Dolgozók Lapja, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-03 / 260. szám
19gg. november 1 «ütartSS: S«>P&W At?&T Hetvenöt százalékos siker az osztályozón Az NB II-be jutásért folyó kézilabda osztályozón megyénket a Környei MEDOSZ női és a Honvéd Rákóczi férfi csapata képviseli. Rajtjuk biztató volt A HONVÉD RÁKÓCZI IS BIZAKODHAT A Honvéd Rákóczi férfi csapatának szereplése is sikeresnek mondható. Igaz, hogy szombaton Székesfehérvárott 28:15 (14:10) arányban vereséget szenvedett a helyi Honvéd együttesétől, de ennél figyelembe kell venni a körülményeket Az igen mélytalajú pálya a hazaiaknak kedvezett, ezen kívül a játékvezető egymás után nyolc büntetőt ítélt a tatai csapat ellen és három játékosukat időlegesen kiállította. Megyei bajnokcsapatunkból Zsiga 6, Agócs 4, Visi 3, Auxner és Maszlavér 1—1 gólt ért el A helyenként durva mérkőzésen Visi megsérült és vasárnap, a visszavágón már nem is játszhatott. Tatán, hazai környezetben már jobban ment a Rákóczinak a játék. Mindjárt támadólag lépett fel, s bár a havas eső zavarta a játékot, hatalmas küzdelemben 6:4 (4:1) arányban nyert bajnokcsapatunk. A gólokon kívül két büntetőt és 5—6 biztos gólhelyzetet is kihagytak a tataiak. A gólokat Auxner, Agócs és Zsiga (2—2) szerezte. Ez a mérkőzés is olykor a durvaság határát súrolta, most négy fehérvári játékossnak kellett kiállni, összesen 11 percre. Kozik kapus volt a mezőny legjobbja. KÖRNTE KETTŐS GYŐZELME A környei lányok szombaton otthonukban fogadták a Győri Richards csapatát. A mérkőzés első percében egyik csapat sem tudott kibontakozni, a gólok felváltva estek. A félidő második felében az ötletesebben játszó hazaiak három gólos előnyre tettek szert. Szünet után formás átadásokkal növelték előnyüket. A vendégek a mérkőzés utolsó tíz percében három góllal enyhítették vereségük mértékét. Eredmény: 13:6 (6:3). A környeiek góljait Vanya (7), Németh P. (5). és Gyimesi szerezte. Túró Erzsébet kitűnően védte kapuját. A vasárnapi győri visszavágón „ítéletidőben” ismét a környeiek bizonyultak jobbnak. Az igen rossz talajhoz ők alkalmazkodtak jobban, s több sikeres akciót vezettek. Eredmény: 4:2 (1:2). A győriek mindkét góljukat hétméteresből érték el, míg a környeieknél Németh P. (2), Vanya, Musitz szerzett gólt. A kettős győzelemmel a környei lányok nagy lépést tettek az NB II felé. A KÖVETKEZŐ FORDULÓ Szombaton újra „sorompóhoz” áll a két csapat. A Környe Budapesten játszik a Hazai Fésüsfonó együttesével, míg a Honvéd Rákóczi Tatán 14.30-kor a Bp. KGM csapata ellen lép pályára. Serdülő atlétáink jó évzárója A Magyar Atlétikai Szövetség évről évre megrendezi a 14—15 éves serdülő atléták kiválasztó versenysorozatát. Előbb a házi, járási, megyei versenyeket bonyolítják le. Az itt jó eredményeket elérő fiatalokat aztán a MASZ meghívja az év végi országos ellenőrző versenyre. Mintegy 150 fiatal bizonyíthatja itt tehetségét. Megyénkből Ács Mária, Vadász Júlia és Forisek Erzsébet vehet részt ezen. Fiataljaink három első helyet szögeztek. Vadász a magasugrásban 25 induló közül 147 cm-rel lett első. Forisek két számban indult és mindkettőt megnyerte, mégpedig a távolugrást 40 induló közül I. osztályú szinttel, 5,44 m-rel, mely egyben ismét egyéni csúcs, a 100 méteres síkfutást pedig 42 induló közül 12,8 mp-cel. (Forisek a távolugrásban az idén már a nyolcadik egyéni csúcsát érte el.) Ács a 100 m-es síkfutásban 13,5 mp-cel nem jutott a döntőbe. Reményteljes ifjú atlétáink tehát már van több, s most már csak szorgalmukon múlik, meddig jutnak el . Az ökölvívók országos I II. osztályú egyéni versenyén a Tatabányai Bányász öklözői két arany- és egy bronzérmet szereztek. Légsúlyban Bujdosó lett az első, félnehézsúlyban pedig Dobó. Börgöndi a harmatsúlyban Szabó (Honvéd) és Budai (Dinamó) mögött a harmadik helyet szerezte meg. A hónap végén Tatabányán játszik Középeurópa Kupa mérkőzést a Tb. Bányász. A KK selejtezőjében kisorsolt ellenfelével, Wacker Innsbruck csapatával a ugyanis megegyezett az időpontokat illetően s így felcserélt pályajoggal — előbb november 30-án, szerdán Tatabányán mérkőzik a két csapat, majd december 8-án, csütörtökön Innsbruckban lesz dolgozók lapja — TrilHMNHI7 Ünnepelnek a természetbarátok A magyar természetbarátok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából november 7-én délben rendezik emlékünnepségüket pilisnyeregi szovjet hősi emlékműnél. Az ünnepség alkalmával Sáros Mihály, a dorogi járási pártbizottság munkatársa mond emlékbeszédet. Az emlékműnél a dorogi munkásőr alakulat ad díszőrséget. Az emlékezés és a hála koszorúinak elhelyezése után az ünnepség az 1000 kilométeres kéktúra teljesítmény-jelvényének átadásával zárul. A megyénk területén évenként megrendezett emlékünnepség mind szebb mozzanata a magyar természetbarát mozgalomnak. A múlt évben — a borongós idő dacára — háromezernél többen ünnepeltek, közöttük több százan nem szervezett természetbarátok. Az ünnepség rendezője ez alkalommal is a Komárom megyei természetbarát szakszövetség, mely elsősorban kétezer szervezett tagjának megjelenésére számít, de ezúton is meghívjuk a megye valamennyi természetrajongóját. A pilisnyeregi ünnepséggel zárul az idei túraévad. A lombhullató erdőben ezután már csak egyéni túrázók élvezik az őszi színeket. Kézilabda MNK Csornai MEDOSZ —Tatabányai Bányász női 11:11 (5:2) A mérkőzést Csornán rossz idő miatt egy elég kisa méretű tornateremben játszották le. A tatabányai csapat a mérkőzés előtt tudta meg, hogy két játékosa Puskás és Rammné nem játszhat, mert orvosi igazolásuk (az intéző hagyagsága miatt) érvénytelen, így három tartalékkal és a cserekapus mezőnyjátékosként való szerepeltetésével lett csak meg a csapatlétszám. A lelkes hazai együttes a csak egy átlövővel rendelkező Bányásszal szemben kiharcolta a döntetlent , ami számára a továbbjutást jelentette. Góllövők: Nógrádiné 7, Dukai 2, Giimann és Topa. Tatabányai Bányász —Kapuvári SE férfi 19:8 (7:3) Kapuváron vizes-sáros pályán, havas esőben folyt le az MNK-mérkőzés. Az irreális körülmények következtében szép játék nem alakulhatott ki. Faragó edző az első félidő közepén — látva, hogy a hazai csapat labdatartásra törekszik, hogy ezzel megakadályozza a tatabányaiak lendületét —, emberfogást rendelt el. Ez a taktikai húzás azért is bevált, mert a csapat tagjai állandó mozgásban voltak a hideg időben. Jellemző volt a körülményekre, hogy a második félidőben Seeler, a tatabányaiak kapusa végig bokáig érő vízben állva védett. A Bányász nagyobb rutinjával és labdabiztonságával megérdemelten győzött. Góllövők: Antalóczy 6, Drobnits 5, Káló, Vörös 3—3, Hernádi, Valuska. Röplabda A dorogi járási szövetség kétfordulós röplabda terembajnokságot írt ki. Az E. Haladás II, Annavölgy II női, valamint a péliföldi férfi csapatot kivéve a meghívottak mind megjelentek. Az első forduló után ez a helyzet a bajnokságban: Női csoport: 1. Eternit, 2. Tokodi Építők II, 3. Dorogi Bányász II, 4. Bajót. Férfiaknál: 1. Eternit 2. Dorogi Bányász II, 3. Bajót. A szövtség számít arra, hogy a második forduló küzdelmeiben már a távolmaradt együttesek is bekapcsolódnak. állás Gyár- és Gépszerelő Vállalat vidéki szerelési keres területeire (Kazincbarcika, Diósgyőr, Dunaújváros, Almásfüzitő, Balatonfüzfő, Ajka, stb.) lakatos, csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat, férfi gépmunkásokat. seSzállás Jelentkezés biztosítva, személyesen, vagy írásban (Budapest VI., Paulay Ede u. 52. Osztály.)Személyzeti 1665 A KPM Autóközlekedési Tanintézete Diesel-adagoló és porlasztó beállító tanfolyamot indít napban november hóTatabányán. Jelentkezési lehetőség naponta 8—16 h-ig az intézet iskoláján, Tata I, Kocsi u. 16. sz. alatt. MSZ A KPM Autóközlekedési Tanintézete középfokú gépjárművezetői tanfolyamot indít december hónapban Tatabányán. A tanfolyam tan- és vizsgadíja 350,— Ft. Jelentkezési lehetőség naponta 8-16 h-ig az intézet iskoláján, Tata I., Kocsi u. 16 sz. alatt. 1650 VEGYES Sezlonok, 900 ágybetétek forinttól. Mintát, árajánlatot küldök. Csomagolás, szállítás díjtalan. Gellér Sándor kárpitos, Pápa. 1653 Gyökeres szőlőoltványok azonnali és tavaszi szállításra megrendelhetők Magony Imrénél, Abasár, Rákóczi út 16. Epedás rekamiék, heverők, fotel- ágyak, teljes garnitúrák kisipari kivitelben lószőr pikkozással. Részletfizetés: Gyarmati kárpitos, Budapest VI., Nagymező u. 41. Esztergomban 16572 szoba, 2 konyha és mellékhelyiségekből álló kertes ház 2 család részére is alkalmas, azonnal beköltözhetően eladó. Bővebbet : Földműves utca 5 alatt. 1666 Málnatövek kaphatók , egyszer- és folytontermő fajtákból, darabja 50 fillér. Takács László, Szőny, Petőfi Sándor u. 135 1667 Épület faanyag, gerendák, szarufák, lécanyag nagyobb mennyiségben eladó. „Sürgős** jeligére a tatai hirdetőbe. 1663 fi Totó-tippek Pótmérkőzések: 14. Veszprém—Pécsi VSK 1 15. Roma—Bologna 1 18. Spal—Juventus x 1. Tatabánya—Bp. Honvéd 1 x а. Csepel—Győr 1 x 3. Ózd—Diósgyőr 1 x 4. Pécs—MTX 1 x 5. MÁV-DAC—Oroszlány 1 x б. Budafok—Szállítóit 1 2 7. Nyíregyháza—Szombath.i 2 S. Székesf.—Szeged 1 9. Kapu. H.—Eger x 10. G. MÁVAG—Debrecen x 11. BVSC—Egyetértés 1 X 12. Miskolc—Komló 1 13. Salg. KSE—Kecskemét 1 2 A Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat állandó munkára felvesz: ácsokat, vasbetonszerelőket, kubikosokat, férfi segédmunkásokat, továbbá géplakatosokat, akik ív- és lánghegesztő vizsgával rendelkeznek, és lakatos munkában jártas segédmunkásokat. Továbbá 20 kV-ra és szekunder légvezeték szerelésben gesztésben és alumíniumbejártas 5—él éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket. Bérezés teljesítmény alapján. Szállást, étkezést, különélést a törvényes keretek között biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Tatabánya V., Komáromi u. 6. szám alatt, (vasútállomás: Tatabánya-Alsó). Figyelem ! Figyelem! Termelőszövetkezetek, háztáji (egyéni) termelők! az állatforgalmi vállalat magas átvételi ÁRAT FIZET A VÁLLALATNAK ELADOTT VEMHESÜSZŐKÉRT ÉS KÜLÖNBÖZŐ IGEN ELŐNYŐS KEDVEZMÉNYEKET NYÚJT A SZERZŐDŐKNEK Nem törzskönyvezett származású SZERZŐDÖTT „A” MINŐSÉGŰ VEMHESÜSZŐ VÉDŐ (ALSÓ) VÉTELÁRA 12 000,— Ft SZERZŐDÖTT „B” MINŐSÉGŰ VEMHESÜSZŐ VÉDŐ (alsó) vételára 1oso6,— Ft. SZABAD VEMHESÜSZŐ FELVÁSÁRLÁSI ÁRA A SZERZŐDÉSES VÉDŐÁR ALATT KIALAKÍTOTT VÉTELÁR SZERZŐDÉS ALAPJÁN JÁRÓ EGYÉB KEDVEZMÉNYES JUTTATÁSOK HÁZTÁJI (EGYÉNI) GAZDASÁGOKNAK Abraktakarmány kiutalás állami árban 406 kg (két részben) Kamatmentes előleg 1500,— Ft. (két részletben). Tbc. negatív, fajtajellegnek megfelelő, időarányosann fejlett üsző vemmhesítése felől, minden megkötöttség nélkül a szerződő szabadon dönt. A VEMHESÜSZŐ NEVELÉS GAZDASÁGOS! KIFIZETŐDŐ ÉS BIZTOS PÉNZFORRÁS! A VÁLLALATNAK ELADOTT VEMHESÜSZŐÉRT NAGY ÖSSZEGET KAP A SZERZŐDŐ! SZERZŐDÉS KÖTHETŐ A VÁLLALAT KÖRZETI FELVÁSÁRLÓJÁNÁL! Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást ad a vállalat körzeti felvásárlója Győr-Sopron—Komárom megyei Állatforgalmi Vállalat Győr, Erkel S. n. Z.