Dolgozók Lapja, 1975. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-15 / 112. szám
jJó reggelt!! 1975. május 15. csütörtök Űís&fia napja | Várható időjárás estig t változóan felhős idő, szór j ♦ványosan záporokkal, zivattarokkal. Többfelé élének, Jó napközben helyenként erős , északi, északkeleti szél. f Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22— 26 fok között. » Száz évvel ezelőtt, 1875. május 15-én született és 78 éves? korában, 1953-ban halt meg — Buchinger Manó, Ismert? szociáldemokrata politikus. i Mint könyvkötő, az 1890-es * években kapcsolódott be a munkásmozgalomba, s már fiatalon kitűnt agitációs és szervező készségével. 1905-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt központi titkára lett és hosszú ideig képviselte a szociáldemokrata pártot a II. Internacionáléban. Kezdettől az SZDP jobboldalig szárnyához tartozott, s ő volt az 1919-es berni szociáldemokrata kongresszuson a magyar küldöttség előadója. A Magyar Tanácsiköztársaság kikiáltásakor visszavonult a politikától és a pártvezetőségből is kilépett. 1919 augusztusában ismét a párt titkára lett, majd 1920 februárjában Bécsbe emigrált, ahonnan csak 1929- ben tért haza. A nemzetközileg is ismert szociáldemokrata politikus 1931-től 1944 márciusáig a Szociáldemokrata Párt országgyűlési képviselője volt, akkor már többnyire centralista platformmal. A második világháború tanulságai alapján a munkásegység álláspontjára ♦ helyezkedett, s élete végéig a Magyar Dolgozók Pártjának» tagja, országgyűlési képviselő volt. I GYÁSZJELENTÉS! Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, Edelkraut Józsefné 62 éves korában elhunyt. Temetése 1975. május 16-án, 15 órakor lesz a felsőgallai temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönjük meg barátainknak, tisztelőinknek és mindazoknak, akik drága halottunkat, Bottyán Istvánnét utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot hoztak, és a gyász nehéz óráiban őszinte részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás a Ezúton mondunk köszönetet harcostársaknak, a volt munkatársaknak, barátoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Bokor Sándor gyászszertartásán megjelenve őszinte részvéttel osztoztak gyászunkban. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága jó feleségemet és felejthetetlen édesanyánkat, Berendi Gáspárnét utolsó útjára elkísérték, és fájdalmas gyászunkban osztoztak. Gyászoló férje és gyermekei. látogatók a GYERMEKVÁROSBAN Az MSZMP tatabányai városi bizottsága női pártiskolája ebben az évben is kirándulást szervezett hallgatói számára a komáromi Dobi István gyermekvárosba. Látogatásunkra kedden került sor. Az iskola hallgatói megismerkedtek a gyermekváros életével, s ajándékkal kedveskedtek a kis lakóknak. Az Országos Természetvédelmi Hivatal természet- és környezetvédelmi folyóiratának 5. — májusi száma most hagyta el a nyomdát. A gazdag képanyaggal illusztrált cikkekből, adunk néhány témát közre a figyelem felkeltése érdekében. Jókai kertje — szüret — egykori felvétel alapján. A Duna — nemzeti kincsünk; Svédországban; Természetvédelem Madárvédelmünk tapasztalatai; Miért óvjuk valamennyi hüllőnket? így kívánja az ember érdeke — ez a címe László Ilona interjújának, amelyet dr. Romány Pállal, az MSZMP KB területi gazdaságfejlesztési osztályának vezetőjével készített. Jó tanácsok a balkonládák elhelyezésére s egyéb házi kertészkedési javaslatok. lap megrendelhető (előfizetési díja egy évre: 84 Ft) a Komárom megyei Lapkiadó Vállalatnál is, 2800 Tatabánya, Pf 541, LŐTEREKET ÉPÍTENEK A honvédelmi felkészítés és nevelés színvonalának emelésére a sorkötelesek katonai szolgálatra való felkészítésére az MHSZ baji, dunaalmási, kocsi és naszályi klubjai fedett, vagy félig fedett kispuska tereplőterek építését határozták el. A nagyrészt társadalmi munkában készülő lőterekhez a helyi tanácsok és termelőszövetkezetek nyújtanak segítséget építőanyaggal és gépi munkával. INDIA ÉS A KÖZEL-KELET FOTÓKON __ Az esztergomi Petőfi Sándor Művelődési Központban május 17-én Eifert János fotóművész Indiát és Közel-Keletet bemutató képeiből nyílik kiállítás. A tárlatot Albertini Béla, a Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának főelőadója nyitja meg, 17 órakor. A kiállítás május végéig megtekinthető (naponta 14-20 óráig). 3 múzeumbarát kör ülése Az oroszlányi múzeumbarát kör május 19-én (17 órai kezdettel) tartja e havi összejövetelét a művelődési központban. A baráti összejövetelen Tóth Istvánná, az MSZMP Komárom megyei Bizottsága archívumának vezetője tart előadást. A kommunista párt szervezeti fejlődése Komárom -Esztergom vármegyében 1944. decemberétől 1946. februárjáig címmel. ERKEL-DIÁKNAPOK A május 11-én kezdődött gyulai Erkel diákünnepek szerdán véget értek. A diák kulturális seregszemlén Bács-Kiskun Csongrád, Békés megyék, valamint Budapest és Szeged városok mintegy kétezer diákja vett részt. A háromnapos rendezvénysorozaton huszonhét vers- és prózamondó, tizenkét diákszínpad, nyolc szólóénekes, húsz szóló hangszeres, hét folkbeat és pol-beat együttes, hét zenekar és hangszeres kamaraegyüttes, hat népi zenekar, nyolc énekkar, hat kamarakórus, tizenhárom néptánc együttes, két bábcsoport produkciójának tapsolhatott a közönség. SZTRÁJK TEL AVIVBAN 24 órás sztrájkba lépett az El Al izraeli légitársaság mintegy 4000 és a külföldi társaságok 1000 Tel Aviv-i alkalmazottja, amiatt, hogy a pénzügyminisztérium a repülőjegyek árának emelését a szolgálati jegyekre is kiterjesztette. Élénk klubélet Élénk kulturális élet folyik a tatai nyugdíjas klubban. Külön színházi sorozatot szerveznek a tagoknak a művelődési központban, a nyári időszakban pedig országjáró kirándulásokon vesznek részt. Május 15-én a klub tagjai csornai nyugdíjasokkal találakoznak. AB-TÜNTETÉS Több száz női tüntető vonult vasárnap a Vatikán washingtoni nagykövetsége elé, hogy tiltakozzék a szentszék abortuszellenes álláspontja ellen. ÜNNEPI KLUBKÖZGYŰLÉS Megyei klubközgyűlést tartott a megyei művelődési központ MHSZ rádiós klubja. Megemlékeztek hazánk felszabadulásának és a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójáról. A közgyűlésen a klub tagjai elhatározták, hogy részt vesznek a kiváló szakkör mozgalomban. Megbeszélték a cím teljesítésének feltételeit, a szervezeti és szakmai munkájuk javítását, további társadalmi munka végzését vállalták. Oktalan oktondik oskolája Ezzel az érdekes címmel készített összeállítást Moliére komédiáiból és bohózataiból Nagyfalusi Tibor, az esztergomi klubszínpad vezetője. Az összeállítást május 18-án, vasárnap 18.30 órai kezdettel mutatja be az esztergomi klubszínpad a művelődési központban. Ez lesz a kör sorozatának negyedik bemutatója. gáztároló A FÖLD ALATT A Zala megyei Pusztaederics határában a kimerült földgázmező új funkciót kap. A Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat — az országos gázenergia rendszerhez kapcsolódva — hatalmas föld alatti gáztároló rendszert, természetes gáztartályt létesít ezen a helyen. A kimerült gáztároló telepek feltöltésével nagy mennyiségű földgázt tárolnak majd. Egy ló — egy vagyon A világ legdrágább versenylova 1911. decemberében kelt el Skóciában. William Dunlop 27 930 dollárt fizetett a „Baron of Buchlyvie” nevű csődörért. „MUNKAsABRAZOLAS 1974” Szerda délután, az Építők Szakszervezetének székházában kiállítás nyílt a „Munkásábrázolás 1974” fotópályázat 80 legjobb alkotásából, s kiosztották a pályázat díjait. A SZOT által meghirdetett pályázaton 69 alkotó közel 300 művel vett részt. A zsűri kategóriák első díjával jutalamazta Kozák Albert Testvéri fények és a Megújult kupolában, Lehr Miklós Bánya, Bathó József Veszélyes út és Macej János Halászok című képeit. A kiállítást június 1-ig tekinthetik meg az érdeklődők. CSATKAI PILLANATKÉP (Fotó: Jusztin) Kalinyin ellentengernagy Bostonban koszorúi A. M. Kalinyin ellentengernagy, az Amerikai Egyesült Államokba látogatott szovjet hajóraj parancsnoka Bostonban megkoszorúzta a háborúban elesett hősök emlékművét (Telefotó — AP — MTI — KS) EMLÉKKIÁLLÍTÁS A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára és Kísérleti Fizikai Intézete emlékkiállítást rendezett Frederic Joliot-Curie születésének 75. évfordulója alkalmából. A nagy tudós életét és munkásságát szemléltető kiállítást szerdán Bődi Zoltán adjunktus nyitotta meg. DEMONSTRATÍV KIÁLLÍTÁS Május 30 és június 5 között rendezik meg Düsseldorfban Csehszlovákia eddigi legnagyobb gazdasági kiállítását. A rendezvényen 30 külkereskedelmi vállalat 5000 négyzetméter alapterületen mutatja majd be Csehszlovákia iparának legújabb termékeit. A CANNES-I FILMFESZTIVÁLON egy sorozat keretében más művészeti ágakkal kapcsolatos filmalkotásokat is vetítenek, így május 18-án a Magyar Televízió két balettfilmjét, a Fából faragott királyfit és a Csodálatos mandarint is bemutatják. r OROSZLÁNOK Oroszlánok tartják rémületben egy ideje Dar es Salaam külvárosának lakóit. A vadállatok bemerészkednek az épületek közé és emberekre támadnak. Eddig két ember vesztette életét, az oroszlánok ellen szervezett fegyveres hajtóvadászat mind ez ideig nem járt eredménnyel. SÖRIVÓK Tavaly az NSZK állampolgárai átlag 147 liter sört hörpintettek fel — alig egy korsóval többet, mint 1973-ban. Ezen belül a rajna-menti és vesztfáliai lakosság viszont alaposan kitett magáért — egy év alatt fejenként három literrel nőtt befogadóképességük és sörivók átlag 777 üvegre „vannak hitelesítve”... Országos konferencia Május 28—30-án rendezik meg Székesfehérváron a családi eseményeket szervező irodák I. Dunántúli országos konferenciáját. Erre az alkalomra kiállítást készít a Családi Intézet, amely bemutatja megyénk, Tatabánya, Tata és Esztergom intézményeinek munkáját, eredményeit. --------------------------------- - Követendő példa Baranyából söbb kastélyparkja — került védelem alá. Az örök-Baranyában természeti védelem alá helyezik a volt kastélyokhoz tartozó parkokat. században A XVIII—XIX. telepített parkok szer érdekes — nem egyritkaságszámba menő vagy éppenséggel egyedülálló értékű — fákat és cserjéket őriznek. Egyikmásik élő fagyűjteményt 150-200 éven át fejlesztették egykori tulajdonosaik. Drága pénzen hozattak különleges növényeket a világ minden tájáról, a felszabaduláskor húsznál több kastélypark maradt ránk, ám ezek nagyobb része — a kellő gondozás hiányában — tönkrement. A legszebbeket, a legértékesebbeket sikerült megmenteni és most fokozatosan arborétummá fejlesztik azokat. Elsőként a Sellyéi park — Dél-Dunántúl leghírezöld és színes levelű fákat, cserjéket arborétum őrző tízhektáros ma az Ormánság egyik legvonzóbb idegenforgalmi látványossága. A Baranya megyei tanács védetté nyilvánította a Bólyi kastélyparkot is, amelyben 125 féle fa és cserje pompázik. A Zengő lábánál fekvő Püspökszentlászlón védelmet kapott volt püspöki park, amelynek területén nyílik tavaszonként a legszebb magyar vadvirág: a pünkösdi rózsa, vadontermő A védett mozsgói parkban — többek között — 150 éves és 320 centiméter törzskerületű szilfa áll, a szintén védett csertői parkban az ország legnagyobb mocsári ciprusa található. DOLGOZÓK LAPJA — az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: KAPPEL EMIL. Telefon: 81-91. — Szerkesztőség: 2806 Tatabánya V., PL 54L megyei tanács székháza. Telefon: 21-67, 81-31. Belpolitikai rovat: 10-es mellék, mellék, levelezési rovat, 13-as mellék. Kiadja a Komárom megyei aktuális rovat: 26-os és 28-as mellék, gazdaságpolitikai rovat: 15 ös és 17-es mellék, kulturális rovat: 27-es mellék, sportrovat: 14-es Lapkiadó Vállalat, 2805 Tatabánya. Pl.: 541., megyei tanács. Felelős kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Telefon: 22-10, 21-67, 81-31. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizetési díj 1 hóra 20 Ft. - Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai Lapnyomdájában. Felelős: Machet Zoltán, — INDEX; 26051,