Komárommegyei Dolgozók Lapja, 1953. július (8. évfolyam, 52-60. szám)

1953-07-01 / 52. szám

s BUKÓI K lAPJA India népe nem tűri soká a nyomort, az éhséget, a megaláztatást Nem tartott soká az ismer­kedés, a bemutatkozás. A nők és az úttörők, akik kezükben szorongatva csokraikat mos­tanáig fel-alá sétálva ismétel­gették a szöveget, amellyel majd a vendégeket fogadják — most minden betanult szöve­get elfelejtettek és felszaba­dultan, boldog mosollyal nyúj­tották a csokrokat, az ajándé­kokat. Tolmács sem kellett. A szót, hogy „béke", a mosolyt, az örömöt így is megértették. Néhány perc múlva már mint régi ismerősök beszélget­tek a sportotthon könyvtár­szobájában a vendégek: Makh­­doom Mohiuddin és A. R. Reddy, a nagy indiai békehar­cosok és a magyar békeharco­sok; kiváló bányászok, kül­színi munkások. Kérdések, fe­leletek és újabb kérdések hang­zanak egymásután. — Hogyan élnek az indiai bányászok, milyenek az indiai bányák? — kérdi Tajkov elv­társ. — Vannak-e a bányáik­ban gépek? Milyenek a biz­tonsági berendezések? — Gépek, biztonsági beren­dezések a mi bányáinkban nincsenek. Ilyesmire a tőkések nem „pazarolják" a pénzt. És hogy hogyan élnek a bányá­szok? Ha magyar pénzre szá­mítjuk, 1 forintot keresnek na­ponta, egyes vidékeken azon­ban a szakszervezet segítsé­gével kiharcoltak különböző juttatásokat és pótlékokat. Úgyhogy felmegy a fizetés na­pi három forintra is. — És mit vásárolhatnak ezért? — Legfeljebb a napi éle­lemre szűkösen elég, ha a bá­nyásznak nincsen senkije. Csa­ládot fenntartani már nem tud belőle. Éheznek. Ruháról, la­kásról pedig szó sem lehet. Az indiai bányásznak egyetlen egy ruhája van, ebben is dol­gozik. A lakása pedig bam­busznád, amelybe besüt a nap, beesik az eső, vagy cement, amely szilárd ugyan, de a mi éghajlatunkhoz kibírhatatla­nul meleg. Bútorról szó sem lehet. Priccseken alszanak. — Ha nincs biztonsági be­rendezés a bányában, biztosan a nagyon sok a baleset. Milyen balesetbiztosítás? És a ki­öregedettek miből élnek? — Semmiből. Addig dolgoz­nak, amíg bírnak. És ha vala­kit baleset ér? Ha leszakítja a keze fejét, kap egy kisebb ös­­­szeget. Ha a karját szakítja le, valamivel többet. Szóval megvásárolják a tőkések a le­szakított kezet vagy lábat. Ha meghal, a felesége kap egy összeget, amelyből egy-két hé­tig megél. Aztán vége. Hogy az özvegyekkel, vagy a rok­kantakkal mi lesz, az nem fáj a tőkéseknek. — És a cementgyárakban? — kérdezte Mayer elvtárs, a Cementgyár Kossuth-díjas égetője. — Tisztító-, légszűrőberen­­dezések nincsenek. És ha va­lakinek a tüdejére már annyi cementpor rakódott, hogy dol­gozni nem bír, akkor elbocsát­ják. Aztán mehet, ahová tud. Legtöbbször koldulni, deh­át a szegények mit adhatnak? A gazdagok pedig nem adnak. Bizony sokan éhett halnak ná­lunk, a gazdag Indiában. — Orvos nem segít a be­tegeken? Nem gyógyítják őket? — Orvos? — Nálunk a la­kosság nagy többsége nem is látott orvost. Nagyon kevés a kórház, ami pedig van, abban a gazdagokat ápolják. — Engem a múlt héten meg­büntettek — mondja Mayer elvtárs. Mohiuddin csodálkozva néz Mayer elvtársra. A szeméből látszik a kérdés: hogyan, a népi demokratikus országok­ban megbüntetik a munkást? — Igen — válaszol a fel sem tett kérdésre Mayer elv­­társ­t megbüntettek, mert nálunk kötelező, hogy időkö­zönként az üzemi rendelőben megvizsgáltassuk magunkat. Akkor is, ha nem érzünk sem­mi betegséget. Nálunk meg­büntetik a művezetőt is, ha a hozzá beosztott munkás pél­dául a köszörűnél nem hasz­nál védőszemüveget vagy ha gépeknél a nők nem kötik be a hajukat, mert nagyon vi­gyáznak ránk. Mohu­­ddin elvtárs alig jutott szóhoz a meghatottságtól: — Nagyon boldog emeberek lehetnek önök ... Ezután legdrágább, legfél­tettebb kincsünkre terelődött a szó. Gyergyai főorvos elvtárs kérte a vendégeket, hogy lá­togassák meg a mi kórházun­kat, a szülőotthont, a gyer­mekkórházat, a koraszülött­osztályt. — Nálunk ilyenek nincse­nek — mondta Mohiuddin elv­társ. Nálunk az idő előtt szü­letett gyermek mind meghal, az időre születettek közül nagyon sok már halva szüle­is­zik az anya rosszul tápláltsá­ga miatt. És nagyon sok anya hal meg szülés közben. Nincs orvos, nem vigyáz rá senki. Az élve született gyerekek kö­zül is — minden száz közül egyéves koráig 20 meghal. — Nálunk most — mondja Gyergyai elvtárs van egy kis gyerek, egy oroszlányi bá­nyász gyereke, 90 deka volt, amikor megszületett. Most már egy kiló negyven. Életben ma­rad és ugyanolyan lesz, mint az időre született többi gye­rek. Ennek, ezeknek a gyere­keknek a sorsa, nálunk min­denkit érdekel. Sokan érdek­lődének a beteg gyermekek iránt. Teljesen idegenek ajándékokat hoznak nekik, ná­i­­­unk mindenki nagyon szereti a gyereket. — Igen, a gyereket nálunk­­ mindenki nagyon szereti. Csak a tőkések nem, meg az imperialisták. Azért kell cse­csemőkorukban meghalniok. Nálunk a lakosság 95 százalé­ka még írni-olvasni sem tud. Nincs kötelező oktatás. A ka­pitalizmus csak éhséget, éh­­halált, megaláztatást ad ne­künk. De az éhség és a meg­aláztatás, egyre egységesebbé, keményebbé kovácsolja az in­diai népet. Egyre gyakoribbak a sztrájkok, egyre keményeb­bé válik a harc az elnyomás élén. — Mondja meg, Mohiuddin elvtárs, hogyan segíthetik a magyar bányászok az indiai bányászok, az indiai nép har­cát? — Többféleképpen. A mi harcunkat segíti minden szó, amit a magyar bányászok ér­tünk, érdekünkben kifejtenek. Mert ezek a szavak eljutnak hozzánk és bátorítanak ben­nünket. Segítik az indiai bá­nyászt azzal is, ha tevékeny tagjai a szakszervezetnek, mert a Szakszervezeti Világszövet­ség útján anyagilag is támo­gatják az indiai bányászok sztrájkjait. Enélkül az anyagi segítség nélkül nem sztrájkol­hatnának, mert éhhalálra len­nének ítélve. És segíthetik úgy is — vagy talán elsősorban azt kellett volna mondanom , hogy erősítik saját hazáju­kat, a békének ezt a gyönyörű­ségesen szép bástyáját. Mert hiszen a béke és a szabadság ügye oszthatatlan. Aki a ma­gyar nép békéjéért és szabad­ságának megvédéséért harcol, aki ezt az országot gazdagít­ja, az küzd a mi gyerekeinkért, az indiai nép felszabadításá­ért, azért, hogy a mi 400 mil­liós népünk is minél előbb kö­vethesse a magyar nép pél­dáját. ötös-négyes- és ket­tesfogatú kocsik for­dultak ki egymásután a fellobogózott ország­úton a bábolnai ál­lami gazdaság udva­rából. Bányászok, ér­telmiségiek, mezőgaz­dasági szakemberek kíséretében az indiai küldöttekkel repültek a homokfutók a méntelep felé, ahol az ország híres méneit, tóállo­mányát nevelik A kő­zet 200 fiatal csikó tömött sorokban szá­guldott a vendégek előtt. Sűrűn legyeztek a vendégek, kérdések, fe­leletek hangzottak,­­ mintha régi ismerősök lennének, úgy beszél­gettek egymással. A. R. Reddy, az indiai pa­rasztszövetség főtitká­ra és Teheti Mihály elvtárs, a gazdaság párttitkára. Ezután a béke egyik legszebb csataterére, a kisbábolnai egyes táb­lára látogatott el az indiai küldöttség, ahol egymást követve zú­gott három arató­cséplő kombájn. Az egyik kombájn hirtelen megállt. Skultéti And­rás lelépett a kom­bájnról és helyét Ró­zsahegyi Mihály kom­­bájnos vette át. Igazi béketalálkozó követ­kezett ezután. A kom­­bájnos végigtörölte iz­zadt homlokát és az indiai vendégekhez lépett. — Skultéti András vagyok — mutatkozott be. Makhdoom Mohi­­uddin mosolygó arc­cal fogott kezet a bar­naképű kombájnossal, aki elmondotta, hogy szerdán indultak pró­bakép a kombájnok­kal, s már az első nap 6 óra alatt 75 mázsa árpát aratott és csé­pelt kombájnjával. — Ma száz mázsa lesz a teljesítményünk — jelentette ki büsz­kén. Ezután elmondot­ta, hogy édesapja gaz­dasági cseléd volt. Ő is csak a felszabadulás után tanulhatott laka­tos szakmát. Szorgalmasan je­gyezték az indiai ven­dégek, mijd elmondot­ták, hogy Indiában még ismeretlen az arató-cséplő kombájn A földesúri gazdasá­gokban is csak a trak­tor jelenti a gépesítést, de ez is csak szórvá­nyosan látható. A pa­rasztok faekével szán­tanak, kosárból vetnek és a legnehezebb kö­rülmények között, egy­szerű kézikaszál­óval aratnak, még a föl­desurak földjein is. A vendégek és a bá­bolnaiak is hosszan néztek a tompán zúgó kombájnok után, ahogy mindig keske­nyebb lett az álló ár­patábla mögöttük. — Ez a béke — mondta idegen kiejtés­sel Makhdoon Mohi­uddin, az indiai bá­nyászszakszervezet tit­kára, miközbe­n magyar kombájnveze­­­tő vállára tette a ke­zét. — — Igen, ez a béke felelte amaz, s észre sem vették, hogy közben fényképezőgé­pek kattognak, hogy a két nemzet két béke­harcosának találkozó­ját megörökítsék. A kombájnoktól a sportpályára siettek a vendégek, ahol nagy­szerű lovasbemutatót rendeztek a gazdaság csikósai. EZ A BÉKE... Az indiai vendégek látogatása Bábolnán — Nagyon szép, gyönyörű termés ígérkezik Magyaroszágon mindenfelé — állapítja meg a bábolhi­nai ál­ami gazdaság földjein A. R. Reddy, az indiai parasztszövetség főtitkára. ms júfiu« I. A pártélésből • A komáromi járás pártszervezetei felkészültek az aratás-cséplés politikai munkájára A növényápolás elvégzésére, az aratás és cséplés gyors le­bonyolítására széleskörű poli­tikai tömegmunkával, a kom­munisták példamutatásával mozgósítjuk dolgozóinkat. A feladat végrehajtásának első lépéseként kisgyűl­éseken, ta­nácsüléseken, gazdagyűléseken, taggyűléseken, pártnapokon is­mertettük a minisztertanács be­takarításra vonatkozó határoza­tát. Ezután kibővített alapszervi vezetőségi üléseken tervet készí­tettek alapszervezeteink a fel­adatok tervezet végrehajtására. A kész taggyűlésen ismertet­ték. A járás területén a népnevelő­csoportokat is feltöltöttük. Olyan kiegészítettük, elvtársakat vontunk be, akik a termelésben élenjárnak, van tekintélyük a faluban. A járás területén a Béke­világtanács tisztel­etér­e 800 dolgozó paraszt kötött békevé­delmi szerződést. Több állami gazdaság, gépállomás és ter­melőszövetkezet versenyszerződést hosszú lejáratú kötött egy­mással. A községek is verseny­ben állnak. A verseny másságára nagy gondot nyilvá­fordí­tunk, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, mint­ Bakonyszom­­bathelyen, hogy hosszú időn keresztül egy dolgozó paraszt nevét sem írták ki a táblára. A járásban népnevelőkből agitációs csoportokat szervez­tünk és biztosítottuk, hogy minden brigádban, munkacsa­patban, cséplőcsapatban szerve­zett agitáció folyjon. 28 helyen indítottunk esti agitációs tarv­folyamot. Az MNDSZ és a pe­dagógusok bevonásával 3—5 tagú brigádokat szerveztünk, amelyek olasztuskákkal, versek­kel, dalokkal köszöntik majd a munkában élenjárókat és meg­bírálják a hátul kuÜogókat. Agit­ációnk fő tartalma, hogy a legkisebb szemveszteség mel­lett gyorsan takarítsuk be a ga­bonát, az első gabonát az államnak adják kasztjaink. Széles dolgozó pa­kerben is­mertetjük azt, hogy a beadási kötelezettség teljesítése a falu legfontosabb hozzájárulása éves tervünk sikeres befejezésé­­­hez. Kovács György, a komáromi járási pártbizottság titkára. A pártszervezet vezetői nem foglalkoznak kielégítően a pártbizalmiakkal a Lábatlani Vasbetongyárban A Lábatlani Vasbe­tongyár pártszerveze­tének titkára rendsze­resen foglalkozik a pártcsoport bizalmi cik­kel, de nem elég ala­posan. A pártbizalmi­­értekezleteken nem magyarázza meg kel­lőképpen, hogy mi a pártbizalmak felada­ta. Ebből adódik, hogy például Serege And­rás elvtárs, a villa­­mosm­űhely pártcso­portjának bizalmija nem végez más mun­kát, mint a kijelölt gyűlésekre a népneve­lők segítségével moz­gósítja a dolgozókat. Nem nevezi a csoport­jába tartozókat, az ok­tatási év ideje alatt nem ellenőrizte, hogy járnak-e rendszeresen a politikai iskolákra, nem serkenti őket ta­nulásra. Nem­ csoda, hogy az elmúlt okta­tási év alatt csoport­jából mindössze öten vettek részt pártokta­tásban. Serege elvtárs párt­­csoportjában öt nép­nevelő van. Közülük négy szakszervezeti funkciót tölt be. Pár­­tonkívüli egy sincs a népnevelő csoport­ban, mert Serege elv­­társnak az a vélemé­nye, hogy „aki párton­­kívüli népnevelő volt, azt leváltottuk, mert ellentétes pártunk po­litikájával". Ezek sze­rint nincs is biztosít­va Serege elvtárs cso­portjában a tagjelölt­utánpótlás. Pedig Sterk István, Ne­­deczki Gáspár és Bod­rok Gyula elvtársak jó munkások, kivívták dolgozótársaik meg­becsülését. Szeretik is őket a többiek és a hallgatnak rájuk Miért nem bízzák hát meg őket népnevelő­­munkával? Seregi elv­társ a meglévő­nek ritkán népnevelők­tart érte­kezletet. A legutóbbit például még a válasz­tás előtt tartották. A népnevelők hagyatottak, magukra­­l így nem is tudnak ered­ményes munkát vé­gezni. Seregi elvtárs, mint pár­­ csoport bizalmi rosszul végzi a mun­káját, pedig örömmel dolgozna jól is, ha ehhez a pártszervezet vezetősége megfelelő segítséget nyújtana. A rossz munkáért első­sorban nem Serege elvtárs, hanem a párt­­vezetőség a felelős, mert felületesen fog­lalkozik a pártcsoport bizalmiakkal. A párt­­szervezet vezetőségé­nek hogy a az a feladata, megtartott rendszeresen pártcso­­portbizalmi értekezle­teken magyarázza meg a bizalmiak feladatait, kérje számon tőlük munkájukat, foglal­kozzon sokat a nép­­nevelőmunka fontos­ságával és nem utol­sósorban ne hunyjon szemet affélént, hogy jól dolgozó népnevelőt leváltanak, mert pár­­tonkívüli, vagy meg se bízzák népnevelő­­munkával. Ha mindezt követ­kezetesen végrehajt­ják, javulni fog Se­rege elvtárs és a többi munkája is. Fordítsanak pártbizottságaink nagyobb gondot a tagnyilvántartásra és átigazolásokra Pártunk Központi Vezetősége 1952 december 10-én határoza­tot hozott a párttagság átjelent­­kezési rendjéről. E határozat hozatala azért vált szükségessé, mert a szervezeti szabályzattal ellenkező módon, számos párt­szervezetben a kommunista éberséget megsértve, szabályos átigazolás nélkül vették nyil­vántartásba az alapszervezet­nél párttagsági könyvvel je­lentkezőket. Januárban vezették be az új átjelentkezési rendszert, ami máris hozott eredményeket az átjelentkezési fegyelem megszi­lárdításában. Vannak pártbizottságok, alap­szervezetek, ahol lelkiismerete­sen hajtják végre a Központi Vezetőség e átjelentkezések határozatát. Az határidejének betartása leginkább a tatabá­nyai pártszervezetek többségé­nél érvényesül. Ez annak az eredménye, hogy a tatabányai városi pártbizottság alaposan ismertette a határozatot és vég­rehajtását a gyakorlatban több esetben ellenőrizte. Jó munkát végez a Tokodi Üveggyár párt­­szervezete is. Itt egyetlen párt­tagot sem vesznek vagy töröl­nek a nyilvántartásból a párttit­kár, a pártvezetőség tudta nél­kül. Egyes pártbizottságok, alap­szervezetek azonban csak álta­lánosságban vitatták meg a KV határozatát. Ez onnan ered, hogy az illetékes járási párt­bizottság is ugyanezt tette. Különösen a komáromi járás területén tapasztalható, hogy nincsenek tisztában a gyakor­lati tennivalókkal és a járási pártbizottság sem tud kellően segíteni az alapszervezeteknek. Legfőbb hiba az, hogy az alapszervezetek késve továbbít­ják a járási pártbizottságra a területről eltávozott párttagok nyilvántartási okmányait. Mindezekből a tapasztalato­kat leszűrve a feladat az, hogy a pártbizottságok és alapszer­vezetek tanulmányozzák alapo­san a Központi Vezetőség e ha­tározatát, fordítsanak több gon­dot a tagnyilvántartási munká­ra, felvilágosító munkával ér­jék el, hogy a párttagok egyik alapszervezetből a való távozáskor, minden másikba ben időben jelentkezzenek, eset­Erdösi Erzsébet, MB párt- és tömegszer­vezetek oszt. Szabotáló, csaló kulákok és volt horthysta tisztek garázdálkodnak a környei állami gazdaság­ 13661650 Szokatlanul nagy fafíírész­­telepe van a környei állami gazdaságnak. Ennek a fűrész­telepnek 27 állami gazdaságot kellene ellátnia félkész anyag­gal , és ezt sem teszi, noha a gépek, a felszerelés ennél sok­kal többet is bírna. A fűrészte­lepnek kellett volna biztosítania a fát, a deszkát a gabonamag­tárak kijavításához. Már megkezdődött a csép­lés, a magtárak még nem készek. A napokban meg­érkeznek az idénymun­kások. Agyat kellene ké­szíteni számukra, s a fű­résztelep nem biztosította a deszkát. Két hónappal ezelőtt elkészült a napi 20 mázsa kapacitású jéggyár, de nem működhet, mert a meghajtókerékhez nem ké­szítette el a fát a fűrész­telep. A fűrésztelepet bőven ellátják n­y­rsanyaggal, a gépei jók. Mi­ért nem megy hát a munka? A fűrésztelep vezetője, Papp Ferenc 60 holdas körmendi kulák. 1944-ben még a körmendi nyilaske­resztes pár titkára volt és ugyanakkor mint nyilas képviselőjelölt lépett fel. A felszabadulás után másként igyekezett a népnek ártani. Két évvel ezelőtt került Környére. It­t azóta senki sem háborgatta ellenséges tevékenységében. A környei állami gazdaságban Papp Ferenc sarkigtárta az el­lenség számára a kapukat. Kö­rülvette magát rokonaival, ku­­láktársaiival, elvbarátaival. El­hozta Körmendről sógorát, We­­hoffer Mihály 45 holdas kulákot, László Ferenc volt tőkést, Far­kas József volt horthysta őrna­gyot, Gáspár Dezső körmendi kulákot és hogy senki más kö­zibük ne férkőzhessen, felvette Mészáros János kömlödi és Kol­lerics András kecskédi kulákot. Ez a díszes társaság most egy­más közelségétől felbátorodva rettegésben tartja a környéket. Az állami gazdaság becsületes dolgozóival nyomdafestéket nem tűrő hangon beszélnek. A fű­részteleptől a munkát számon­­kérni senki sem merte. Nem kérdezte meg senki, miért nem készül a magtár, a jéggyár fá­ja, amikor van idő a gazdaság terhére felvágni Rizing Vilmos számára egy kocsi állami erdő­ből lopott fát. Nincs okunk kételkedni abban, hogy Papp Ferenc és kuláktársai elnyerik a szabotálásért, a csa­lásért, méltó büntetésüket. Ez azonban nem elég. Meg kell büntetni azokat is, akik látták, de szemet hunytak Papp Ferenc és bandája tevékenysége előtt. Akiknek szeme láttára károsítot­ták nap, mint nap az államot és gorombáskodtak a gazdaság becsületes dolgozóival! ti. U

Next