Kolozsvári Tükör, 1916 (4. évfolyam, 1-32. szám)

1916-01-05 / 1. szám

A Kolozsvári Tükör Hazamenni üressé vált kicsiny lakásba, az ablakokon a fehér csipkefüggönyök elveszhették a mosolygásukat, a falon függő kedvesek képei olyan bágyadtan szomorúak lettek, az órák, a percek olyan lassan telnek, a falióra kongása olyan komor, olyan kínosan veri fel a csöndet, a kanárimadár trillázása a kalitkában olyan óvatosan halk most . . . Ajultan küzdeni a reménységgel és csüggedéssel s élni, tovább élni, mint vízpatak partja mellől leszakasztott virágnak a cserépben, úgy élni tovább a lélek hervadozva, hajladozva, új reménység harmatjára várva, epedve szom­jasan, tikkadtan, lihegve . .. Mosolyt, büszkeséget, hitet, erőt kényszeríteni az arc­vonásokra, mint gyönge gyermek erőtlen tagjaira páncél­nak a célját s aztán az összegyűlt könnyek lángfolyamát olyan hév lüktetéssel érezni a szivben, hogy gátakat tör az áradat, s leborulni az asztal fölé egyedül, egyedül, senkitől szánó részvéttel meg nem sajnáltatva és sírni, sírni olyan önfeledten, olyan véget nem érően, olyan pa­naszos keserűséggel . . . Ködös novemberi alkonyatban merengve, Nióbe der­medtségben ülni, őszi estékbe bámulni, az ablak alatti leveletlen akácok tar­gallyainak zizzenésében tovatűnt álmokról fájó meséket hallgatni s amint az alkonyati szél­ben hajladozó ágak az ablaküveghez ütődnek, mintha kopognának az ablakon, s valaki, valaki, akit úgy szere­tünk, édes­anyja szivére akarna borulni, aki vár reá, vár reá, olyan nagyon vár reá. Múltakat látni, egy fiatal anya szép szomorú bölcsődalát dúdolgatni a lélek mélyén, kicsiny, aranyhajú gyermek ágya fölé hajolni, lesni az álom mo­solygását édes szemein, riadtan figyelni nyugtalan felreb­­benését, hátha beteg? hátha lázálom ólálkodik az ágya között? újra virrasztani a betegségben, virrasztani fáradt­ság nélkül, hajnalig, újra fölnevelni a szív vérével, remény­kedni érte, sírni miatta, boldognak lenni benne, érte, véle az életben,­­ látni, megérni újra amint célhoz ért, amint déli ifjúvá fejlődött, szép kedves ifjú hajadont szeret, nászra készül. Aztán újra fölvettem­, hiszen mindez álom, a no­vember éjszakája haragos szelekkel rázza az ajtókat, lám­pást gyújtani, előszedni régi leveleken mindegyik sora tele hűséges szeretettel, mindegyik úgy kezdődik: édes jó anyám s mindegyik tele van fiatal hittel, ezer reménnyel, gyönyörű jövendő álmaival s égető könnyeket hullajtani

Next