Dolgozók Lapja, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-27 / 252. szám
2 Egy nap a külpolitikában Gromibo Londonba érkezett Amikor Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, a brit kormánya meghívásának eleget téve, 1967. februárjában Londonba érkezett, igen szívélyes fogadtatásban részesült. Tárgyalásai nyomán gyümölcsözően fejlődtek a brit—szovjet kapcsolatok, s bár az akkor javasolt húszéves barátsági szerződés terve nem valósult meg, az azóta eltelt három és fél esztendő hozott eredményeket. Különösen sokat fejlődött a két ország közötti árucsere-forgalom. A brit üzleti körök már hosszú ideje igen fontosnak tartják a Szovjetunióval való kereskedelmet. Az is kétségtelen azonban, hogy a szovjet—brit kapcsolaton van még javítanivaló, s ezt most, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter Londonba érkezett és rövidesen megkezdi tanácskozásait Edward Heath miniszterelnökkel (egyébként ez lesz az első magasszintű érintkezés a két ország között június 18-a, a Heath-kormány hatalomra kerülése óta), maga a brit sajtó is elismeri. Aligha számít túl sokat e tekintetben, hogy Wilson helyett Heath ül a miniszterelnöki bársonyszékben. A munkáspárti és a konzervatív kormányzatok között rendszerint éppen külpolitikai téren a legcsekélyebb a különbség. Emlékezzünk rá, hogy MacMillan tory miniszterelnök éppoly szívesen látogatott el Moszkvába, a nemzetközi helyzet enyhülését keresve, mint Wilson. S ugyanígy beszélhetünk, sajnos, a dolog negatív oldaláról is. Miként Wilson labourista kormánya, úgy Heathbory kormánya (legalábbis eddig) mutatta a legkevésbé konstruktív hozzáállást a nyugati nagyhatalmak közül, az európai biztonsági konferencia ügyében. Ezért is valószínű, hogy az európai biztonsági értekezlet problémája lesz a Heath—Gromiko tanácskozás fő témája, annál is inkább, hiszen Párizs és Bonn már eddig sokkal pozitívabban foglalt állást ebben a témában, mint London. Nyilvánvaló, hogy a brit kormányfő és a szovjet külügyminiszter a világpolitika többi nagy kérdésével is foglalkozik, az indokínai helyzettel, a közel-keleti válsággal, a nyugatberlini kérdéssel. Ez utóbbi annál hangsúlyosabb, hiszen Abrahzimov, a Szovjetunió berlini nagykövete is Gromiko kíséretében van. Nem vitás — ez mindkét ország kölcsönös érdeke — , hogy Gromiko személyes találkozása Heath seel és Douglas Home angol külügyminiszterrel, további lendületet ad majd az eddig is szépen fejlődött szovjet—brit kereskedelmi kapcsolatoknak. Ám a közvélemény reméli, hogy e tárgyalások politikai síkon is hoznak eredményeket. A két ország álláspontja a fontos nemzetközi kérdésekben talán közelebb kerül egymáshoz, s London esetleg rugalmasabb, konstruktívabb álláspontot foglal el az európai biztonsági konferencia ügyében. Luxembourgban tárgyalnak a „hatok” Luxembourg, AP Luxembourgban hétfőn — Möller nyugatnémet pénzügyminiszter elnökletével — megnyílt a Közös Piac miniszteri tanácsának kétnapos ülésszaka. A hétfői tárgyalások napirendjén a Közös Piac belső problémái szerepeltek, kedden pedig Geoffrey Rippon, az európai ügyekkel foglalkozó angol miniszter vezette küldöttség folytatja a „hatok” képviselőivel a nyár elején az angol belépésről megkezdett tárgyalásokat. Hétfőn a délutáni ülésen Werner luxemburgi miniszterelnök hivatalosan beterjesztette az általa vezetett különbizottságban kidolgozott tervet, amely a közös piaci országok teljes gazdasági és pénzügyi uniójának létrehozását irányozza elő. A napirenden szerepel továbbá az Ausztriával megindult tárgyalások jelenlegi állásának megvizsgálása, valamint a „hatok” közötti politikai együttműködés kérdésének megvitatása. A Werner terv megvalósítása feltétlenül azzal jár majd, hogy a létrehozandó központi szervek javára lényegesen csorbítanák a tagállamok nemzeti szuverenitását, s a tagállamok parlamentjei végeredményben elveszítenék azt a jogukat, hogy maguk döntsenek a nemzetközi költségvetés legfontosabb kérdéseiről. DOLGOZÓK LAPJA Az EAK egy talpalatnyi földet sem enged át Megkezdődött az ENSZ-ben a közel-keleti helyzet vitája Izrael ragaszkodik követeléseihez New York, MTI Hétfőn este az ENSZ-közgyűlés ülésszaka megkezdte a közel-keleti helyzet vitáját. Mint ismeretes, a kérdés felvetése egyiptomi kezdeményezésre történt. A közel-kelet problémáját az 1967. évi rendkívüli ülésszak óta a közgyűlés teljes ülése nem tárgyalta azzal a hallgatólagos indoklással, hogy az szerepel a Biztonsági Tanács napirendjén. A közel-keleti vita első felszólalója az EAK külügyminisztere volt. Mahmud Riad hangsúlyozta: országának szilárd eltökéltsége, hogy egy talpalatnyi területet sem hagy a megszállók kezén. Mivel minden eddigi béketörekvés eredménytelen maradt, az egyiptomi kormány úgy határozott, hogy a kérdést ismét felveti a világszervezet közgyűlése előtt. Izrael továbbra is ragaszkodik expanziós politikájához, és ehhez továbbra is támogatást kap az Egyesült Államoktól. Tel Aviv a kilencvennapos tűzszüneti megállapodás elfogadásának pillanatától kezdve a Jarring-misszió megtorpedózására tett, hogy álláspontját törebeigazolja, hazugságokhoz modott, azt állítva, hogy folyaaz EAK megsérti a megállapodásokat. Most pedig a Jarring-vezette követett béketárgyalások felújításáért cserében cinikus módon azt követeli, hogy Egyiptom mondjon le légvédelmi eszközeiről, hagyja nyitva az ország légterét az izraeli gépek számára, hogy azok folytathassák az egyiptomi nép ellen intézett támadásaikat. A Közel-Kelet térsége ismét veszélyes helyzetbe került, s ez a tény tevékenyebb szerepet követel az Egyesült Nemzetek Szervezetétől — hangsúlyozta Riad. Az EAK külügyminiszterének felszólalása után a közgyűlés elnapolta közel-keleti vitáját. Abba Eban izraeli külügyminiszter Riadnak a közelkeleti vita megnyitójaként elhangzott beszéde után sajtóértekezletet tartott. A külügyminiszter megismételte azt a hivatásos Tel Aviv-i követelést, hogy a tárgyalásokra csakis a „tűzszünet megsértéséből helyzet helyreigazítása adódott után” kerülhet sor. A kitelepítettek voksai miatt fl CDU-CSU nem vesz részt a varsói tárgyaláson Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója jelenti: A CDU/CSU parlamenti frakciójának elnöksége hétfőn elhatározta, hogy nem küld megfigyelőt a november 3-án kezdődő lengyel—nyugatnémet tárgyalásokra. A Brandt-kormány ugyanis ilyen ajánlatot tett az ellenzéknek. Barrel, az ellenzéki frakció elnöke azzal indokolta meg a kormány ajánlatának elutasítását, hogy a kormány szándékai már régóta végleges formát öltöttek, s hogy a kormány és az ellenzék között nincs közös platform. Az a tény azonban, hogy a CDU/CSU nem küldi el képviselőjét Varsóba, nem jelent állásfoglalást magával a tervbe vett lengyel—nyugatnémet szerződéssel szemben. Az ellenzék újabb beszélgetést javasol a kormánnyal, s „tanácsadásra” bármikor rendelkezésre áll. Von Wehmar, a bonni kormány szóvivője a CDU/CSU bejelentésre válaszolva leszögezte: a kormány megállapítja, hogy az ellenzék ismét saját magát zárta ki egy szocialista országgal folyó tárgyalásból. A CDU/CSU olyan feltételeket akar szabni, amelyekről maga is tudja, hogy teljesíthetetlenek. A kormány eltökélt szándéka, hogy folytatja és sikerre viszi a tárgyalásokat a lengyel kormánnyal, — mondotta von Wehhmar. Politikai megfigyelők véleménye szerint a CDU/CSU negatív állásfoglalása összefügg a közelgő tartományi választásokkal, ahol az ellenzék biztosítani akarja a maga számára a kitelepítettek szavazatait. Miért elfogadhatatlan Nixon indokínai terve? Az Indokínára vonatkozó Nixon-tervezet meghirdetése óta eltelt két hét elegendő annak biztos megítéléséhez, hogy az amerikai elnök sokkal inkább a közeledő választásokra gondolt, semmint a háború gyors befejezésére. Nixon úgy cselekedett, mintha a párizsi tárgyalások nem is léteznének, a VDR és DIFK nem terjesztette volna a elő Nixon tárgyalásra a javaslatait, a rádió és a televízió mikrofonjai elé ült, s a legszabályosabb, amerikai értelemben vett kortesbeszédet mondott. Beszédének fő célja: bizonyítani az amerikai választópolgárnak, hogy jelenleg jobban állnak az Egyesült Államok ügyei, mint Nixon hivatalba lépése előtt. Nem hiányoztak belőle a szép szólamok, a kiszámított szónoki fordulatok, sőt a nyilvánvaló ferdítések sem. „Az Egyesült Államoknak sohasem volt célja a háború kiszélesítése — mondotta, szöges ellentétben az ismert tényekkel. — Mi a béke kiszélesítésére töre ks zünk.” Tulajdonképpen a választási látásvadászat mellett másodrendű szerepe maradt annak az öt pontnak, amelyet mint saját „béketervét” adott elő, de mivel az egész hivatalos amerikai propaganda ezt próbálja megnyergelni, érdemes bonckés alá venni Nixon beszédének ezt a részét. Mit kíván az amerikai elnök? Mindenekelőtt, olyan tűzszünetet — saját kifejezése szerint „helybenálló tűzszünetet” —, amelyben „minden Indokínában harcoló katona szüntesse be a tüzelést és maradjon a jelenleg elfoglalt állásaiban”. Nem nehéz felfedezni, mi rejlik e látszólag kifogástalan óhaj mögött. Nixon ennek elfogadtatásával azt érné el, amire a legjobban vágyik: a szabadságáért harcoló vietnami nép és annak képviselői okmányszerűen legalizálják a félmilliónyi amerikai, dél-koreai, thaiföldi és más csatlóscsapatok korlátlan idejű jelenlétét, vagyis törvényesítsék az agresszor tevékenységét. Továbbá: Nixon Indokmáról beszél, beleértve Kambodzsát és Laoszt. Kambodzsában a Lón Nol-féle puccs után amerikabarát rezsim jött létre, s amerikai— dél-vietnami katonai egységek törtek be az országba. A „jelenleg elfoglalt állások” megtartását Nixon javaslata szerint úgy kell értelmezni, hogy a Kambodzsa elleni agresszió is elnyerné a szentesítést. Nyilvánvaló, hogy ezeket a javaslatokat nem lehet többre értékelni egy kortesfogásnál. Hasonlóképpen ennyit ér az a javaslat is, hogy hívjanak össze Indokína ügyében nemzetközi értekezletet. Ez kendőzetlen kísérlet a párizsi értekezlet megtorpedózására. A párizsi Vietnam-értekezlet nincs messze a századik üléstől, de egyetlen találkozó sem zajlott le úgy, hogy az amerikai és a saigoni küldöttség őszinte törekvést mutatott volna a háború befejezésére. A Nixon valódi szándékainak próbáját az jelentené, ha az amerikai kormány végre komolyan tanulmányozná és elfogadná a VDK és a DIFK reális javaslatait, főként, a DIFK szeptember 17-én előterjesztett nyolcpontos átfogó rendezési tervét. Ez a terv komplex megoldást javasol a vietnami béke helyreállítására, az idegen csapatok kivonására, mokratikus, békeszerető a dedél-vietnami kormány és társadalom megteremtésére. Ha Nixon elszánta volna magát a békés rendezésre, akkor két kézzel kaphatott volna például a DIFK azon javaslata után, amely 1971. június 30-ig békés és háborítatlan elvonulást biztosít az amerikai és más külföldi csapatok hazaszállítására. Csakhogy ehhez az amerikai kormány kötelező nyilatkozatára lenne szükség. Ugyanez vonatkozik a hadifoglyok ügyére is. Nixon most az amerikai nép érzelmeit szeretné meglovagolni, amikor kívánja, hogy azonnal engedjék szabadon az összes hadifoglyokat. A vietnami szabadságharcosok válasza: azonnal el lehet kezdeni a tárgyalásokat a hadifoglyok elbocsátásáról, ha Nixon az említett határidőt jelöli meg az agressziós csapatok teljes és végleges kivonására. Mindezek indokolttá teszik, hogy a VDK kormánya, a kambodzsai nemzeti egységfront, a Laoszi Hazafias Front Központi Bizottsága és a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány egységesen visszautasította az amerikai javaslatokat. C. T. B. 1970. október 27. kedd Fock Jenő fogadta Xuan Thuy-t Budapest, MTI Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta Xuan Thuyt, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkárát, államminisztert, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban, tárgyaló küldöttségének vezetőjét, aki a magyar forradalmi munkásparaszt kormány meghívására hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban. A látogatáson jelen volt Péter János külüügyminiszter és Koang Luong, Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Szovjet tiltakozás az amerikai légi kalózkodás miatt Moszkva: TASZSZ A szovjet kormány tiltakozását jelentette be az Egyesült Államok kormányánál amiatt, mert október 21-én az amerikai légierők egy repülőgépe megsértette a Szovjetunió állami határait. Egyidejűleg a szovjet kormány tiltakozást intézett török kormányhoz és abban a felhívja figyelmét arra a tényre, hogy a Szovjetunió légiterét megsértő amerikai repülőgép Törökország területéről indult el. Az Egyesül Államok légierőinek repülőgépe október 21-én megsértette a Szovjetunió légiterét és leszállt a Leninakan (Örményország) város közelében lévő repülőtéren. A gépen Scherrer amerikai tábornok, McQuarrie amerikai tábornok, Russell őrnagy, a repülőgép pilótája és Deneli török ezredes tartózkodott. Az Egyesült Államok kormányához intézett tiltakozásban a szovjet kormány emlékeztet arra, hogy csupán az utóbbi három év alatt több mint tíz esetben sértették meg törvénytelenül a Szovjetunió légi határait. A szovjet kormány hangsúlyozza „A Szovjetunió légiterének az amerikai repülőgépek által történő megsértése korántsem a körülmények véletlen találkozásának a következménye, hanem annak az általános katonai aktivitásnak az eredménye, amelyet az Egyesült Államok kifejt a Szovjetunióval szomszédos térségekben”. „A szovjet kormány ismételten felhívta az Egyesült Államok kormányának figyelmét erre a Szovjetunióval szemben nyíltan ellenséges tevékenységre. Az katonai támaszpontok amerikai fenntartása a Szovjetunió körül komoly veszély forrása és semmiképpen sem egyeztethető össze a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavítása mellett szóló nyilatkozatokkal, amelyek ismételten elhangzanak az Egyesült Államok vezetői részéről”. A szovjet kormány „elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal foglalkozik az adott nyilatkozatban kifejtett állásponttal és levonja a megfelelő következtetéseket”. A török kormányhoz intézett tiltakozás emlékeztet arra, hogy a török kormány az U–2-es amerikai kémrepülőgép ügye után kijelentette: „Sohasem engedi meg szövetségesei, vagy más hatalmak repülőgépeinek, hogy támaszpontjait és légiterét felhasználják olyan agresszív célokra, amelyek kárt okozhatnak szomszédai biztonságának és nyugalmának”. Az utóbbi incidens azonban azt mutatja, hogy a valóságban másképp áll a helyzet” — mutat rá a szovjet kormány tiltakozásában. „Ezzel kapcsolatban feltétlenül csodálkozást kelt Törökország bizonyos köreinek arra való hivatkozása, hogy a török hatóságok — úgymond — nem felelnek a határsértő repülőgép akcióiért, mivel a repülőgép az amerikai légierőkhöz tartozik”. A szovjet kormány tiltakozásában hangsúlyozza: az amerikai katonák részéről elkövetett provokációs cselekmények „rendkívül veszélyes következményekkel járhatnak és kárt okozhatnak országaink jószomszédi viszonyának”. A szovjet kormány elvárja, hogy a török kormány „megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy ilyenfajta határsértések ne fordulhassanak elő”. Magyar—NSZK tárgyalások Hétfőn a Pénzügyminisztériumban magyar—NSZK gazdasági tárgyalások kezdődtek, amelyeket Vályi Péter pénzügyminiszter és dr. Karl Schiller a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi minisztere vezet. Vályi Péter hétfőn a Gellért szállóban ebédet adott dr. Karl Schiller tiszteletére. Az ebéden részt vettek a miniszter kíséretében Budapesten tartózkodó NSZK-beli gazdasági személyiségek is. Ceausescu Nixonnál Washington, MTI Nixon amerikai elnök hétfőn délelőtt ünnepélyes külsőségek közepette üdvözölte a Fehér Házban Nicolae Ceausescut, a román államtanács elnökét, aki egynapos hivatalos washingtoni látogatással fejezi be az Egyesült Államokban tett kéthetes nem hivatalos látogató körútját. Ennek során Ceausescu részt vett és felszólalt az ENSZ jubileumi emlékülésszakára is. Priuszos volt a Stuttgart, MTI Az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok egyik hadbírósága hétfőn kezdi tárgyalni a 24 éves James Earl Hobson őrmester bűnperét. A vádpontok: gyilkosság kísérlet, gyújtogatás kísérlete, az Egyesült Államok tulajdonának elpusztítása engedelmesség megtagadása feljebbjáróval szemben és többrendbeli összeesküvés. Hobsen őrmester május 31- én kézigránátot dobott egy bajorországi kiképzőtábor kantinjába és a robbanás következtében tíz katona megsebesült. Az őrmestert a chicagói West Side egyik utcai banda „mintakatona“ jának volt a vezetője, különböző bűncselekményekért harminc alkalommal ítélték el. 1967-ben — büntetett előélete ellenére — bevonulhattott a hadseregbe és Vietnamban hat kitüntetést szerzett. Amikor ez év januárjában szabadságra hazautazott Chicagóba, ott háborús hősként ünnepelték.A „mintakatonát” parancsnokai igen kedvelték és áprilisban, majd májusban újabb szabadságra utazhatott haza. A májusi szabadságáról visszatérőben hajtotta végre a kézigránátos merényletet. Hobson chicagói pártfogóinak csoportja 3500 dollárt adott össze az őrmester védelmére.