Dolgozók Lapja, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
IMST, augusztus 19, szombat 4 Dorog nem vád főz fal Tavasszal Dorogon a Bp. Előre volt az első NB I B-s vendégcsapat s akkor egy pontot vitt el. Tehát nem sok szép emlék fűzi a dorogi csapatot szombati ellenfeléhez. Az otthonában játszó fővárosi csapat most meglehetősen nehéz helyzetben van, s így természetes, hogy javítani szeretne ezen, vagyis győzni akar. A Dorog viszont folytatni szeretné őszi jobb szereplését , ahogy a bányász szurkolók mondják: „pontosan” kellene hazatérni. Hétközben az Almásfüzitői Timföld NB II-es csapata látogatott Dorogra egy edzőmérkőzésre. A hazai csatársor kitett magáért, kilenc gólt rúgott. Buzánszky edző mégsem volt elégedett, különösen a fedezet pár játékában fedezett fel sok hibát A csapat összeállításában ennek ellenére változás lesz, hiszen sérült nincs, nem a gyengébb forma pedig időt kell adni.javítására A Bányász számára nagyon fontos volna a pontszerzés, amivel a középmezőnyben maradna a csapat sőt, az élvonalhoz kissé felzárkózhatna. S erre megvan a lehetőség, csak lelkes, odaadó játék szükséges hozzá. A Dorog tehát változatlan összeállításban, ezzel a figyel szerepel ma a Sport utcában: Ilku , Molnár, Simon, Duralla, Takács, Cseri, Juhász, Rácz, Lakics, Horváth, Bartalos. 6. S. Miért volt az Olajmunkás a tabellán? Amint már erről beszámoltunk, a Komáromi Olajmunkás megyei osztályú labdarúgó csapata fuzionált a Komáromi Textiles NB III-as együttesével. A megyei bajnokság őszi első fordulójának táblázatán az Olajmunkás ismét szerepelt, de tabella végén, mint visszakéapott csapatot tüntettük fel A labdarúgó-szabálykönyv erre vonatkozó rendelkezése egyébként így szól: „Abban ez esetben, ha a megszűnt csapat a tavaszi évadot végigjátszotta, az ellenfeleknél meg kell hagyni az elért eredményeket, az őszi évad mérkőzésének pontjait pedig 0:0 gólaránnyal az ellenfél javára kell írni. DOLGOZOK LAPJA Autósok kajakban és nyeregben Nagy érdeklődés előzte meg a Tatai Autós Találkozót amelyet a tatai Öreg-tó mellett rendeztek meg. Az érdeklődés érthető volt hiszen az idei autósnap különbözött az előzőtől: változatosabb és éppen ezért érdekesebb és izgalmasabb volt. A szokásos autós ügyességi versenyt itt még két versenyszámmal, a kajakozással és a lovaglással „fűszerezték”, így nemcsak a volán mellett kellett bizonyítani a vezetési képességet hanem még két, az autózástól merőben más vezetésből, sportból is. A versenyre nemcsak a helybeli autósok vonultak fel, hanem a megye minden részéből eljöttek az érdeklődők. Az autó ügyességi számban a tatabányai klub tagja, Németh Ferenc érte el a legjobb pontszámot. Kár, hogy „megrettent” a további indulástól és nem nevezett be a kajakozásba és a lovaglásba. Igaz, hogy akik vállalták ezt, azoknak 300 méter távolságot kellett meghatározott idő alatt a tavon vízijárművel leküzdenie emberi „hajtóerővel”, tehát itt nem lehetett adni a gázt Elmondható, hogy nemcsak a kajakba való be-, és kiszállás, de a közte lévő időszak is hagyott még maga után kívánni valót. Az evezőket sem úgy fogta egynémelyik autós, ahogy kellett, s baj volt a kanyarok vételével, az irány tartásával. De azt egy néző sem mondhatta, hogy a versenyzők nem akartak, nem dolgoztak derekasan. Nagy küzdőszellemre és nem kevés bátorságra vall, hogy az autóhoz szokott vezetők a lovak nyergében sem rettentek meg. Pedig közülük nem egy akkor ült életében először a nyeregben. Ezt egyébként igazolták azok, akik a kívánt kört csak félig tették meg, mert a sebesen vágtázó lovakról időnek előtte és akaratukellenére is lehuppantak, hogy gyalog poroszkáljanak a célba. De sebaj! A verseny az verseny. Itt sem lehet egyszerre mindent megkívánni. Majd jövőre jobban megy. Az összetett versenyben az első helyezést Szabó Géza budapesti autóklub-tag nyerte, mögötte Nemesfalvi Gyula és Braun János komáromi autósok szerezték meg a másodikharmadik helyet Folytatódik a küzdelem a röplabda NB I-ben Az Almásfüzitői Timföld NB I-es női röplabda csapata vasárnap folytatta szereplését az első osztály B-csoportjában. Miként tavasszal, ősszel is két szakaszban, oda- Mai sportműsor — Labdarúgás: NB I B: Bp. Előre Dorog, Bp. Sport utca, 1., Biróczky. NB n: B. Vasas — V. Izzó, Esztergom, 16, Móri. NB m: Ny. Viscosa — VCS Traktorgyár, Nyergesújfalu, IS,SO, Dorogi, visszavágó alapon küzdenek az együttesek. A Timföld őszi sorsolása: Augusztus 20: Timföld— Bp. Spartacus. Augusztus 27: Timföld—Bp. Petőfi. Szeptember 3: Utasellátó—Timföld. Szeptember 10: Timföld —Szegedi Kender. Szeptember 17: Vasas Dinamó—Timföld. Szeptember 24: Timföld —Szegedi Spartacus. Október 1: Miskolci VSC—Timföld. Október 8: Bp. Spartacus— Timföld. Október 15: Bp. Petőfi—Timföld. Október 22: Timföld—Utasellátó Október 29: Szegedi Kender—Timföld. November 5: Timföld—Vasas Dinamó. November 19: Szegedi Spartacus—Timföld. November 26: Timföld—Miskolci VSC. Rádió és tv műsor KOSSUTH BATIK 5,22 Operaáriák — 9,13 Az orvos a félénkségről — 9,20 Könnyűzene — 10,10 Ferencsik János vezényel — 13,15 Operettrészletek — 13,03 Arcok munkaközben. Riport — 13,13 Népdalok — 13,35 Néhány perc — 13,40 Kóruspódium — tudomány 14,05 Mi történt a nagyvilágban? — 14,20 Verdi operákból — 15,15 Csak fiataloknak! — 16,00 Hétvége — 11-30 Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről — 17,55 Ferencsik János vezényel — 19,20 LOSONCZI FALNAK, AZ ELNÖKI TANÁCS ELNÖKÉNEK ÜNNEPI BESZfIDE — 19,30 Magyarnóta és népdalest — 20,31 Vidám író és olvasó találkozó a Fészek Klubban — 22,30 Táncoljunk! PETŐFI RADIO 12,30 Kamarazene — 14,08 Nyomorultak. A rádiójáték in. része — 15,29 Az orvos a félénkségről. Ism. — 15,34 Nagy művészek előadásában. Ravel: Trió _ 16,05 Szimfonikus zene — 16,57 Óriás Szerpuhovban. Előadás — 17,12 A Fültörő ajándékhangversenye — 18,08 Gitármuzsika — 18,25 Szabó Gyula: Legkedvesebb versei rr 18,40 Népdaljáték — 19,15 Hangverseny a stúdióban — 20,25 Donizetti: Szerelmi bájttal. II felvonásos opera. TELEVÍZIÓ 14,58 Hétköznapi történet. Tvfilmdráma I. rész. (Ism.) — 15,55 U. Dózsa — Győri Vasas ETO bajnoki labdarúgó mérkőzés. Közvetítés a Megyeri úti sporttelepről. A szünetben: Magyarország — NDK úszóviadal. Közvetítés a Sportuszodából — 17,50 Hírek — 17,55 Az orvosi gondolkodás története 6. Hyppokratész — 18,25 Fáklyavivők. Dalok, hősök, emlékek... — 18,50 Cicavízió... — 19,05 A TV jelenti — 19,50 AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPÉRE. LOSONCZI PÁL, AZ ELNÖKI TANÁCS ELNÖKÉNEK BESZÉDE — 20.00 TV-Híradó — 20,20 Sellő a pecsétgyűrűn. Tv-film I. rész — 22.00 Magyarország — NDK úszóviadal. Közvetítés a Sportuszodából, felvételről — 22,35 TV-Híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA TV 17,30 Filmriportok — 18,05 Filmhíradó — 18,15 Táncdalok — 19,00 TV-Híradó — 19,35 A Potyomkincirkáló, szovjet film — 20,45 Kiváncsi kamera — 21,45 TV-Híradó. Sportlövészet Esztergomban rendezték meg a dorogi és komáromi járás ez évi sportlövő bajnokságát. Eredmények: Férfi kispuska: 1. Könözsy Csaba (Esztergom) 60/537, 2. Erős István (Esztergom) 526, 3. Majthényi István( Esztergom) 481. Csapatban: 1. Esztergomi MHS 2070, 2. Esztergomi Relégyár MHS 1702, 3. Almásfüzitői MHS 1551. Ifjúsági kispuska: 1. Huzsvár Károly (Esztergom) 60/526, 2. Csiffáry Károly gom) 497, 3. Trexler (EszterGyörgy (Esztergom) 480. Csapatban: 1. Esztergomi MHS 1451, 2. Almásfüzitői MHS 966. 7 ALLAS Több éves korláttal gyors gyoés gépírót Jelentkezés keresünk. KPM Győri Közúti Igazgatóság Komárom megyei Kirendeltsége, Tatabánya, Alsógalla, Táncsics Mihály úti laktanya. 1506 A Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat állandó munkára keres a létére: megye tornács és kőműves szakmunkásokat. Bérezés teljesítmény alapján. Szállást, étkezést, különélést a törvényes keretek között biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat osztályán. munkaügyi Tatabánya V., Komáromi u. 6. (vasútállomás, Tatabánya-alsó). 1467 Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz tonelemgyártási bemunkakörbe a Szentendrei Betonirugyár. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes rés esetén jelentkea gyáregység osztályán, munkaügyi Szentendre, Dózsa György út 14. szám alatt. A Fejér Bauxitbányák megyei — Kincsesbánya — felvesz 18—45 év közötti korú dolgozókat föld alatti munkára. A bérezés formája: vájároknál és csapatzsüléseknél teljesítménybér. Üdó esüléseknél szála munkakönyvi bejegyzéstől függően időbér. A vállalat térítés ellenében szállást, az üzemi étkezdében 9.30 Ftért napi háromszori étkezést biztosít. Nős és családfenntartók évi «0 mázsa ingyenes szénjárandóságban részesülnek. Felvétel esetén a vállalathoz utazás „,--+-5rftjak. költségét a felvételhez tüdőszűrő lelet szükséges. Megközelíthető Székesfehérvárról vasúton és autóbuszon. 1486 A Komárom megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kőműves szak- és segédmunkásokat vesz fel.het a Jelentkezni levállalat komáromi központjában. (Malomtelep). 1483 A Tatabányai megyei kórház pályázatot hirdet tanfolyamos ápolónői állásokra. Pályázhatnak azok az 1967-ben érettségizett végzett leányok, akik az ápolónői pályára hivatást éreznek és hajlandók az előírt 3 éves munka melletti tanfolyamot elvégezni. Érdeklődők f. hó 5 8-án de. 8—11 óra között jelentkezhetnek a személyügyi főelőadónál. (Rendelőintézet, I. em.) 1517 A Magyar Viscosa Gyár (Nyergesújfalu, Komárom megye) beruházói munkakörbe építészmérnököket építésztechnikusoés iröt re a keres felvételműszásfejlesztési program megvalósításához. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a gyár osztályán.személyzeti 1518 LAKAS 1516 Eladnám József Attila Tarján, u. 34 számú házamat, vagy elcserélném tatabányai megegyezéssel.lakásra 1519 Tatabányán kettő SARMO Moszkvics motorikusan, 407-es, külsőre teljesen kifogástalan, új állapotban, karambolmentesen, negyvenkétezret futott, első kézből Tatabánya L, eladó: Ságvári CL 4/E. II. Ih, !&• 1492 Trabant Combi eladó Ságvári Tatabánya L, E. u. 7/B. Sziklai. Eladó 250-es Pannónia motorkerékpár, Máté Pál, Tatabánya V., Komáromi u. 48/1/2. Eladó egy kilencmázsás gumikerekű kocsi. Érdeklődni lehet minden páros napon. Cím: Vértessomló, Rákóczi F. u. 51. 1519 250-es Pannónia motorkerékpár eladó. Tatabánya- Kertváros, u. 78. Tankó,Szegfű 1517 Jó karban lévő 500-as Trabant sürgősen eladó, vagy kis házra cserélhető felül fizetéssel. Tatabánya u. Feszty u. 21. Sürgősen eladó es? 256 cmä-es kiskerekü Jávza. Tatai, bánya V., Előd-vezér u. 23. SZ. U. em. 11. a. i 1435 Jó karban lévő lekéte Pannónia mo»torkerékpár elad*. Tatabánya L. Rákóczi Ferenc a. 3/4. 15*7 VEGYES Gyermektelen, önhibáján kívül elvált, középkorú, házias asszony férjhez menne komoly gondolkozású férfihez 52 évesig. „Rossz egyedül 61150” Jelige, oroszlányi Hirdető, Eladó 1 darab rekamié, 4 darab szék, 2 darab fotel, konyhabútor, Máté Pál, Tatabánya V., Komáromi u. 48. 1/2. Fénycsőanaaturbikát készítünk egyes, kettes, hármas fénycsővel, 26, 46 W-os kivitelben. Rövid szállítási határidő. Árajánlat díjtalan. Vegyes Ktsz, Csabrendek, Telefon 11. H54 A Bábolnai Állami Gazdaság augusztus 2«-án tokkal lovasbemutat lőeladást egybekötött rendez. Eladásra kerül körülbelül 50 darab angol telivér, magyar telvér, lipicai és arab fajtájú, 1—16 éves korú, hátas-, sport- és tenyészhasznosítású, vegyesivarú ló. KS5 Kitűnő állapotban lévő sürgősen harmónium Guth Vilmos, eladói Császár. 1477 Eladó 7 nagybeszonádt 14 príma kaptárban lád. Vaskor, méhcs aKisbér, Petőfi u. 28. szám. 1503 Eladó egy darab központi fűtéses kazán, bojlerral. Tarján, Rákóczi u. 39. Eladó 36» négyszögöl házhely, déli fekvésű. Szőny, Ady u. 31 és félszobás összkomfortos villanybojleres öröklakás eladó. Érdeklődni: Szűcs Mihályné Ta-Kézírásból M j«J» tabánya II., Koslemrajzot készt** suth u. 100. Nyers József, írás-szakértő és elemző, Szászvár Két család részé H» re is megfelelő ház 606 négyszögöles gyümölcsössel eladó. Vértesszöllős, Tanács u. 56. Újdonság. Agybetű méret szerint. 1 darab 609 forint. Több éves garat* eta. Kedvezményes számítás. Taöa, kárpitos, Tata, Kocsi u. 7. Elcserélném Tatabányai lakásomat tatabánya-újvárosira. alapján. Megegyezés ni lehet ÉrdeklődTatabánya u., Dózsákert tt. 28. egész nap. Családi házat vennék Tatabányán vagy szabadrendelkezésű lakást. Cím: Eipli Antal, I-es Erőmű porta, Tatabánya. 1514. Eladó Ácson, Tóth Lajos, Virágh u. SS. sz. alatti családi háza. Fénzásás-telep. 1493. Wartburg 906-8 ® 30 000-ért eladó. Oroszlány Április 4. u. 6. 1/3. ISO 1621 1*01 1961 1503 1605