Dolgozók Lapja, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-12 / 214. szám

1975. szeptember 17. péntek i Kocsival, busszal és gyalog a Turulhoz Idén májusban a rendezők összecsomagolhatták az előre gondosan elkészített emlékla­pokat, jelvényeket és díjakat, akkor a Turul-túrát elmosta az eső. Pedig nincs rosszabb a hiábavaló munkánál: Ta­tabányán­ a Hazafias front, a KISZ-bizottság, Nép­szénbányák szakszervezeti bi­­­zottsága, a városi sportfelügye­lőség és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa (a túra kigon­­dolói és rendezői) mégis ilyes­mit éreztek annak idején. A Turul-túra gondolatát­ban nem csomagolták el, azon­az ahhoz szükséges kellékekkel együtt. Most vasárnap, (14-én) bízva a csendes őszi hét vécé­ben, ismét frissítő testmozgás­ra hívják a város lakosait a Turulhoz. Milyen is lesz ez a ver­seny? A Turulhoz gépkocsi­val, autóbusszal vagy gyalog kiránduló városlakó, engedve a szíves invitálásnak, elsősor­ban önmaga kényelmességé­vel versenyezhet. A próbálko­zó kedvű felnőttek és gyere­kek a helyszínen (az emlékmű mellett) megkapják a túrala­pot, és azzal nekivághatnak a 3000 méteres távnak. Eltéved­ni nem lehet, mert a „pálya” men­tén a fákat jó előre kék pontokkal megjelölték. Menet közben négy állomáson kell bélyegezni, és a táv végén a bélyegző betűit összeolvasva egy nagyon egyszerű szót kap a versenyző: BÉKE. Mindössze csak 3 kilomé­tert kell végigfutni, kocogni vagy gyalogolni. Kinek, kinek kora, kedve és állóképessége szerint. Attól sem kell tarta­ni, hogy a legjobbak, akik egyhuzamban lefutják a tá­vot szégyenteljesen otthagy­ják a kényelmesebbeket. Va­sárnap reggel 8 és 10 óra kö­zött folyamatosan indítják a „bátor” egyéneket és családo­kat. A versenyidőket kor­osztályonként értékelik (külön a nőkét és férfiakét): 10 év alattiak; 10-14; 14-18; 18-30; 30-45; 45-60 és 60 év felettiek. A legjobbak a 12 órakor kez­dődő eredményhirdetésen Turul-túra jelvényen és em­­­léklapon kívül még díjat is kapnak. Aki megpróbálkozik a ver­sennyel nem is nagyon késik el a vasárnapi ebédről, az pe­dig egészen biztos, hogy a szo­kásosnál jobb étvággyal lát majd hozzá az evéshez. Optimista aggodalom Még a lengyelek is meg­lepetéssel fogadták a szerda esti hollandok elleni EB se­lejtező mérkőzés eredményét. — Bizonyos fokig aggódom a 4:1 után — mondotta Gors­­ki, a lengyelek szövetségi ka­pitánya. — Mindenki már biztosra veszi a csoportelső­séget, s nem győzöm eleget hangoztatni, hogy az első helyen maradáshoz még na­gyon kemény mérkőzéseket kell játszani. A győzelemre egyébként számítottam, de nem gondoltam volna, hogy négy gólt lövünk. Knobel, a holland kapitány véleménye:— Cruyff és Nees­­kens indiszponált volt, ez­ rá­nyomta bélyegét az egész csa­pat teljesítményére. Motorcsónak Helyezések az országos bajnokságon Az Almásfüzitői Timföld motorcsónakos versenyzői részt vettek az országos baj­nokság III. futamában és ott egészen jó eredményt értek el. A 42 km-es távon (210 résztvevő) az 500-as géposz­tályban ifj. Szabó Aladár — segítője Nagy Tibor — ru­tinos motorosnak is becsüle­tére váló okos, taktikus ver­­senyezéssel második helyen végzett. A 700-as géposztály­ban Schwáb Ferenc — Ta­más Béla páros ötödik lett. A többiek a középmezőnyben értek célba. Ifj. Szabó teljesítményével az abszolút bajnokságban az idén a harmadik helyet sze­rezte meg az 500-as géposz­tályban. Ez kiváló teljesít­mény, főképp ha figyelembe vesszük, hogy az ATSC ke­retében a múlt évben alakult meg a szakosztály. Fiatal versenyzői tehát máris sike­resen szerepelnek. Ezzel kivív­ták például a jogot a követ­kező évben egy külföldi ven­dégszereplésre, ahol a ma­gyar színeket fogják képvi­selni. DOIGO­ ÖK LAPJA Röplabda l­­B II Nagy küzdelemben nyert a Petőfi TATABÁNYAI PETŐFI —BAKONY VEGYÉSZ, NŐI 3:2 Otthonában fogadta a veszpré­m­ Bakony Vegyész női röplabda­csapatát a tatabányai együttes. Az őszi fordulóban még nem nyer­tek a petőfis lányok, így nagyon alaposan készültek a találkozóra. Remekül indult a játék. Sok moz­gással, kemény nyitásokkal bizto­san nyerték az első játszmát a ha­zaiak. Ezután mindenki biztos, 3:0-ás győzelemre számított. veszprémi lányok a második, har­­­madik szetben nagyobb sebesség­re kapcsoltak, s megnyerték azo­kat. A következő szet elején tel­jesen leblokkoltak a tatabányaiak, s a vendégek már 14:6-ra vezettek. Egy pont, és megnyerik a mérkő­zést. De ezután ritkán látott aka­a­rással küzdöttek a petőfis lányok már reménytelennek látszó helyzetben és sikerült 16:14-re nyerni a játszmát.­Az ötödik szet­ben minimális pontkülönbséggel, 15:13-ra nyert a Petőfi. Kemény, nagyon nehéz mérkő­zést vívtak a tatabányaiak. Tautmann, Karsainé, Nagyné, Ma­­­rosi, Tóth, Makóné (Csere: Né­met, Halmos) csapat küzdeni tu­dásból jól vizsgázott. PÉCSI VÖRÖS METEOR —ESZTERGOMI EMG VASAS, FÉRFI 3:0 EMG: Kiss, Vágó, Bakonyi,­­ Bartl, Szekeres, Szabó, Csere, Papp K., Locskai, Czakó, Pap G. A jó képességű pécsi csapatnak könnyű dolga volt Esztergomban. A hazaiak csak a harmadik szet­ben igyekeztek, ekkor egyenrangú ellenfélként küzdöttek, de nyerni mégsem tudtak. BAKONY VEGYÉSZ —ESZTERGOMI EMG VASAS, FÉRFI 3:0 EMG: Kiss, Vágó, Bakonyi — Papp K., Szekeres, Czakó. Ezt a találkozót is Esztergomban ját­szották. A hazaiak nagyon akartak nyerni: az első játszmában 10:5-re, a másodikban 13:10-re is vezettek, a veszprémieknek azon­ban mindig sikerült felülkereked­ni. A harmadik szetben a hazaiak aztán feladták a harcot és kön­­­nyen nyert a Vegyész. Ez már a harmadik hazai vere­sége volt az EMG-nek. E három találkozó egyikén sem jelent meg Kocsis, a csapat egyik erőssége. Magatartása érthetetlen, hiszen a bennmaradás érdekében játékára szükség van. Járási­ körzeti bajnokság Gól képes csatársorok A dorogi járási labdarúgó-baj­nokság második fordulója a hazai csapatok sikerét hozta, kivéve a Nagysáp—Bajna mérkőzést, ahol a vendég bajnaiak győztek. Az Annavölgy—Süttő mérkőzés dön­tetlennel végződött. Ebben a fordulóban a csapatok összesen 40 gólt rúgtak, egyedül csak a leányváriaknak nem sike­rült az ellenfél hálójába találniuk. A mérkőzések sportszerű keretek között zajlottak le, a Dág—Tát ta­lálkozó kivételével, mely a 87. percben botrány miatt félbesza­kadt. A harmadik forduló 3 hazai és 3 vendéggyőzelemmel zárult. Egy mérkőzés (Gyermely—Bajót) a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, későbbi időpontban játsszák le. A Kesztölc, az Anna­völgy és a Dág nyert idegenben, míg a BGVT, a Tát és a Piliscsév otthon tudta tartani mind a két pontot. A Leányvárnak ebben fordulóban nem sikerült gólt rúg­a­nia. Ugyanígy járt a Süttő, mely még otthon sem talált a dágiak hálójába. Eredmények: Második forduló: Dömös—BGVT 6:1 (3:0), v.: Bajer János. Bajna—Nagysáp 3:2 (2:2), v.: Klucsnyák József. —Gyermely 4:3 (3:1), v.: Kesztölc Vörös István. Bajer—Leányvár 2:0 (2:0), v.: Magyara Ferenc. Annavölgy —Süttő 4:4 (2:1), v.: Tóth István. Dág—Tót 4:3 (0:0), v.: Bartha Ist­ván. Csolnok—Piliscsév 2:2 (1:2), v.: szükség-játékvezető. Harmadik forduló: BGVT—Nagy­sáp 4:1 (1:0), v.: Klucsnyák Jó­zsef. Kesztölc—Bajna 2:1 (2:1), v.: Tóth István. Annavölgy—Leány­vár 5:0 (2:0), v.: Demeter Márton. Dág—Süttő 2:0 (0:0), v.: Magyara Ferenc. Tát—Csolnok 3:2 (0:0), v.: Bajer János. Piliscsév—Epöl 4:2 (2:2), v.: Stróbl János. A fegyelmi bizottság Demeter Mihályt (Bajna), Juhász Gézát (Nagysáp), Juhász Zsigmondot (Dág), Zöldi Józsefet (Annavölgy) egy-egy, Madar Istvánt (Leány­vár) két bajnoki mérkőzéstől til­totta el. A botrány miatt Dág—Tát mérkőzéssel félbeszakadt kapcsolat­ban is döntött a fegyelmi bizott­ság. A Dág 4 otthoni mérkőzésre köteles 12 főnyi rendezőgárdát biztosítani és az egyesület költsé­gére ellenőrt kérni. Egyúttal fi­gyelmeztette a Dági SE vezetősé­gét, hogy a jövőben a legkisebb botrány is a pályaválasztói jog elvesztését vonja maga után. ★ Tatán a körzeti bajnokság har­madik fordulója előtt ült össze fegyelmi bizottság és a labdarúgó­- szövetség, hogy az elmúlt hetek kiállításairól, valamint a le nem játszott ifjúsági mérkőzések sor­sáról döntsön. Ezek szerint (a ko­rábbi döntés értelmében) a Na­szály—Kömlőd ifjúsági sen — ahol a kömlődiek mérkőzé­sportor­vosi igazolása hiányzott —, a Naszály 0:0-lal kapta meg a két bajnoki pontot. A Kömlőd felnőtt csapatától pedig a versenykiírás értelmében­­ két büntetőpontot vontak le. A Környe—Kecskéd if­júsági mérkőzés pontjait egyik csapat sem kapta meg, mivel egy­aránt nem volt rendben az orvosi igazolásuk. A Környe és a Kecs­kéd felnőtt csapatától szintén le­vonnak két büntetőpontot. A fegyelmi bizottság Kele Zol­tánt (TAC II.) és Balázs Lászlót (Dunaalmás) figyelmeztetésben ré­szesítette, Banai Istvánt (Kömlőd) három, Zöld Istvánt és Balázs Lászlót (Dunaalmás) 2—2, Heller Lászlót (Kömlőd) egy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. Horváth Já­nos (Héreg) büntetését november 30-ig felfüggesztették. A bajnokság harmadik forduló­jában 36 gól esett. Meglepetés, hogy a Héreg már másodszor nyert idegenben úgy, hogy három gólt lőtt. Legutóbbi győzelmét nem is olyan régen még feljutás­á­ért harcoló Naszály szerezte. Pap Józsefet otthonában (Naszály) utánrúgásért állította ki a játék­vezető. A Dunaszentmiklós szintén má­sodik idegenbeli győzelmét arat­ta, Baj után most Dadon. Nagy küzdelmet vívott egymással a két csapat, helyzetei jobb kihaszná­lásával nyert a miklósi együttes, mely három forduló után még pontveszteség nélkül vezeti a ta­bellát. Dankovics István hadi já­tékost reklamálásért állította ki a bíró. A forduló harmadik idegenbeli győzelmét a Környe aratta Ko»­csőn. A kocsi együttes játékosait dicséri az, hogy a mérkőzés vé­géig sportszerűen harcoltak. Kömlődön a Baj vendégszerepelt és elszenvedte harmadik veresé­gét. A baji Wagner Ferencet a játékvezető reklamálásért kiállítot­ta. Tardosbányán a szomódi csa­pat sportszerű mérkőzésen vesz­tett. A hazaiaknak szinte minden sikerült. Kecskéden valóságos gól­párbaj alakult ki a két csapat kö­zött. A végeredmény igazságosnak mondható. A kecskédi közönség közül többen sportszerűtlen meg­jegyzésekkel zavarták mind a já­tékosokat, mind a játékvezetőt. A KOMÉP—TAC II. mérkőzésen könnyen nyert a hazai csapat. Eredmények: Héreg—Naszály 3:1 (1:1), v.: Mandel Péter. Duna­szentmiklós—Dad 2:1 (2:0), v.: Putnoki János. Környe—Kocs 5:2 (1:1), v.: Miráki Lajos.­­­rBaj 5:1 (4:0), v.: Váradi Kömlőd István. Tardosbánya—Szomód 6:1 (2:1), v.: Molnár József. Kecskéd—Du­naalmás 3:3 (2:2), v.: Végh Ru­dolf. KOMEP II—TAC II 3:0 (2:0), v.: Szabó László. A felnőtt bajnokság állása: Az ifjúsági bajnokságban négy mérkőzésről a vendégcsapatok vitték haza a két pontot. (Baj, Környe, Dunaszentmiklós és Szo­mód). Kiemelkedik a környei csa­pat, mely Kocson tíz gólt rúgott. A Héreg Naszályon 4:1-re (!) vezetett, végül félidőben 5:4-re mégis kikapott. Eredmények: Naszály—Héreg 5:4 (1:4), v.: Vámosi László. Baj —Kömlőd 5:1 (3:1). Környe—Kocs 10:1 (5:0), v.: Gulyás István. Du­naszentmiklós—Dad 2:1 (0:1), v.: Putnoki János. Szomód—Tardos­bánya 3:1 (2:0), v.: Havasi Ist­ván. Az ifjúsági bajnokság állása: A bajnokság állása a harmadik forduló után: 1. Kesztölc 33--9:4 6 2. Dág 321-7:4 5 3. Dömös 22--9:3 4 4. Tát32-110: 7 4 5. Piliscsév 312-7:5 4 6. Süttő 311110: 6 3 7. Annavölgy 311110: 8 3 8. Bajna 31-2 6:7 2 9. Epöl 21-1 4:5 2 10. Nagysáp 31-2 9:11 2 11. BGVT 21-1 5: 7 2 12. Bajót 21-1 2: 6 2 13. Csolnok 3-1 2 5: 7 1 14. Gyermely 2--2 7:10­­ 15. Leányvár 3"-3 0:10 -1. Dunaszentm. .2. Héreg 3. Naszály 4. Tardosbánya 5. Környe x 6. Szomód 7. Dad 8. Kecskéd x 9. Dunaalmás 10. Kocs 11. Kömlőd x 3 3 - - 5: 2 0 3 2 1­­ 7:2 5 3 2 - 1 14: 4 4 2 2 - - 11: 1­3 3 - - 12: 5 1 3 1-2 5:10 3 1-2 3:81 3 111 9:7 1 3-12 5:91 2 - - 2 2: 6 - 3 1-2 7:15 - 3 - - 3 3:11 -12. Baj x = két büntetőpont levonva. 1. Környe 2. Szomód 3. Naszály 4. Kecskéd 5. Baj 6. Tardosbánya 7. Kocs 8. Dunaszentm. 9. Héreg 10. Dad 11. Kömlőd 3 2 - 1 13: 2 4 2 2 - - 8:3 4 2 2 - - 5:4 4 2 1-1­4:12 2 1-1 6:4 2 2 1-1 6: 7 2 2 1-1 7:11 2 2 1-1 3:7 2 1 - - 1 4:5­ 3 - - 3 7:12 - 3 - - 3 2: 9 - Kézilabda NB Ma délután: Tatabánya—Csömör férfi mérkőzés Ma délután fél ötkor a TBSC —Csömöri SK férfi kezdődik az NB I-es találkozóval tatabányai férfi és női csapat hét végi mér­kőzéssorozata. A Bányász férfi csapatánál az őszi idényben két különböző stí­lusú játékot lehetett megfigyelni: egyik hazai pályán a lendületes, gólratörő, a másik, az idegenbeli kapkodó, ácsorgó játék. Ma olyan csapattal találkozik a TBSC, mel­­­lyel szemben csak a gyors labda­menetes támadásokkal és ke­mény védekezéssel lehet eredmé­nyesen felvenni a versenyt. A ta­vasszal Csömörön lejátszott mér­kőzésen a Bányász 20:18-ra győ­zött, most is hazai győzelem vár­­ható Két sikeres hazai mérkőzés után szombaton délután négy órától Szombathelyen játszik a Bányász női csapata a Sabaria ellen. A Bányász (elsősorban Török és Németh javuló játékával) legyőz­te a Goldbergert és a Csepelt. tavaszi idényben Tatabányán ki­­­lenc góllal nyert a Sabaria ellen, most szoros mérkőzés várható. Fegyelmezett játékkal pontot sze­rezhet a Bányász. Nehéz és kemény mérkőzés vár vasárnap délelőtt 10 órától az Ül­lői úton a Bányász férfi csapatá­ra. Az 1975. évi bajnokságban az FTC a keménységével (sokszor durvaságával) hívta fel magára a figyelmet. No, meg azzal, hogy a Bajnoki táblázat első felében fog­lal helyet. Múlt vasárnap biztosan győzött hazai pályán az egyik bajnokesélyes, a Bp. Honvéd el­len. A tatabányai fiúk az őszi idény­ben idegenben még nem szereztek pontot, pedig ahhoz, hogy dobo­gós helyezést­­ érhessenek el, ez is szükséges. A Bányász mellett szól a jó hagyomány, hogy az utóbbi három évben nem veszített a Fra­di ellen, a hazaiak mellett viszont a lelkes szurkolótábor és a túlsá­gosan is kemény játék. Vereségek idegenben A múlt hét végi fordulóban nem termett babér tatai NB-s együtte­seinknek. Igaz, idegenben léptek pályára. A Volán sorsa már megpecséte­­lődöttnek látszik, a­ kiesést nem tudja elkerülni. A Rákóczi SE leg­utóbbi mérkőzését csonka csapat­tal fejezte be. Várhegyi Ferencet a játéktérről állították ki végleg, Rebi Lászlót pedig a cserepadról zárták ki az elég gyengén tevé­kenykedő játékvezetők. Az MKSZ fegyelmi bizottsága Várhegyit há­rom, Rebit két hétre tiltotta el játéktól. A következő ellenfeleik, a a Bakony Vegyész (idegenben), Keszthely (otthon) és Bodakajtor (idegenben) esélyei ezzel nőt­tek. Dunakeszi, 400 néző, V.: Hegedűs (Bajáról). Volán: Antal, Bor­­dács — Tavarnay, Tschürtz, Bár­sony, Hörömpöli, Molnár, Erdélyi. Csere: Jakab A., Lentulai, Kiss J., Jakab Gy. A hazai együttes vissza akar jutni az NB I-be, ahonnan a múlt évben kiesett, így meglehetősen idegesen kezdte a játékot. A Vo­lán ismét a labdatartó taktikát al­kalmazta, az első félidőben kitű­nően. Az ellenfél két gólnál töb­bel egyszer sem vezetett. A vasutas gárdát ez egyre jobban idegesítette és sokszor a nem ép­­t>en szabályos eszközöket is elő­vették. Ennek eredménye négy­ kiállítás lett, így a tataiak felzár­kóztak. A második félidőben elfáradt a vendégcsapat. A Dunakeszi — nyilván a félidőbeli eligazítás nyomán — négy góllal gyorsan elhúzott. A tatai fiúk kapkodni kezdtek, Lentulai például százszázalékos gólhelyzetet is négy ki­hagyott. A mérkőzés végén már csak az volt kérdéses, hány góllal győznek a hazaiak. Bordács Ernő kapus a mezőny legjobbjának bizonyult. Góllövők: Kiss J., Tavarnay, Molnár, Bár­sony 3—3, Hörömpöli 2, Lentu­­,M. DUNAÚJVÁROSI Kohász —RÁKÓCZI SE 21:17 (13:9) Dunaújváros, 200 néző. V.: Hum­mel, Huckel, (Pécsről). Rákóczi SE: Zélety — Tóth J., Maszlag, Bóna, Várhegyi, Geiger, Deák. Csere: Jármai, Rebi, Kámfor, Hi­dasi, Taga. A tatai fiúk kissé megkésve ér­keztek a találkozó mindössze tíz percük színhelyére, maradt bemelegítésre. A hazai gárda vi­­­szont lendületesen kezdett, s mire a Rákóczi SE legénysége felocsú­dott, már nyolc góllal elhúzott. A tataiak ekkor kezdték ledolgozni hátrányukat. A második játékrészre sikerült az egyenlítés (15:15). Az eddig is gyengélkedő játékvezetők ezután hibát-hibára halmoztak, megijed­tek a közönségtől. Egy ízben majdnem verekedés tört ki a pá­lyán. Ekkor már hiába akarták a bírók „megfogni” a találkozót, nem sikerült nekik. Góllövők: Geiger, Maszlag, Vár­hegyi 4—4, Bóna 3, Tóth J., Deák. A Győri Magasépítők—Ganz-MÁVAG mérkőzést más időpont­ban játsszák le. Vasárnap délelőtt a Volán Komlói Bányászt fogadja 10 óra­a­kor Tatán, a Cseke-tavi pályán. A Rákóczi SE Veszprémben játszik a Bakony Vegyész ellen. A körül­ményeket figyelembe véve mind­kettőnél bravúr lenne a pontszer­ DUNAKESZI VSE —TATABÁNYAI VOLÁN 26:15 (11:11) Az NB I. Nyugati csoportjának állása a tizenötödik forduló után: 1. Nagyk. 2. Bodakajtor 3. Keszthely 4. Bakony V. 5. Gy. M.ép. 6. Dunaújv. 7. Rákóczi SE 8. TFSE 9. MMG 10. Ganz­ M. 11. Csepeli P. 12. Gamma 15 11 - 4 308-267 22 15 10 1 4 291-247 21 15 10 1 4 330-287 21 15 9 1 5 305-288 19 14 9 - 5 301-246 18 15 9 - 6 339-291 18 15 9 - 6 284-300 18 15 8 - 7 301-289 16 15 51 9 261-279 11 14 4-10 251-278 8 15 1 1 13 275-353 3 15 1 1 13 232-356 3 I 7 A tabella végén A negyedik forduló után a Ta­tabánya az utolsó helyen áll labdarúgó NB I-ben. Tehát „pa­a­ritásban” halad múlt bajnoki sze­replésével, s célkitűzését könnyű meghatározni: a bennmaradás az. A tavalyitól annyi az eltérés, hogy gólt minden mérkőzésén, most is szerzett a Bányász — csakhogy ismét többet kapott. Lehet tehát kapaszkodni... Az NB I állása a negyedik for­duló után: 1. FTC 4 4 - - 15- 5 8 2. DVTK 4 3 1 - 7-17 3. MTK-VM 43 - 1 9- 2 6 4. Videoton 43 - 1 9- 4 6 5. Bp. Honvéd 42 1 1 7-7 5 6. Rába ETO 4 1 2 1 8- 6 4 7. Kaposvár 41 2 1 6-6 4 8. V. Dózsa 42-2 7-10 4 9. SZEOL 42-2 5-12 4 10. Haladás 41­1­2 9-8 3 11. Csepel 41 12 7-8 3 12. Vasas 41 12 6-8 3 13. ZTE 4­1-3 5-7 2 14. Békéscsaba 4- 2 2 3-7 2 15. SBTC 41-3 6-12 2 16. Tatabánya 4-13 6-12 1 Jellemző kép a szerdai találkozóról: az újpestiek (sötét mezben) mintha mindenütt többen lettek volna a pályán Súlyemelés Tatabánya bajnoksága — előszor A TBSC-nek hagyományo­san jó, talán a legjobb sport­ága a súlyemelés. Az orszá­gos bajnokságtól az olimpiá­ig mindenütt sikeresen for­dultak meg versenyzői. A bá­nyászváros tehát jó bázisa a mázsákkal birkózó sportág­nak. A tatabányai mindenhová eljutó súlyemelők most fordítani szándékoznak az eddigi menetrenden: évenként legalább egyszer (a bányász­nap körüli időpontban) ide hívják a legjobbakat. Kicsit tisztelegve a sportágat olyan jól „tápláló” városnak, idén először (de ezután rendszere­sen) a TBSC megrendezi Ta­tabánya súlyemelő bajnoksá­gát. Ablonczi Dániel, edző a Népházban pénteken, szom­baton rendezendő verseny­ről így beszélt: — A súlyemelés legjobb hazai képviselőit hívtuk meg. Igaz, hogy a 9 tagú váloga­tott már Moszkvába készü­lődik a hétfői VB rajtjára, de kívülük mindenki itt lesz, aki számít. Éppen a bizonyí­tásra ad lehetőséget a ver­seny: azok, akik kimaradtak a keretből Tatabánya bajnok­ságán elért eredményeikkel igazolhatják, hogy a VB-n is megállták volna a helyüket. — Kik azok, akik ilyenfé­le „elégtételt” szándékoznak venni ? — Például Földi Imre egé­szen biztos nagy eredményre készül Tatabányán. Aztán a leninvárosi nehézsúlyú Szalai György, az egyik legfrissebb magyar csúcs tulajdonosa: ő az utolsó pillanatban maradt ki a moszkvai keretből. Ablonczi Dániel még azt is elmondta, hogy a román versenyzők indulása nemzet­közivé avatja a bajnokságot. Lesz tehát látnivaló és érde­kesség a tatabányai Népház­ban a kétnapos küzdelem so­rán. És hogy a hírverés tö­­kéletes legyen, az érdeklődők ingyen nézhetik végig a ran­gos sporteseményt. A ver­seny ma délután háromne­gyed kettőkor, szombaton pe­dig tizenegy órakor kezdő­dik.

Next