Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1955. szeptember (10. évfolyam, 71-78. szám)

1955-09-03 / 71. szám

8 HÍREK Kétmilliárd forintot fizetett vissza eddig a nép állama a kölcsönkötvényekre Az államkölcsönök eddig lezaj­lott harminc sorsolásán 6 754 525 egész kötvény számát húzták ki majdnem t­ízmilliárd forint nye­reménnyel és törlesztéssel. Az ez évre előirányzott 10 sorsolás közül eddig ötöt rendeztek meg. A­­ bányászok mindig becsület­tel­­ kivették részüket az állam­­kölcsönök jegyzéséből, így terme­sztés, hogy a nyertesek között is sok a bányász. Ebben az évben például Csuzi János és Heitz Gá­bor, az oroszlányi XVIII-as akna vájárjai egyenként 50 — 50 000 forintot, Halász Ferenc, a dorogi tröszt bányásza 10 000 forintot,­Sax Lőrinc csolnoki bányász 5000 forintot nyert. A bányászok — de az egész lakosság is —, egyéb módon is élvezik a kölcsönjegyzés gyümöl­csét. A készpénzjegyzés 50 szá­zalékának visszatérítéséből pél­dául Dorogon megjavítják a jár­dát, Tárkányban megjavították a mozihelyiséget, Tatán új mozit létesítettek. Tatabányán az egyik napközi otthont javítják. Ebben az évben még öt alka­lommal sorsolnak ki kölcsönköt­­vényeket. A legközelebbi húzást szeptember 18-án tartják. Új fertőzőbeteg kórház kezd­te meg Szőnyben működését. Az új kórházban a bélrend­szeri megbetegedéseket gyó­gyítják.* Új kórház épül Tatabányán a fertőző betegek számára a Rákosi Mátyás gimnázium fe­letti erdőben. A kórházat az­ MTH-iskolából alakítják át. 42 ággyal kezdi meg működé­sét.* A tatai járásbíróság augusz­tus 22-én tárgyalta Könczöl Kálmán kocsi lakos bűnügyét. Könczöl Kálmán apja 40 hol­das kulák volt, ő maga hen­tes, de emellett 18 hold földön gazdálkodott. Júliusban a ga­bona beérése előtt 20 négy­szögöl búzát learatott,­s álla­taival megetette. Miután a bi­zottság ellenőrizni akarta, nem akart szóba állni a bi­zottság tagjaival A bíróság 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. ★ Az esztergomi járásbíróság augusztus 17-én ítéletet hirde­tett Tóth Vilmos és társa el­len. Tóth Vilmos és felesége július 21-én és 22-én házuknál engedély nélkül búzakötelet készítettek, s előtte a búzából a szemet kicsépelték, azt a ba­romfiakkal etették fel Tóth Vilmost egy évi és hat hónapi börtönre, Tóth Vilmosnét pe­dig egy évi börtönre ítélték. ★ A moszkvai rádió szeptem­ber 2-án üdvözli megyénk bá­nyászait. A tatabányai bányá­szokat Hacsaturján kardtáncá­­val, a dorogiakat Csajkovszkij ,,Románc”-ával, az oroszlányi­akat pedig Dunajevszkij „Sza­bad szél” című operettjéből a Szabadságdallal köszöntik. * A Komáromi Gépíró- és Gyors­író Iskolába a beiratkozás még tart. Közelebbi felvilágosítást a helyszínen kapnak az érdeklő­dők. Cím: Komárom, Bajcsi Zsi­linszky út 13. szám. Közgazda­­sági Technikum épületében. ★ A BARTÓK BÉLA EM­LÉKÜNNEPSÉGEKET KÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG ELŐ­au­gusztus 29-én Tatabányán, a TTIT megyei székházában megbeszélte a Bartók-év programját. Rövidesen meg­alakul a Bartók Béla emlék­­bizottság is. Megyénkben a Bartók-ünnepélyek ber 24-én kezdődnek.szeptem­★ TATABÁNYÁN, A NÉP­HÁZ BARTÓK-TERMÉBEN augusztus 20-án nyílt meg az „Új magyar grafika“ kiállí­ MEGJELENT az „Anyag- és Adatszolgáltatás" július—augusztus havi, összevont száma. Tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: C. Sztye­­panyan: A szocialista társadalom fejlődésének ellentmondásai és leküzdésük útja; V. Zolotarjev és B­­iszajev: Az európai népi de­mokratikus országok harca mezőgazdaság fellendítéséért; Sz­­a Meljuhin: Mit tanít a jelenkori fi­zika az anyag szerkezetéről?; N. Monteanu: A Szuceava tartomá­nyi pártbizottság tapasztalatai az előadásos propaganda szervezése terén; René Guiart: Hogyan él­nek az amerikai munkások? KOMÁROM MEGYEI DOLGOZÓK LAPJA Megjelenik­ hetenként kétszer. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: NAGY KÁLMÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal, Tatabánya 1. kér Tóth Bucsoki út 362 sz Telefon: Szerk 1*1 Kiadóhív 42* Terjesztik­ a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbe estn postahivatalok Előfizetés a postahivataloknál és kézbesítőknél Hash előfizetési díj: 3­50 Ft SZIKRA LAPNYOMDA Buda­pest Vili­pekk Szilárd . A Felelős vezető: Kulcsár Mihály. tás. Ez a kiállítás a Műcsar­nok vándorkiállítása, s a me­gye többi városaiba is elvi­szik. Tatabányán szeptember 11-éig lesz nyitva. ★ A TATABÁNYAI BÁ­NYÁSZ SZIMFONIKUS ZE­NEKAR szeptember 4-én, a bányásznap alkalmával dél­után Oroszlányon, este Tata­bányán rendez hangversenyt. Műsorukban az Állami Ope­raház énekesei is szerepelnek. ★ A LEGJOBB TATABÁ­NYAI DISZ-BRIGÁDOK tisz­teletére 27-én este a Bányász­­•rádió és a Villám szerkesztő­sége ajándék­műsort rendezett a Népházban.★ SZEPTEMBER 3-ÁN nyolc órakor Tatabányán, este Népházban az V. bányásznap­a alkalmával, a textilszakszer­­vezet központi ének-, zene-és táncegyüttese vendégszerepel. Műsorukban fellép Gárdonyi Magda VIT-díjas énekművész, ■ Patikoló Mária énekművész és Sivó József VIT-díjas hegedű­művész. ■k A GYŐRI KISFALUDY SZÍNHÁZ szeptember 8-ám Beaumarchais „Sevillai bor­bély“ című művét mutatja be a tatabányai Népházban. ★ A BANKOK ÉS PÉNZ­ÜGYI INTÉZMÉNYEK kö­zött folyó mun­kaversenyben az Állami Biztosító 1955. első félévi kiváló eredményei alap­ján első helyezést ért el, s harmadízben nyerte el Pénzügyminisztérium és a Ke­­­reskedelmi és Pénzügyi Dol­gozók Szakszervezete vándor­zászlaját, 1t 26 SZOLNOK MEGYEI PA­­RASZTFIATAL érkezett au­gusztus 29-én Oroszlányra, a vájártanuló iskolába, elsőéves vájártanulónak. Az intézet ne­velői és régi tanulói ünnepé­lyesen és szeretettel fogadták őket. Megjelent a Társadalmi Szemle új száma A Társadalmi Szemle most megjelent július—augusztusi kettős számának vezércikke a gabonabegyűjtéssel kapcsolatos feladatokat tárgyalja. Szerkesztő­ségi cikk foglalkozik a genfi négyhatalmi értekezlet eredmé­nyeivel. „Genf — a béketábor győzelme, a háborús uszítók ve­resége” címmel. A folyóirat e száma közli ma­gyar nyelven először Lenin 1913. május—júniusában írt 14 kiadat­lan cikkét. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége munkája megjavításával kapcso­latos feladatokat tárgyalja Köböl József cikke. Kiss Árpád iparunk műszaki fejlesztésének problémá­it elemzi. Csizmadia Ernő cikke a terme­lőszövetkezeti közös gazdaság belterjes és sokoldalú fejlesztésé­vel kapcsolatos feladatokat tár­gyalja. Csfka Péter írása a kö­zönség és az új képzőművészet kapcsolatával foglalkozik. Vörös Gyula a szovjet politikai gazda­ságtan! tankönyv magyar nyel­vű kiadásának jelentőségét mél­tatja. A SZEMLE-rovatban Faragó Jenő a tanácstagi beszámolókról. Sőtér István a helsinki béke-vi­lágtalálkozóról. Sándl Ottó a bol­gár termelőszövetkezeti mozga­lomról. Komját Irén az olasz kor­mányválságról ír. A FOLYÓIRATSZEMLE a Ter­mészet és Társadalom című fo­lyóirat munkáját értékeli (Ro­mán — Keszl—Kovács). A KÖNYVISMERTETÉSEK ro­vatában Dobi István: „A paraszt­ság jövője: a szövetkezet" című könyvét Kovács Mihály. D. Bah­­sijev. ..Pártépítés a Szovjetunió­ban " című könyvét Gondos Ernő ismerteti. FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA Acs: 2—4-ig Az érettségi bi­zonyítvány: 5—7-ig Volpone. An­­navölgy: 3—4-ig Simon Meny­hért születése, 7—8-ig Harc a sínekért. Dorog: 1—4-ig Modern kalózok: 5—7-ig Titokzatos Afri­ka. Esztergom: 1—4-ig Romeo és Julia, 5—7-ig Kaland Marien­­stadtban. Kesztölc: 2—4-ig Ve­szélyes ösvényen: 5—7-ig Törvé­­nyenkívüli lovag. Kisbér: 2—4- ig Isten hozta Mr. Marshall: 5—7-ig Nyári valcer. Komárom: 2- 4-ig Tartalékjátékos: 5—7-ig öten a Barika utcából. Lábat­lan: 4—5-ig Egy nyáron át tán­colt. 7-én Riadó a cirkuszban. Oroszlány: 2—4-ig Nyári valcer: 5—7-ig Isten hozta Mr. Mar­shall. Nyergesújfalu —Alkot­mány: 3—4-ig Liliomfi, 6—7-ig A kis szökevény. Sárisáp: 3—4- ig öten a Barika utcából, 7— 8-ig Jelzőtűz. Süttő: 3—4-ig A kis szökevény: 7—8-ig Tánc­mester. Tata—Tó: 1-én Civil a pályán: 2-án Felszabadult föld: 3- án Én és a nagyapám, 4-én Mágnás Miska, 5-én Gyöngyvi­rágtól lombhullásig. 6—7-ig Li­­liomfi. Tatabánya —Petőfi: 2— 4- ig A világbajnok, 5—7-ig Ki a legjobb ember. Tatabánya — Táncsics: 1 — 4-ig Ki a legjobb ember, 5—7-ig A világbajnok. Tát —Kultúr: 3—4-ig Első számú közellenség: 7—8-ig Keresem az igazságot. Tokod—Bányász: 1 — 4- ig A kékvércsék erdejében, 5— 7-ig Frígiai csillag alatt. Ta­ta-Béke: Budapesti tavasz. Keskenyfilmszinházak műsora szeptember 3-tól 5-ig Aka: Róma nyílt város, Alsó­­galla: Trubadúr. Acsteszér: Hintónjáró szerelem. Ászár: A kis karmester. Baj: Modern ka­lózok. Bajna: Verdi. Bajót: Lili­­omfi. Bakonybánk: A tőr Ba­­konysárkány: Az ezred lánya. Bakonyszombathely: Három testőr. Bana: Papa, mama, meg én. Bársonyos: A világbaj­o­nok. Bököd: Egy nyáron át tán­colt. Csatka: Hűtlen asszonyok. Császár: Boldog nyár. Csév: Kaland Marienstadtban. Csolnok: A kulmi ökör. Bájtolnapuszta: A­ vihar. Dad: őfensége levest főz. Dág: örökség a ketrecben. Dömös: A harag napja. Duna­­almás: Taxi úr.­lós: Marina sorsa. Dunaszentmik- Ebszőnybá­­nya: Én és a nagyapám. Epel: 2X2 néha 5. Esztergom—Szent­­györgymező: ördögszakadék. Ete: Aki szereti a feleségét. Gyermely: Távoli kikötő. Hánta: Beszterce ostroma. Héreg: A bátorság iskolája. Kecskéd: Luxustutajon. Kerékteleki: A tigrisszelidítő. Kisigmánd: Hin­­tónjáró szerelem. Kocs: Tűzke­resztség. Koppánymonostor: El­táncolt aranyak. Komlód: A rá­galom tüzében. Körn­ye: A Zsur­­bin család. Környebánya: Há­zasság hozománnyal. Lábatlan: Tilos a játék. Máriahalom: Szi­cíliai vérbosszú. Mocsa: Mexikói lány. Mogyorósbánya: A 3 Lam­berti. Nagyigmánd: Szicíliai vér­bosszú. Nagysáp: A­­ bátorság is­kolája. Naszály: A Zsurbin csa­lád. Oroszlány: Bűvös szék. Pi­lismarót: öten a Barika utcából. Réde: A harag napja. Sor: 2 X 2 néha 5. Szend: A harag napja. Szemód: A vér titka- Szomor: Szürke fény, hűség próbája. Tagyospuszta: A Tarján: A kis szökevény. Tatabánya — Gorkij: Az első szó. Tárkány: A kis kar­mester. Tokod: Eladó kísértet. Ung: Budapesti tavasz. Vértes­­kethely: Tilos a játék. Vértes­­somló: budapesti tavasz. Vértes­­szőllős: Hintóniázó­ szerelem. Esztergom—„Ady” filmszínház: Díszelőadás. Síkvölgyi Állami Gazdaság—Tatabánya: Szkander bég. Szentgyörgypuszta: Anna a férje nyakán. Jelenet a „Romeo és Júlia című szovjet balettfilmből. . HIRDETÉSEK Pattanásos, szeplős, foltos száraz bőre ragyogó szép lesz speciális krémjeimtől, utánvét­tel szállítok. Szőrszálait örökre eltávolítom, rövidhullámú gé­pemen. Sándorfalvi József koz­metikus. Budapest, Jókai tér 3. TÖLTŐTOLLAK és golyóstollak javítását (hegy­pótlást) garanciá­val vállaljuk! Vidékre postázva! Ugyanitt TÖRPEPAPAGAJ is kaphatót Monath töltőtoll-készítő Komárom Temető utca 2. Kömlödi Legeltetési Bizottság sertéspásztort felvesz. Lakás biz­tosítva, bér megegyezés sze­rint. ELADÓ egy gyönyörű nagy kétrészes új dió-kombinált szek­­rény kisiparosnál. Újpest, Kom­­játh Aladár u. 43. ajtó 2. BÁNYÁSZNAPI VÁSÁR 1955 szeptember 4—5—6-án keres­se fel a TATABÁNYAI ÁLLAMI ÁRUHÁZAT és pavilonját a X. (párt) körzet udvarán, ahol min­dent egy helyen megvásárolhat. Nyitvatartási idő: szeptember 4-én az ünnepély befejezésétől este 7 óráig, szeptember 5—6-án reggel fél 9 órától este 7 óráig. ELADÓ egy jókarban lévő szélesballonú 100-as Csepel mo­torkerékpár. Érdeklődni: Ter­­bócs, Újváros P. ép. VI. lépcső­ház 10-es ajtó. Eladnám Kisbéren Komáromi út 15 számú házamat azonnali beköltözéssel. Hantos László: Házam azonnali beköltözésre eladnám, Palotásné Kisbér Kossuth u. 24. és ELADÓ egy kifogástalan 250­ DKW Kisgyónbánya, iskola Fejér megye. ELADÓ Tatán szőlő, gyümöl­csös beadásmentes. érdeklődni Krajcsovics Józsefnél Kossuth tér 18. Üvegcsillárokat, stíluscsillá­rokat Vogel csillárkészítőnél ve­gyen Budapest, Baross utca 48. 1955. szeptember 3. Miért alacsony az atlétizáló fiatalok száma ? A Tatabányai Építők atlétikai szakosztálya alig néhány hónap­pal ezelőtt alakult meg. A veze­tők fáradságot nem ismerve to­borozták a tagokat. A munkának meg is lett az eredménye: több tehetséges fiatal kedvet kapott a futáshoz, ugráshoz, súlydobás­hoz, s hozzákezdett a rendszeres sportoláshoz. Kovács Zoltán edző munkáját dicséri, hogy már az Építők Országos Jónéhány meglepő Szpartakiádján eredménnyel rukkoltak ki a tatabányai fiata­lok. Sikerült is megszerezniük több második és harmadik he­lyet. Klausz Irén, Hemela Amá­lia, Klausz Rozália, Süle Károly­­né, Weinstein Rudolf, Albert és Szekér István Andrásik ma már bíztató ígéretek. A szép sem nagyon eredmények ellenére nő a szakosztály létszáma. Mi az oka annak, hogy az atlétika ilyen nehezen hódít tért, nemcsak az Építők Sport­egyesületében, hanem másutt is a megyében? A fiatalok éppen fiatalságuk­­nál fogva gyakran türelmetlenek. Győzni szeretnének. De nem hol­nap, nem holnapután, hanem még ma. A labdarúgást többek között éppe­n azért kedvelik, mert ott már kezdetben győzelmek­kel kezdhetik pályafutásukat. A kezdő labdarúgó legfeljebb olyan csapatba megy, amelyik alacso­nyabb osztályban játszik, de így is módja van­ként győztesen arra, hogy idén­hagyja el a pá­lyát. S ha ő maga még gyengén játszik is, a csapat többi tagja pótolhatja tudásbeli fogyatékossá­gait. Az atlétikában nehezebb elérni a győzelmet. Sok munka kell ah­hoz, hogy valaki egy-egy verse­nyen eredményt érjen el. Har­colni kell minden tizedmásod­­percért, minden centiméterért. Ez a fejlődési folyamat persze lejátszódik a labdarúgásnál is, de ott a sportoló nem érzi annyira terhesnek, annyira hosszúnak a fejlődés idejét. Megoldható azonban az atléták­nál is, hogy a fejlődési folyamat ne teher, hanem örömteli dolog legyen. Sok olyan versenyt kell rendezni, ahol a kisebb képességű sportolóknak is esélyük van a győzelemre, így például üzemek közötti versenyt, falvak közötti versenyt, stb. Itt van például a VIT jelvényszerző verseny. Me­gyénkben sajnos nem sok ér­deklődést tanúsítottak iránta a sportkörök, pedig ez is lehető­ség lett volna az atlétika népsze­­rűsítésére. Úgy is kedvet lehet adni az atlétizáló fiataloknak, hogy mi­nél több csapatversenyt és minél több váltót rendezünk. Az ilyen küzdelmekben — ha az egyén vereséget is szenved — még min­dig esélye van arra, hogy mint a győztes csapat tagja szerepel­hessen. kai Nagyon fontos, hogy az atléti­edzéseket játékosabbakká, szórakoztatóbbakká tegyük. A fiatalok szeretnek játszani, vetél­kedni egymással. Ne akarjuk mindenáron kialakítani az olyan edzésrendszert a kezdő spor­tolóknál, hogy azok munkának érezzék az edzést, amelynek ke­retében naponta bizonyos számú kört kell futni és bizonyos men­­­nyiségű izomlazító gyakorlatot kell végezni, minden változatos­ság nélkül. Végezetül ne feledkezzünk meg az atléták neveléséről. Be­szélgessünk velük edzésszüne­tekben a híres versenyzők élet­módjáról, edzéséről. Mondjuk el, milyen utat tettek meg, amíg országos bajnokok, vagy ismert versenyzők lettek. A fiatalság nem idegenkedik az atlétikától, mint ahogy nem idegenkedik egyetlen olyan sport­tól sem, ahol megmutathatja ere­jét, ügyességét. Csak az a fon­tos, hogy megtaláljuk az utat az ifjúság eszéhez, szívéhez és ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor valaki belép egy szak­osztályba ezt elsősorban azé­t teszi, mert győzni akar, ezenkí­vül kellemesen akarja eltölteni szabadidejét. LABDARÚGÁS Megyei bajnokság I. oszt.: Ácsi Kinizsi—Almásfüzitői Va­­cuum 0:0; Aim. Timföld Szikra- Oroszlány 1:0; Dorogi Bánya­gépgyár—TB Építők 0:1; TB Bá­nyász II—Észt. Szerszámgép­­gyár 3:1; Esztergomi Sportáru — Annavölgy 5:2; Viscosa—Tatai V. Meteor 5:2; Kom. Vörös Lobogó —Tokodi Üveggyár 2:1. A Toko­­di Bányász—Komáromi Törekvés mérkőzés a játékvezető távolma­radása miatt elmaradt. A bajnokság állása: Vízilabda Tatabányai Bányász—Egri Dózsa 4:2 (OB II.) 1. Tatab. Bányász II 35 p 58:15 2. Timföld Szikra 32 p 39: 9 3. Szerszámgépgyár 27 p 33:18 4. Almási Vacuum 26 p 41:22 5. TB Építők 24 p 38:35 6. Nyerges­ Viscosa 24 p 33:31 7. Ácsi Kinizsi 23 p 26:19 8. Tatai V. Meteor 21 p 27:42 9. Kom. Törekvés 19 p 27:52 10. D. Bányagépgyár 17 p 31:28 11. Tokodi Bányász 15 p 30:35 12. Annav. Bányász 15 p 31:38 13. Észt. Sportáru 15 p 26:34 14. Oroszl. Bányász 15 p 26:35 15. Tokodi Üveggyár 14 p 26:44 16. Kom. V. Lobogó 8 p 13:46 RÁDIÓMŰSOR 1955. szept. 4-től szept. 7-ig. Vasárnap, szeptember 4. Kossuth-rádió: 4.30—7.59-ig: Reggeli zene. — 8 10: Édes anya­nyelvünk ... — 8.15: Egy falu — egy nóta. # 8.55: Fotóamatő­rök öt perce. — 9.00: Czottner Sándor szénbányászati miniszter ünnepi beszéde a Bányásznap al­kalmából. — 9.10: Hangverseny bányászaink tiszteletére. — 10.10: Csutak az új osztályban, Ifjúsági Rádiójáték. — 11.00: Új zenei Újság. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Jó mun­káért — szép muzsikát. — 13.30: Hangos Naptár. — 14.15: A Ma­gyar Rádió szimfonikus zene­kara játszik. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Mesél a mikrofon. —­ 17.05: Dél­utáni muzsika. — 17.110: Kincses Kalendárium. — 18.30: II. félidői Helyszíni közvetítés b­ajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. — 19.10: Vidám percek. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 20.20: Helyszíni köz­vetítés a ünnepélyes berlini Állami Opera megnyitásáról. — 23.00: Klasszikus operettest. — 0.10: Népzene. Petőfi-rádió: 8.00: Fúvószene. — 9.00: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 12.17: Könnyű zene. — 12.30: A világirodalom humora: Asch őrs­­vezető lázadása.— 13.00: Művész­lemezek. — 14.00: János vitéz: Részletek Kacsóh játékából. — 15.00: Pongrác dal­Tudósok a technika fejlesztéséért — 15.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 16.00: Zeljes össze­állítás a Károlyi-kert nyári hang­versenyműsoraiból —­ 17.00: A Rádió Gyermekszínházának mű­sora. — 17.40: Délután! hang­verseny. — 18.35: Csendélet Sza­tíra. — 18.55: Kamarazene. — 19.30: Színes magyar muzsika. — 20.20: A Tartós békéért, népi demokráciáért! című lap ismer­tetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: A vasárnap sportja Totó­hírek. — 22.00: Esti muzsika. Hétfő, szeptember 5 Kossuth-rádió: 6.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Molnár Klára hegedül. — 10.30: Új gye­rekek az óvodában. — 11.00: Indulók operákból. —­­ 11.30: Éj­szakai postakocsi. Elbeszélés. — 12.10: Részletek Fényes Szabolcs operettjéből. — 13.00: A varsói VIT hangversenyeiből. — 14.15: Öttörő-híradó. — 14.40: Húsz perc könnyű­zene. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Most légy okos, Domokos! — 16.25: Beethoven darabjaiból. — 16.40: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Az ifjúsági rádió műsora .­ 18.30: Kórusművek. — 18.50: Újítóklub. — 19.02: A Bolgár Zenei Hét megnyitó-hang­versenye. — 20.20: Rádiódráma. Vitézek és hősök. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Ma­gyar zeneszerzők. Sárközy Ist­ván. — 23.25: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 0.10: Népdalok és csárdások. Petőfi-rádió: 14.00: Operarész­letek. — 15.00: Újra itt az ősz . . . — 16.00: Részletek Lehár Luxem­burg grófja című operettjéből. — 16.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért! című lap ismerte­tése. — 16.30: Kuruc dalok. — 17.00: Férfikórusok énekelnek. — 17.25: Szovjet filmdalok. — 17.50: Hámor Ervin hegedül. — 18.40: Szórakoztató zene. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Az első könyv. — 19.55: Tánczene. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Szecsődy Irén és Udvardy Tibor énekel. — 21­10: A Belügyminisz­térium népi zenekara játszik. — 21.40: Béla bácsi — 22.00: Zenével — Karcolatok­ a föld körül Kedd, szeptember 6 Kossuth-rádió: 8.10: Vidéki népi zenekarok műsorából. — 9.00- Indulók. — 9.15: Úttörő-híradó. — 10.10: Könnyű­zene hangszer­szólókkal. — 11.00: Lányok, as­­­szonyok... — 11.15: Schumann: Manfred — nyitány. — 11.30: A csatatér árjegyzéke. Elbeszélés. — 11.53: Grossmann: VII. orosz tánc. — 12.10: Magyar népi mu­zsika. — 13.00: Déli hangverseny. — 13.30: Operettkettősök. — 14 15: Hangverseny gyermekek­nek. — 15.10: Operarészletek. — 16.00: Irodalmi összeállítás magyar népballadákból. — 16.40: a A Magyar Néphadsereg művész­­együttese énekel. — 17.10: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Látogatás a színháztörté­neti múzeumban. — 18.20: Fran­cia, görög, olasz népdalok. 18.55: Pillantás a nagyvilágba . . — 19.02: A Magyar Rádió énekkará­nak hangversenye. — 19.17: Cho­pin: Polonéz-fantázia. — Tánczene új felvételeinkből. 19.32: — 20.20: Bartók összes zongoramű­­­vei. — 20.50: Zenés irodalmi tar­ka est. — 21.49: Bolgár Zenei Hét. — 22.52: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.00: Népek ze­néje. — 15.00: Keringőhangver­seny. — 15.30: Halló, itt Szófia! — 16.00: Magyar népdalok. — 17.00: Melis György énekel. — 17.30: Beszélő atlasz. Burma. — 17.45: Tánczene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.00: Wagner: A boly­gó hollandi — 21.40: Magyar nó­ták, verbunkosok, csárdások. — 22.00: Zenekari hangverseny. Szerda, szeptember 7 Kossuth-rádió: 8.10- Népszerű operarészletek. — 10.10: Zenei anekdoták. — 10 30: Óvodások műsora. — 11.00: Kórushangver­seny. — 11.30: Részletek Juhász Ferenc A Sántha-család című köl­teményéből. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Toldi Miklós Óbudán. Riport. — 13.20: A Magyar Rá­dió népi zenekara játszik. — 14 15: Úttörő-híradó. — 14.40: Dalok. — 15.10: Távoli úton. If­júsági rádiójáték. — 15.50: Zene­kari hangverseny. — 16.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Riportszemmel a világ kö­rül ... — 17.25: Bolgár Nép­zene. — 18.00: A virágzó mező­­gazdaság útján. — 18.25: Hely­színi közvetítés a Népstadionból a Bp. Vörös Lobogó—Anderlech Európa Kupa labdarúgó mérkő­zésről. — 19.12: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Szabad­ság, szerelem. A Rádió irodalmi folyóirata. — 21.20: „Házi orvos" — az üzemben. — 21.25: Tánc­zene. — 22.15: Tíz perc külpo­litika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. — 23.43: Lukácsi Mar­git énekel. — 0.10: Bordalok. Petőfi-rádió: mezek. — 14.40: 14.00: Művészle-Vidám dalla­mok. — 15.20: Operettrészletek. — 16.20: A diakónus lánykérő­­­ben. Bolgár humoros elbeszélés. — 16.40: Régi magyar muzsika. — 17.20: Mi újság a tudomány és technika világában. — 17.40: Délutáni hangverseny. — 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladók­nak. — operettek 18.50: Klasszikus bécsi — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Bolgár kórusok. — 20.20: Sporthiradó. — 20.40: Operarészletek. — 21.20: Látoga­tás a budapesti gyógypedagógiai intézetben. — 21.30: 900 millió... — 22.00: A Moszkvai Rádió nép­dalműsorából. — 22.30: Mesélő muzsika. — 22.50: Részletek Piroska és a farkas című mese­a operából.

Next