Dolgozók Lapja, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-12 / 214. szám
mi&Q PROtifÄ IGYESolmiK! AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 314. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 12.CSÜTÖRTÖK A békemozgalom két évtizede Jubileumi megemlékezés a népfront klubjában Szellemi életünk kiválóságainak, a magyar békemozgalom alapító tagjainak és mai vezetőinek nagyszabású találkozójával emlékeztek meg szerdán a Hazafias Népfront Országos Tanácsának klubjában Értelmiség Nemzeti a Magyar Bizottsága megalakulásának 20. évfordulójáról. Az összejövetel közül jónéhányan részvevői 1948-ban ott voltak Wroclawban, az értelmiségi világtalálkozón, majd pedig a Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottságában tevékenykedtek. A jubileum alkalmából Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott bevezetőt. Egyebek között hangsúlyozta: A békemozgalom bölcsője — Ma húsz éve, megalakult a Magyar hogy Értelmiség Nemzeti Bizottsága. Olyan eseményre emlékezünk, amelynek a wroclawi értelmiségi világtalálkozó, a mai béke világmozgalomjának elindítója kibontakozóvolt az egyik előzménye. Sorsdöntő napokat élt át akkor az emberiség; 1947. és 1949. között joggal érezte a világ értelmiségének színe-java, hogy szólnia, cselekednie kell a népeket fenyegető új veszély elhárításáért. Napjainkban sok minden másképp van, mint azokban az esztendőkben, de változatlan a felelősség, amelyet a békéért, az emberiségért éreznünk és vállalnunk kell. Az elmúlt két évtized tapasztalata, tanulsága és — bátran mondhatjuk — dicsősége kihat, ösztönzést ad a mára és a holnapra is. Wroclaw a nitusa Ezután Boldizsár Iván író, a Wroclawban járt magyar delegáció egyik tagja idézte az immár történelmi esemény napjait, a tanácskozás hangulatát, légkörét. — Nehéz elhinni, hogy alig három évvel a második világháború befejezése után gyűltek össze Wroclawban a világ értelmiségének képviselői, mert találkozójuk sokkal inkább része az azóta eltelt időszak történetének, mint a megelőző évekének. Paradoxonnak tűnik, mégis így volt, hogy távolabb volt hozzánk a második világháború és közelebbinek tűnt a harmadik lehetősége. Az Egyesült Államok atommonopóliuma, az ENSZ szavazógépezetének működése, Churchill hírhedt fultoni beszéde és a „vasfüggöny” fogalmának meghonosítása a politikai szóhasználatban — erről egyébként azóta kiderült, hogy Göbbelstől származik — megerősítette az emberekben a félelmet: készülőben, kitörőben a harmadik világháború. A wroclawi felhívás indította el útjára azt a mozgalmat, amely az elmúlt két évtizedben a passzív védekezéstől eljutott a háborúellenes tiltakozás, a békevédelem aktív, cselekvő formájáig. A wroclawi találkozó ma arra tanít bennünket, ne azt hangsúlyozzuk, ami elválaszt bennünket, hanem azt keressük, ami összefűz. Tolsztoj mondta a fiatal Gorkijról: „Okos szíve van.” A békemozgalom további útján nekünk is okos szívre van szükségünk. — mondotta befejezésül Boldizsár Iván. Bajor Gizi és Somlay Artur példája MAJOR TAMÁS Kossuthdíjas színművész azt fejtegette: a magyar művészek közül sokan a felszabadulás után találkoztak először azzal a lehetőséggel, hogy egy nagyobb ügy szolgálatába állíthatták művészetüket. Bajor Gizi, Somlay Artúr példájával bizonyította, hogy szívesen vállalták, és mind a művészet, mind a közönség javára sikerrel oldották meg az új feladatokat. Az! f iro és a gondolatai püspök HEGEDŰS GÉZA író annak jelentőségét húzta alá, hogy a békemozgalom segítségével sok millió kisember ismerte fel a világon, hogy nem mellékes szereplője egy sorstragédiának, hanem magának a sorsnak részese és formálója. KÁLDY ZOLTÁN evangélikus püspök az élet, az emberiség és a béke hármas fogalmának összetartozását, elválaszthatatlanságát hangsúlyozta. Az elmúlt húsz évben népünk is megtanulta, hogy az élet mindig feladat, élni mindig szolgálat, szolgálat a másikért, s nem önmagunkért. Ez teszi széppé az életet. Sokat fejlődött emberiségünk is, büszkén hordjuk az emberi méltóságot. Jól megtanultuk, hogy emberségünk kötelességünkké teszi a béke megvédését, az élet gazdagítását. A találkozó Erdei Ferenc zárszavával ért véget. Ügyeskedők, harácsolók alkonya Fontos intézkedés a fogyasztók érdekében Kötelező személyi nyilvántartás és működési bizonyítvány az eladóknak és pincéreknek mi Megjelent a belkereskedelminiszter rendelete, amely a Kereskedelmi, Pénzügyi, és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben a múlt év végén hozott határozat végrehajtási utasításaként kötelezően előírja, hogy a kereskedelmi bolti és a vendéglátóipari dolgozókról személyi nyilvántartólapot kell vezetni, és újból szabályozza a működési bizonyítványok rendszerét A személyi nyilvántartás és a működési bizonyítvány nélkülözhetetlen segítséget nyújt ahhoz, hogy a társadalmi tulajdont megsértők, a fogyasztókat tudatosan megkárosító személyek se a kereskedelemben, se a vendéglátóiparban ne dolgozhassanak. Az állami és a szövetkezeti vállalatokon kívül szervek, iparvállalatok, más állami gazdaságok,kisipari és termelőszövetkezetek nyithatnak üzletet, közvetlennül is foglalkozhatnak kereskedelmi tevékenységgel. Természetesen rájuk is vonatkoznak az állami és a szövetkezeti kereskedelemre érvényes kötelezettségek, köztük az, hogy csak feddhetetlen múltú dolgozókat alkalmazhatnak. A magánkereskedelemben is meg kell követelni a személyi nyilvántartó lap alapján kiadott működési bizonyítványt. A miniszteri utasítás megköveteli az ágazati és felügyeleti hatóságoktól, hogy ellenőrzéseiket terjesszék ki a rendelet végrehajtására, s a mulasztó vezetőket szigorúan vonják felelősségre. Ma: Pervátpusztán 3. oldal Tersánszky Józsi Jenő 80 éves Miért ne körzetesítsünk? 4. oldal Olvasóinké a szó 5. oldal Savanyúság — szörp A FŰSZERT Nagykereskedelmi Vállalat és a tokodi Aranykalász Termelőszövetkezet az 1968-69-es dasági évre megkezdte gazai áruszállítással kapcsolatos tárgyalásokat. Többek között mintegy 50 vagon különféle savanyúság átvételére kötött szerződést a FŰSZERT. Ezt a mennyiséget a tsz két savanyító üzeme biztosítja. Megkezdődött az idei szamócaszörp palackozása is. Az első vagon szörp már üvegbe került. Lemérik az üvegekbe kerülő savanyúságot, Palackozzák a szamócaszörpül, 20 ÉVES AZ ÚJJÁÉPÍTETT DÉLI ÖSSZEKÖTŐ VASÚTI HÍD 20 évvel ezelőtt, 1948 szeptember 12-én adták át az újjáépített Déli összekötő vasúti hidat, amelyet a háború idején a német fasiszták robbantottak fel. Az újjáépített híd ismét fontos szerepet kapott az ország vérkeringésében. Ki, mire készül ? Tatabányai vállalatok, szövetkezetek terve 1999-re Vállalatainknál megkezdődött, sőt több helyen be is fejeződött a jövő évi terv készítése. A programokat már az üzletkötésekre építik, számba veszik a várható keresletet, megszabják a szükséges létszámot a termeléshez. Az elkészült programok ismeretében az idén már a tavalyinál könnyebb lesz az új kollektív szerződések elkészítése is. Tatabányán a városi párt-végrehajtó bizottság szerdai ülésén megvizsgálta a város legfontosabb vállalatainak és kisipari szövetkezeteinek jövő évi felkészülését, s kidolgozott programokat A a végrehajtó bizottság az erről készült jelentést vita után elfogadta. Az új tervekből, elképzelésekből ismertetünk néhányat, s kiderül, melyik vállalat mire készül, hogy lépést tartson a reform követelményeivel, az új igényekkel. Az ideinél nagyobb nyereség A város üzemeire jellemző a fejlődés. Tatabánya legnagyobb vállalata a Szénbányák például jövőre 2,8 százalékkal több szenet termel az ideinél, értéktervét 4,5 százalékkal, míg nyereségét 41,9-el kívánja növelni. Mindezekhez létszámban csupán 2,2 százalék fejlesztést határozott meg. A nagyobb eredményt, a jég növelésével termelékenybiztosítják. Új bányát jövőre nem nyitnak. Ellenben továbbfejlesztik a modern XV/c bányaüzemet, s változatlanul folyik a VIII—X—XI-es aknák rekonstrukciója, s folytatják a kutatásokat Nagyegyháza—Csordakút— a Mány—Csapdi területen. Jövedelmező gazdálkodás Az emberi munkaerővel való takarékoskodás a más vállalat munkájának is jellemzője. A Tatabányai Hőerőmű Vállalat létszáma jövőre is változatlan marad, ugyanakkor minden területén az ideinél nagyobb eredményt tervez. A bányagépgyár termelési értéke jövőre 5,3 százalékkal lesz nagyobb az ideinél, ez viszont három százalékkal nagyobb létszámot igényel. A cement és mészművek termelőberendezéseinek kihasználása ebben az iparágban a legmagasabb, s így a termékek mennyisége ily módon tovább nem növelhető. A fejlesztésnek viszont útját állja a bizonytalan nyersanyaghelyzet. A jelenlegi kutatások szerint ugyanis a gyár kőbányája csak tizenöt évre biztosítja a cementgyártáshoz szükséges mészkövet. Új területek feltárására a kutatások folynak, s ez szabja meg majd a további munkát Új alvázgyártócsarnok Nagy fejlődés vár jövőre a Komárom megyei Ipari Vállalatra. Az új Fémév első negyedében készül el az új alvázgyártó-csarnok, amely már lehetővé teszi, hogy a vállalat a megrendelt határidőre szállítsa partnerének, az Ikarus Gyárnak a 2520 darab alvázat. Ezen kívül növeli a kábelköteg gyártását is hétmilliós értékben. A fejlesztési terv szerint, amíg az alvázgyártás 185,4 százalékkal lesz magasabb az ideinél, a kábelköteg gyártás 46,3 százalékkal, a tervezett nyereség pedig 60,4 százalékkal haladja meg az ideit. A létszámot ehhez csupán 17,1 százalékkal növelik. Készbefan s egyéb új termékek A szövetkezeti ipar egyre jobban a kereslethez igazítja termelését. Az Építők Ktsz például a kárpitosmunka arányának a javítását határozta el, az asztalos és a lakatos szakmákban pedig a sorozatgyártásra való áttérést. Az építőipari tevékenységen belül előtérbe kerül a többszintes társasházak építése az egyedi családi házak rovására. Új tevékenységet is terveznek: helyi anyagok felhasználásával könnyű súlyú épületelemeket gyártanak, míg bedolgozó rendszer kiépítésével kéményajtókat, burkolólapokat stb. Rátérnek a készbeton-szolgáltatásra Mindezek figyelembevételénvel a jövő évi nyereség- és termelési értéktervük 14,3 százalékkal haladja meg az ideit. Nagyobb szolgáltató hálózat A Delta Ktsz fejlődését meghatározza, illetve meggyorsítja a XIV-es aknai volt munkásszálló épületeinek átalakítása. egyes A szövetkezet itt rendezi be műanyagüzemét, szereldéjét, forgácsoló részlegét. A szövetkezet szoros együttműködést tervez a Bábolnai Állami Gazdasággal, amelynek baromfi- és sertéstenyésztési berendezéseket állít elő. Bővítik szolgáltató hálózatukat is. Újvárosban órás részleget nyitnak, s elkészül a motorkerékpár-javító és gumijavító részlegük is. A szolgáltatáshoz tartozik a vízvezeték-szerelés és a mérlegjavítás is, amelynek fejlesztésénél ugyancsak figyelembe veszik a növekvő igényeket. A szövetkezet termelési értéke 92,3 százalékkal lesz magasabb_ az ideinél, míg jövedelmezősége 57,9 százalékkal nő. A Mikrolin Játékgyártó Ktsz 22,4 százalékos termelésnövelést tervez, nyereséget ugyancsak ennyit. Ehhez jobban figyelembe veszi piaci lehetőségeket, s igyekszik azokat jól felhasználni. Légikatasztrófa a Földközi-tengeren Lezuhant az Air egyik Caravelle típusú France repülőgépe szerdán délelőtt a Földközi-tenger térségében, Korzika és Nizza között. A repülőgépen 95 személy tartózkodott. Az Air France légitársaság szóvivője bejelentette, hogy a katasztrófa feltételezett színhelyére azonnal repülőgépeket és hajókat irányítottak. Az egyik repülőgép pilótája azt jelentette, hogy a d’Antibes foktól 15 kilométerre a tenger felszínén roncsokat és egy holttestet látott, Ä