Dolgozók Lapja, 1976. december (29. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
4 DOLGOZOK LAPJA törvény utáni megvalósulás előti Interj ú Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettessel A Központi Sajtószolgálat megbízásából Suha Andor felkereste Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettest és a közművelődési törvénnyel kapcsolatban intézett hozzá néhány kérdést. KÉRDÉS: Az újságírónak úgy rejlik: az utóbbi években mind erősebb az a frontális „támadás”, amely hazánkban az emberért történik. A párt és a kormány életszínvonal-politikájával párhuzamosan, azzal együtt születnek a törvények, határozatok, elvi állásfoglalások vonatkozóan, hogyan éljen arra a szocialista dolgozó ember? VÁLASZ: A harc, a szocializmus építése az emberért történik. S ebben „az értelmes, szép emberi jövőért” folyó harcban a kulturális forradalomnak fontos szerepe van. A szocialista munkakultúra fejlődése, a közéleti tevékenység kiterjesztése, az életszínvonal emelkedése, a szabad idő növekedése, a közösségi életforma erősödése, a művelődés adott színvonala és bővülő lehetőségei olyan meghatározó jegyek, amelyek megszabják, hogyan kell és hogyan lehet élni a fejlett szocializmus építésének időszakában. S ebben a közművelődésnek — éppen integráló tendenciája, közösségi aktivizáló, tömeges emberformáló hatása miatt — kulcsfontosságú szerepe van. KÉRDÉS: Hogyan kell értelmeznünk a törvénynek azt kitételét, mely szerint a közművelődésben való részvétel az állampolgároknak nemcsak joguk, hanem kötelességük is? VÁLASZ: A társadalmi viták során sokan javasolták, hogy ne csak a jogot, hanem az állampolgári kötelességet is rögzítse a törvény. Olyan tevékenységről van azonban szó, amely az önkéntességen alapul, s a részvételt nem lehet szankciókkal elérni. Ez nem is lenne hasznos az ügy szempontjából. Ezért a törvény az állampolgároknak a közművelődésben való részvételét mintegy „erkölcsi” kötelességként fogalmazza meg, utalva az egyén és a közösség érdekeire, az állampolgároknak önmagával és a társadalommal kapcsolatos felelősségére, amelynek meg kell nyilvánulnia akkor is, ha a művelődésről van szó. KÉRDÉS: A törvény hazánk jelenlegi gazdasági és kulturális állapotából indul ki. Hogyan lehet merni a nép, de akár a munkásosztály kulturáltságát? Mekkora a távolság a papírforma és a valóságos népkultúra között? VÁLASZ: A közművelődési párthatározatot megelőző széles körű, szinte mindenre kiterjedő, több irányból végzett elemző vizsgálat alapos és valóságos helyzetképet adott. Ez az alap, amelyre a törvény építkezik. KÉRDÉS: A szocialista brigádokba tömörült emberek a tanulásban is példát adnak. De a formális jegyek a tanulásban, önművelésben nálunk is fellelhetők. A szocialista brigádok hogyan tudnak tovább lépni? a VÁLASZ: Kétségtelen, hogy brigádművelődésben is fellelhetők a formális elemek. Az utóbbi időben a figyelem és a kritika is elsősorban ezekre a formális jegyekre irányult. A szakszervezetekkel közösen keressük a módját a megújításnak. Nemrég hallottam, hogy az egyik brigádot azért marasztalták el, mert egy 50 év feletti tagja nem iratkozott be az általános iskola VII—VIII. osztályába. Az ilyenfajta „szigorúság” ’ túlzott. A művelődésnek, az egyéni tanulásnak számos formája van, ami jobban megfel egy idősebb dolgozó igét/’ének, életkori sajátosságúnak. Azt hiszem, az adminisztratív bizonyítványszerzési, papírigazolás szemlélettel is be kell számolnunk. Reméljük, hogy a szocialista brigádvezetők jövő év tavaszán tartandó országos konferenciája újabb lendületet ad a mozgalom művelődési feladatainak teljesítéséhez is. KÉRDÉS: Az elmaradott rétegekre, a tanyán élőkre, az ingázókra képes lesz-e az új törvény hatni? VÁLASZ: Magától értetődő, hogy a törvény minden pontjának értelmezésekor figyelembe kell venni ezt szempontot is. Ezen túl konkarét rendelkezések is vannak e problémára vonatkozóan, hiszen az állami szervek és intézmények és a társadalmi szervezetek közös feladatává teszi a felnőttoktatást, az ingázók, a tanyán élők stb.. művelődésének segítését, szervezését Az sem véletlen, hogy amikor a kultúrához való jogról van szó, a törvény ennek jognak az általánosságát, minden állampolgárra kiterjedő voltát hangsúlyozza, kiemelve a kulturális javak és szolgáltatások tömeges hozzáférhetőségének biztosítását. Ezen a téren is érvényesülnie kellene és egyre inkább érvényesül is a marxi igazságosság elve: akiknek kevesebbet juttatott a történelem, többet kell kapniuk. Az elv betartása nagyon nehéz, hiszen összhangban kell állnia a népgazdaság egészének bonyolult úton-módon megvalósuló fejlődésével. A törvény alapján már elkészült távlati fejlesztési javaslatok a népgazdaság hosszú távra szóló érdekeit is figyelembe veszik, amikor például a kis települések kulturális ellátását, az ún. komplex művelődési intézmények létesítését és „mozgó ellátás” megszervezését tűzik ki célul. A „hátrányos helyzetűek” hátrányainak a csökkentését is hivatottak elősegíteni törvénynek azok a rendelkezései, amelyek a tömegkommunikációs eszközök kenységét érintik. Mivel tevéez a réteg infrastrukturálisan fejletlen régiókban él, az ő szempontjukból különös jelentőségük van ezeknek az eszközöknek a „kultúra házhoz szállításában” ebből szempontból is fontos a válalalatok, a szövetkezetek anyagiakat is érintő kötelességeinek megállapítása, a munkahelyi művelődés szerepének hangsúlyozása. KÉRDÉS: Evek óta a kultúra helyhatározójaként két végletet szoktunk említeni: a fővárost és a tanyavilágot. A jövőben milyen szerepet kapnak a közbülső települések, olyanokra gondolok, mint Jászberény, Gyöngyös, Dunaújváros, stb.? VÁLASZ: A Minisztertanács 1976. május 6-i ülésén elfogadta a közművelődés távlati fejlesztési tervének irányelveit. Az irányelvekben az 1971-ben megjelent Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció településkategóriáihoz igazodva megterveztük közművelődési ellátás modelljét. E modellben meghatároztuk az egyes településkategóriák (országos, felsőfokú, középfokú, alsófokú, egyéb) közművelődési feladatait, és az e feladatok megvalósításához szükséges intézményrendszert. A kérdésben említett települések közül Dunaújváros felsőfokú központok közé taratozik. A felsőfokú központokban olyan intézmények (könyvtár, múzeum, színház, művelődési központ stb.) megteremtésére törekszünk, amelyek székhelyüknél nagyobb vonzáskörzetnek (körzet, megye) nyújtanak szakmai, módszertani segítséget és magasabb színvonalú szolgáltatást, továbbá gondoskodnak székhelyük közművelődési ellátásáról is. A kérdésben említett másik két település (Gyöngyös, Jászberény stb.) középfokú központok intézményeinek („B”típusú közművelődési könyvtár, művelődési központ, helytörténeti gyűjtemény, szélesvásznú mozi stb.) az aktív helyi tevékenység megteremtése az elsődleges célja. Az 1996-ig tartó 15 éves tervperiódusban a felsőfokú központok intézményeit (a központival és az alsófokúval együtt!) első helyen fejlesztjük. A középfokúak fejlesztése a második helyen szerepel. KÉRDÉS: A tudomány és a technikai forradalom felgyorsult időszakában az ember tudását (diplomáját, szakmunkás-képzettségét) öt-tíz évenként meg kell újítani. Számoltunk ezzel? és VÁLASZ: Komoly feszültség ellentmondás alakult ki egyrészt a tudományos-technikai termelés szükségletei és az oktatási rendszerek teljesítménye között. E feszültségek feloldását is szolgálja — a mi sajátos szocialista viszonyaink között — a közoktatási rendszerünknek, a felnőttoktatásnak korszerűsítése. A műveltség ma már nem lehet csupán ismeretek halmaza, egyszer megszerzett statikus tudásanyag. A művelt embert az új értékek és a korábban szerzett tudás öntevékeny egységbe foglalásának képessége és a cselekvésre ösztönző, kialakult világnézet jellemzi. A közművelődési intézményekre mindenekelőtt az önálló ismeretszerzés, az egyéni tanulás tervszerű, intézményes támogatása hárul, elsősorban az iskolai felnőttoktatás. Úgy ítéljük meg, hogy nemrégiben megtartott II. Országos Felnőttoktatási Konferencia tisztázta a felnőttoktatás további feladatait. KÉRDÉS: Kizár-e a törvény olyan rossz gyakorlatot, hogy a más munkakörökben alkalmatlan emberek a kultúra területén jussanak „révbe”? VÁLASZ: „Révbe” semmiképpen nem juthatnak, legfeljebb egy ideig „elevickélhetnek”. S ezt nemcsak a törvény zárja ki, nem is csak a jogszabályok (vannak ilyenek, amelyek előírják a szakképzettségi szinteket), hanem a szemlélet kedvező változása is, amely a még fellelhető, rossz gyakorlatot megszünteti. A művelődés rangjának növekedése mindenképpen megköveteli a közművelődésben dolgozókkal szembeni magasabb követelményeket, jobb szakmai felkészültséget, de az anyagi-erkölcsi megbecsülést is. Megoldására — a képzés tekintetében — megtörténtek az első lépések: a meglévő egyetemi képzés mellett a tanárképző főiskolákon tanárszakkal párosítva megkezdődött a népművelő- és a könyvtárosképzés. Ezenkívül valamennyi tanítóképző főiskoláról alapvető közművelődési (könyvtárosi, vagy népművelői) ismeretekkel kerülnek ki a tanítók. Sőt a nem pedagógusokat képező (tehát műszaki, mezőgazdasági stb.) felsőoktatási intézményekben is fakultatív lehetőséget kapnak a hallgatók ilyen stúdiumokra, s ezt úgy kell tekinteni, mint az értelmiségi hivatásra való felkészítést. KÉRDÉS: A televízió felismerte-e már saját lehetőségeit, megtalálta-e ebben a hevosi munkában a szerepét, feladatát? Véleménye szerint igaz-e, hogy a televízió nem tudást ad, hanem csupán a tudás, a tudomány vázlatát ismerteti, amolyan „fülműveltséget” ad. VÁLASZ: Mi, a közművelődésben dolgozók, sohasem tekintettük rossz konkurensnek a televíziót, hanem inkább szövetségesnek. Még abban is találunk pozitívumot, hogy időnként elvonja a közönséget, mert versenyre kényszerít. A művelődésnek számos formája — és főleg a közösségi aktív formákat — sokszor éppen e versenyből fakadó lelemény hozta létre. A „fülműveltség” veszélye ellen legtöbbet a televízió tesz. Azzal pl., hogy nemcsak közvetíti, hanem szervezi is a művelődést. Gondoljunk csak a tévé olyan akcióira, mint a Ki mit tud?, a Röpülj páva, a versmondó-versenyek stb, amelyek az öntevékenység, az íimatőrmozgalom ösztönzőivé váltak. A képzőművészeti, irodalmi, tudományos-ismeretterjesztő műsorok a kiállításlátogatásokra, az olvasásra, az elmélyültebb tanulmányozásra is serkentenek, szor konkrét ajánlásokkal sokis. A könyvtárosok a megmondhatói, hogy egy-egy irodalmi alkotás tv-feldolgozása mekkora áradatot indít e művek elolvasására. De említhetném a legújabb nagyszabású próbálkozásokat: a Mindenki iskoláját, a szabadegyetemét. Mindez Tv- és még sok más azt bizonyítja, hogy a televízió jól értelmezi és valósítja meg közművelődési feladatait, jó irányban keresi a formákat és a módszereket.. Köszönjük a beszélgetést. 1076. december £ 5^ szombat Tv-előzetes Nem ismerünk lehetetlent...! Kedd, 21.10. Ez csak divat... Komlós János és Kovásznás György hamar népszerűvé vált zenés, táncos divattörténetének harmadik részét láthatjuk ezen az estén, a Kisfilmek a nagyvilágból című összeállítás vetítése után. Vitray Tamás Csak ülök és mesélek . . . című műsora 21,30-kor jelentkezik. Szerda, 18,00—22,35. Román, est. Elsőként kisfilmösszeállítást láthatunk a szomszéd ország életéről, természeti szépségeiről, népművészetéről. 20 órától az 1973-ban készült, A banditák alkonya című filmet vetíti a televízió. 21,35-től román szórakoztató zenét hallhatunk, majd riportfilmet mutatnak be Mihai Beniuc költőről. Csütörtök 18,30. Ebben az évben történt... 1976. világpolitikai eseményeiről ad áttekintést Avar János, Chrudinák Alajos, Hajdú János, Korolovszki Lajos és Schmidt Péter. 20 órától az Akik nem tették le a fegyvert... című NDK tévéfilmsorozat újabb epizódját mutatják be. Péntek, 20 órától: Szilveszter a televízióban. Még mindig aktuális címmel először Hofi Géza műsorát láthatjuk, majd „frissítőként” Columbo hadnagy egy kis agy tornára invitálja a nézőket. Körülbelül 21.50-től Nem ismerünk lehetetlent! ... címmel következik az igazi szilveszteri parádé. A főszerkesztő: Kállai István, a rendező: Kalmár András. Remélhetőleg nem okoz majd csalódást a műsor. Hajnali két óráig pedig hagyományosan zenés összeállítással szórakoztatja a televízió a még ébren lévő nézőket. Szombat, 12:15. Újévi koncert Bécsből. Ez csak divat. Jelenet a sorozat kedden látható harmadik részéből Siker a téli könyvvásáron Úgy tűnik, nem közhely, hogy a legszebb ajándék könyv. Az idén rekordforgalamat bonyolított le a tatabányai Bolyai-könyvesbolt. Karácsonyig több mint tízmillió forint volt a bolt forgalma — egymillióval meghaladta a tavalyit. A téli könyvvásár idején mintegy egymillió forintért vásároltak könyvet a tatabányaiak. Nagy sikere volt az Égtájak című antológiának, amelyben az Európa Könyvkiadó magyar nyelven még meg nem jelent elbeszéléseket adott közre. Elfogyott az első alkalommal megjelent Fiúk — lányok évkönyve is. Nagyon sokan keresték és vásárolták a művészlemezeket. Kelendők voltak a Beethoven-műveket bemutató darabok. A legújabb újdonság: megérkezett a Szépművészeti Múzeum anyagát bemutató kötet. A művészeti albumok sorában kiemelkedő értékű, érdekességű ez a kiadvány. íz olvasópályázat nyertesei Az Olvasó ifjúságért címmel meghirdetett pályázatra beérkezett 250 alkotás közül december 22-én sorsolták ki a három nyertest, valamint a könyvjutalomban részesülők névsorát. Első lett és 500 forint értékű kiskönyvtárat kapott Kádár János (KOMÉP), második Sándor Barnabás (Gerecse-szálló, Tatabánya) jutalma 400 forint értékű kiskönyvtár, a harmadik helyezést és a vele járó 300 forint értékű kiskönyvtárat Karvalics László (Gerecse szálló, Tatabánya) kapta. talomban részesültek: KönyvtáKerekes Erzsébet (317-es Ipari Szakmunkásképző Intézet, Tatabánya), Boda István (Tatabányai Szénbányák központi műhely), Horváth Mária (SZIM Esztergom), Szlávik József (Lábatlani Cementgyár), ifj. Szigeti Ferenc (Lábatlani Cementgyár) Szabó Julianna (Nyergesújfalu Viscosa), Czibola István (Nyergesújfalui Viscosa), Rákosfalvi István (Bányász Művelődési Otthon, Tatabánya Kertváros), Csóka Miklós (Bányász Művelődési Otthon, Tatabánya-Kertváros), Nagy László Béla nyász Művelődési Ház, (BáTokodaitáró), Soltész László (Bányász Művelődési Ház, Tokodaltáró), Bihari Tamásnké (Bányász Művelődési Ház, Tokodaltáró), Büki József (KOMÉP), Offra István (KOMÉP), Valostyán György (KOMÉP), Kovács István (KOMÉP), Hegedűs Béla (KOMÉP), Zámbó Ignác (KOMÉP), Erdélyi Béláné (KOMÉP), Kovács Ágostonná (KOMÉP), Németh Vilmosné (KOMÉP), Láng Ferenc (Gerecse szálló, Tatabánya), Sikula József (Gerecse szálló, Tatabánya), Szabó Ferenc (Labor MIM, Esztergom), Ruhr Géza (Komárom, városi könyvtár), Szepesi Hona (Pilismarót, községi Krasztán Józsefné könyvtár), (Tatabánya, városi könyvtár), Hodap Miklós (József Attila megyei könyvtár, Tatabánya), és Sterczer Ödön (Süttő, községi könyvtár). Tíz kicsi néger Agatha Christie regénye nyomán (23.) Hárman ültek a teraszon és reggeliztek. Az elmaradhatatlan marhanyelv-konzervet. Végre elült a vihar, sütött a nap és az időváltozással a sziget foglyainak a hangulata is megváltozott. Elhatározták, hogy adnak tükörrel,ma fényjeleket — Az idő megjavult ugyan, de a tenger még iszonyúan háborog — mondta Lombard. — Egy éjszakát még itt kell tölteni — kiáltotta Vera, s lopva Lombardra pillantott. — Nem ártana tisztázni, mi történt Armstronggal. Egy biztos: csak három négerbaba maradt az asztalkán. Eszerint ő is nyugalomra tért. De akkor ki a gyilkos? — kérdezte Blore. — Eddig minden úgy történt, ahogyan a versike mondta, de most már nehéz lenne a gyilkosnak aszerint folytatnia, hiszen állatkert nincs a szigeten — mondta Lombard. — Hát nem értik? — kiáltott Vera — Mi vagyunk az állatkert ... Az este már alig hasonlítottunk emberekre ... ★ A délelőttöt a sziklákon töltötték s felváltva a szárazföld felé egy tükörrel fényjeleket adtak, semmi jel nem mutatkozott azonban, hogy észrevették ezt. Előre megnézte a karóráját. — Két óra — mondta. Mi lesz a villásreggelivel? — Én nem megyek vissza a házba. Itt maradok a szabadban — válaszolta Vera. — Nos, nekem feltétlen tartanom kell a kondícióm. ★ ■ — Ide figyelj, kislány. Hallottad Blore meséjét? A léptekről, meg a sötétben eltűnő alakról? Úgy gondolom, hazugság az egész és ő már órákkal előbb eltette láb alól Armstrongot. Én egész idő alatt egy valakitől féltem: Blore-tól. — Gondolod, hogy bennünket is megöl ? Philip megveregette zsebében a revolvert és halkan mondta: — Gondom lesz rá, hogy ne tehesse meg. Eliallgattak, nézték a tengert. Csak a hullámok zaja űzte el körülöttük a csendet. Nem tudni, melyikőjük kezdte, azt sem, hogy meddig tartott a csókjuk. A férfi mutatkozott józanabbnak. Kibontakozott a lány öleléséből és váratlanul megkédezte: — Ugye te azt a gyereket?fojtottad vízbe — Nem! Nem! Nincs jogod ilyet mondani! — De igen! Csak azt nem tudom miért? Talán férfi volt a dologban? — Igen... férfi volt a dologban .. De most már csak te vagy nekem... — Köszönöm — mondta Philip melegen — csak ezt akartam tudni. Vera kéjesen és kívánatosan elfeküdt a sziklán. És erre hirtelen nagy robajt hallottak. S ház felé néztek. Egy sikoly hangját hozta feléjük a szél. (Folytatjuk)