Dolgozók Lapja, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Egy nap a külpolitikában Harminchat órán belül im­már az ötödik izraeli légitá­madásra került sor a Szuezi­­csatorna térségében. Ez a hír önmagában is jól érzékelteti, hogy továbbra sincs béke az olajfák alatt, sőt a helyzet, mind katonai, mind politikai vonatkozásban tovább élező­dik. Az izraeli sugárhajtásos gépek először Jordániai terü­leteket támadtak, majd csatorna-övezet déli részén az a egyiptomi csapatok állásait bombázták. Folyit a háború a harmadik fronton is: a Szí­riához tartozó, de Izrael által megszállt Golán-magaslatokon tűzpárbajra került sor. Világszerte megelégedést keltett az a hír, amely szerint a négy nagyhatalom képvise­lői, hosszabb szünet után­ foly­tatják a közel-keleti rendezés­re irányuló erőfeszítéseket. A kairói Al Ahram kommentár nélkül közli U Thant ENSZ- főtitkár ezzel kapcsolatos nyi­latkozatát. ■ U Thant kijelenti, hogy a négyhatalmi tanácsko­zás „a legjobb mód lehet közel-keleti válság rendezésé­­­re”. A konfliktus kiszélesedésének veszélye A négyhatalmi kísérlet foly­tatásának fontossága két ok­ból is kézenfekvő: 1. Ha a közel-keleti krízis­ben egyáltalán létezik békítő erő, az csak a megfelelő befo­lyással rendelkező nagyhatal­mak közös­­ fellépése lehet. 2. A közel-keleti konfliktus egyik legnagyobb veszélye ki­­szélesedésében rejlik. Nem vi­tás, hogy ennek a komor le­hetőségnek az elhárításán is a nagyhatalmak munkálkodhat­­nak a legeredményesebben. A tárgyalások újrakezdése tehát mindenképpen pozitív fejlemény. Gyakorlati haladás azonban csak akkor képzelhe­tő el, ha Nixon — a Távol-Ke­lettel ellentétben — a Közel- Keleten betartja választási ígéreteit és figyelembe veszi a Biztonsági Tanács megfele­lő határozatát. Csalódás Londonban Keserű csalódást keltett Londonban Pompidou francia elnök hágai magatartása. Mint ismeretes, a holland főváros­­ban folyik a Közös Piac tag­országainak csúcsértekezlete és a legfőbb téma: Nagy-Britan­­nia felvétele a szervezetbe. Eddig azoknak lett igazuk, akik ebben a kérdésben de Gaulle és utódja vonalvezeté­se között nem a különbséget­­hanem a folyamatosságot hangsúlyozták. A brit hangu­latra jellemző, a Guardian kommentárja: „ha Franciaor­szág nem lesz hajlandó vala­milyen kompromisszumra, csúcsértekezlet a legjobb eset­­­ben döntés nélkül ér véget, a legrosszabb esetben pedig mély válságot eredményez.” Ha kívül reked a brit oroszon A megállapítás annál is in­kább megalapozottabbnak tű­nik, mert számos tagország,­ mindenekelőtt Bonn, egyértel­műen ragaszkodik a brit orosz­lán beengedéséhez a közös­piaci porondra. Ha Párizs fa­gyos elutasítása nem enyhül, a tagországok eddig is ko­moly nézeteltéréseihez ij­­nemcsak gazdasági, hanem politikai természetű vélemény­­különbség csatlakozik. Ez pe­dig valóban előre vetheti Guardian által megjövendölt a krízis baljós árnyékát. •Rudé Právo Alább dokumentumai az illegális pártkongresszusról A jobboldal által pártkong­resszusnak minősített Vyso­­cany gyűlés lefolyásáról, jelenlevők megtévesztéséről és a megfélemlítéséről hozott nyilvánosságra újabb adato­kat a Rudé Právo keddi szá­ma. A lap szerkesztőségében több volt résztvevő ismertette tapasztalatait Miroslav Moc főszerkesztővel és a F­udé Prá­­va más munkatársaival. Az elhangzott tanúvallomások nagy jelentőségűek a párton belül kialakult és az illegális kongresszust a szervezeti sza­bályzat megsértésével összehí­vó jobboldali csoport szándé­kainak pontosabb elemzése szempontjából, amelyen jelen­leg a CSKP központi ellenőr­ző és revíziós bizottsága dol­gozik. Ezt az elemzést megvitatja a Központi Bizottság és CSKP tizennegyedik kongres­­­­­szusa. Az eddigi tanúvallomá­sokból kitűnt, hogy az ille­gális gyűlést a szervezeti sza­bályzat szándékos figyelmen­ kívül hagyásával nem a párt korábbi kongresszusán meg­választott Központi Bizottság, hanem a prágai városi pártbi­zottság körül tömörült jobb­oldali központ tagjai — ös­­­szesen heten — hívták össze. „Küldöttek tanácskozásának” jelszavával. Valódi szándékuk azonban olyan választások megtartása volt, amelyek lehetővé tették volna a jobboldali centrum stratégiai elképzeléseinek meg­valósítását, a párt és az állam kiszakítását a szocialista kö­zösségből és­­ a nép szocialista vívmányainak felszámolását. Miután augusztus 21-én ter­veik meghiúsultak, a jobbol­dal — mint a bizonyítékokból kitűnik — polgárháborúba akarta sodorni az országot. Er­ről tanúskodik többek között Hejzlárnak az a javaslata, amelyet a Rudé Právo kerek­asztal beszélgetésének egyik résztvevője ismertetett. Ez az indítvány lényegében azt su­gallmazta,­ hogy a csehszlovák néphadsereg a szocialista or­szágok csapataival szemben „teljesítse esküjét”. Vagyis bo­csátkozzék harcba velük. Bár a javaslatot a jelenlevők til­takozására megváltoztatták, a rádió mégis az eredeti válto­zatot sugározta. A jobboldali központ tagjai a jobboldali határozatok ellen tiltakozókat erőszakkal elhall­gat­tatták, a távozni kívánókat­ ugyancsak erőszakos eszközök­kel visszatartották és hamis hírek terjesztésével a hiszté­ria légkörét idézték fel. A kongresszus lefolyásáról készített magnetofon-felvéte­lekből azonban, amelyeket csak 1969 júliusában adtak át a Központi Bizottságnak, kü­lönös módon hiányoztak jobboldali javaslatokkal rzem­­­ben fellépők szalagra rögzített ellenvetései. A párt központi lapjának szerkesztőségében megtartott találkozó résztvevői felhívással fordultak a Vysocany gyűlés tanúihoz, hogy személyes ta­pasztalataikkal segítsék felde­ríteni a teljes igazságot a párt­ellenes csoport működéséről. ---------------------­ Tudósok a karanténban Újabb tizenegy fővel gyara­podott a houstoni űrkutatási központ karanténjának lét­száma. Egy szakadt kesztyű következtében tizenegy sze­mélyről, köztük hat tudósról feltételezik, hogy a Holdról hozott kőzetminták beszen­­­nyezték őket, s ezért a szoká­sos elővigyázatossági rendsza­bályoknak megfelelően de­cember 10-ig nem hagyhatják el a karantént. Ezzel már közel harmincan állnak megfigyelés alatt, kö­zöttük a három űrhajós közvetlen környezetük és az újabb tizenegy fő. Az eset egyébként úgy tör­tént, hogy a Hold-kőzetekkel foglalatoskodó egyik tudós védőkesztyűjén egy hasadást fedeztek fel és ezért feltéte­lezik, hogy az erről mit sem tudó szakember­­társait is „megfertőzte’'« DOLGOZÓK LA­PJ­A Teljes titoktartás Újra megkezdődtek a négyhatalmi tárgyalások Kedden este, magyar idő szerint 21 órakor újra kez­dődnek New Yorkban a kö­zel-keleti helyzet rendezé­séről folyó négyhatalmi tár­gyalások. Franciaország, a Szovjetunió, az Egyesült Ál­­­lamok és Nagy-Britannia ENSZ-nagykövetei ez alka­lommal Charles Yostnak, az Egyesült Államok ENSZ-képviselőjének , állandó Waldorf-Astoria szállóban le­­­vő rezidenciáján találkoznak. A négyhatalmi tárgyalások ez év áprilisában kezdődtek és július elején szakadtak meg 15 munkaülés után. Egész nyáron át és azt kö­vetően az őszi hónapokban­ is folytak Joseph Sisco amerikai külügyi államtitkár és Ana­­tolij Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet részvételé­vel a két nagyhatalom­ tár­gyalásai a közel-keleti hely­zetről. E tárgyalássorozat után jelentették be, hogy új­ra kezdődnek a négyhatalmi megbeszélések. A négyhatalmi megbeszélé­sek teljes titoktartás mellett folynak. Egy-egy munkaülés után csak rövid közleményt adnak ki, amelyben a követ­kező ülés dátumát és helyét jelentik be. A négyhatalmi megbeszé­lések most kezdődő második szakasza, elméletileg ugyan­azzal a témával zik, nevezetesen az foglalko­Biztonsági Tanács 1987. ENSZ no­vember 22-én elfogadott ha­tározatának gyakorlati meg­valósításával. A határozat sürgeti az iz­raeli csapatok visszavoná­sát az 1967. június 5-e után megszállt területekről, elis­meri a térség valamennyi ál­lamának azt a jogát, hogy független és szuverén­ állam­ként biztonságos és elismert határok között éljen, sürgeti a menekültek problémájá­nak rendezését, leszögezi hajózás szabadságát a Szuezi-­­ csatornán és a Tirán-szoroson keresztül és végül megbízza Gunnar Jarring svéd dip­lomatát, hogy U Thant ENSZ- főtitkár képviselőjeként tár­gyaljon a szemben álló fe­lekkel e határozat teljesítésé­nek gyakorlati kérdéseiről. Vasszer közvetít? Szaud-Arábia és a Dél-Je­meni Népi Köztársaság vitat­tott határszektorában Al Wa­­dea térségében hétfőn is foly­tatódtak a harcok. Az Al Ahram hétfői szá­­­mában­­ azt írja, hogy Nassze­r elnök az egy hét óta tartói helyi háború beszüntetése ér­dekében személyes kezdem­é­­nyezés lehetőségét fontolgat­ja. A lap szerint az EAK fő­­­városában felvették a kap­csolatot több arab ország kép­­­viselőivel, hogy az arab or­szágok közösen­ tanulmányoz­zák, milyen kedvezőtlen ha­tása lehet a fegyveres konf­liktusnak a december 20-án megnyíló rabati csúcstalálko­zóra. A UPI úgy­­ tudja, hogy ked­den Szaud-Arábia fővárosába utazik Hasszán Abbasz Zuki az* EAK 'v gazdasági ügyf­'^'srái nisztéte. Egyelőre”' azób­ba nem ismeretes»" -hogy­­­ szóba­ hozza-e Szaud-Arábia és Dél-­ Jemen konfliktusát. Vételért a hágai csúcs Hágában kedden este befe­­jezte munkáját , a Közös Piac­hoz tartozó tagországok ál­lam- és kormányfőinek csúcs­­értekezlete. A kedd délutáni és egyben órát tartott.utolsó ülés :411 A csúcstalálkozó befejezté­vel közös közleményt hoztak nyilvánosságra. között bejelenti. Ez a ...töb­bi hogy már 1970. január 1-e előtt életbe léptetik a mezőgazdaság­­ fi­nanszírozásának új rendsze­rét. 1909. december 3. werda Felosztanák a japán parlamentet Macuda, a japán parlament képviselőházának elnöke ked­den felolvasta a császár ren­deletét a képviselőház felosz­latásáról. Ezzel háromnapos tanácskozás után véget ért a japán parlament 62. rendkívü­li ülésszaka. Tokióban az alsóház gyors feloszlatását annak bizonyíté­kaként értékelik, hogy a kor­mány és az uralkodó Liberá­lis Demokrata tart az ellenzék Párt erősen bírálatától, amelyre a nemrégiben lezaj­lott Szato—Nixon tárgyalások­ról megjelent közös közlemény adhat okot. Szato miniszterelnök kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a képviselőházi válasz­­ásokat december 27-én tart­ják meg. Nagy érdeklődés előzi meg a moszkvai találkozót Kádár J­nos nyilatkozata a lengyel sajtóban A szocialista országok ve­zetőinek találkozójára kedden megérkezett Moszkvába Ká­dár­­ János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Bizottságának első­ központi titkára, Joek Jenő, a magyar forra­­dalmi munkás—paraszt kor­mány elnöke. Komócsin Zo­­áh, az MSZMP Politikai Bi­­zottságának­­ tagja, a­z Orzír Bizottság titkára Köz és Erdélyi Károly, a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterhelyettese. A magyar küldöttség tag­jait Moszkva kijevi pálya­udvarán Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és több más szov­jet vezető, valamint Szipka József Magyarország ai nagykövete fogadta.moszk- A szocialista országok párt­­ állami vezetőinek moszk­­ai találkozójára kedden meg­érkezett a szovjet fővárosba a román, a bolgár, a lengyel és a csehszlovák küldöttség. A szovjet főváros politikai köreinek figyelme teljes mértékben a nagy jelentősé­gű esemény felé fordul. találkozónak — hangsúlyoz­­­zák ezekben a körökben — különös fontosságot ad, hogy olyan országok vezetői ülnek össze tanácskozásra, amelyek szilárdan és következetesen a békét szolgálják. Küzdenek azért, hogy az emberiség fe­je felől elháruljon az új háború veszélye, mielőbb megszűnjenek az agresszió tűzfészkei Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten s lét­rejöjjön Európában a szi­lárd béke és a kollektív biz­tonság rendszere. Kedden egyébként az ös­­­szes varsói lap bő részleteket idéz Kádár Jánosnak az Unita részére adott nyilatko­zatából. A Trybuna Ludu ismerte­­ésének háromhasábos címe: A biztonsági értekezlet az európai népek közös ügye”. A LEMP központi lapja kiemeli az MSZMP első titkárának megállapítását: „...a negyve­nes évek végén, az ötvenes évek elején a Rákosi-féle ve­zetés dogmatizmusa, szek­­áns politikája, a Nagy Imre­­Csoport revizionizmusa, osz­­tályárulása, s e két klikk harca egyrészről, az osztály­­ellenség, az imperialisták ak­namunkája és nyílt támadá­sa, másrészről, súlyos, hos­­­szantartó krízisre vezetett a pártban, társadalmunkban”. ..A kritikus idők egyik leg­főbb tanúsága az volt, hogy mindig a valóságot kell néz­nünk, nem azt amit szeret­nénk látni, de kell számolni mindenféle szubjektivizmus­sal, és reális politikát­­ kell folytatnunk”. Helmin' vizsgál a My Lai-i tö­meggyilk­si­ság ügyiben A My Lai­ban tavaly történt és most nyilvánosságra került amerikai tömeggyilko­s g áriád felháborodást váltott ki vi­lágszerte. Még a saigoni rezsim parlamentjének egy csoport­ja is elhatározta, hogy — Thieu akarata ellenére — vizs­­­gálatot indít a helyszínen­ képünkön, a délvietnami képvi­­­selők My Lai körzetében. A kolhozparasztok 3. Kongresszusának határozata az agrár-ipari egyesülésekről A tudományos—technikai haladással párhuzamosan a mezőgazdaságban mind na­gyobb jelentőségűvé válik a mezőgazdasági és az ipari vál­lalatok kooperációjának prob­lémája. Ezt az SZKP program­jában felvetett kérdést szé­les körűen megvitatta a Kol­­hozparasztok 3. Összszövetsé­­gi Kongresszusa. A kolhozok új alapszabály­zata kimondja a termelőszö­vetkezetnek azt a jogát, hogy mellékvállalatokat és külön­böző kisegítő üzemágakat lé­tesíthet és fejleszthet, szerző­déses viszonyba léphet ipar­­vállalatokkal és kereskedelmi szervezetekkel. Az új alapsza­bály lehetővé teszi, hogy kolhoz a mezőgazdasági holt­­a ■dényben a tagság munkaere­jének felhasználásával külön­féle készítmények és áruk előállítására szolgáló üzeme­ket létesítsen, amennyiben ez sem megy a mezőgazdasági emelés rovására. A kolhoz­ok önkéntes alapon joga va r­aszt venni a k­olhozközi és r i­gyes állami-kolhozvállalatok­­, szervezetek tevékenységé­ben, joga van egyesülésekbe és szövetségekbe belépni. A mezőgazdasági és az ipa­ri termelés kooperációja elő­mozdítja a helyi nyersanyag­­források ésszerű felhasználá­sát, csökkenti a szállítási költ­ségeket, s ami a legfőbb: se­gíti a falusi munkaerő telje­sebb és egyenletesebb haszno­sítását. Ukrajnában, a csernyikovi kerületen lévő „Október 13. évfordulója” kolhozban a szö­vetkezet erejéből rövid idő alatt korszerű berendezéssel ellátott konzervüzemet és tég­lagyárat építettek. Gazdasági­lag mindkét vállalat igen eredményesen dolgozik. A kol­hozpénztárba tetemes összege­ket fizettek be, amelyeket az­tán a mezőgazdasági termelés további fejlesztésére fordítot­tak. A szomszédos kolhozok követték az élenjáró szövet­kezet példáját. Ez is a megol­dás egyik módja. Szakvélemé­nyek­ szerint jobb lenne azon­ban, ha az „Október 13. év­­firdulója” kolhoz iparvállala­tra támaszkodva — kolhoz­­oz, agrár-ipari egyesülést hznának létre és azt több ter­melőszövetkezet közös erőfe­szítéseivel fejlesztenék.­­­A közgazdászok úgy vélik, hogy ez az ésszerűbb megoldás. A Szovjetunió számos kör­­ében tapasztalatokra tettek szert a kolhozközi és a ve­gyes állami­ kolhoz iparválla­­atok megszervezésében, így p Idául Moldovában már sok olyan szovhoz-üzem van, amely a legközelebbi terme­lőszövetkezetekkel kooperál a szőlő, a gyümölcs és a zöld­ség feldolgozásában. Üzbegisztánban a Bozsu fo­lyó völgyében levő állami gaz­­daság, valamint a környékbe­li termelőszövetkezetek össze­fogásával létrehozták az ,,Usz­­man Juszipov” kombinátot. A köztársaságnál­ ez a legna­gyobb agrár­ipari egyesülése a friss gyümölcs, zöldség és sző­lő termelésére, valamint a kü­lönféle konzervek, gyümölcs­levek és a bor termelésére szakosodik. Az egyesüléshez értozó konzervgyárat és bo­­­ iszati üzemet a legkorsze­­űbb berendezéssel l­,­ék el. A gyümölcsösökben, a vete­ményes kertekben és a sző­­­lőben a termelést úgy szabá­­lyozzák, hogy az iparvállala­­ok kampányidejét minél job­ban meghosszabbítsuk. Az egyesülés üzemeibe kora ta­vasztól késő őszig egyenlete­in érkezik a feldolgozandó versanyag. Az „Uszman Juszipov” kombinát sok évi munkata­pasztalatai igazolják, hogy az országnak ez a legnagyobb ag­ár­ipari egyesülése gazdasá­gilag igen eredményes. A leg­­közelebbi években csupán ez az egyesülés sokkal több gyü­mölcsöt fog szállítani, mint amennyit korábban Üzbeg­­sz­ánban együttvéve termeltek. „Az agrár­ipari egyesülések­nek feltétlenül nagy jövőjük van — mondotta Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának főtitkára a Kol­hozparasztok 3. Összszövetsé­­gi Kongresszusán. — Ez nem­csak új szervezeti forma, ha­nem egyszersmind fontos tár­sadalmi-gazdasági j­elenség is. Gyakorlatilag kézbe kell ven­nünk ezt az ügyet, arra töre­­­dve, hogy elkerüljük a hi­­a nem elég<?A átgon­­­dlt, elhamarkodott döntése- Jevgenyij Beiul­­ín JAPNj

Next