Dolgozók Lapja, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

•) Hétfő: Változások a szíriai vezetésben Négyhatalmi tárgyalás Nyugat-Berlinről Kedd: A Lunohod—1, az első holdjáró megkezdi mun­­káját. A török külügyminiszter Budapestre érkezik Szerda: A lengyel—nyugatnémet szerződés parafálása Csütörtök: Szadat programnyilatkozata az egyiptomi nem­­zetgyűlés előtt Az NDK—NSZK eszmecsere folytatásának beje­lentése Péntek: Szavazás az ENSZ kínai vitájában A Nixon-kormány növelni akarja a hadiköltség­vetést és a katonai segélyprogramot Szombat: Harci cselekmények Kambodzsában A Brezsnyev vezette szovjet pártküldöttség úton Budapest felé & holdrajáró és földi járművek Ritka az a hét, amelynek olyan szenzációja van, mint a nyolckerekű Lunohod—1, az első holdjáró munkába állá­sa. A külpolitikai kommentá­tor természetesen nem akarja elvenni a szakkérdések elem­zésére hivatottabb tudomá­nyos hírmagyarázók területét — inkább a nagyszerű kísér­let földi vonatkozásaira utal. Az a tény, ugyanis, hogy a Szovjetunió két hónap alatt huszonkét kozmikus vállal­kozást hajtott végre, s ezekre a holdjáróval tette fel a ko­ronát, ismét bizonyíthatta tu­dományának és népgazdaságá­nak magas színvonalát, át­gondolt s megalapozott koz­mikus kutatási programjának végrehajtását. („Szürke” hír közölte a hét derekán, hogy a szovjet ipar az év első tíz hónapjában 8,2 százalékkal növelte össztermelését és százalékkal termelékenységét. ) E tíz hónap alatt több acélt és hengerelt árut gyártott, mint amennyit annak idején az első két ötéves terv idején tíz esztendőre irányoztak elő...) Képletesen szólva: azért ezen a héten valamennyire előrehaladtak a békés egymás mellett élés megvalósításának irányába kormányzott járműveink is. Varsóban földi be­érett egy hosszú politikai küz­delem gyümölcse: parafálták a lengyel—nyugatnémet szer­ződést, Bonn rákényszerült az Odera—Neisse határ realitá­sának tudomásulvételére. A jármű hasonlat annál inkább helytálló, mert a szóvivők autós kifejezéssel számoltak be az eszmecsere alakulásá­ról: magasabb kapcsoltak-e vagy sebességbe visszavál­tottak. A tervek szerint jó két hét múlva maga Brandt kancellár utazik az aláírásra a lengyel fővárosba. A jelek szerint a nyugatnémet kor­mány helyzete megszilárdult, különösen a Geldner-ügy ki­pattanása. Straussék balul­sikerült képviselő-vásárlási botránya nyomán. tesen a nyugatnémet Természe­aligha fogja letenni a reakció­pert, de ma kétségkívül jegy­realitások elfogadásának hívei a kerültek jobb helyzetbe a bonni államban is. Begyújtották a motort a két német állam párbeszédének vonatkozásában is, de a for­dulatszám egyelőre még ala­csony. A hónap végén állam­­titkári szinten találkoznak Berlinben az NDK és NSZK képviselői, hogy a Kassel óta érvényben lévő „gondolkodási szünet” leteltével várják a továbblépés megvizs­lehető­ségeit. Az eredményesség bonni félen múlik, vajon haj­a­landó lesz-e a realitásokat Német Demokratikus Köztár­a­saság vonatkozásában is el­fogadni. Tárgyalnak úgyszintén Nyu­­gat-Berlinben is: a nagyhatalom nagykövetei. négy A sebesség némileg felgyorsult: a korábbi egy-két hónapos szünet helyett szinte rendsze­ressé váltak a hétfőnkénti összejövetelek. (Holnap egyébként a tizenegyedik lesz ta­lálkozó.) Három diplomáciai hír ugyancsak osztatlan érdeklő­dést keltett a szocialista fő­városokból. Az új pekingi szovjet nagykövetet fogadta Csou En-laj, s a megbeszélé­sen a Moszkvába akreditált új kínai nagykövet is részt vett. Szovjet—kínai résfelvétel történt a érintke­kétol­dalú kereskedelem érdekében is. Ezek a növelése jelen­tések arra mutatnak, hogy az államközi viszonyban bi­zonyos normalizálódás ment végbe, ami különben részről régen kifejtett szovjet óhaj volt.­­A Szovjetunió, hazánk és más szocialista országok határozottan szót emeltek az ENSZ-ben a Kínai társaság ENSZ-jogaival Néphez­­kap­csolatos vitában is. Itt kell megemlékeznünk arról a je­lentős tényről, hogy a világ­­szervezet közgyűlésében ször kapott többséget ez elő­a határozati javaslat, amely a Kínai Népköztársaság jogainak helyreállítását ENSZ- és a tajvani rezsim küldöttei­nek kizárását irányozta elő.) A múlt heti lengyel—román a eszmecsere után ezen a héten bolgár—román szerződést írták alá. barátsági pesten a világpolitikai Buda­és a európai kérdésekről, valamint kétoldalú kapcsolatokról esett szó a külügyminiszteri magyar—török kon, s a magyar tárgyalás a­kormányfő törökországi meghívása párbeszéd folytatását jelzi. A a soron következő hét termé­szetesen rendkívüli eseményt tartogat fővárosunkban, hi­szen a pártkongresszus ta­nácskozása, a várható kül­földi részvétel az homlokterébe állítja érdeklődés Buda­pestet. A Közel-Keleten a helyzet változatlan, legalábbis ami a tárgyalások huzavonáját illeti. Az ENSZ-közvetítő Jarring svéd nagykövet a hagyomá­nyokhoz híven továbbra sem nyilatkozik, de elhatározása, hogy visszatér moszkvai ál­lomáshelyére, felért az ered­ménytelenség bejelentésével. Igen fontos fejlemények tör­téntek viszont az arab orszá­gok belső életében. Az új egyiptomi kormány, valamint a tizenegy tagú Nemzetvédelmi Tanács kiala­kítása arra utal, hogy Nasszer utáni EAK új szerve­­­zeti, személyi feltételeket te­remtett a nasszeri folytatására. Ennek a politika­vezeté­si stílusnak lényege, hogy az elhunyt elnök távoztával ke­letkezett űrt a fokozott kol­lektivitással és a munka meg­osztásával töltse be. A konszolidáció első jelei mutatkoznak a szíriai katonai hatalomátvételt követően is, amelyet ugyancsak korai len­ne még véglegesen értékelni. Miközben a Baath-párt külön­böző csoportjai éles hadjá­ratot folytatnak egymás ellen. Asszad tábornok a korábbi ve­zetőknél nagyobb érdeklődést látszik tanúsítani a politikai rendezés ügye iránt, amelyért a többi haladó arab rendsze­rekkel együtt lépnének fel. BROtK OZ ŐK LATSA Kairó, MTI hű katonai segély fényében. Edward Kennedy bírálata Washington, DPA Edward Kennedy demokra­ta párti szenátor pénteken, az amerikai szenátusban éles szavakkal bírálta a kelet-pa­kisztáni szökőár sújtotta vi­dék lakosságának megsegíté- Februárban lejár Légiriadó Hanoiban • Laird „magyarázata* a tűzszünet N­an °i, AFP támadásról közölt hanoi hí­rét év szünet után szombat feket, a Vietnami Néphadseregg hajnalban helyi idő szerint főparancsnoksága szombaton 02.30 órakor Hanoi utcáin a kiadott közleménye szerint hangszórók felébresztették a 1970. november 21-én 02,30 lakosságot és jelezték, hogy órától 03,30 óráig az ameri­­egy amerikai repülőgép 50 kai imperialisták repülőgépei­Anvar Szadat az EAK elnö­ke rövid időn belül összehívja a november 18-án megalakított Nemzetbiztonsági Tanács el­ső ülését. Az Al Ahram úgy ér­tesült, hogy a tanácskozás megvitatja a közel-keleti vál­ság legfrissebb politikai és ka­tonai fejleményeit, s megha­tározza a következő időszak nemzetbiztonsági, stratégiai feladatait, különös tekintettel azokra az plnkachilptaUro­­"&J’ “**«=»**»<» .»v Kai imperial!Klar» i­puiugépei­amelyeket a február 5 én le’ kilométernyire megközelítette­ket több csoportban a Viet­i­m­ ^HpípIp^p- t,­^cr ■ 1 a fővárost. Az előzetes riadó­nami Demokratikus Köztár­s­­a ■t,UZSZUnet­teS,Z egy óra hosszat tartott­­­­saság légiterébe küldték Hai szükségessé. Az ülés ugyancsak ,rja az AFP tudósítója. A phong, Quang Ninh, Ha Tay megvizsgálja az USA arabelle- hangszórók több ízben is és Hoa Binh tartományok ze­­nei magatartásai az Izraelnek megszólaltak és közölték az rülete felett. Az amerikai be­­nyújtott 500 millió dollár érte­ ellenséges repülőgépek köze­­pes provokációs támadásokat fedtét, majd 03.30 órakor be­­intéztek egyes sűrűn lakott jelentették, hogy a gépek és­ területek ellen, halálos vész­távolodtak. A francia hírügy­ teségeket okozva a polgári eő­nökség tudósítója magyará­­kosságnak. Támadás érte az zatként hozzáfűzi, hogy elő- Észak-Vietnamban foglyul ej­zetes riadót akkor rendelnek tett amerikai pilóták egy tá­el, amikor az ellenséges gé­ borát is, ahol többen megle­­pek Hanoitól körülbelül 50 besültek. A légvédelem, a kilométer távolságban vannak, fegyveres erők és a lakosság hogy a lakosság felkészüljön az amerikai agresszorok há­­az óvóhelyekre való levonu­­rom bombázógépét és egy he­­lásra, illetve a helyi fegyve­­rikopterét lelőtte és több re­­res erők tagjai elfoglalhassák pülőgépet megrongált, helyüket­ a Vietnami Washingtonban a Pentagon főparancsnoksága Néphadsereg figyelmezé­sére tett amerikai intézkedő­ szombatra virradó éjjel nem tetést intézett az amerikai seket. „Hogyan lehetséges az, volt hajlandó sem megerősí­ imperialistákhoz, amennyiben hogy amikor több ezer heli­ leni, sem cáfolni a bomba- folytatják a provokációs ka­­kopterünk van Délkelet-Ázsi­­ában, mégpedig alig pár mér­földre a kelet-pakisztáni ka­tasztrófa sújtotta vidékről, csak két helikoptert küldünk Nepálból a segélyakciók lebo­nyolítására? Az amerikai kor­mánynak a legkülönbözőbb készenléti tervei vannak, ame­ly Seht“lehítSa át ezál­t a“ egyik kontinensről a másikra, mit Az EN­SZ. köz ®­ űlff(­­■ ,szó­ egyesítésével és újjáépítésével politikai bizottságában foglalkozó ENSZ-bizottság de nincs semmiféle előírás a Pénteken kezdték meg a Ko­ feloszlatása, a bizottság be­­természeti katasztrófák álda­­zcával kapcsolatos problé­­számolójának meghallgatása, zatainak megsegítésére — mák megvitatását. A napirend Jakov Malik, a Szovjet­mondotta Kennedy, den három javaslat szerepel: unió állandó ENSZ-képvise­lője felszólalásában említést tett arról, hogy az imperialis­táknak korábban sikerült diszkriminációs határozatot ráerőszakolniuk a bizottságra, amely megakadályozza a KNDK képviselőinek rész- Bejrút, M­i­niszter: Hafez Asszad. Minisz- vételét a vitában. Akik erre Hafez Asszad tábornok, Szí­­ter elnökhelyettes, földműve­­s határozatra szavaztak, meg­­h­a új miniszterelnöke szom­­jos- és földreformügyi minisz- fosztották a bizottságot attól haton hajnalban bejelentette tér: Mohamed Talab Hilal, a lehetőségtől, hogy megéri­új koalíciós kormányának Miniszterelnökhelyettes él­sék a KNDK és a koreai nép megalakítását. A huszonhat tagú kabinet- külügyminiszter: Abdel Halim nemzeti, hazafias erőinek al-Khaddam. Miniszterelnökhl­­láspontját ben tizenhárom Baath-párti nyertes és közoktatásügyi . „ . n., miniszter foglal helyet, vala.. miniszter: Mahmud Al Ajubi. Az, mint hat „Kairó-párti”, illet- Koreában állomásozó csapa­te két kommunista. A fontosabb tárcákat az fainak létszámcsökkentésével Asszad a miniszterelnökség alábbiak kapták: Olaj- és vil- kapcsolatos propaganda-kam­­mellett megtartja a korábbi lamásiparügyi miniszter: pány a szovjet delegátus szó­kormányban is általa betöltött Musztaf­a Haddad, tájékozta­­tint csupán azt a célt szab­­­adügyminiszteri tárcát. tásügyi: Magi Daravisa, A gátja, hogy elvonja a nem-A 26 tagú új szíriai kabinet frontvonal területeinek ni­­zetközi közvélemény figyel­­összeállítását közlik a hírügy- nisztere, Ahmed Kabalan. mét arról a veszélyről, a fe­nökségek: Belügyminiszter: Abdel Rah­­iyet Dél-Korea amerikai meg-Miniszterelnök­ és hadügymi­­man Kalafavi­ szállása hordoz magában. Az USA felújította a VDK bombázását landorakciókat a VDK ellen, az ország egész lakossága és fegyveres erői még súlyosabb büntető csapásokat mérnek majd rájuk. Laird amerikai hadügymi­niszter szombat reggel meg­erősítette, hogy az amerikai légierő gépei támadást intéz­tek Észak-Vietnam területe ellen. Magyarázatul eddig is hangoztatott azt az állás­pontot ismételte meg, amely szerint a bombázás „válasz” volt az amerikai felderítőgé­pek ellen intézet légvédelmi támadásokra. Katonai költségvetés Washington, TASZSZ Melvin Laird amerikai had­ügyminiszter pénteken a sze­nátus katonai költségvetési albizottsága előtt követelte, hogy a katonai költségvetést olyan formában hagyják jó­vá, ahogy azt a kormány a kongresszus elé terjesztette, azaz 68,7 milliárd dolláros összegben. Laird újfent azzal érvelt, hogy a költségvetési bármilyen mértékű csökkenté­se „súlyos következmények­­­kel járna az Egyesült Álla­­­mok nemzetbiztonságára néz­ve”. Jarring Izraelt hibáztatja New York, Reuter Gunnar Jarring, az ENSZ főtitkárának közel-keleti megbízottja értésre adta, hogy Izraelt tartja felelősnek közvetett béketárgyalások ter­­­vének kudarcáért. Tájékozott források szerint a svéd dip­lomata levelet intézett El Farra jordániai, illetve Zajjal egyiptomi ENSZ delegátus­hoz: a levélben közli, hogy visszatér Moszkvába, de ked­vező izraeli válasz esetén 24 órán belül hajlandó felújíta­ni közel-keleti megbízatását. ENSZ-körökben úgy tudják, hogy Jarring szerdán Abba Eban izraeli külügym­­iniszter­­hez intézett levelében ismé­telten felszólította az izraeli kormányt: térjen vissza a közvetett béketárgyalásokhoz. fl koreai kérdés az ENSZ napirendjén New York, TASZSZ az amerikai és más csapatok kivonása, külföldi „Korea Megalakult Asszad tábornok új koalíciós kormánya 1970 november 22. vásárán# Közös közlemény I. S. Cagiayangil török külügyminiszter magyarországi látogatásáról Péter Jánosnak, a M­­agyar Népköztársaság külügyminisz­terének meghívására Ihsan Sabri Cagiayangil, a Török Köztársaság külügyminisztere 1970. november 17—21 között hivatalos látogatást tett Ma­gyarországon. Az őszinteség, a szívélyes­ség és a kölcsönös megértés légkörében lefolyt tárgyalások során a két miniszter eszme­cserét folytatott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és áttekintette a számos te­rületen kielégítően fejlődő tö­rök—magyar kapcsolatokat. A nemzetközi helyzetről folytatott véleménycsere során a felek kifejezték szilárd el­határozásukat, hogy továbbra is megtesznek minden tőlük telhetőt a béke erősítéséért. A két külügyminiszter hang­súlyozta, hogy a béke és a vi­lág biztonsága szempontjából rendkívül jelentős lenne a ha­tékony nemzetközi ellenőrzés­sel történő, általános és tel­jes leszerelésre vonatkozó egyezmény megkötése. Ezért támogatnak minden konstruk­tív lépést, amely ezt a célt elősegíteni hivatott. Kiemelték az atomsorompó-egyezmény nagy jelentőségét. Továbbra is támogatják a leszerelésre irá­nyuló törekvéseket. A miniszterek behatóan ta­nulmányozták az európai kér­déseket. Kiemelték az európai biztonság és együttműködés problémái megoldásának szük­ségességét. Megelégedéssel fo­gadták a Szovjetunió és a Né­met Szövetségi Köztársaság között aláírt, valamint a Len­gyel Népköztársaság és a Né­met Szövetségi Köztársaság ál­tal parafált szerződéseket, mint fontos lépéseket az európai enyhülés útján. Meggyőződé­sük, hogy e szerződések, vala­mint a folyamatban lévő egyéb tárgyalások pozitív eredmé­nyei, továbbá az érdekelt álla­mok közötti érintkezések, kon­zultációk és tárgyalások jelen­tős mértékben hozzájárulnak a feszültség csökkentéséhez, Eu­rópa biztonságához és az együttműködés kérdéseivel foglalkozó konferencia, illető­leg ilyen összehívásához.értekezletsorozat A miniszterek megvizsgálták a különböző nemzetközi konf­liktusokat is. Kifejezték aggodalmukat a közel-keleti helyzet miatt. Az elhúzódó konfliktus súlyos ve­szélyeket rejt magában. Szük­ségesnek ítélik meg a tűzszü­neti megállapodás meghosszab­bítását, valamint azt, hogy Jarring nagykövet folytassa közvetítő tevékenységét. A Biztonsági Tanács 1967 no­vember 22-i határozatának megfelelően az izraeli erőknek ki kell vonulniuk a megszállt arab területekről. Az ugyancsak aggasztó dél­kelet-ázsiai helyzet kapcsán hangsúlyozták szilárd meggyő­ződésüket, hogy e konfliktust az 1954. évi genfi szerződések alapján, békésen és tárgyalá­sok útján kell megoldani. Ihsan Sabri Cagiayangil tá­jékoztatta a magyar külügy­minisztert a legutóbbi ciprusi fejleményekről és megismétel­te Törökország őszinte kí­vánságát, hogy a konfliktusra békés megoldást találjanak a sziget függetlensége alapján. A kétoldalú kapcsolatok vizsgálata során a két minisz­ter utalt e kapcsolatok törté­nelmi alapjaira. Őszinte szán­dékuk, hogy további erőfeszí­téseket tesznek a két fél szá­mára kölcsönösen előnyös kap­csolatok fejlesztésére. A felek egyetértettek abban, hogy megerősítik gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat. Tanulmányozzák a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének új lehetőségeit, hogy ösztönözzék az ipari együttműködés külön­böző formáit ezen belül kö­zös vállalkozások létrejöttét. A felek­ erőfeszítéseket tesznek a kulturális kapcsolatok fej­lesztésére. A miniszterek nagy megelé­gedéssel nyilatkoztak a látoga­tás eredményeiről; török kül­ügyminiszter első ízben láto­gatott a Magyar Népköztársa­ságba. A látogatás a két or­szág közötti baráti kapcsola­tok fejlesztésének­ új, fontos szakasza. Törökország külügyminiszte­re a maga és küldöttsége nevé­ben őszinte köszönetét fejezte ki a meleg fogadtatásért és a szívélyes vendéglátásért, amelyben magyarországi tar­tózkodásuk során részesültek. Süleyman Demirel minisz­terelnök nevében a Török Köz­társaság külügyminisztere hi­vatalos törökországi látogatás­ra hívta meg Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét. Ihsan Sabri Cagiayangil ugyancsak meghívta Törökországba Péter János külügyminisztert. A meghívásokat ürömmel elfo­gadták, tőbbiekben időpontjukat a kép állapítják megdiplomáciai alon

Next