Dolgozók Lapja, 1973. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-05 / 233. szám
4 DOLGOZOK LAPJA i testület tekintélyével A választott irányító, segítő és párttestületnak a különböző alapszerve-gára hivatkozva, gyakran elellenőrző zetekben rendszeresen kifej marad az alapszervezeti párttevékenysége nagyban hozzátendő politikai tevékenységét, rendezvényekről. Ezt a jelenjárulhat a pártszervezetek A pártbizottsági tagok segítségét nagyon károsnak ítélték életének, mindennapos téveséget adnak az információ meg a felszólalók. Ez a fajta kenységének fellendítéséhez. A gyűjtéséhez, a gazdaságpoliti vezetői magalartás rombolja a pártbizottság tagjainak ebbeli kar jellegű problémák elemző pártszervezet tekintélyét, azt igyekezete elősegítette, hogy lehet, a pártépítéssel kapcsol a párt politikájának. A pártaz utóbbi években a pártszer- latos elképzelések hasznosító- bizottsági tagok azonban nemvezetek munkamódszeres gazsához. Tanácsokkal szolgálnak csak felfigyeltek erre a jelendagadtak, munkastílusukkor a pártoktatásnál, a beiskoláségre, hanem idejében megtetszerűbbé vált, jól szolgálja a másoknál, a pártéletben tapasztalt a szükséges jelzéseket is. párt politikájának képviseletalt hiányosságok felszámoló- Usvan„_„k ,,rd„kp_ vitatermtét és a határozatok végrehaj sánál. Indokolt esetben a vá- Ugyancsak erdekes vitatéma tását. Tagjainak tevékenységesi pártapparátus gyors se vo“> hogyan viselkedjek a ge által a választott párttesgítségét kérik és ezzel hozzá- pártbizottsági tag abban az tület tekintélye növekszik és járulnak ahhoz, hogy bizonyos alapszervezetben, ahova maez átsugárzik az alapszerve- konfliktusok ne súlyosbodja- ga is tartozik. Olyan véleményzetekre is. A Tatai Városinak, illetve megoldódjanak, alakult ki, hogy különösen ak- Pártbizottság csütörtökön dél- . .... kor, ha az adott munkahelyen előtt megtartott ülésén hason ,az instruáló, patronáló te- gazdasági vagy hivatali vezető jó értelemben foglaltak állást vékenység továbbfejlesztését a beosztásban van, elsősorban a a pártbizottsági tagok, az változásai, a növekvő párttag kötelességeinek példaalapszervezeteket irányító, sem“"segítő és ellenőrző tevékenysé- szakszerűDD segítséget ige mutató teljesítésével fejezze ki azt, hogy ő a választott nyelvek az alapszervezetek a párttestület tagja. S emellett párthatározatok ismertetősége, elemzése során. „ u* «menetese adjon módszerbeli rá Szakács Mihály, a partbinel, a végrehajtás folyamatos hat’ást alapszervezetének, zottság első titkára vitaindi figyelemmel kisérésénél el- Ez a fajta magatartás járulhat tojban hangsúlyozta, hogy ellenőrzésénél és a területi sa- hozzá a legjobban ahhoz, hogy a választó testület irányítsa latosságok kifejezésre juttató- testület tekintélye a pártbravúros politikai életet. A tes- sanal. Ugyancsak elmélyül- zottsági t tevékenysége retutot tagjai rendszeresen pat- tebb es rendszeresebb tamo- vén az d*tt munkahelyen is vonaljak az alapszervezeteket, gatast varnak a munkamod- inkább fokozódiék segítik őket mindennapos po- szerek és a munkastílus gyors fizikai feladataik megoldásosabb fejlesztéséhez. A vezetőban és a végrehajtó bizottságségi ülések és a taggyűléseket is idejében informálják a elemző jellegének fokozása, a legfontosabb problémákról. Az pártoktatás gyakorlati hasznaalapszervezeti párttitkárok a sítása, a különböző mozgalmi pártbizottsági tagok ebbeli te- és gazdasági vezető szervekvékenységét egyértelműen pokoll kapcsolatok fejlesztése zitívnak ítélik meg. Azokban csupa olyan teendő, ami a pártszervezetekben, ami valóban végrehajtható, a pártívekben a pártbizottsági tagok bizottsági tagok ez irányá tefolyamatosan segítik a munk vékenységének fokozásával, hát, jelentősen emelkedett a ,, pártélet és a mindennapos . Számos érdekes javaslat és politikai tevékenység színte- észrevétel hangzott el a vitának. Ez nyilvánvalóan követ- ban. A pártbizottsági tagok érkezik abból a tényből, hogy a mondottak, hogy érdemesopártbizottság tagjai politikai-kozni a támogatást, mert a tag és szakmailag képzett em- Patronált pártszervezetek berek, akik valamennyien eredményeiben ez gazdagon rendelkeznek a segítség meg kamatozik. Többen is érintetadásához szükséges felkészült- azt a témát, hogy a váséggellasztott párttestület tekinté-Mivel a városi pártbizottság ívével is hozzá lehet és kell politikai apparátusa mindösz- járulni az alapszervezeti pártszó néhány emberből áll, csaknem 60 pártszervezet fog a rendezvények iránti érdeklefokozásához. Negatív folyamatos támogatása mintegy lenségként említették, hogy szükségszerűen feltételezi a néhány kommunista gazdaválasztott párttestület tagjaisági vezető, egyéb elfoglaltsá- V Jubileumi előkészületek a Petőfi Múzeumban A közeljövőben emlékezik hát, beszámolókat. Többek köz meg fennállásának 20. évfor zött tájékoztatók hangzanak dálójáról a Petőfi Irodalmi és a Petőfi Irodalmi Múzeum Múzeum. helyéről a nemzetközi irodal-A magyar irodalom örökségi múzeumi hálózatban, a kigét őrző múzeum október 25- állítások rendezéséről, azok én és 26-án konferenciát hív esztétikai és hatékonysági egybe, amelynek középpont- problémáiról, a könyvtár, jában az irodalmi muzeológia hangtár, a kézirattár, a képa időszerű problémáinak meg zőművészeti tár szerepéről, az vitatás^ áll majd. irodalmi muzeológiában, va-A kétnapos konferencián lamint a vidéki emlékhely a Petőfi Irodalmi Múzeum hálózatról, az irodalom és munkatársai, valamint más a vizuális kultúra összefüggőmúzeumok, közművelődési tudományos ésseiről, s végül a kézirat inintézmények formációiról a tudományos képviselői tartanak előadáso kutatásban. 1973. október 3. péntek Mi lesz a gyerekből? Iskolaigazgatók a PTI-ben A Pályaválasztási Tanács vállalatainál pályaválasztási dagógusok számára a munkaadó Intézet munkájának ered megbízottakat. Az iskolai feja, igyekezete értelmét nem menyessége mind tapintható felelősök munkáját mindenkép a javuló osztályzat adja meg, ha válik. A megyei tanácsben segíteni kell valamennyi hanem az: milyen ember lesz hathatós segítsége révén is. pedagógusnak, elsősorban az a gyerekből? Ezek a lényeges ma már valóban intézmény- intézmény vezetőjének. Jól, sokirányú, tudományosan alaposabban megismerjék Hogy összetevők képezték a komáromi igazgatók csütörtöki rá- megalapozott munkáról szóló Pályaválasztási Tanácsadó Iátogatásának hátterét, hatunk a PTI esetében. Intézet tevékenységét, ezért kemagában az intézet azonban vesték fel a PTI-t a komáromi nyilvánvalóan nem lenne ké- általános iskolák pel — sohasem lesz képes — munkaközösségeinek igazgatói, tagjai, az iskolából kikerülő vala a városi tanács művelődésmennyi gyermek, ifjú pályaügyi osztályvezetőjével az választási gondján a megölésen. A munkaközösségi fogdásig segíteni. Nem is csak az lalkozás első azok sorában, . . . .... iskoláról, s nem is külön az amelyek színhelye várhatóan pályára kerüljenek üzemről, a munkahelyről vagy a PTI lesz a dorogi járással a fiatalok, mindezektől elszigetelten a már az időpont egyeztetésénel A PTI munkatársai ismerszülői házról hanem való- tartanak, tették egy-egy terület tevélagosan társadalmi ügyről be- igazgató nem figyelkenységét. Az egészségügyi szélünk, amikor a pályavágy falban a pályavizsgálatnál a vezérlő gondolasztás, pályairányitás, majd a tevékenység tolva-jat: lehetőleg 20 évre progpályán megtartás kérdései ke v . . . yses . nózist adni kizárásos módszerrelnek terítékre, matos irányítására, az isko- rel _ milyen pályákra nem lát felelősök nehézségét nyíl- alkalmas a gyerek. Szó esett a Számottevő lépést jelent, van megkétszereződnek. Az is korlátozott munkaképességű hogy az új tanév elejére min- természetes dolog, hogy az al- fit ,k elhelyezkedésének den iskolatípusban találunk talános iskola nyolcadik ősz- fiatalok elhelyezkedesenek már pályaválasztási felelősö tályából kikerült fiatalok sorkérdéseiről, két, s a megye üzemeiben, sa nem lehet közömbös a pe-Halmi György a PTI vezetője vázolta fel az intézmény alapvető törekvéseit, feladatait. Az együttműködés szükségességét hangsúlyozta: zös gondunk, hogy mi lesz köt gyerekből; közös érdek, hogy az iskolaorvosi alkalmassági vizsgálatok problematikájáról is. Rövidesen útjára indul az idei pályaválasztási vándorkiállítás. A szünidei foglalkoztatás ebben az esztendőben sem éppen a legkedvezőbb tapasztalokkal zárult. lasztási felelősök pályavátovábbképzéséről, a közgazdasági-szociológiai munkacsoport tevékenységéről, a felmérések adta tapasztalatokról, a pszichológiai szakvizsgálat és szaktanácsadás főbb elméleti és gyakorlati kérdéseiről hallottak még a komáromi igazgatók. Természetesen, a vendégek is kérdeztek, s több gyakorlati tennivaló vonatkozásában máris támogatásukról biztosították a PTI-t. Így például kérték, hogy borkiállítás időtartamára a vánjuttassák el a hangszalag és filmszemléltető anyagot Komáromba. Júniusban pedig a pályaválasztási felelősöknek nyújtanak lehetőséget, hogy közvetlenebbül megismerkedjenek a tanácsadó intézet tevékenységével. Végezetül a vendégek körülnéztek a PTI épületében, ahol ma már számos nélkülözhetetlen, értékes technikai segédeszköz segíti a tudományos értékű vizsgálatok elvégzését. (s) Rádió- és tv-műsor / KOSSUTH RADIO 8.20: Slágermúzeum. 9.00: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényét rádióra alkalmazva. 9.25: Wilhelm Backhaus két szonátát zongorázik. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvünk. 10.35: Csajkovszkij: Diótörő — szvit. 10.59: Lottó eredmények. 11.00: A gyakorló orvos lexikonáról. 11.10: Eileen Farrell és Carlo Bergonzi énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. (A tegnapi adás ismétlése.) 12.20: Ki nyer ma Foton? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nyári Károly népi zenekara játszik. 13.45: Üzletről , üzletre, összeállítás. 14.00: A Gyermekrádió köszönti a 7 éveseket. „Nyitnikék” — Kisiskolások 14.25: műsora. 15.10: Magyarán szólva. 15.25: Weiner: III. divertimento. 15.40: Kóruspódium. 16.00: A világgazdaság hírekr 16.05: Budapesti ballada. Dokumentumjáték. 16.50: A csepeli fúvószenekar játszik. 17.05: Külpolitikai figyelő 17.20: Peter Schreier operafelvételeiből. 18.05: 1. Pillantás a mélybe. Rádióminiatűr. Irta Rudolf Bartsch 18.34: Honegger: V. szimfónia. 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 20.00: Népdalest. 20.06: Fél óra sanzon. 20.49: Láttuk, hallottuk a színházban és a moziban. 21.09: Három sanzon. 21.19: Budapesti Művészeti Hetek. 22.20: Berlini slágerkoktél. 22.50: Meditáció az osztályzatokról. Írás. 23.00: Mozart műveiből. 0.10: Joe bácsi. Részletek Tamássy Zdenko — Dalos László zenés játékából. estje. 22.20: Kodály Zoltán a világhír útján. Előadás. 23.15: Népdalcsokor. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Kardl Büchner dalestje. Kb. Eber20.00: Ivan Petrov énekel. 20.20: Lucia Popp énekel a tegnaptól. Film. 21.40: képek. 22.25: Tv-híradó. Osztrák MAI TV-AJÁNLATUNK 20.00: Különös vadászat PETŐFI RÁDIO 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt: A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lottóeredmények. 11.50: öt kontinens tartalékai — írás. 12.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.20: Liszt zongoraművek. 12.50: Jelképek erdején át... 13.03: Lily Pons és Flaviano Labo énekel. 13.30: Iskolarádió. 14.00: Kettőtől hatig. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Huszas stúdió. 19.10: Székely Mihály nótafelvételeiből. 19.27: Új könyvek. 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 20.40: Sporthíradó. Kb. 21.35: Fejezetek az orosz nép történetéből. Kb. 21.35: Operettdalok. 22.00: Dietrich Fischer-Dies II. PROGRAM ba 18.30: Bevezetés az elektronika(3. rész.) 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális kau és Szvjatoszlav Richter Wolf események képekben. 20.15: Búcsú BUDAPESTI TV 8.40: Iskolatévé. 17.08: Hírek. 17.15: „Nekem szülőhazám”. Úttörők honismereti expedíciója. 17.55: Reklámműsor. 18.05: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 18.35: Öt perc meteorológia .. . 18.40: LeA kétrészes tv-film első részének vetítése (A második rész szombaton 20.10-kor kerül adásra.) A két Pintér István ismert újságíró — és Szabó Lászlów_____ _____ __ azonos című regénye a hatvanas hete 1300 óránál kevesebb évek derekán jelent meg, és így elég idő telt el ahhoz, hogy azok is izgulhassanak ezen a kémhistórián, akik akkoriban olvasták a könyvet. A történetet Sípos Tamás írta filmre, és Kígyós Sándor rendezte. Kémfilmről lévén szó , a kaland tétje sem lehet valami apró-cseprő dolog: a magyar származású ügynököt gazdái nem kevesebbért küldik Magyarországra, mint a katonai rakéták hajtóanyaga összetételének megszerzésére. Ezt pedig minden (Riportműsor.) 19.15: Esti mese (SZÍNES!) . 19.30: Tv-híradó. 20.00: Különös vadászat. Tévéfilm I. rész. 20.55: Négy kerékkel okosan. Játékos autóverseny. 21.55: BUDAPESTI ZENEI HETEK. Mesteriskola. Farkas Ferenc tanít. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 3. MŰSOR 20.00: BUDAPESTI ZENEI HETEK. A XIII. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny díjazottjainak hangversenye. Közvetítés a Zene- hatalom a féltve őrzött hadititkok művészeti Főiskola nagytöméből. közé sorolja. S ez nem csoda, a 21.00: Tv-hiradó — 1 kiadó (Ism.) hajtóanyag ismerete önmagában 21.30: RENDEZTE: ZSURZS ÉVA: is elegendő a rakéták hatósugara Barbárok: Tévéfilm Móricz Zs.g- felméréséhez, egyszóval a katonai mond novellája nyomán ,Ism.) potenciál egyik legfontosabb része feltérképezéséhez. Az ügynök POZSONY egy fontos beosztású tiszt húga 17.45: Kerületeink hangja. 18.00: környezetébe igyekszik beférkőz- Esti mese. 18.15: Viharos évek ki, hogy ily módon majd eljusson dalai. 18.35: Tudósítás a bratista-a tiszthez is... A többi persze van zenei ünnepségekről. 19.00: az adásig titok: az a párharc, Tv-híradó. 19.30: Túlélik-e 2000-et, amit az ügynök és az elhárítok 20.00: A párizsi nagynéni. Tv- vívnak akkor lehet csak izgaijáték. 21.25: Tv-híradó. 21.50: Álom a szárnyakról BECS 10.00: Iskolatelevízió. 11.00: Az örök Rembrandt. Film (Ism.) 18.00: Nemzetközi agrár magazin. 18.30: Egy boszorkányt szeretek. Filmsorozat. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A komiszár. Tévéfilm-sorozat. 21.20: Riportműsor. 22.20: Tv-híradó. 22.25: Éjszakai filmvetítés: Lyuk az aranyketrecen, más, ha váratlan és meglepő. A főszerepeket Horváth Sándor, Lukács Sándor, Sunyovszky Szilvia és Dózsa László alakítják. Gergely Mihály: (4.) — Ülj le fiam, fújd ki magad! — Köszönöm — mondta jellegzetes hangsúlyával a fiú. Nem halkan beszélt, de nem is hangosan, mégis oly módon, hogy oda kellett figyelni, ha az ember meg akarta érteni, és sziszegő mássalhangzóiban volt valami lagymatag seppegés. Fáradtan zöttyent bele a fotelba, de aztán önkéntelenül is felhúzta kinyújtózó, vékonycsontú lábát, nem is dőlt lehajtott fejtartással elhaladt hátra, úgy ült, felpattanásra anyja mellett. k-e Sokáig utaztál, Gézu? Az asszony lassú fordulásfutott hozzá Andi. Egy lendület követte fia útját s ott malettel a fotel támláján termett, radarva a szob a közepénbátyjába csimpaszkodott. — A férfi visszatelepedett a Mikor indultál ? rádió mellé, a lemezjátszót ki— Kettőkor kapcsolta. — Klasszul utaztál? Géza nem értette pontosan kétlépésnyire megállt, anyjaöccsét. érdeklődően rásandí- ra tekintett, mintha további A férfi kitárta a szekrényajtót. Szemlét tartott benne, majd kivette egyik öltönyét, meglengette maga előtt, hogy jobban lássa. — Ezt neked adom, egyforma magasak vagyunk. A fiú nem nyúlt a ruháért, az asszonynak kellett elvennie. Ő is megnézte, meglepetten vizsgálta, mert egészen jó volt még. Hálásan pllantott férjére, majd az öltönnyel megindult a kisszoba felé. — Gyere, itt mindjárt öltözhetsz — szólt vissza áta fiúnak. — Talán ráérne vacsora után is — jegyezte meg csillapítóan a férfi, mintha meg— Kinőttem. — Annyira, hogy fel sem tudod venni? — Féllábszárig ér a nadrág. — Miért nem eresztették e? — Leengedték. Odament a fiúhoz, ujjai közé csippentve megnézte a nadrágot. Ma már falun is csak érezte volna a fiú néma meg A fiú visszatért, az ajtótól hétköznap viselt hitvány ceig bántottságot — Vagy hol fiútbaigazítást várna. — Ez a ruha nem a tiéd, volt. nap ■ • • 1 — Nem is hoztad magaddal — Nem egY percig sem az öltönyödet? akarom látni ilyen patracság_Nem. ban! — mondta az asszony! ■ ■ , .. .. ingerülten. Megvárta, míg a ruhát apáTM UJ előtte belép“ a kisszob*runat apadba _ Talán e gy normá„ ^. me „nem csak állt ijy cipő is — mondta, és maanyja előtt, gára hagyta. A férfi nehezte’— Mégis: így elengedni egy ve, de szótlanul szemlélte az nagyfiút?!... Ferikém! — asszony türelmetlen viselkefordult a férjéhez. — A múlt oését! Kiment az előszobába. Mind a kettő nagy neked, kár kimostam egy kordnadra- megkereste egy még jó cipőkeire, de Géza nem viszonoz- Miért nem a saját ruhádat godat, nem hordod azóta. Ne a lótta a mosolyt. Szófogadóan, vetted föl.. Az iskolait, amit adhatnánk oda Gézának?... beidegződött, állandóan félig szeptemberre vásároltunk. Míg veszünk nem. (Folytatjuk) tett, de nem válaszolt. Az asszony távolabbról gyelte őket. — Gyere fiam, megmosdasz, aztán vacsorázunk — mondta. Megvárta, míg a fiú ernyedt mozdulatokkal feltápászkodik. — Emlékszel még, hol a fürdőszoba? .. — Egy elvillanó mosollyal célzott az itt töltött napok közös emlé ugye? — kérdezte sietve anya. — A pulcsi az enyém. — A nadrág az apádé’ — Igen. — A bakancs is?! — Igen. A Műszaki Hónap rendezvényei A Komárom megyei Építőmozgalom eredményeit. A Műipari Vállalat központi klub- szaki könyvkiadóval közösen, jában szerdán Kovács Zoltán, 22-én, író-olvasó találkozó a vállalat műszaki igazgató lesz, melynek előadója dr. Pahelyettese nyitotta meg a Malotás László egyetemi tanár, szaki Hónap rendezvénysoro- több építőipari-műszaki könyvtárát, valamint a munkavég szerzője, és műszaki helmi, újítási könyvkiállítást. Munkavédelmi tablókon ma-A Műszaki Hónap befejezéseként 25-én Nádasdi Oszkár műszaki osztályvezető tart előtarták be a helyes és a hely afatt a Tatabánya Dózsákért télen munk fhásnW * H'd jelű kísérleti épület műtelen munkafogásokat, és különféle védőeszközöket. Az a “zakújítómozgalom tevékenységét és eredményeit is tablókon ismertették. A vállalatnál évente 80—100 újítást nyújtanak újdonságairól. Az új épületben a válaszfalak üreges gipszperlitből készültek, az ajtó pedig „Porplast” műanyagból. Az ablakok saját be melyek gazdasági értéke gyártmányúak, üvegezésüket De, melyek gazdasági értéke hőszigetelő 3-4 millió forint. Készülnek a „Hungaropán” ________. .... ... üvegből, az épületek hőszigenovemben vállalati újítókontelé ét Polskd-> csehszlovák Mnap'^T én’^z^füjítók'Idub- fettik^A^kéSZÍ~ ja” rendezte klubdélután. Ek ! ^ tetése után a résztvevők helyszínen megtekintik a kéa szülő épületet. Gazdag programmal indult a Műszaki Hónap Oroszlányban is. A Hőerőmű Vállalat tanácstermében előadás hangzott el: hogyan irányítja az Országos Villamosipari Tröszt Magyarország napi villamosenergia-ellátását. A gimnász egyszerű gépek technikai alkalmazásáról hallgattak előadást az érdeklődők. A következő munkavédelmi két helyen, a Hőerőműnárelőadást és filmvetítést 5-én falatnál és a Szénbányáknáltartják, az ifjúmunkások rélalatnál , műszaki könyvkiállíszére pedig 9-én munkavédeltás nyílt október 1-én. A komi vetélkedőt rendeznek. A vetkező napokban a város legjobbak között több ezer fő üzemeiben és iskoláiban előrint jutalmat osztanak ki, adásokat, bemutatókat és „Dolgozz hibátlanul” címmel filmvetítéseket tartanak tartanak előadást 17-én, ame- technika és a tudomány siír alyen ismertetik a vállalati PH- más területéről kor jutalmazzák a legjobb újítókat, s újítási kiállítás is nyílik. A műszaki könyvkiállítást nagy érdeklődéssel tekintették meg a dolgozók. A bemutatón a legújabb műszaki könyveket ismertették.A vállalat könyvtára 15 ezer könyvvel és folyóirattal rendelkezik, ezen kívül minden építésvezetőségén műszaki házi könyvtárak működnek.