Dolgozók Lapja, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-03 / 181. szám
1967. augusztus 3. csütörtök Az akaraterő és kitartás diadala volt Verseny 50 kilométeren át a hőséggel Sok-sok éve tartó fővárosi hegemóniát szakítottak meg a TBSC gyaloglói: imponáló fölénnyel nyerték meg a Budapesten rendezett országos 50 kilométeres gyalogló bajnokságot A legnagyobb ellenfél minden versenyző számára a rekkenő hőség volt mely alaposan próbára tette valamennyiük kitartását. S ilyen körülmények között hogyan sikerült a tatabányai fiúknak a nagyszerű eredményt elérni? Nyilatkozzanak maguk résztvevők. Elsőként Kiss Anatalt, a verseny egyéni győztesét kérdeztük meg. — Kemény munkával készültem erre a versenyre — mondotta. — Jól éreztem magam. Reméltem hogy meg tudom ismételni két évvel ezelőtti győzelmemet. Nagy riválisomra, Havasi Istvánra kellett legfőképpen ügyelnem, hiszen ő volt az első számú esélyes. — És hogyan alakult e pár r viadal? — Igen erős iramban kezdett élmezőny, s Havasi rögtön átvette a vezetést. Én csak arra ügyeltem, hogy ne szakadjak el az élbolytól, öt kilométernél Dalmati robbantott és átvette a amit 20 kilométerig vezetést, meg is tudott tartani. Nekem 9 kilométernél sikerült Havasit megelőznöm és előnyt szerezni vele szemben. Dalmati az erős iram és a nagy meleg hatására még a táv fele előtt a verseny feladására kényszerült. Körülbelül ezen a részén többen is feladták. Hamarosan megtudtam, hogy mögöttem Havasi — 22 kmnél — rosszul lett, s nem tudja folytatni a küzdelmet. 27 kilométernél az egész mezőnyt sikerült leköröznöm és utána egyenletes ritmusban, megszorítás nélkül értem a célba. — Van-e valamilyen magyarázata a nagy hőségen kívül annak hogy ilyen sokan feladták a versenyt? — Természetesen a gazdaságos erőbeosztásnak ilyen időben igen nagy jelentősége van. Ebben az esetben ennek döntő szerepe volt. Nagy meglepetés volt Szabó János „betörése” a gyaloglás élvonalába, ő szintén biztosan szerezte meg a második helyet. — Számított erre? — őszintén szólva nem — felelte kérdésünkre. — Kitűzött célom az volt, hogy az első hat közé bekerüljek. Persze titokban elhatároztam, hogy megpróbálom Dienes Bélát, az egyik esélyest megszorítani. A táv feléig óvatos voltam, tudtam, hogy szükségem l«z az erőre a finisben is. 18 km-nél sikerült túljutnom a holtponton és utána fokoztam az iramot, befogtam Dienest aki ekkor a táv felénél a harmadik helyen állt. Még egy kört jött velem és utána kiállt. Az idő hűvösebbre fordulása és a közönség bíztatása még iramra ösztökélt. 44 keményebb km-nél sikerült előznöm Merényi Emilt, a BEAC versenyzőjét Egyre növeltem előnyömet és Kiss Antal mögött második lettem. — Úgy tudjuk, ezzel az eredménnyel bekerült a válogatottba. — Igen, s nagyon szeretnék már válogatott versenyeken is bizonyítani. A csapatbajnoki cím elnyerésében nagy része volt Nagy Gézának is, aki kevésbé rutinos versenyző lévén hősiesen végigküzdötte a távot, így számolt be erről. Az a tudat, hogy nem szabad cserbenhagynom a csapatot, 30 kilométernél átsegített egy igen válságos holtponton. Végül sikerült hetedikként célba jutnom. Tizenheten vágtak neki az 50 kilométeres távnak és nyolcan értek célba. A többiek nem bírták végigküzdeni a hőségben ezt a nagy akaraterőt és igénylő viadalt.állóképességet A három tatabányai fiúnak sikerült. Elnyerték a csapatbajnoki címet és mellette a nagyon értékes elsőmásodik egyéni helyezést is. S most megkezdték a felkészülést az augusztus 20-i 20 km-es gyalogló bajnokságra , ahol ismét nehéz próba vár rájuk. G. L. Kézilabda NB II Környe—Várpalotai Bányász 9:9 (3:4) Várpalota, 250 néző. Vezette: Papp. A Környe összeállítása: Túró — Varga K., Vanya M., Tölgyesi, Németh M., Muschitz, Auerhammer. Csere: Varga A., Goor, Újbányai Gyimesi. A nagy melegben kiegyenlített küzdelmet vívott a két csapat. A második félidő érdekesen alakult. A környei lányok előbb egyenlítettek, majd 7:4-es vezetésre tettek szert. Ezután több labdát elkönnyelműsködtek, s ennek eredményeképpen a hazaiak vették át a vezetést 9:7-tel. A Környe csak az utolsó pillanatban mentette meg az egyik pontot. Gólszerzők: Vanya M. 6, Varga K., Németh M. és Goor. Vasárnap a Pécsi Meteor látogat Környére. Röviden AZ MNK ELŐDÖNTŐJE: Salgótarjáni BTC—Újpesti Dózsa: 3:2. Győri ETO—FTC: 3:2. Sportlövészet A Népköztársasági Kupa I osztályában a negyedik forduló puskaszámait Esztergomban bonyolították le. A helybeli lövészek ellenfele Győri Dózsa csapata volt. Az a esztergomiak igen jól szerepeltek főleg a kisöbű sportpuskás versenyzők tettek ki magukért Az esztergomi lövészek eredményei: Férfi sportpuska, összetett: 1. kisöbű Könözsy Csaba 120/1094, 2. Erős István 1082, 3. Fazekas Gyula 1075, 5. Csapatban: Fekre László 1073, 1. Esztergomi MHS 4334 2. Győri Dózsa 4215 kör. Férfi standard puska, összetett: 1. Könözsy 60/528, 2. Erős István Csaba 526. Csapatban: 1. Esztergomi MHS (Könözsy Cs., Erős, Huzsvár, Tóthmajor) 2095, 2. Győri Dózsa 2069 kör. Ifjúsági kisöbű sportpuska, összetett: 1. Huzsvár Károly 60/537, 2. Bóna László 533, 3. Fekete László 533. Ifjúsági standard puska összetett: 1. Huzsvár Károly 60/5,30 2. Bóna László 50. Női standard puska, fekvő: 1. Bóna Judit 60/523, 2. Nyéki Rozália 527, 3. Lászlóvszky Mária 509, 4. Tóth Klára 500. összetett: 1. Bóna Judit 60/493, 2. Nyéki Rozália 470, 3. Lászlóvszky Mária 450. Vízilabda OB II Szegedi EAC —Tatabányai Bányász 9:6 (2:0, 3:1,1:1, 3: 4) Szeged, 1000 néző, vezette: Baktai. Tatabánya: Huszár — Angyal, Lázár I., Kovács, Pongrácz, Kapcsándi, Szvitlik. Csere: Benyó, Ballabás, Zsíros, Zsigri. A nagy hangorkánban lejátszott mérkőzésen a vendéglátók jól használták ki az első két negyedben a bányászcsapat (néhány tagjának megilletődöttségéből eredő) sorozatos hibázásait. A Bányász a játékidő második részében már jobban belelendült, többet támadott A hazaiak azonban ezeket a támadásokat legtöbbször szabálytalankodásokkal állították meg, s a nagyközönség által láthatóan megzavart játékvezető a Bányász kárára gyakran tévedett. A gólok közül 8 négyméteresből esett. Góllövő: Kapcsándi 5 (négyet 4 méteresből), Pongrácz 1. Jók: Pongrácz, Kapcsándi, Ballabás, Zsigri, Zsíró ® BOLOOZÓK B A PS A Totótippek 1. Ferencváros—Győri ETO 1 x 2. Szombat—I. Dózsa x 2 3. Dunaújváros—Salgótarján X 2 4. Eger—Diósgyőr 1 x 5. Autóbusz—Debrecen 1 2 6. Oroszlány—Bp. Előre 1 x 7. Miskolc—Ózd 1 8. Pécsi Bányász—Székest. 1 x 9. Kecskemét—Nyíregyháza 1 1. Várpalota—Ganz-MÁVAG 1 x 11. Szedei VSE—MV DAC 1 12. Dombóvár—Cegléd 1 13. Székest. MÁV—Szem. MÁV 1 x Pótmérkőzések: 14. Pénzügyőr—Izzó 1 x 15. ZTE—Győri Dózsa 1 16. szám. MTE—KIS TEXT 1 I 7 Rádió és tv műsor KOSSUTH RADIO 8,22 Az ellopott Hold, H. rész — 8,32 Heródiás: Részletek Messenet operájából — 9,00 Családi körben — 10,10 Népek zenéjéből — 10,32 Időszerű nemzetközi kérdések (ism.) — 10,42 Ottenbach: Orfeusz az alvilágban. Operett. Közben — 11,57 Hallgatóink gyerméke 1 — 12,15 Az operettközvetítés folytatása — 13,02 Rádió jogi műsora — 13,17 Kamarazene — 13,50 Sanzonok — 14,04 Úttörő négy tusa — 14,44 Magyarországon először Räots: Concerto kamarazenekarra — 15,15 Zengjen a dalunk — 15,45 Bundschuh István csterázik — 15,57 A Krímtől a Kaukázusig ül. rész — 16,37 Társtalanul. Elbeszélés — 16,58 Hallgatóink figyelmébe! — 17,15 Gitármuzsika — 17,40 Operabarátoknak — 18,20 Ami a matrikulákból olvasható. — 18,35 AZ MRT zenekara Riport játszik — 19,30 Witold Malczuzynski zongorázik — 20,17 Vajda János két verse — 20,20 Táncdalfesztivál 67. Hl. elődöntő — 22,25 Nagy énekesek életregénye — 23,15 Magyar nóták — 0,10 Éji zene PETŐFI RÁDIO 12,30 Zenekari muzsika — 13,15 Könyvespolc: Ella Kazan: Amerika Amerika — 13,30 Népdalok — 14,08 Örökzöld melódiák — 14,30 Falusi percek — 14,35 Olasz és angol dalok — 14,52 Pályaválasztás — 15,00 Csak fiataloknak ! (Ism.) — 15,45 Most olvastuk — 15,50 Soproni Tendl Pál cimbalmozik — 16,05 Igor Ojsztrah hegedüs — 16,20 Népi kalendárium — 18,30 Operett kettősök — 16,50 Gyermekeknek — 17,15 Külföldön jártak. Riport — 17,25 Délutáni frissítő — 18,10 Bach: d-moll csembalóverseny — 18,38 A tölgyfa levelei. Beszélgetés Kassák Lajosról — 19,02 Kamarazene — 19,32 Száz éves a „századok”. Pamlényi Ervin írása — 20,30 Papucshős. Tragikomédia 3 részben, a veszprémi Petőfi Színházból — 22,49 Verbunkosok, katonadalok. TELEVÍZIÓ 9.30 Fehér szoba. Magyarul beszélő román film. (Ism.) (18 éven felülieknek) — 10,45 A képzőművészet története —17,58 Hírek — 18,05 A Magyar Hirdető műsora — 18,15 Interpelláció. A nógrádiak kérdéseire Géczi János, a megyei tanács VB elnöke, valamint Hankó János elnökhelyettes válaszol — 18,45 A világ térképe előtt — 18,55 Kapcsoljuk. Közvetítés a balassagyarmati Palóc Múzeumból — 19,25 Telesport — 19,45 Esti mese — 29,90 TV-híradó — 20,20 TÁNCDALFESZTIVÁL 67. A MAGYAR RADIO és TELEVÍZIÓ táncdalversenye Harmadik elődöntő — 22,00 TV-híradó — 2. kiadás: BRATISLAVAI TV 18,10 Filmhíradó — 18,20 Filmriportok — 19,00 TV-híradó — 19,35 Európa legkisebb államai: Lichtenstein és Monaco — 20.Ml A revizor, cseh filmvígjáték — 21,25 Tizenhárom egy ellen. A második világháború utáni napok krónikája — 21,55 TV-híradóJ ALLAS A Labor Műszeripari Művek esztergomi gyára azonnali belépéssel felvesz fémnyomó szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint, budapesti lakos utazását vállalati busszal biztosítjuk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Vizsgázott kazánfűtőt Bőrgyár, felvessünk, Tata. 1388 Főkönyvelői munkakörnek megfelelő beosztásba legalább 5 éves gyakorlattal, tatabányai munkahellyel, közgazdasági technikum vagy mérlegképes képesítéssel könyvelői rendelkezőt azonnali belépéssel felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges, egyezés fizetés megszerint. Cím a kiadóhivatalban. A Komárom megyei Húsipari Vállalat húsipari szakmában jártas legalább közgazdasági technikummal rendelkező raktárost keres. vállalat Jelentkezés a munkaügyi csoportjánál. MOL •ARMO 600-as nousine Trabant Lt-CG 22 000 km-rel kitűnő állapotban Tát, Árpád u. eladó. 54. 1403 Rendkívül üzen» biztos P.7S-es személygépkocsi eladd.' Bököd, Lakótele« 26/2. _____________33« VÉG VES Német fordítást, gépírást válatott. Baditz, Miskolc, Augusztus 20. ttj 3. H/3. 3372 Sezlonok, ágybetétek 900 forinttól. Mintát, árajánlatot küldök. Csomagolás szállítás díjtalan, Gellér Sándor kárpitos, Pápa. / 33Mx Fiatal házaspár albérleti szobát keres Dorogon. Választ „Lakás” lengére a dorogi hirdetőbe. 1404 Az ÉRDÉRT Vállalat félkészeivé a gazdasági irányítás új rendszerére már most felvess! az állami vállalatok, tanácsi vállalatok, kisipari szövetkezetek, mezőgazdasági termelőszövetkezetek és általában valamennyi faanyagfelhasználó rendeléseit, hogy a következő év első napjától kezdve közvetlenül raktárról ütemes szállítással biztosíthassa a megrendelés szerinti fenyőfűrészáru, lombos fűrészáru, lemez-bútorlap és furnérfélék széles skálájú választékait, valamint a fenyőgömbfából előállított összes készterméket. Egyidejűleg felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉRDÉRT Vállalat megbízásából a termelők és megrendelők mindennemű faanyag vételét és eladását is lebonyolítja — megállapodás szerint. Részletes felvilágosítást nyújt a vállalat Kereskedelmi Igazgatóságán működő diszpécserszolgálat. , Cím: ÉRDÉRT Vállalat Budapest V. Akadémia utca 3. Telefon: 313—550/144. Telex: 946. sz. Táviratcím: ÉRDÉRT BUDAPEST