Dolgozók Lapja, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-10 / 59. szám

A lélek pompája B­iike mondja egyik ver­­sében: a szegénység a lélek pompája. Szép, de le­fegyverző gondolat­a még megszorításokkal sem igaz. Rilke a dúskáló kevesek és az éhező tömegek társadal­mában élt, ahol a szegénység azonos volt a nyomorral. Ki­áltó volt az ellentét a kivé­telezettek fényűzése és a so­kaság szűkölködése között. Ezért lefegyverző a relkei gondolat. Beletörődést sugall a vérlázító igazságtalanságba, mintegy a nyomor felsőbbren­dűségét, nagyszerűségét hir­deti. Szándéka ellenére azok mellé áll, akik szemforgatón a tisztes szegénységről és a javak birtoklásának hívságá­­ról beszéltek. Nemcsak lefegyverző ez a gondolat. Nem is igaz. A nyo­morúság legfeljebb kivételes egyéniségeket nemesíthet meg, emelhet fel, edzhet gyémánt keménységűvé. A nagy töme­geket lealjasítja és elnyomo­­rítja a körülmények kénysze­rítő hatalma. Tanúk vagyunk erre mind­annyian, akik abban a kor­ban is éltünk. Tisztes sze­génység? Ugyan ki tisztelte a kopott gúnyánkat, lyukas ci­pőnket, korgó gyomrunkat? Még kevésbé éreztük tisztes­ségnek mi magunk. Annál inkább megalázásnak, ember­telenségnek. S hogy ebből a lélek pompája származott volna? Inkább a lélek nyomo­rúsága. A tiszazúgi arzénés asszonyok nem kivételes eset voltak­, a puszta létért való irgalmatlan küzdelem min­dennapos tiszazúgokra kény­­szerített sokakat. A művészeket is. Vagy pe­dig hajlongásra és bukfencre. Mert aki nem volt elég erős, lakájjá vagy bohóccá züllöt. Végső soron retrográd a ril­kei életmű, amit persze ma­gyaráz klerikális fogantatása: könnyebb a tevének átjutni a tű fokán ... A megoldást éppen a k­i­­jelenti: kei gondolat tagadása annak felismerése, hogy a nyomor emberhez méltatlan állapot, amely ellen harcolni kell, méghozzá a kö­rülmények megváltoztatásá­val, mert csak akkor változ­hat, nemesedhet meg a lélek is. Éppen ez a marxista, for­radalmi gondolat egyik alap­tétele. S igazát mi sem bi­zonyítja jobban, minthogy a szociális forradalomnak a szel­lem kincseit is fel kell sza­badítania, igazságosan újra el kell osztania, mert azok is a kiváltságos kevesek birto­kában vannak, noha a lelkei értelmezésben fordítva kelle­ne lennie. Mindez persze közhely ma már, senkinek sem kell ná­lunk bizonygatni. A kiváltsá­gok megszüntetése, az éhség száműzése nyújtott és nyújt módot a lélek pompájának ki­bontakozására is, ha megra­gadjuk az új körülmények adta lehetőségeket. Nem is a tétel bizonyítása volt a cél, elvégezte azt már a történelem. Egy életmű számbavétele kapcsán merült fel, amelynek igazi értékei en­nek fényében villának is a legélesebben. Nagy halottunk, Kodály Zol­tán életművére gondolok. An­nak is a népnevelő részére. A hivatalos nekrológban fölemlített „Éneklő Magyaror­­s­­zág” mozgalomra, amelyet Kodály indított el és vitt dia­dalra. A lélek nemesítésén való munkálkodásnak aligha van ennél ragyogóbb példája.­­K­­aga fogalmazta meg en­­nek a munkának alap­tételét is. Tíz éve jelent meg publicisztikai írásainak gyűj­teménye. A kötetnek azt a címet adta: A zene m­ánden­­kié. Ez a cím egyszerre fejezett ki követelményt és igényt, megvalósítandó feladatot és elérendő eszményt. Olyan programot és olyan eszményt, amelyet csak a mi feltételeink között fogalmazhatott meg és csak a mi körülményeink biz­tathatták sikerrel a megvaló­sítás szándékát. Rilke megejtően szép gon­dolata, íme, mily könnyen fonákjára fordult. Kodály egyszerű kijelentő mondata pedig mennyi igazságot, meg­dönthetetlen igazságot rejt. Mint minden lángésznek, a világ igazi törvényeit felis­merő és pontosan megfogal­mazó, egyszerű mondatai­­zért értékeljük oly ma­­gasra Kodály halhatat­lan életművét, ezért oly meg­rendült a gyászunk, amelyet halála felett érzünk. Népünk lelki pompájának még gaz­dagabb kivirágoztatásával ró­­hatjuk le a legigazabbul iránta hálánkat és kegyeletün­ket. Homoródy József Kisplasztikai biennáléra készülnek A Baranya megyei Tanács az országos művészeti szervek közreműködésével ez év őszén nagyszabású tárlatot rendez. Pécsett kerül sor az I. Orszá­gos Kisplasztikai Biennáléra. A kiállításon a képzőművé­szek olyan új alkotásai, kis­plasztikái (szobor, érem, pla­kett, dombormű, illetve az alkotásokhoz kapcsolódó rajz) kaphatnak helyet, amelyek az utóbbi 1—2 esztendőben ké­szültek és csoportos kiállításon még nem szerepeltek. A kiállítás csak 1967 októ­berében, nyílik, de a műveket 1967 július közepéig el kell juttatni a rendező bizottság címére, Budapestre a Műcsar­nokba, vagy Pécsre a Techni­ka Házába. A kiállítás legjobb alkotása­it, a műfajuktól függetlenül díjazzák. Az első díj 10 ezer, a második díj 7 ezer, a har­madik díj 5 ezer forint. Ezen kívül több külön díj kerül ki­osztásra. A díjazott művek alkotói elnyerik a Biennálé plakettjét is. Betonútépítő Vállalat állandó munkára, változó munkahellyel felvesz útépítéshez földmunkára és KUBIKOS SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezni lehet Betonútépítő Vállalat, Martonvásár Főépítésve­zetőségnél és Hatvan Főépítésvezetőségnél. Munkásszállást, napi egy­szeri meleg ételt, munka­ruhát, különélési pótlékot biztosítunk. A Komáromi Lenfonógyár felvételre keres: lakatos, csőszerelő és kőműves szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, továbbá 18-től 35 éves korig betanuló szövőnőket. DOLGOZÓK LAPJA WWWUWWWWWWA 1867. március 10. péntek Autót loptam Figyelmet érdemlő új szovjet filmet, krimi-vígjátékot játszanak filmszínházaink. Rendezője Eldar Rjazanov, fő­szereplője pedig Innokentyij Szmoktunovszkij, aki a Hamlet világhírűvé vált megjelenítője volt. Most új oldaláról mutat­ja be tehetségét. Érdekessége szerepének, hogy a vígjátékban mulatságos öniróniával játssza a dán királyfi szerepét egy műkedvelő előadáson. A filmet a héten az almásfüzitői Petőfi és a csolnoki Rákóczi-telepi mozi, a jövő héten a kesztölci Petőfi Film­színház mutatja be. SOK „E”- KÉVÉS “ 99 Nyomdai szakembereken kí­vül nem igen jutna senkinek eszébe a „betűk gán” gondolkodni. gyakorisá­A nyom­­dászaikn­ak a munkájához tar­tozik a játék a betűkkel, pon­tosabban a betűk játéka. Sta­tisztikát készítettek betűk gyakoriságáról, tehát a mert ezen alapul a jegyzék, illetve az betűöntődet úgyneve­zett öntőcédula összeállítása. Ebből a statisztikából kide­rül, hogy: a magyar­ nyelv leggyakrabban használt betű­­­e az „e”. Minden száz betű közül majdnem 11 „e” betű — tehát, hogy stílszerűek le­gyünk, az „e” szerfelett te­kintélyes mennyiségben sze­repel. (Nem­ véletlen hogy Ka­rinthy is „feltalált” egy olyan érdekes játékot, az­ „eszpe­­rente”-ét, amelyben minden magánhangzót „e” betűre kell helyettesíteni. A gyakorisági rangsor má­sodik betűje az „a” (9.90%), a harmadik pedig a „t” be­tű (7.70 %). Vannak persze olyan mostoha betűk is, ame­lyeket a magyar nyelv meg­lehetősen elhanyagol. Ilyenek például az „ü” (0.75%), az „ny” (0.74%) és a „cs” (0.56%). A legritkábban elő­forduló betűje a magyar­ nyelvnek száz betű a „zs” — minden közül mindössze 0.06-szor fordul elő. 95' i I Pintér látván: Egérfogó SS ntedres Dokumentum-regény w­wwwwwwwwywwwwwwwwwww­ (2.) I A Sturmbannführer meg­nyomja a csengőt. Néhány másodperc­­ múlva kivágódott az ajtó, s négyszögében, meg­jelent Doris Koch. Pompás alakján, jól érvényesült az ugyancsak fekete egyenruha, s annak sötét színe kiemelte a feje búbján koszorúba font hajának szőkeségét A lány előírásos jelentke­zésre készült, s náci köszön­tésre lendítette a karját. Fő­nöke azonban leintette: — Hagyja! A 89-es érke­zik, értesítse az őrséget! A lány már hátraarcot akart csinálni, hogy távozzék, de Höttl egy kézmozdulattal megállította. — És kilenckor kettesben vacsorázunk! Azt a mintás emprimé ruhát vedd fel, tu­dod, aminek az anyagiát Pá­rizsból hozattam! A titkárnő némán bólin­tott és kiment. A vacsora­meghívást is úgy mint parancsot, dehát fogadta, tulaj­donképpen úgy is hangzott. Höttl mindig megmondta, hogy mire van szüksége, s többnyire ez elegendő is volt ahhoz, hogy elérje. Az intim, helyzetekben is épp olyan ha­tározott maradt, mint íróasz­tala mögött. A hölgyeket nem kérdezte meg, hogy ráérnek-e, van e kedvük, csak egyszerű­en közölte velük a meghívás helyét és időpontját. És az­tán megmutatta, hogy merre van a fürdőszoba. Mindezzel több eredményt ért el, mint mások hosszas udvarlással, ajándékokkal­ Az igaz, hogy Höttl sem volt szűkmarkú: mind a magánéletben, mind a hírszerző szolgálatban az volt az elve, hogy minden szolgálatot megfelelőképpen kell honorálni. Valamit nem megfizetni éppen olyan, bűn, mint valamit túlfizetni. S mindenkit azzal kell jutal­mazni, ami a legcélszerűbb. Egy olyan ügynököt, mint Fejacsevichet, a horvát követ­ség tanácsosát, az elszegé­nyedett grófot, a pénzzel. Az olyan nőt, mint Doris, ruhákkal, s majd később az­zal, hogy férjhez adja vala­melyik beosztottjához. Ez az elv juttatta Hötzl már fiatalon sok sikerhez, s jelentős beosztáshoz. Huszon­három esztendős volt, amikor Hitler megszállta éppen, akkor szerezte Ausztriát, meg a doktorátusát a bécsi jogi egyetemen. Rövidesen sikerült bekerülnie a bécsi Sieber­­heitsdiensthez, ahol jelenték­telen, egyházi kérdésekkel foglalkozó tisztviselőként kezdte. Kalttenbrunner SS­­Obergruppen­führer, aki ma­ga is osztrák volt, ban Heydrich megölése s 1943­ után az egész biztonsági főhivatal az RSHA főnöke lett, azon­nal felfigyelt rejlő kvalitásokra. dr. Höttlben Áthelyez­ték a VI-os ügyosztályhoz, a külföldi hírszerzéshez. Ott Höttl előbb az olasz ügyekkel foglalkozott, később aztán a balkáni ügynökök irányítá­sát bízták rá. S amikor a Führer elhatározta ország megszállását, Magyar- Kalten­­brunner megbízta Höttlt: dol­gozza ki azoknak a listáját, akiket a megszállás napján letartóztat a Gestapo. Ezt a munkát az SS Sturmbannfüh­rer játszi könnyedséggel, ma­gyarországi nyilas ügynökei­nek segítségével végrehajtot­ta. A letartóztatásokat maga Kaltensbrunner irányította, aki az 194? március 19-i vasár­napon néhány napra maga is Magyarországra érkezett, amikor távozott, Höttlt Buda­­­pesten hagyta. A Sturmbannführer hallot­ta, amint a ház nehéz vas­kapuja becsapódik. Az órá­jára pillantott — egy negyed­óránál valamivel több telt el azóta, hogy Pejacsevichcsel befejezte a telefonbeszélge­tést. Nem kétséges, a horvát követségi tanácsos érkezett. Követségi tanácsos? A 89- es számú ügynök. Már régen szerepelt a gróf a Gestapo nyilvántartásában. Már oda­haza, a Pavelics féle fasiszta horvát államban különböző szolgálatokat tett a Gastapo­­nak, abban az időben, ami­kor Höttl még Bécsben ült és balkáni ügyekkel foglalkozott. Amikor megkezdődött Ma­­­gyarország megszállásának előkészítése, éppen Höttl el­határozására és beavatkozásá­ra nevezték ki Pejacsevichet a budapesti horvát követség­re. A tőle kapott értesülése­ket jól fel tudták használni az előkészületek, a listák ös­­­­szeállítása során. Most Peja­­­csevich hazautazni készült: a követség személyzetét lecse­rélték. Höttlnek nem volt már többé szüksége Pejacse­­vichre Budapesten, annál in­kább kérte őt belgrádi központja, a Gestapo A front közeledett Jugoszláviához,­­egyre inkább égett a talaj az ottani megszállók lába alatt, s a Gestaponak minden ren­dű és rangú ügynököt moz­gósítania kellett, hogy leg­alább valamilyen eredményt elérjen az ellenállási mozga­lom ellen. Az új horvát kö­vet és tanácsosa már az elő­ző nap, szeptember 7-én be is mutatkozott a kormányzó­nál. Pejacsevich néhány na­pon belül elhagyja a magyar fővárost. Vajon milyen je­lenteni valója lehet búcsúzó­ul? fi (Folytatjuk) j /

Next