Komárommegyei Dolgozók Lapja, 1954. május (9. évfolyam, 35-45. szám)

1954-05-05 / 36. szám

4 Komárom megyei 0016070K IAPJA Az „emlékezetes nagy nap“nak, 1848 március 15-nek csupatűz forradalmára, Petőfi Sándor mellett a legünnepeltebb népvezér ,Jókai Mór volt. Jókai forradalmi magatartásában, munkásságában azonban a március 15-i idők után ingadozás tapasztalható. Az ingadozás, a következetlenség Jókai nemesi származásából, felesége magatartásából, a környezete — a fejlődő polgárság — némely vonatkozásában reája gyakorolt hatásából eredt. Ingadozását mutatja például az is, hogy március 15-e után pár nappal már így írt: „A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja felett emeli az emberiség nevében oltárát.“ (Életképek 1843 márc. 19.) Ezek a sorok Jókai osztálykorlátait árulják el, azt, hogy radikálisan és véglegesen nem tudott szakítani a nemesi osztállyal és benne maradt a nemesi liberalizmussal való megbékülés szelleme. A benne lévő nemesi csökevényekből eredt az is, hogy nem ismerte fel az egész nép alkotó, teremtő erejét, nem hitt például a parasztság forradamiságában, így írt erről 1848 május 18-án: „Mi magunkat igen hosszú ideig csaltuk. Azt hittük, hogy népünk van. Pedig nincs. Míg volt, nemességünk volt az. A földművelő nagy tömeg előtt ismeretlen fogalom volt a szó: Haza. Még most is az. Szabadságáért akárki más iránt háládatos, csak hazája iránt nem. Ha azt mondjátok neki, hogy keljen fel honát védeni a muszka ellen, sírva fakad, s azt, mondja, hogy: inkább robotol és éhezik. A kabátos embert gyűlöli, nem hisz neki. A nemzeti színeket nem érti, neki addig a törvény sem törvény, míg a császár pecsétje alatta nincs nagy, kétfejű sassal. Értünk fegyvert sem fog, szavainkban nem bízik, terveinkben nem segít. Az 1848-as év nyári hónapjainak tespedése után, a forradalom radikalizálódása idején Jókai ismét a régi forradalmár Kossuthot elkísérte alföldi toborzóútjára. Élete mélypontjáról emelte ki ez a toborzóút. (Színésznővel kötött házassága miatt családja kitagadta. Petőfivel megszakadt a barátság, anyagi helyzete aggasztóan súlyos volt.) Kossuth egyéniségének lenyűgöző varázsa, a toborzóút minden várakozást felülmúló sikere újra március idusának lelkes, forrószívű forradalmárává és szabadságharcosává változtatta. Eltűnt szívéből az ingadozás. „Sok nagy időt megértem azóta — írja pár évtizeddel később — de ehhez hasonló napokat nem ismétel meg a történelem soha. Láttam azt a szellemóriást, aki a népet felköltötte halálos álmából, hallottam szavait, amik hősöket teremtettek a békés polgárokból: hadsorok nőttek a földből elő, napok alatt százezer férfi állt fegyverben zászló alatt a haza védelmére, halálra elszánva. Ezek voltak az én mézesheteim legédesebb napjai.“ Nyáry Pál belügyminiszter közbenjárására a súlyos anyagi helyzetben lévő Jókai a hivatalos „Közlöny“ szerkesztője lett. Az első cikkek igen nagy feltűnést keltettek. Az első balsikerek után Jókai ingadozása megint felülkerekedett és cikkeiben azt fejtegette, amit legkevésbbé várt a nemzet, március 15- nek Jókaijától: hogy tudniillik a mostani hadviselés nem forradalom, hanem csak szabadságharc, hogy a nemzet nem az uralkodó, hanem csak a reakció ellen küzd, s hogyha a nemzet megkapja alkotmányos szabadságát, akkor véget kell vetni a harcnak. „Legyen bárki, aki Magyarországot hitünk és meggyőződésünk szerint boldogítani bírja, helyt adunk neki az ország kormányán — más alatt soha, senkinek!“feltétel Nyílt békepárti Programm volt ez, de ahogy a későbbiekben látható, Jókai jóvátette ezt a botlását is. Akkor a cikket izgatottan tárgyalták az országgyűlésen, Kossuth „megdorgálta“ Jókait. Április 14-én Kossuth a Békepárt megdöbbenésére elfogadtatta a Habsburg-ház trónvesztéséről szóló határozatot. Jókait ez szinte kijózanította. Szegre akasztotta békepárti elveit, s a világosi katasztrófáig tüzön-vizen szilárdan kitartott Kossuth mellett. Amikor az intervenció túlereje elől menekült a kormány, Jókai is velük tartott. Aradon úgy látta, minden veszve már és pisztolyt kért Csányitól. Kiss Ernő tábornok beszélte le: „önnek neje is van!“... Parasztszekéren menekült és felesége bátorsága, leleményessége mentette meg őt, hogy később a szabadságharc legmélyebbszívű írója, népünk legragyogóbb krónikása legyen. Bárdos László Komárom szülötte: Jókai Mór Jókai a szabadságharc idején verssorokat...* Egy vers a Bach-korszakból... A Bach-korszakban, amikor a szabad magyar sajtót gúzsbakötötték, s a császári cenzúra figyelte a lapok minden sorát, a magyar írók és újságírók előszeretettel mesterkedtek azon, hogyan járjanak túl a cenzúra eszén. Jókai Mór az „Üstökös” című élclapban — melynek hosszú időn keresztül a szerkesztője volt — egy alkalommal, amikor felsőbb parancsra Jellasichról és Windisgrätzról kellett megemlékezni, a következő verset jelentette meg: Éljen egész világszerte Jellasichnak hires tette Az istennek bő áldása Kamarillát látogassa örvendezzen nagy hírnévnek A sárga-fekete színnek S Windisgrätznek hősisége Éljen vitéz harci népe Híres magyar dicsőség, legyen gúny és nevetség! Szálljon, magyarok rátok! Szégyen, gyalázat, átok! A magyarok nemzete Vesszen emlékezete! Ássa sírját magának. Magyarok táborának! A vers rendkívül tetszett a cenzornak, sietve le is fordíttatta németre, hadd lássák Bécsben, mennyire megváltozott már a hangulat a „rebellis Magyarországon”. Jókainak viszont nagyon sokan szemrehányást tettek, hogyan adhatott ki ilyen verset. A nagy író elmosolyodott: — Jó vers ez — mondotta — nincs benne semmi hiba, csak olvasni kell tudni! — Hát hogyan kell olvasni? — Nem úgy, ahogyan írva vagyon ... Kern felülről lefelé, hanem keresztben egybeolvasva a két szakasz által különválasztott így „született” a komáromi Jókai-szobor ták Komáromban nemrég avatfel Jókai Mór szobrát, amelynek alkotója Szandai Sándor szobrászművész. Az avatási ünnepségre a túlpartról, Csehszlovákia területéről is átjött egy küldöttség Beck főpolgármester vezetésével. Beszélgettünk Szandai Sándorral a Jókai-szobor születéséről. — Mikor a pályázati megbízást megkaptam, először ismerkedni kezdtem a témával — mondja. — Minden hozzáférhető fényképet megkaptam a Nemzeti Múzeum mikrofényképtárából. Tanulmányokat készítettem róluk és közben, pihenő óráimban, majdnem minden Jókai-regényt elolvastam. Tudtam, hogy a köztudatban nem a fiatal Jókai él, de én az 1848-as idők forradalmár Jókaiját akartam megmintázni. Arckifejezésével, fejtartásával igyekeztem tehát kifejezni Jókai harcos kiállását. — Először életnagyságban készítettem el a szobrot; az ember szeme ezekre az arányokra van beidegződve. Szükségesnek tartottam ezt a „kis“ szobrot a magam ellenőrzésére, nehogy a kétszeres életnagyságú szobor fejénél aránytalanságok keletkezzenek. A legnagyobb munka a szemkifejezés megtalálása volt. Éreztetni akartam, hogy ez a szelíd szem nemcsak a mesemondó szeme, hanem a távoli jövőbe is belelátó szem, azonfelül kék szem is. A sötét és a kék szem közötti különbséget általában úgy érzékelteti a szobrász, hogy a sötét szemgolyót élesre mintázza, ezáltal az árnyékok keményebbek lesznek. A kék szemet lágyabb kontúrú, telítettebb formákra mintázza, így aztán az árnyék szelídsége fejezi ki a világos szemet. Jókai fejének megmintázása is érdekes feladatok elé állított. A fejét minden fényképen haj fedi. Ez a haj azonban valahogy jellegtelennek tűnik nekem, majdnem azt mondhatnám: zavart. Bárdi Ödöntől tudtam meg, hogy Jókai érettebb korában ősztől tavaszig parókát viselt megfázás ellen. Én tehát haj nélkül mintáztam meg fejének talmas boltozatát, amelyet hahalotti maszkján tanulmányozahattam. — A munka annyira érdekelt, hogy a szobor születésének első pillanatától a befejezésig, a kis agyagmodelltől a kőszoborig fényképsorozatot csináltattam a munka minden szakaszáról. A követ is magam faragtam, végigkísértem a szobrot azon az úton, amely az agyagtól elvezetett a kőtalapzatig.. . (Művelt Nép, 1954, ápr. 25.) A Jókai-szobor első aszvaa mintája. A komáromi Jókai-szobor. 1954 május 5. Jókai helye a magyar irodalomban ..Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni. S midőn a szárazon elmondott igazság kiáltó szó marad, a puszidban; midőn a meztelen igazsággal társalogni oly kevesen szeretnek: az irodalom hivatása, az igazság eszméinek tetsző alakot adni, hogy a szív elveit, a fő meggyőződései sarkpontját találja föl bennünk. Mint fogtuk föl e hivatás, e kötelesség intéseit? Eddigi és ezentúli működésünk szelleméből megítélhető. — Örtállni az emberiség örök jogai felett; napfényre hozni mindent, ami szép, üdvös és igaz; méltányolni az erény törekvéseit; biztatni, emelni a fejlődő igaz tehetséget; ostorozni a tévelygést, a ferdeségeket; oltani minden szívbe a becsület szerelmét, az alacsonyság utálatát; érzelemfoghatóvá tenni a lelkeket; fölrázni az alvót gyáva tespedéséből; fogyasztani a szűkkeblűség birodalmát, s mi legfőbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért, ha úgy kívántatik; tudni hallgatni és tűrni érte, ha arra lesz szükség: — ez a hivatása az irodalomnak, nekünk pedig kötelességünk. — Ezért nem értünk egyet azon irodalmi töredékkel, mely szűkkeblűségében elfalazva, korlátai közé szoktatott szellemével ily elveket mondat ki: „a költészet magamagának cél, a költészetnek ne legyen iránya”. — Mikor egy virágszál sem születik cél nélkül, mikor széles mindenségben mindennek hatása, mindennek haszna van, a (dacára néhány önfojtotta szív aprócska világfájdalmacskáinak): éppen a költészet, e minden virágok virága élne-e azért, hogy viruljon és elhervadjon, mikor annyit tehet minden életkérdés eldöntése körül? Szerencséjére az ügynek, e nézet pártolói nagyon kis töredék, s még nagyobb szerencse, hogy erőtlen is. Mondtunk annyit, amennyiből érthet, aki akar — nemcsak szagát akarjuk mi éreztetni az irodalomnak közönségünkkel, hanem izét is. A pálma lombjai az érdembér jutalmazó jelképe, de a pálma gyümölcsöt is terem. Legyen pálma az irodalom”. Az olvasó végigsétál a könyvtár mennyezetig érő polcai előtt. A könyvek során, az írói nevek tömegén végigfutó tekintete időnként megtorpan, elidőzik egy pillanatra annál az írónál, aki élményt, tanulságot, talán életre szóló felejthetetlen emléket adott számára. Az olvasó tovább lép. Ismeretlen írónevek következnek — az emlékek rövid gétért, az emlékezet filmje vévásznán nem villan fel semmi. .. 1846-ban, 108 évvel ezelőtt vette kezébe az olvasó Jókai első regényét. Ma, amikor halálának ötvenéves évfordulóját ünnepli a nemzet, — a megemlékezés először a név telen olvasót vetnii elénk, aki a könyvek között tallózva felcsillanó szennel veszi kezébe Jókai műveit. Több mint 100 éve él Jókai Mór a magyar nép szívében. Lehet-e szebben hangzó méltató ennél szót írni róla? Rendezhet-e méltóbb ünneplést egy nép az ötven éve halhatatlannak? 110 kötetének hatalmas emlékművét mindennap ezernyi olvasó borítja el az emlékezés virágaival. Ki i hát ennek az ércnél maradandóbb emlékműnek az anyaga? Mi a „titka” az olvasók szívében halhatatlanul élő Jókai alkotói módszerének? Örök értékei és ellentmondásai alapján hogyan látja ma, az történet Jókai Mórta irodalom- Életműve, 110 kötetének hatalmas hagyatéka elsősorban életének rendkívüli változatosságát tükrözi. Ifjúkora egybeesik 1848 nagy forradalmával. Családja, nevelése és elválaszthatatlan jóbarátja, Petőfi a „fiatal Magyarország” forradalmár ifjai közé vezetik. Petőfi barátsága Jókainál egyet jelentett Petőfi forradalmi elveinek vállalásával. A forradalom kirobbantásában való közreműködése, írásai, felszólalásai, Kossuth toborzóútján való részvétele, — mind ezt bizonyítják. A diadal éveit Világos után a bukás, a bujdosás váltja fel. Így ír erről: „Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjukon és futottam futó betyárokkal együtt, úttalan pusztákon, mocsarak, erdők sűrűjében”. A forradalmi lendület, ha csökkenő mértékben is, még sokáig jellemző marad politikai magatartására. Az önkényuralom éveiben hírlapi működésével, 1861 után pedig mint képviselő — változatlanul az 1848-as eszmék mellett áll. A kiegyezés korában azonban már nem tud túlemelkedni osztálya előítéleteinek korlátain, megalkuszik. Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején Jókai is melléáll és vívódva, keserűen, de belenyugszik a „császári és királyi” világba. politikus és újságíró Jókai tehát utat tévesztett, de a közélettől való visszavonulásával mutatta meg, hogy nem találta meg a megoldást. Élete végén a milleneumi korban, jómód és dicsőség övezi, amit ugyanolyan szerényen és szótlanul fogad, mint a múltban a szenvedést. „Volt nyakamon kötélhurok és érdemrend: megdobáltak koszorúval és sárral: hallottam magam hivatni írókirálynak és Kossuthkutyának” — írja életéről. Szinte valószínűtlen végletekkel, kalandossággal, ellentmondásokkal teli élete, csak részben adja meg kulcsát művei problematikájának. Jókai életművét pedig már életében egymásnak gyökeresen ellentmondó kritikák értékelték. Az elragadtatott hangú dicsőítések mellett megszólalt Gyulai Pál, aki a valószerűség hiányát rótta fel Jókainak — azt, hogy alakjai nem igazi élő emberek, hanem a romantikus fantázia szüleményei; angyalok vagy démonok. Szabad hazánk tudósai, irodalomtörténészei, a viták után várhatóan le fogják törleszteni a Jókai-mű teljes felmérésének adósságát, melyet a reakció évszázadában az elnyomás és a bírálói elfogultság nem tudott tisztázni. Mi lesz tehát Jókai műveinek kulcsa? Mi nekünk, hogy élete hősi segít tetteinek, ballépéseinek megjelölésén túl, megvilágíthassuk most már műveit is? Fontos ez a kérdés, hiszen a 110 kötet hatalmas sorozatában sok problematikus, gondot okozó mű akad. Fontos ez azért is, mert ha élvezettel is olvassuk Jókai könyveit, nem teljes ez, ha nem látjuk világosan e művek értékének forrását, hibáinak magyarázatát. És itt hadd térjünk vissza a cikk előtt idézett Jókai sorokra. E néhány mondat Jókai ars poetica-ja, költői írói, hitvallása, az igazság eszméinek terjesztése a cél. A mód pedig, nem szárazon elmondott szóval, de „a szív elveit, a fő meggyőződési sarkpontját” feltalálva az olvasó szívében. Ha alkotói módszerének bármely részletét figyeljük is, mindenütt megtaláljuk azt a szenvedélyes vágyat, hogy fellelje „a szív elveit”. Alkotás közben is szinte kereste a lehetőséget, hogy kiaknázhassa alakjai lelkivilágának teljességét, jellemük, viselkedésük minden részletét, így ír erről: ........ belehelyezem magam az egyes alakoknak a iparkodom kedélyhangulatába: bennük élni. A gyilkosnak, az árulónak, a kéjencnek, a zsugorinak a lelkiállapotját éppúgy a magamévá teszem, mint a szenvedőét, a kétségbeesettét, a haragos bosszúállóét. Ilyenkor, ha családom tagjai, vagy a legkedvesebb barátom háborgat is, rosszul esik; lehet, hogy akkor éppen zsarnok kedvemben talál, indulatos vagyok, vagy elérzékenyülök a könnyekre fakadásig; vagy az egekben járok és gyönyörködöm”. Ez az alkotói módszert formálta Jókai alakjait, sokszor szinte jellemvonásokkal valószínűtlen felruházott emberfölötti emberekké. Ez az elragadtatás és önkívület lendítette túl sokszor a realitáson a romantikus hősök és történetek világába. De nem helyénvaló-e az elragadtatás azoknál a gondolatoknál, amelyek a szabadságharc nagy regényeit megteremtették? És bár sokszor eszményiek az alakok regényeiben, — de mennyire reális és céltudatos e hősöket megteremtő dék: belevésni a nemzet színlelkébe harcuk és céljaik nagyszerűsége' Regényírói eszközei, stílusa, kifejezésmódja annyira valószerűek, hogy helyrebillentik az egyensúlyt a valószínűtlen és reális elemek között. Mondják, mindig zsebében volt kis jegyzetfüzete, melybe megfigyeléseit jegyezte, kis történetek, melyeket távoli falvakban, vagy a képviselőház folyósóján hallott. Ezek a jellemző, legtöbbször humoros történetkék, anekdoták csipkézik körül valószerű színfoltjaikkal hőseit, cselekményeit. A másik motívum, mely élettel tölti meg írásait: a népmesék aranyos fényei. Ez teszi, hogy Jókai alakjai tökéletességük ellenére sem hidegek, sokszor hihetetlen tetteik ellenére sem színpadiasak. Milyen meghitté teszi például a Kőszívű ember fiait a legkisebbik fiú áldozata hazájáért, mennyire elnyeri az olvasó rokonszenvét Tímea Hamupipőke-sorsa . .. Wii minden egészíthetné • ‘ még ki a teljes Jókaiképet! Végigfutni regényei témáinak során: humorának csillogását elemezni, tájleírásai megragadó részleteiből idézni, több mint kétszáz idegen nyelvre lefordított kötetét felsorolni. Mindegyik külön tanulmány lehetne! A még ezerféle arcot mutató Jókai Mór helye a magyar irodalomban és a magyar nép szívében már végleges. Halála óta eltelt ötven év nem homályosította el, hanem még inkább megtisztította valósította Mikszáth és megKálmán búcsúszavait: „Jókai Mórral némi változás történt. A leglényegesebb, mi az átlagembert érheti, de Jókainál az is csak némi változás. Eltűnt a szemek elől, meghalt. Azokra a milliókra nézve, akik őt bámulták, szerették, a földkerekség minden részében, de vele soha nem találkoztak, minden a régiben maradt. Csak úgy megvan nekik Jókai, megvolt. Amit gondolt, ahogy amit álmodott, amit érzett nyolcvan hosszú éven keresztül, az ott van a könyvszekrényeiben. Mindenki örökölt az öregtől. S bár millió részre szakadt az örökség, mindenki megkapta az egészet”. Bója Ervin JÓKAI MÓR TÁBLABÍRÓ HISZEKEGY Hiszek egy minisztériumban, mindenható atyában, hivataloknak és püspökségeknek osztogatójában. Es a corpus jurisban, ö egy szülött fiában, a mi urunkban, ki fogantaték Verbőczitől, született szűzváltó, nemes táblabíráktul, szenvede sok szolgabiráknak alatta, megtanultaték Ensel Sándor táblabirótól könyv nélkül, s meghala és spirituszba tétetek. Szállá a zöld asztal alá. Harmadnapon azonban ismét elővéteték, felméne Budára, üle a sajtótörvények készítőjének jobbjára, onnan lészen eljövendő agyba-főbe verni republikánusokat és vörös tollasokat. Hiszek a szent pragmatica sanctióban és az aranybullában, hiszek egy közönséges municipális eldorádót, kapatosaknak egyességét, urbariális kármentesítést, testünknek megbízását és a sült galambokat. Ámen. (Életképek, 1848 július 9.)