Dolgozók Lapja, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-22 / 171. szám
I9OT. Július 22. szombat A „borókási" bajnokság A dorogi járásban két csoportban folyik az alapfokú labdarúgó-bajnokság. Az egyikről, a„borókási” csoportról a sportszerűséget illetően csupa jót lehet mondani. Régi, tapasztalt vezetők irányítják itt a csapatok felkészítését, olyan sportemberek, akik a játékosok neveléséről sem feledkeznek meg. Nagy szerepe van ebben például Schimder Miklósnak, aki jól tudja, hogy az alapfokú vetélkedő célja: sportoljunk és szórakozztassunk. A csoportban egyébként tavasszal a XIX-es akna szerepelt a legjobban és veretlenül áll az élen. Jól felkészült a vetélkedőre, a XVII-es akna is, de a szerencsével nagyon hadilábon áll. A múlt évben jobban szereplő X-es akna losz kénytelen megelégedni a második hellyel. Az Ebszőnybánya gyenge szereplését nehéz megérteni, hiszen a nemrég még megyei osztályban szereplő együttesben ott van a régi játékosok egy része is. A borókási csapat szintén elég balszerencsésen szerepelt tavasszal. A tavaszi forduló után egyébként a csoportban ez a bajnokság állása: 1. XIX. akna 8, 2. X-es akna 5, 3. Ebszőnybánya 4, 4. Borókás 2, 5. XVII-es akna 1 ponttal. Hírek, eredmények Két megyei atléta szerepel a hétvégi nemzetközi viadalokon. A tatabányai Babos a férfi Európa Kupa duisburgi elődöntőjében a magyar 4x100- as váltó egyik tagjaként indul, míg az oroszlányi Pintér Anna a magyar—lengyel utánpótlás-válogatott mérkőzésen valamelyik vágtaszámban és a 4x100-as váltóban, valamint távolugrásban képviseli színeinket.★ Szegeden vasárnap sorrendben 11-edszer kerül sor a hagyományos nemzetközi marathoni futó versenyre, amelyet ezúttal is a Szegedi Spartacus bonyolít le. Véglegessé vált, hogy a mezőny 66 hazai és mintegy 30 külföldi szútávfutót állít rajthoz.nosz★ Svájc nemzetközi teniszbajnokságának küzdelmei során — Gstaadban — a férfi egyes második fordulójában Gulyás István győzött az olasz Merlo ellen, Nyolc napon bel kétszer az FTC ellen ! Ma már a labdarúgó Népköztársasági Kupa legjobb nyolc csapata közé jutásért folyik a küzdelem. S a Tatabányának — az oroszlányi győzelem után — most a Ferencvárossal kell felvennie a harcot, méghozzá a Népstadionban. Az a furcsa helyzet adódott tehát, hogy a bányászcsapat nyolc napon belül kétszer mérkőzik az NB I jelenlegi listavezetőjével Jövő vasárnap, az őszi bajnoki rajtnál ugyanis Tatabányán ismét az FTC lesz az ellenfél. TÍZ ÉV ALATT MOST JUTOTTAK LEGTOVÁBB Az, hogy a kupa-küzdelemben, utána pedig a bajnoki nyitánynál ugyanazzal a csapattal játszunk, abból a szempontból jó, hogy megismerjük az ellenfél taktikáját, pillanatnyi formáját — mondja Hári László edző. — Persze ez kétoldalú dolog, mert ugyanígy az FTC is megismeri a miénket. Dehát ez ellen lehet védekezni. — Az ez évi MNK szereplésünk, akár mi lesz most az eredmény, már mindenképpen pozitív. Az utóbbi évtizedben ugyanis a Tatabánya még nem jutott az MNK legjobb 16 csapata közé. E tekintetben tehát előbbre léptünk. Amellett az MNK mérkőzés-sorozatát jól fel tudtuk használni az őszi bajnoki előkészületekre, a csapatformálásra. S még a fokozatos megterhelés elvét is betarthattuk, mivel Bábolnán előbb megyei osztályú, utána Nyergesújfalun NB III-as, majd Oroszlányon NB I B-s csapattal játszottunk. Nyergesújfalun még látszott a nyári pihenő, a kihagyás a csapatokon, de legutóbb az Oroszlány ellen a védelem már jó játékkal rukkolt ki. Változatlanul gond viszont a csatársor ütőképességének növelése. Ezért az edzésanyagban sok helycserés mozgás, lövőgyakorlat szerepelt, hogy a csatárok is jobban formába lendüljenek. Természetesen az lenne a fokozatosság elvének legnagyobb érvényesülése, s az igazi MNK-siker, ha az újabb akadályon is túljutnánk Dehát a Ferencváros jelenleg a legjobb formában levő magyar csapat, s alkalmasint a Népköztársasági Kupa elnyerésére is pályázik, hogy teljes legyen idei sikersorozata. AZ ERŐNLÉTTEL NINCS BAJ — A nyári pihenő után egyébként minden játékos tüzetes orvosi vizsgálaton vett részt — folytatta Hári edző. — S orvosilag valamennyiük állapota kifogástalan volt. Ez számomra nagy segítséget és megnyugvást jelent, mivel tudom milyen megterhelést bírnak el, alapozhatok az erőnlétükre. Mert a Tatabánya egyik főerénye mindig az erőteljes játék volt, ami nélkül korszerű labdarúgás elképzelhetetlen. Most már csak az a fontos, hogy ezt az erőnlétet a fiaik sportszerű életmóddal meg is tartsák az őszi idényben. Elmondotta a Bányász edzője azt is, hogy a csapatösszeállítást illetően végre kedvezőbb a helyzete, mivel Törőcsik és Kovács I rendbe jött, s hosszú kihagyás után ismét lehet rájuk számítani. Szepesi viszont megint megsérült. Nem a régi sérülése újult ki, húzódása újkeletű, őt tegnap Pozsonyba vitték, ahol speciális kezeléssel igyekeznek majd minél előbb meggyógyítani. Az őszi bajnoki rajt előtt nyolc nappal tehát máris nagy feladat előtt áll a Bányász, ami csak azért számít „főpróbának”, mert az ellenfél ugyanaz, mint a bajnoki rajtnál lesz, máskülönben nagyon komolyan veszik a mérkőzést. Szurkolók, játékosok, szakvezetők számára egyaránt nagy öröm lenne, ha a Tatabánya bejutna az ez évi MNK legjobb 8 csapata közé is. Eredetileg az MNK mérkőzés is Tatabányán lett volna, a két csapat szakvezetői azonban csütörtökön megegyeztek abban, hogy a Népstadionban bonyolítják le a találkozót. Ezt különben a játékosok sem vették rossznéven, mert Budapesten legtöbbször jól megy a játék az FTC ellen. S megvan az az előnye is ennek, hogy döntetlen esetén a Tatabánya jut tovább, miután pályaválasztói jogáról lemondott. Totótippek Pótmérkőzések: 14. Kisterenye—Kistext 1 x 15. Sz. MÁV—Cegléd 1 16. Szegedi VSE—Dombóvár 1 1. Várpalota—Budafok 1 x 2. Bp. Sport.—Kecskemét 1 2 S. Egyetértés—Autóbusz 1 2 4. DVSC—BVSC 1 2 5. MVSC—Ózd 1 6. m. ker.—SZMTE 1 x 7. Békéscsaba—Izzó 1 2 8. Kiskunfh.—Budai Sport. x 2 9. Martfű—BVTK 1 10. Gyula—Pénzügyőr 1 2 11. Nagykanizsa—Gy. Dózsa 1 x 12. Pápa—Veszprém 1 2 13. Kaposvári K.—ZTE x 2 dOLGOZOS “SÖST «mi HA ISKOLASZERT!!_ MÁR MOST VÁSÁROL Egyenes testtartást biztosit a bőr kézi-házi iskolatáska 81,— Ft-tól FIGYELEM! Már csak 10 napig vásárolhat OLIMPIAI SORSJEGYET ÁLLÁS A Labor Műszeripari Művek esztergomi gyára azonnali belépéssel felvesz fémnyomó szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint, budapesti lakos utazását vállalati busszal biztosítjuk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. _____________ 1293 A Komárom megyei Húsipari Vállalat fűtő- és hűtőgépkezelőket keres. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán.___________ 1282 A tatabányai Alumíniumkohó kovács és lakatosipari tanulókat felvesz. ______________ 1265 Ipari felveszünk tanulónak fiúkat: kőműves* ács-állványozó, tetőfedő-szigetelő, vasbetonszerelő szakmákra. 8 általános végzettséggel iskolai 14—16 éves korhatárig.Vidékieknek bentlakást intézetben biztosítunk. Jelentkezni lehet É. M. Komárom megyei Állami Építőipari tabánya Vállalat TaV., Komáromi u. 6. sz. munkaügyi osztályom 1242 A megye területén lévő fejlődő iparvállalat német nyelvtudással rendelkező titkárnőt keres. Jelentkezéseket „Érettségi5* jeligére kérünk a kiadóba. —____1300 LAKÁS Tatabánya-Újvárosban keresek külön kis albérleti szobát. Bálla, Nyomda. 1306 Budapesten, Zuglóban házrész 30 000 Ft-ért eladó. Egy szoba albérlet biztosítása esetén beköltözhető. Érdeklődni lehet Tóth Béláné, Esztergom, Irinyi u. 3/a. _________________1303 Kétszobás családi ház eladó altárón, Dobó Tokod Katalin u. 13. 1299 Tóvároson kis házért nagy bért fizetnék. Ágh László tudományos kutató, Debrecen, Emtx c Pál u. 17. 1266 Táti főbérleti kettőszobás, összkomfortom elcserélném tatai vagy nya-újvárosi tatabáfébérleti lakásért. Érdeklődni : Tatai Kosárfonó Ktsz, Kozma. 1280 Eladó Kertváros, Tatabánya- Alkotmány u. 35. egy szoba komfortos családi ház. Érdeklődni Tatabánya, Baross Gábor 19. 1281 Új száron szoba-konyhás, egykis családi ház mellékhelyiségekkel, 312 négyszögöl gyümölcsössel termő eladó. Érdeklődni lehet: Tatabánya III., Kinizsi u. 32. 1307 3ARMO Keveset használt 50 köbcentis Simson kismotort veszek. Tatabánya II., Fesztytabánya UI. 117. 1273 Egy jó karban lévő Pannónia motorkerékpár, teleszkópos eladó. Érdeklődni lehet: Almásfüzitő, József A. u. 1/10. Délután 16 órától. 1292 Egy jó állapotban lévő IZS motorkerékpár 350-es eladó. Cím: Kényes, Tokod. _________________1291 Eladó egy fekete Pannónia 15 000 km-rel. Érdeklődni lehet Tatabánya- Kertváros, Alkotmány u. Húsbolt. 1960-as Opel 1279 Capitan eladó. Kisebb kocsit beszámítok. Cím Tatabánya III., Csarnok u. 19/3. Lipták György. ___________ 1303 VEGYES Július huszadikán oroszlány-tatabányai vonalon a vonatban hagytam a zöld színű gyapjú pulóverem. Kérem a megtalálót jutalom ellenében adja le a kiadóhivatalban. _________________1304 Dolgozószoba világosbarna, fényezett, kisipari (háromajtós könyvszekrény, íróasztal, fotel, ruhásszekrény.) Zongora háromnegyedes bécsi páncéltőkés, olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Tata n., Bartók B. u. 3. A lh. IV/3. 17 órától 1297 Szőrtelenítse lábát krémmel. szőrtelemtő bajuszt (női) Ajkat, hónaljat púderrel. szőrtelenítő Egészségre, bőrre ártalmatlanok. Adagja tíz forint. Hámlasztó, fehérítő, szeplőkrém, folyadék. Halványító Fényvédő krém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíroskrém. Kakaóvajas krém ráncosbőrre. Speciális arcszesz zsíros, mitesszeres, pattanásos, tágpórusú bőrre. Speciális hajszesz korpás, zsíros fejbőrre. Fejbőrkrém száraz, törékeny hajra. Könyálló szempilla szemöldök, rákrepedés, lakk. Labőrkeményedés, tyúkszemirtó lakk. Lábizzadást gátló por. Hónalj izzadás elleni púder megrendelhetők utánvéttel. Dr. Rabinek Aladár nőknél, vegyészmérSzékesfehérvár, Piac tér 53. _________________129 A Budapesti Vegyianyag Keskedelmi NagykeVállalat 12 sz. tatai fióktelepe július 11től augusztus 5-ig leltároz. A leltár felvétele alatt az áru kiadása és a göngyölegek átvétele szünetel. _______________ 1237 Háztartás vezetést* vagy takarítást, mosást vállalok. „Leinformálható” jeligére válaszokat a kérek.kiadóhivatalba .________1284 ^ Fiatal házaspár idősebb személy eltartását vállalja lakásért. területén. Tatabánya „Megértés” jeligére a tatabányai hirdetőbe. 1286 Eladó két fotel, két szék, egy kerek asztal, egy sezlon. Tatabánya V., 27. 1/11,2. 1289 Eladó egy 8 éve, muraköz! Igásló, tehénért is cserélem. Vérteskethely, Kossuth u. 4. 1298 Esztergomban fiatal tanárnő részére bútorozott szobát keresek. Bajusz Márton, Tipióbicske. .. , •& 129 i s éves, rövidesen friss fejőstehén eladó. Oroszlány, Haraszthegyi u. 13. 1334 Rádió és tv műsor KOSSUTH RADIO 8.22 Lányok — asszonyok — 8 42 Bert Claus orgonái — 9.00 Az idegen tehén. IV. rész — 9.14 Az orvos a jódizotópos vizsgálatról — 9.19 Operarészletek — 10.10 A fiisur. Karcolat — 13.21 Zenés est öt tételben — 11.26 Lépcsői: Henrik Bardiewski rádiójátéka — 12.15 Operettrészletek — 13.00 Ajtai Andor legkedvesebb versei — 13.17 Népi zene — 13.45 Néhány perc tudomány — 13.50 Hirdetőoszlop — 14.05 Mi történt a nagyvilágban? — 14.21 Dinu Lipatti zongorázik — 14.50 Földes György írása — 15.15 Csak fiataloknak — 16.00 A LENGYEL KULTÚRA HETE — Az ifjúsági rádió műsora — 17.45 Vértes Éva úti jegyzete *— 18.04 Az MET Szimfonikus zenekarának új felvételeiből — 19.25 Kiment a divatból? A kabarémúzeum első adása — 20.50 Nótacsokor — 21.30 Lemezek között válogatva — 22.20 A MAGYAR RADIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TÁNCDALFESZTIVÁLJA — Az* elődöntő dalai hangfelvételről — 23.20 Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ 12.30 Liszt művek — 13.15 Válaszolunk hallgatóinknak — 13.30 Labo Ys királya — nyitány *— 13.42 Az orvos a jódizotópos vizsgálatról — 14 .,5 Népi m.H7.sika, — 14.50 Hangverseny a Fültörő megfejtőinek — 16.09 Új lemezeinkből — 17.25 Gépi fordítás — gépi nyelvészet — 17.40 Holnap közvetítjük. 18.10 A kőszívű ember fiai. II. rész — 19.12 Kadosa Pál kórusműveiből — 19.25 Asperján György riportja — 19.40 Dénes Margit táncdalaiból — 20.25 Rossini: A Sevillai borbély. 2 felvonásos vígopera. TELEVÍZIÓ 15.23 Mi történt azóta? Riport* film — 15.50 Hírek — 15.55 Atlétikai Európa Kupa. *— 17.45 Az orvosi gondolkodás története 2. A varázslótól az orvosig — 18.15 A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPÉN. Beszédet mond: Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete — 18.35 A TV jelenti. Aktuális riportműsor — 19.20 Cicavízió... — 19.30 Musica Antiqua Hungarica. Hangverseny közvetítése a kőröshegyi műemlék templomból — 20.00 TV-Híradó — 20.20 Brecht-Weill:’ Koldusopera. — 22.20 TV-Híradó — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV 18 00 Harminc fok Celsius — 19.00 TV-Híradó — 20.05 Tarka műsor — 22.05 TV-Híradó — 22.3« Jelszámtáblája: 1 B—29&S, lóttr gyerty;filpsorozat*