kedvesek képei olyan bágyadtan szomorúak lettek, az órák, a percek olyan lassan telnek, a falióra kongása olyan komor, olyan kínosan veri fel a csöndet, a kanárimadár trillázása a kalitkában olyan óvatosan halk most . . . Ajultan küzdeni a reménységgel és csüggedéssel s élni, tovább élni, mint vízpatak partja mellől leszakasztott virágnak a cserépben, úgy élni tovább a lélek hervadozva, hajladozva, új reménység harmatjára várva, epedve szomjasan, tikkadtan, lihegve . .. Mosolyt, büszkeséget, hitet, erőt kényszeríteni az arcvonásokra, mint gyönge gyermek erőtlen tagjaira páncélnak a célját s aztán az összegyűlt könnyek lángfolyamát olyan hév lüktetéssel érezni a szivben, hogy gátakat tör az áradat, s leborulni az asztal fölé egyedül, egyedül, senkitől szánó részvéttel meg nem sajnáltatva és sírni, sírni olyan önfeledten, olyan véget nem érően, olyan panaszos keserűséggel . . . Ködös novemberi alkonyatban merengve, Nióbe dermedtségben ülni, őszi estékbe bámulni, az ablak alatti leveletlen akácok targallyainak zizzenésében tovatűnt álmokról fájó meséket hallgatni s amint az alkonyati szélben hajladozó ágak az ablaküveghez ütődnek, mintha kopognának az ablakon, s valaki, valaki, akit úgy szeretünk, édesanyja szivére akarna borulni, aki vár reá, vár reá, olyan nagyon vár reá. Múltakat látni, egy fiatal anya szép szomorú bölcsődalát dúdolgatni a lélek mélyén, kicsiny, aranyhajú gyermek ágya fölé hajolni, lesni az álom mosolygását édes szemein, riadtan figyelni nyugtalan felrebbenését, hátha beteg? hátha lázálom ólálkodik az ágya között? újra virrasztani a betegségben, virrasztani fáradtság nélkül, hajnalig, újra fölnevelni a szív vérével, reménykedni érte, sírni miatta, boldognak lenni benne, érte, véle az életben, látni, megérni újra amint célhoz ért, amint déli ifjúvá fejlődött, szép kedves ifjú hajadont szeret, nászra készül. Aztán újra fölvettem, hiszen mindez álom, a november éjszakája haragos szelekkel rázza az ajtókat, lámpást gyújtani, előszedni régi leveleken mindegyik sora tele hűséges szeretettel, mindegyik úgy kezdődik: édes jó anyám s mindegyik tele van fiatal hittel, ezer reménnyel, gyönyörű jövendő álmaival s égető könnyeket hullajtani