Komárommegyei Dolgozók Lapja, 1952. október (7. évfolyam, 81-89. szám)

1952-10-01 / 81. szám

2 Komárom megyei DOICÖZÖR LAPJA A harmadik negyedévi terv túlteljesítéséért — felajánlások a Bolsevik Párt XIX. kongresszusának tiszteletére Ötéves tervünk harmadik éve — az ötéves terv döntő esz­tendeje. Most, amikor üzemeink dolgozói a harmadik negyedéves terv befejezésére készülnek, úgy dolgoznak, hogy elért eredmé­nyeikkel a negyedik negyedéves terv győzelmét is elősegítsék. Először az oroszlányi XVI-os aknák dolgozói jelentették Rákosi el­vtársnak, hogy befejezték harmadik negyedéves tervüket. Most már a külüzemek is egymás után jelentik tervük befejezését, ugyanakkor újabb munkafelajánlásokat tesznek november 7-re, a Nagy Októberi Szocia­ista Forradalom évfordulójának tiszteletére. A PÁRTTAGSÁGI DÍJRÓL Pártunk törvénye Szervezeti Szabályzat. E tör­­­vénynek a betartása minden párttag számára kötelező. Az a párttag, aki nem tartja kö­telezőnek magára nézve a Szer­vezeti Szabályzatot, a párt tör­vényét, az a pártnak hátat for­dít és akarva akaratlanul, de eltávolodik pártunktól, nem tud eredményesen harcolni pártunk igazáért. Pártunk Szervezeti Szabály­zata kimondja, hogy minden párttag köteles rendszeresen fi­zetni ezért a párttagsági járulékot. minden pártszervezet munkájának pontos fokmérője az, hogyan teljesítik tagjai a párt iránti kötelezettségüket, hogyan fizetik a tagsági járulékot. A szervező bizottság április 10-i határozata kimondja: év végére el kell érnünk, hogy alapszerve­­zeteinknél megszűnjön a tagdíj­hátralék, hogy párttagságunk példásan teljesítse ezen a téren is kötelezettségét pártunkkal szemben. A határozat óta hónapok teltek el. Megyénk n­apszerve­­zetei azóta többször is megtár­gyalták a szervező bizottság ha­tározatát, a határozat végrehaj­tása azonban lassan halad előre. Augusztusban az elmara­dás mindössze 1,3 százalékkal csökkent. Járási és városi párt­­bizottságaink nem tettek meg mindent, hogy ezt az arányt még jobban csökkentsék. A hiba legfőbb oka, hogy pártbizottságaink és alapszerve­zeteink is reszortfeladatké­nt, adminisztrációs kérdésként ke­zelték a tagdíjfizetést. A pártcsoportbizalmiaktól nem kérték számon, hogy mi­lyen munkát végeztek ezen a te­rületen, nem segítették munká­jukat. Pedig a tagdíjfizetés mun­kája megmutatja, hogy működ­nek a pártcsoportok. Ahol a pártcsoport jó neve­ő munkát fejt ki, ahol rendszeres felvilá­gosító munka folyik, ahol a cso­­portbizalma törődik a hozzá be­osztott párttagok politikai ok­tatásával, termelési eredményé­vel, törődik magánéletével is, ott nincs hiba a tagdíjfizetéssel­­ sem. Ezt a példát mutatja az Etermigyár pártcsoportjainak a munkája, ahol nincs tagdíjá­val lemaradó párttag. A párttagsági díj fizetése for.io­, politikai kérdés. Itt mu­­tatkozik meg hogy a párt m­ennyire számíthat a párttag­ságra. Arra a párttagra, aki ezt az egyszerű feladatot sem telje­síti, hogyan számíthat a párt fontos, sorsdöntő feladatok el­végzésénél? Az ilyen párttag lazítja a pártfegyelmet és meg­sérti a Szervezeti Szabályzat erre vonatkozó törvényét. A párttagsági díj rendsze­­res fizetése különösen fontos je­lentőségű most, amikor pártunk a tagkönyvcserére egész ké­szül. A Központi Vezetőség ha­tározata kimondja: csak azok kaphatnak tagsági könyvet a tankönyvcsere alkalmával, akik érvényes tagkönyvvel rendel­keznek. Pártcsoportbizalmia­sok­nak nagy a feladatuk a tag­­könyvcsere sikeres lebonyolítá­sában, az ő munkájukon múlik, hogy párttagságunk mennyire érti meg a tagkönyvcsere jelen­tőségét és hogyan tesz eleget kötelezettségének. Lesznek olyan párttagok is, akik nem mennek el a pártcso­­port bizalmihoz, hogy rendezzék elmaradásukat, de ezeket a párt­tagokat fel kell keresni és úgy kell megmagyarázni, hogy párt iránti kötelezettség teljesí­­­tése fontosabb mindennél, pár­tunk bízik a pártcsoportbizal­­miakban, hogy se kérésén meg­oldják e feladataikat. Tartózkodni kell olyan megnyilvánulástól pártszerveze­teinknek és pártbizalmiainknak, hogy az elmaradásokat soroza­tos kizárással oldja meg. Pár­tunknak nem az az irányelve, hogy minden önmaga hibájából elmaradt párttagot, mert nem értette meg kötelezettségét párt­jával szemben, kizárja a párt­ból. A lemaradást rendszeres felvilágosító, politikai munkával kell behozni. Csak így teljesít­hetik pártunk határozatát. Pártcsoportbizalmiaink használ­ják fel az összeírást a lemara­dás behozására. A párttagsági könyvcsere egész pártmunkánk színvonalá­nak emelése lesz. Erősíti kap­csolatát pártunk még jobban a pártonkívüli tömegekkel, akik­nek szemében még jobban meg­nő pártunk, amely irányítja az összdolgozók munkáját. Ezért tekintse minden párttag köteles­ségének, hogy a hátralévő idő alatt hogy ne rendezze tagdíjjárulékát, legyen egy párttag sem, aki a tagkönyvcsere al­kalmával tagdíjhátra­lékét még nem rendezte. Ezt a célt tűzze maga elé valamennyi pártszervezetünk is. h Eternitgyár szeptember 23 ra befejezte negyedévi tervét A Nyergesújfalui Eternitművek dolgozói harmadik negyed­éves tervüket szeptember 23-án fejezték be és ma már negyedik negyedéves tervükön dolgoznak. A selejt értékét augusztus hónap folyamán 71.041 fo­rintra szorították a május, június hónapi 150.000 forint értékű selejttel szemben. Nagy eredményt értek el az Eternitgyár dolgozói az anyagnorma csökentésében is. Az augusztus hónapi 9 százalékos anyagmeg­takarítást szeptemberben túlteljesítették. A gondos munka nyo­mán az üzemrészek közti együttműködés megjavult és ezzel a gépek futásátlaga is növekedett. Ennek eredménye, hogy tervüket 100 százalékos tervszerűség mellett júliusban 113.31 százalékra augusztusban 112.39 százalékra és szeptemberi tervüket pedig 23-ig 118 százalékra teljesítették. A gyár dolgozói most új lendülettel dolgoznak, hogy az utolsó negyedév idő előtti teljesítésével éves tervüket is terven felül teljesítsék. Szombaton délig 300 tonna cementet termeltek a harmadik negyedévi terven felül a tat­b­ányai Cementgyár dolgozói A Tatabányai Cementgyár dolgozói szeptember 26-án éjjel az ország cementgyárai közül elsőnek termelték ki a harmadik­ negyedévi terv utolsó tonna cementjét. Szombaton délig több mint 300 tonna cementet termel­tek harmadik negyedévi fényükön felül. Az üzemrészek közül jó eredményt értek el a klinkerégetők, akik az év kilenc hónapjára, január 1-től szeptember 30-ig előirányzott tervüket már szeptember 22-én befejezték. A cementgyár dolgozói Rákosi elvtársnak küldött levelükben a Szovjetunó Kommunista (bolsevik) Pártja XIX. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy szeptember hónapban terven felül 2210 tonna cementet termelnek terven felül, ezzel harmadik negyedévi tervüket 5600 tonna cementtel teljesí­tik túl. 56.000 forint értékű építőanyagot termeltek terven felül ebben a negyedévben a Dorogi Mészmű dolgozói A Dorogi Mészművek Vállalat szeptember 24-én fejezte be háromhónapi tervét. Eddig 117.000 forint értékkel teljesítették túl előirányzatukat. Strunga András vagonlakó már az októberi tervén dol­gozik, állandóan 240 százalékos teljesítéssel. Fábián András sztahanovista vagonlakó 200 százalékot ér el, Miklós Gyula ugyanannyit. Eredményeik továbbfejlesztésére a dolgozók felajánlásokat tesznek az Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulója tisz­teletére. Vállalták, hogy szeptember 22-től november 7-ig 56.000 forint értékű építőanyagot termelnek tervükön felül. Mészkőből 500 tonnát, égetett mészből 100 tonnát termelnek az előirányza­ton felül. Felajánlották azt is, hogy energia-, szén- és robbanó­anya­gfogyasztásukat 2 százalékkal csökkentik, ezáltal 5000 forint értéket takarítanak meg. A téglagyá­rk is határidő előtt befejezik tervüket A Komárom megyei Téglagyári Egyesülés tatabányai telep­helye a harmadik negyedéves nyersgyártási tervét szeptember 19-én, az égetési tervét pedig szeptember 22-én befejezte. A nyer­­gesújfalui téglagyár ugyancsak szeptember 22-én fejezte be ne­gyedéves tervét a terven felül tett vállalással együtt. A Lábatlani Vasbetonipari Válla­lt dolgozói szeptember 26-án csatlakoztak az élenjáró üzemekhez, ekkor jelentették harmadik negyedévi tervük befejezését. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja módosított Szervezeti Szabályzatának tervezetéről október hó 3-án, dél­után 5 órai kezdettel a Pártoktatók Házában Práth Károly elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkára előadást tart. November 1-ig lehet jelentkezni az országos kultúrversenyre Az Országos Népművelési Bi­zottság másodszor rende meg a művészeti gos versenyét, együttesek orszá­gmelyen szín­játszó csoportok, ének- és zene­karok, népi táncegyüttesek dalos- rigmusbrigádok és báb­­játszó csoportok vesznek részt. A művészeti együttesek versenyé­ben a szakszervezetek, a DISZ és más társadalmi szervezetek valamint a termelőszövetkezetek és tanácsok kultúrotthonai, fegy­veres alakulatainak és iskoláink művészeti csoportjai is részt­­vesznek. Az országos jelentőségű kul­­túrverseny benevezési határideje november 1. A megyék legjobb művészeti együttesei megyei be­mutatókon, s a legkiválóbb együttesek országos ünnepi be­mutatón lépnek fel. Megyénk csoportjai az eddig lezajlott versenyeken lelkesen kivették részüket. Most még szé­lesebb területen indul a verseny. A kultúrcsoportok október fo­lyamán községükben, üzemeik­ben, iskoláikban tartsanak mutatót, amelynek alapján be­dolgozók eldöntik, hogy elkül­­­­dik-e csoportjukat a versenyre, hogy alkalmasnak tartják-e ar­ra, hogy képviselje üzemüket, iskolájukat, vagy termelőcso­­portjukat. Nemcsak az első helyért, ha­nem a csoportok minél jobb eredményeiért folyik a küzde­lem. Minden fejlődőképes cso­port a megye legjobb kultúr­­együttesei közé kerülhet. A ver­senyre való készülődés azonban nem jelentheti, hogy napi kul­turális feladatainkat elhanyagol­juk. A versenyben külön áganként vesznek részt a szak­kul­­túragitációs brigádok és egy- egy kultúrotthon munkájának értékelésénél elsősorban azt ve­szik figyelembe, hogy milyen kultúragitációs munkát végzett. De valamennyi csoportnál, tánc­csoportnál, énekkarnál a bírálók figyelembe veszik, hogyan segí­tette a kultúrcsoport politikai és gazdasági feladataink meg­oldását. A művészeti csoportok versenye újból hozzájárul né­pünk alkotó erejének gyarapításához, kulturális további fel­emelkedésének meggyorsításá­hoz. Súlyos büntetések a Délafrikai Unióban az engedetlenségi mozgalomban­­ való részvétel miatt A londoni rádió jelentése sze­rint Johannesburgban 16 színes­­bőrű lakost 90 napi börtönbün­tetésre ítéltek, mert a nem euró­paiak számára fenntartott be­járaton mentek be a port eliza­­beth-i pályaudvarra. Bloenfonteinban 17 színes­­bőrűt azért ítéltek egyhónapi bebörtönzésre, mert „nem tettek eleget a vasúton érvényben lévő elkülönítési szabályoknak.“ Békegyűlés New Yorkban New York, szept. 27. (TASZSZ) New Yorkban a béke hívei „New York-Pek­­ng‘’-jel szóval békegyűlést tartottak, amelyen több mint ezer ember vett részt. A gyűléseken dr. John Kings­bury elnökölt, aki nemrég tért vissza Kínából. A gyűlésen töb­bek között felszólalt Paul Robe­son, az Amerikában élő koreai Peter Hun, a japán Reiko Ura­­be, Karen Morley színésznő, Hugh Dean, a „Daily Compass" tudósítója, Albert Kahn író. A gyűlés részvevői üdvözlő táviratot intéztek az ázsiai és csendesóceáni országok békeérte­kezletéhez. ták. A gyűlés részvevői elhatároz­hogy üzenetet intéznek Trumanhoz, amelyben követe­lik a koreai hadműveletek azon­nali beszüntetését. 1952. október I. A NÉPEK BÉKEKONGRESSZUSA ELÉ írta: P. CULJAJEV, a Béke Világtanács titkára A jóakaratú emberek világ­szerte készülnek a népek béke­kongresszusára, amely ez év decemberében Bécsben ül össze. Ez a kongresszus fontos szakasza lesz a világbéke meg­szilárdításáért folyó harcnak. A Béke Világtanács felhívása a népek kongresszusának ös­­­szehívására élénk visszhangra talált a világ minden részén. Az emberek milliói egyre világo­sabban látják, milyen hatalmas veszélyt jelentenek a háborús gyújtogatók üzelmei. Koreában, Vietnamban, Malájföldön hábo­rú, tűzvész dúl. Nyugat-Német­­országban és Japánban szület­nek az agresszió tűzfészkei­ A népek mindjobban meggyőződ­nek arról, hogy a béke híveinek mozgalma óriási erőt képvisel. Ezzel magyarázható a nemzet­közi békemozgalom izmosodása. Az öt nagyhatalom közötti bé­keegyezmény megkötéséért in­dított széleskörű nemzetközi kampány eredményeképpen a népek tudatában megszilárdu­l az az eszme, hogy a nemzetközi kérdéseket nem erőszak alkal­mazásával, hanem tárgyalások útján kell megoldani. ★ A Béke Világtanács két leg­utóbbi ülésszakán átfogó pro­­grammot dol­gozott ki más előkészületek ellen, a hába­béke megszilárdításáért folyó harc számára. E programm alapján bontakozik ki kongresszusának a­­ népek béke­előkészítési kampánya. Nincs egyetlen olyan fontos nemzetközi probléma sem, amelyre ne reagált volna a Béke Világtanács. Javasolta a német probléma békés rendezé­sét a négy hatalom konferen­ciájának összehívása útján azzal a céllal, hogy ez a konferencia a békeszerződés megkötésével érjen véget. A német békeszer­ződésnek meg kell felelnie a né­met nép és minden más nép nemzeti érdeké­nek. A Béke Vi­lágtanácsnak ez a javaslata élénk visszhangot váltott ki a német népből. E napokban külö­nösen erőteljesen harsan fel a németek szava, Kelet-Németor­­szá­gban és Nyugat-Németor­­szágban milliók fogadják határ­talan lelkesedéssel a szovjet kormány javaslatait a négy nagyhatalom értekezletének ös­­­szehívására. Ez az értekezlet, amely nem később, mint októ­berben ülne­ össze, megtár­gyalná a német békeszerződés előkészítésének, az ösznémet kor­mány megalakításának, a sza­bad össz­német választások lebo­nyolításának és annak a bizott­ságnak a kérdését, amely hiva­tott a szabad választások feltéte­leit ellenőrizni Németország­ban. A Béke Világtanács rendkívüli ülésszaka elítélte és törvényte­lennek minősítette a sanfrancis­­cói különszerződést és követelte egy olyan igazi szerződés meg­kötését, amelyet minden érdekelt állam aláírt. Ugyancsak világszerte széles­körű támogatásra talált a Béke Világtanács állásfoglalása a ko­reai hadműveletek azonnali be­szüntetése, Korea tartós békéjé­nek megteremtése ügyében. A béke hívei mind határozottabban követelik a koreai háború befe­jezését, erélyesen tiltakoznak a békés koreai városok és falvak barbár bombázása ellen. Latin- Amerikában például a békehar­cosok aktívan közbeléptek, hogy megakadályozzák honfitársaik Koreába küldését. Ez a bátor harc már meghozta eredményeit: több latinameri­kai kormány kénytelen volt lemondani arról, hogy csapatokat küldjön Ko­reába. já­k A földkerekség népet támogat, a Béke Világtanácsot a baktériumfegyver betiltására vo­natkozó követelésében is. Az a tény, hogy az amerikai fegyve­res erők ezt a barbár fegyvert felhasználták Koreában és Kí­nában, mélyen megrendítette a világ közvéleményét. Sok or­szágban, így az Egyesült Álla­mokban, Angliában, Kanadában, Franciaországban kiváló köz­életi férfiak tiltakoznak az ame­­rikai pestistábornokok bűntettei ellen. Napjainkban alig van olyan ember, aki ne látná, mennyire fenyegeti a békét az az őrült fegyverkezési hajsza, amelyet az Egyesült Államok és a marshallizált országok foly­tatnak. A dolgozók a saját bő­rükön érzik a fegyverkezési hajsza kárhozatos következmé­nyeit.­­ Ezért a tőkés országok­ban mind nagyobb hullámokat vet a militarizálás és az éhség politikája elleni mozgalom. Bel­giumban a tömegek felléptek a katonai szolgálat meghosszab­bítása ellen. Franciaországban az élelmiszerárak emelése ellen tiltakoznak a tömegek­ Az Ame­rikai Egyesült Államokban a bérharc az acél- és bányász­­sztrájkban vetett lángot. A Béke Világtanács 1951 no­vemberi ülésszakán határozatot fogadott el a leszerelésről. Hatá­rozatában felhívta az öt nagy­hatalom kormányait, hogy kös­senek leszerelési egyezményt. Ez az egyezmény tiltsa el a­ tö­meggyilkoló eszközök, az atom-, a baktérium- és a vegyifegyver alkalmazását, s­ írja elő minden fegyverzet fokozatos és ellenőr­zött csökkentését harmadára, fe­lére. A népek megértik, hogy egy ilyen egyezmény fokozná biztonságukat s lehetővé tenné, hogy a tőkés országokban a háborús készülődésre fordított óriási összegeket a dolgozók életviszonyainak megjavítására használják fel-A Béke Világtanács békepro­­grammjának ereje és életrevaló­sága abban rejlik, hogy­­ meg­felel minden nép, minden jóaka­ratú ember érdekének. ★ A világ minden részén lázas készülődés folyik a harmadik Béke Világkongresszusra. Újabb és újabb békebizottságok alakul­nak a városokban, falvakban, üzemekben és iskolákban. Franciaországban, Japánban, Indiában, Svájcban, Bulgáriá­ban, Magyarországon, Sziámban és még sok más országban a közeljövőben országos békeérte­kezletre gyűlnek össze a béke­harcosok. Olaszországban —­ Nápoly, Torino, Verona és Ge­nova tartományokban — a Béke Világtanács rendkívüli üléssza­kán részt vett olasz békeharco­­sok kezdeményezésére minden­felé békegyűléseket tartottak. Franciaországban küldötteket választanak a­ megyei békeérte­kezletekre és gyűjtést indítottak a Béke Világkongresszus előké­születeinek támogatására, francia küldöttség költségeinek a fedezésére. Belgiumban küldött­ségeket választanak, amelyek meg fogják látogatni a helyi képviseleti szervek tagjait és a parlamenti képviselőket, s köz­lik majd velük, hogy a belgái nép határozottan kiáll a béke ügye mellett. Az osztrák munkások, alkal­mazottak és értelmiségi dolgo­zók békegyűléseiken kifejezték lelkes helyeslésüket afelett, hogy a népek békekongresszusát Bécs­­be hívták össze és biztosítják a Béke Világtanácsot afelől, hogy teljes erejükből támogatni fog­ják a kongresszust­ Az Egyesült Államokban is­mert közéleti férfiak: Paul Ro­beson,­­ Dubois doktor, Philipp Morrison professzor stb. felhí­vására népszavazás indult meg a koreai hadműveletek azonnali megszüntetése kérdésében. Japánban békehónap zajlott le, ezekkel a jelszavakkal: „Megszüntetni a hadműveleteket Koreában!“, „Eltiltani a bakté­riumfegyver alkalmazását!", „Mindent a japán gazdaság bé­kés fejlesztéséért!“, „Mindent az öt nagyhatalom békeegyezmé­nyének megkötéséért!“. A Kínai Népköztársaság, Len­gyelország, Csehszlovákia, Ma­gyarország, Románia, Bulgária, Albánia, Mongol Népköztársaság és a Német Demokratikus Köz­­társaság dolgozói a békés alkotó munka terén kivívott újabb si­kerekkel készülnek a küszöbön­­álló Béke Világkongresszusra. A Sztálin Vasműért, a Budapesti földalatti Vasú­tért, az Iratai iramáért, a Tiszalöki Vízműért, a Népstadionért, az ötéves tervért, a magyar nép boldog jövőjéért, a szocializmusért: jegyezz békekölcsönt!

Next