Dolgozók Lapja, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-27 / 252. szám

2 Egy nap a külpolitikában Gromibo Londonba érkezett Amikor Alekszej Koszi­gin szovjet miniszterelnök, a brit kormánya meghívásának eleget téve, 1967. februárjában Lon­donba érkezett, igen szívélyes­ fogadtatásban részesült. Tár­gyalásai nyomán gyümölcsözően fejlődtek a brit—szovjet kapcsolatok, s bár az akkor javasolt húszéves barátsági szerződés terve nem valósult meg, az azóta eltelt három és fél esztendő hozott eredményeket. Különösen sokat fejlődött a két ország közötti áru­csere-forgalom. A brit üzleti körök már hosszú ideje igen fontosnak tartják a Szovjetunióval való kereskedelmet. Az is kétségtelen azonban, hogy a szovjet—brit kapcsolaton van még javítanivaló, s ezt most, hogy Gromiko szovjet külügy­miniszter Londonba érkezett és rövidesen megkezdi tanács­kozásait Edward Heath miniszterelnökkel (egyébként ez lesz az első magasszintű érintkezés a két ország között június 18-a, a Heath-kormány hatalomra kerülése óta), maga a brit sajtó is elismeri. Aligha számít túl sokat e tekintetben, hogy Wilson he­lyett Heath ül a miniszterelnöki bársonyszékben. A mun­káspárti és a konzervatív kormányzatok között rendszerint éppen külpolitikai téren a legcsekélyebb a különbség. Emlé­kezzünk rá, hogy MacMillan tory miniszterelnök éppoly szívesen látogatott el Moszkvába, a nemzetközi helyzet enyhülését keresve, mint Wilson. S ugyanígy beszélhetünk, sajnos, a dolog negatív olda­láról is. Miként Wilson labourista kormánya, úgy Heath­bory kormánya (legalábbis eddig) mutatta a legkevésbé konst­ruktív hozzáállást a nyugati nagyhatalmak közül, az euró­pai biztonsági konferencia ügyében. Ezért is valószínű, hogy az európai biztonsági értekezlet problémája lesz a Heath—Gromiko tanácskozás fő témája, annál is inkább, hiszen Párizs és Bonn már eddig sokkal pozitívabban foglalt állást ebben a témában, mint London. Nyilvánvaló, hogy a brit kormányfő és a szovjet külügymi­niszter a világpolitika többi nagy kérdésével is foglalkozik, az indokínai helyzettel, a közel-keleti válsággal, a nyugat­berlini kérdéssel. Ez utóbbi annál hangsúlyosabb, hiszen Abrahzimov, a Szovjetunió berlini nagykövete is Gromiko kíséretében van. Nem vitás — ez mindkét ország kölcsönös érdeke — , hogy Gromiko személyes találkozása Heath­ seel és Douglas­ Home angol külügyminiszterrel, további lendületet ad majd az eddig is szépen fejlődött szovjet—brit kereskedelmi kap­csolatoknak. Ám a közvélemény reméli, hogy e tárgyalások politikai síkon is hoznak eredményeket. A két ország állás­pontja a fontos nemzetközi kérdésekben talán közelebb kerül egymáshoz, s London esetleg rugalmasabb, konstruktívabb álláspontot foglal el az európai biztonsági konferencia ügyében. Luxembourgban tárgyalnak a „hatok” Luxembourg, AP Luxembourgban hétfőn — Möller nyugatnémet pénzügy­­miniszter elnökletével — meg­nyílt a Közös Piac miniszteri tanácsának kétnapos üléssza­ka. A hétfői tárgyalások na­pirendjén a Közös Piac belső problémái szerepeltek, kedden pedig Geoffrey Rippon, az eu­rópai ügyekkel foglalkozó an­gol miniszter vezette küldött­ség folytatja a „hatok” képvi­selőivel a nyár elején az an­gol belépésről megkezdett tár­gyalásokat. Hétfőn a délutáni ülésen Werner luxemburgi miniszter­­elnök hivatalosan beterjesztet­te az általa vezetett különbi­zottságban kidolgozott tervet, amely a közös­ piaci országok teljes gazdasági és pénzügyi uniójának létrehozását irá­nyozza elő. A napirenden sze­repel továbbá az Ausztriával megindult tárgyalások jelenle­gi állásának megvizsgálása, valamint a „hatok” közötti politikai együttműködés kér­désének megvitatása. A Werner terv megvalósí­tása feltétlenül azzal jár majd, hogy a létrehozandó központi szervek javára lényegesen csorbítanák a tagállamok nemzeti szuverenitását, s a tagállamok parlamentjei vég­eredményben elveszítenék azt a jogukat, hogy maguk dönt­senek a nemzetközi költségve­tés legfontosabb kérdéseiről. DOLGOZÓK LAPJA Az EAK egy talpalatnyi földet sem enged át Megkezdődött az ENSZ-ben a közel-keleti helyzet vitája Izrael ragaszkodik követeléseihez New Yo­rk, MTI Hétfőn este az ENSZ-köz­gyűlés ülésszaka megkezdte a közel-keleti helyzet vitáját. Mint ismeretes, a kérdés felvetése egyiptomi kezdemé­nyezésre történt. A közel-ke­let problémáját az 1967. évi rendkívüli ülésszak óta a közgyűlés teljes ülése nem tárgyalta azzal a hallgatóla­gos indoklással, hogy az szerepel a Biztonsági Tanács napirendjén. A közel-keleti vita első felszólalója az EAK külügy­minisztere volt. Mahmud Riad hangsúlyoz­ta: országának szilárd eltö­kéltsége, hogy egy talpalatnyi területet sem hagy a meg­szállók kezén. Mivel minden eddigi béke­törekvés eredménytelen ma­radt, az egyiptomi kormány úgy határozott, hogy a kér­dést ismét felveti a világszer­vezet közgyűlése előtt. Izrael továbbra is ragasz­kodik expanziós politikájához, és ehhez továbbra is támoga­­tást kap az Egyesült Álla­moktól. Tel Aviv a kilencven­napos tűzszüneti megállapo­dás elfogadásának pillanatá­tól kezdve a Jarring-misszió megtorpedózására tett, hogy álláspontját törebe­iga­zolja, hazugságokhoz modott, azt állítva, hogy folya­az EAK megsérti a megállapo­dásokat. Most pedig a Jar­­ring-vezette követett béketár­gyalások felújításáért cseré­ben cinikus módon azt köve­teli, hogy Egyiptom mondjon le légvédelmi eszközeiről, hagyja nyitva az ország lég­terét az izraeli gépek számára, hogy azok folytathassák az egyiptomi nép ellen intézett támadásaikat. A Közel-Kelet térsége is­mét veszélyes helyzetbe ke­rült, s ez a tény tevékenyebb szerepet követel az Egyesült Nemzetek Szervezetétől — hangsúlyozta Riad. Az EAK külügyminiszteré­nek felszólalása után a köz­gyűlés elnapolta közel-keleti vitáját. Abba Eban izraeli külügy­miniszter Riadnak a közel­­keleti vita megnyitójaként el­hangzott beszéde után sajtó­­értekezletet tartott. A külügyminiszter megis­mételte azt a hivatásos Tel Aviv-i követelést, hogy a tár­gyalásokra csakis a „tűzszü­net megsértéséből helyzet helyreigazítása adódott után” kerülhet sor. A kitelepítettek voksai miatt fl CDU-CSU nem vesz részt a varsói tárgyaláson Polgár Dénes, az MTI bon­ni tudósítója jelenti: A CDU/CSU parlamenti frakciójának elnöksége hét­főn elhatározta, hogy nem küld megfigyelőt a november 3-án kezdődő lengyel—nyu­gatnémet tárgyalásokra. A Brandt-kormány ugyanis ilyen ajánlatot tett az ellenzéknek. Barrel, az ellenzéki frak­ció elnöke azzal indokolta meg a kormány ajánlatának elutasítását, hogy a kormány szándékai már régóta végleges formát öltöttek, s hogy a kormány és az ellenzék kö­zött nincs közös platform. Az a tény azonban, hogy a CDU/CSU nem küldi el kép­viselőjét Varsóba, nem je­lent állásfoglalást magával a tervbe vett lengyel—nyugat­német szerződéssel szemben. Az ellenzék újabb beszélge­tést javasol a kormánnyal, s „tanácsadásra” bármikor ren­delkezésre áll. Von Weh­mar, a bonni kor­mány szóvivője a CDU/CSU bejelen­tésre válaszolva le­szögezte: a kormány megál­lapítja, hogy az ellenzék is­mét saját magát zárta ki egy szocialista országgal folyó tárgyalásból. A CDU/CSU olyan feltételeket akar szab­ni, amelyekről maga is tud­ja, hogy teljesíthetetlenek. A kormány eltökélt szándéka, hogy folytatja és sikerre vi­szi a tárgyalásokat a lengyel kormánnyal, — mondotta von Wehhmar. Politikai megfigyelők véle­ménye szerint a CDU/CSU negatív állásfoglalása össze­függ a közelgő tartományi választásokkal, ahol az el­lenzék biztosítani akarja a maga számára a kitelepítettek szavazatait. Miért elfogadhatatlan Nixon indokínai terve? Az Indokínára vonatkozó Nixon-tervezet meghirdetése óta eltelt két hét elegendő annak biztos megítéléséhez, hogy az amerikai elnök sok­kal inkább a közeledő válasz­tásokra gondolt, semmint a háború gyors befejezésére. Nixon úgy cselekedett, mint­ha a párizsi tárgyalások nem is léteznének, a VDR és DIFK nem terjesztette volna a elő Nixon tárgyalásra a javaslatait, a rádió és a televízió mikrofonjai elé ült, s a leg­szabályosabb, amerikai érte­lemben vett kortesbeszédet mondott. Beszédének fő célja: bizo­nyítani az amerikai választó­­polgárnak, hogy jelenleg job­ban állnak az Egyesült Álla­mok ügyei, mint Nixon hiva­talba lépése előtt. Nem hiá­nyoztak belőle a szép szóla­mok, a kiszámított szónoki fordulatok, sőt a nyilvánvaló ferdítések sem. „Az Egyesült Államoknak sohasem volt cél­ja a háború kiszélesítése — mondotta, szöges ellentétben az ismert tényekkel. — Mi a béke kiszélesítésére töre­ k­­s zünk.” Tulajdonképpen a választási látásvadászat mellett másod­rendű szerepe maradt annak az öt pontnak, amelyet mint saját „béketervét” adott elő, de mivel az egész hivatalos amerikai propaganda ezt pró­bálja megnyergelni, érdemes bonckés alá venni Nixon be­szédének ezt a részét. Mit kíván az amerikai el­nök? Mindenekelőtt, olyan tűz­szünetet — saját kifejezése szerint „helybenálló tűzszüne­tet” —, amelyben „minden Indokínában harcoló katona szüntesse be a tüzelést és ma­radjon a jelenleg elfoglalt ál­lásaiban”. Nem nehéz felfe­dezni, mi rejlik e látszólag kifogástalan óhaj mögött. Ni­xon ennek elfogadtatásával azt­ érné el, amire a legjob­ban vágyik: a szabadságáért harcoló vietnami nép és an­nak képviselői okmányszerűen legalizálják a félmilliónyi amerikai, dél-koreai, thaiföldi és más csatlóscsapatok korlát­­lan idejű jelenlétét, vagyis törvényesítsék az agresszor tevékenységét. Továbbá: Ni­xon Indokmáról beszél, bele­értve Kambodzsát és Laoszt. Kambodzsában a Lón Nol-fé­­le puccs után amerikabarát rezsim jött létre, s amerikai— dél-vietnami katonai egységek törtek be az országba. A „je­­lenleg elfoglalt állások” meg­tartását Nixon javaslata sze­rint úgy kell értelmezni, hogy a Kambodzsa elleni ag­resszió is elnyerné a szentesí­tést. Nyilvánvaló, hogy ezeket a javaslatokat nem lehet többre értékelni egy kortesfogásnál. Hasonlóképpen ennyit ér az a javaslat is, hogy hívjanak ös­­­sze Indokína ügyében nemzet­közi értekezletet. Ez kendőzet­len kísérlet a párizsi értekez­let megtorpedózására. A pári­zsi Vietnam-értekezlet nincs messze a századik üléstől, de egyetlen találkozó sem zajlott le úgy, hogy az amerikai és a saigoni küldöttség őszinte tö­rekvést mutatott volna a há­ború befejezésére. A Nixon valódi szándékainak próbáját az jelentené, ha az amerikai kormány végre ko­molyan tanulmányozná és el­fogadná a VDK és a DIFK reális javaslatait, főként, a DIFK szeptember 17-én elő­terjesztett nyolcpontos átfogó rendezési tervét. Ez a terv komplex megol­dást javasol a vietnami béke helyreállítására, az idegen csapatok kivonására, mokratikus, békeszerető a de­dél-vietnami kormány és társada­lom megteremtésére. Ha Nixon elszánta volna magát a békés rendezésre, ak­kor két kézzel kaphatott vol­na például a DIFK azon ja­vaslata után, amely 1971. jú­nius 30-ig békés és háborítat­lan elvonulást­ biztosít az amerikai és más külföldi csa­patok hazaszállítására. Csak­hogy ehhez az amerikai kor­mány kötelező nyilatkozatára lenne szükség. Ugyanez vo­natkozik a hadifoglyok ügyére is. Nixon most az amerikai nép érzelmeit szeretné meg­lovagolni, amikor kívánja, hogy azonnal engedjék szaba­don az összes hadifoglyokat. A vietnami szabadságharcosok válasza: azonnal el lehet kez­deni a tárgyalásokat a hadi­foglyok elbocsátásáról, ha Ni­xon az említett határidőt jelö­li meg az agressziós csapatok teljes és végleges kivonására. Mindezek indokolttá teszik, hogy a VDK kormánya, a kambodzsai nemzeti egység­front, a­ Laoszi Hazafias Front Központi Bizottsága és a dél­vietnami ideiglenes forradalmi kormány egységesen vissza­utasította az amerikai javas­latokat. C. T. B. 1970. október 27. kedd Fock Jenő fogadta Xuan Thuy-t Budapest, MTI Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke hétfőn hivatalá­ban fogadta Xuan Thuyt, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titká­rát, államminisztert, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság Párizsban, tárgyaló kül­döttségének vezetőjét, aki a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány meghívásá­ra hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban. A látogatáson jelen volt Péter János kül­ü­ügyminiszter és K­oang Luong, Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagy­követe. Szovjet tiltakozás az amerikai légi­ kalózkodás miatt Moszkva: TASZSZ A szovjet kormány tiltako­­zását jelentette be az Egye­sült Államok kormányánál amiatt, mert október 21-én az amerikai légierők egy repülő­gépe megsértette a Szovjet­unió állami határait. Egyidejűleg a szovjet kor­mány tiltakozást intézett török kormányhoz és abban a felhívja figyelmét arra a tényre, hogy a Szovjetunió lé­giterét megsértő amerikai re­pülőgép Törökország területé­ről indult el. Az Egyesül Államok légi­erőinek repülőgépe október 21-én megsértette a Szovjet­unió légiterét és leszállt a Leninakan (Örményország) város közelében lévő repülő­téren. A gépen Scherrer ame­rikai tábornok, McQuarrie amerikai tábornok, Russell őrnagy, a repülőgép pilótája és Deneli török ezredes tar­tózkodott. Az Egyesült Államok kor­mányához intézett tiltakozás­ban a szovjet kormány emlé­keztet arra, hogy csupán az utóbbi három év alatt több mint tíz esetben sértették meg törvénytelenül a Szovjet­unió légi határait. A szovjet kormány hangsúlyozza „A Szovjetunió légiterének az amerikai repülőgépek által történő megsértése korántsem a körülmények véletlen talál­kozásának a következménye, hanem annak az általános ka­tonai aktivitásnak az eredmé­nye, amelyet az Egyesült Államok kifejt a Szovjetunió­val szomszédos térségekben”. „A szovjet kormány ismétel­ten felhívta az Egyesült Ál­lamok kormányának figyel­mét erre a Szovjetunióval szemben nyíltan ellenséges tevékenységre. Az katonai támaszpontok amerikai fenn­tartása a Szovjetunió körül komoly veszély forrása és semmiképpen sem egyeztet­hető össze a szovjet—ameri­kai kapcsolatok megjavítása mellett szóló nyilatkozatok­kal, amelyek ismételten el­hangzanak a­z Egyesült Álla­mok vezetői részéről”. A szovjet kormány „elvár­ja, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal foglalkozik az adott nyilatko­zatban kifejtett állásponttal és levonja a megfelelő követ­keztetéseket”. A török kormányhoz inté­zett tiltakozás emlékeztet ar­ra, hogy a török kormány az U–2-es amerikai kémrepülő­gép ügye után kijelentette: „Sohasem engedi meg szövet­ségesei, vagy más hatalmak repülőgépeinek, hogy támasz­pontjait és légiterét felhasz­nálják olyan agresszív célok­ra, amelyek kárt okozhatnak szomszédai biztonságának és nyugalmának”. Az utóbbi in­cidens azonban azt mutatja, hogy a valóságban másképp áll a helyzet” — mutat rá a szovjet kormány tiltakozásá­ban. „Ezzel kapcsolatban feltét­lenül csodálkozást kelt Török­ország bizonyos köreinek ar­ra való hivatkozása, hogy a török hatóságok — úgymond — nem felelnek a határsértő repülőgép akcióiért, mivel a repülőgép az amerikai légi­erőkhöz tartozik”. A szovjet kormány tiltako­zásában hangsúlyozza: az amerikai katonák részéről el­követett provokációs cselek­mények „rendkívül veszélyes következményekkel járhat­nak és kárt okozhatnak or­szágaink jószomszédi viszo­nyának”. A szovjet kormány elvárja, hogy a török kor­mány „megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy ilyenfaj­ta határsértések ne fordul­hassanak elő”. Magyar—NSZK tárgyalások Hétfőn a Pénzügyminiszté­riumban magyar—NSZK gaz­dasági tárgyalások kezdődtek, amelyeket Vályi Péter pénz­ügyminiszter és dr. Karl Schiller a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi mi­nisztere vezet. Vályi Péter hétfőn a Gellért szállóban ebédet adott dr. Karl Schiller tiszteletére. Az ebéden részt vettek a minisz­ter kíséretében Budapesten tartózkodó NSZK-beli gazda­sági személyiségek is. Ceausescu Nixonnál Washington, MTI Nixon amerikai elnök hét­főn délelőtt ünnepélyes kül­sőségek közepette üdvözölte a Fehér Házban Nicolae C­eausescut, a román államta­nács elnökét, aki egynapos hi­vatalos washingtoni látogatás­sal fejezi be az Egyesült Ál­lamokban­ tett kéthetes nem hivatalos látogató körútját. Ennek során Ceausescu részt vett és felszólalt az ENSZ jubileumi emlékülésszakára is. Priuszos volt a Stuttgart, MTI Az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok egyik had­bírósága hétfőn kezdi tár­gyalni a 24 éves James Earl Hobson őrmester bűnperét. A vádpontok: gyilkosság­­ kísérlet, gyújtogatás kísérle­te, az Egyesült Államok tu­lajdonának elpusztítása enge­delmesség megtagadása fel­­jebbjáróval szemben és több­­rendbeli összeesküvés. Hobsen őrmester május 31- én kézigránátot dobott egy bajorországi kiképzőtábor kantinjába és a robbanás kö­vetkeztében tíz katona meg­sebesült. Az őrmestert a chicagói West Side egyik utcai banda­ „mintakatona“ jának volt a vezetője, külön­böző bűncselekményekért harminc alkalommal ítélték el. 1967-ben — büntetett elő­élete ellenére — bevonulhat­­tott a hadseregbe és Vietnam­ban hat kitüntetést szerzett. Amikor ez év januárjában szabadságra hazautazott Chi­cagóba, ott háborús hősként ünnepelték.A „mintakatonát” parancs­nokai igen kedvelték és ápri­lisban, majd májusban újabb szabadságra utazhatott haza. A májusi szabadságáról vis­­­szatérőben hajtotta végre a kézigránátos merényletet. Hobson chicagói pártfogói­nak csoportja 3500 dollárt adott össze az őrmester vé­delmére.

Next