Dolgozók Lapja, 1978. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

1973. április 9., vasárnap DOLGOZOK lapja Táncművészetünk jelenkor ® Az elmúlt másfél esztendő­ben mozgásba lendült a ma­gyarországi táncművészeti élet, s bár közel sem tartunk ott, hogy csupa befejezett tényről, eredményről számol­junk be, érdemes e kétszere­sen mozgó világ frontvonalait és céljait áttekintenünk. Milyen alapokra támaszkod­hatnak alkotó- és előadómű­vészeink terveik kialakításá­ban? Az elmúlt három évti­zedben kialakult a táncmű­vészet intézményi bázisa, noha ez a bázis ma már ki­s egészítésre szorul, mégis vív­mányok sokaságát jelenti. Mindegy, hogy most az Ope­raház balettjére gondolunk — ilyen létszámú, felkészültségű, széles repertoárú társulatról a felszabadulás előtt nemigen mertek álmodozni a legjobb szakemberek sem — vagy akár a huszadik esztendejéhez közelgő Pécsi Balettre,­­amely repertoárjával és stíluséval, s még inkább problémafelveté­seivel különleges helyet tölt be a hazai kulturális életben. Említhetjük négy hivatásos együttesünket is: az idők so­rán mindegyikük hozzájárult, hogy a néptáncból színpadi művészet váljék, s hogy amit Bartók és Kodály megvalósí­tott a zenében, ahhoz a moz­dulat művészete — legalább céljaiban és néhány gyakorla­ti ponton — felzárkózzék. Folytathatjuk a sort a mű­vészképzésben nélkülözhetet­len szerepet játszó Állami Balett Intézet munkájával, nem feled­kez­hetü­nk meg a je­­­­entős amatőr művészegyütte­sekről sem. Az utóbbiak egé­szen sajátos helyet töltenek be tánckultúránkban: koreográ­fiai műhelymunkájuk szembe­tűnő dinamizmussal párosul, s ez csak serkentő lehet a mű­vészeti fejlődésiben. Új koreográfiai megoldások Mindig nagy kérdés azon­ban, hogy az intézmények sta­bilitása meddig jelent biztos alapot, az egyszer már meg­született értékek hűséges ápo­lásait, s mettől jelentheti a fogékonyság hiányát, az el­zárkózást minden f­riss kezde­ményezéssel szemben. Úgy tű­nik, az elmúlt másfél-két esz­tendő ezt a kérdést a korábbi­aknál sokkal erősebben állí­totta együtteseink elé, sürget­ve a nyitást az új koreográfiai gondolatok és megoldások irá­nyában. A figyelmeztetés per­sze nem minden alkotómű­helynek szól egy­forma erővel, hiszen a Pécsi Balett mindig is híres volt vállalkozókészsé­géről, s az Operaház balettje is időről időre megteszi lépé­seit műsorának korszerű ki­egészítésére. Kóregyütteseink Hivatásos fol­­­­vállalkozó­­kedvét azonban nagyban vis­­­szafo­gta az elmúlt évtized for­­galm­as társpolitiká­ja, ami miatt a folklórműsorok nem egyszer már a szolgáltatás „rangján” kerültek a közönség elé. Ezért fontos és bíztató, hogy az évekig „idegenforgalmi életet élő” Budapest Táncegyüttes új szellemű kamaraműsorával is sikeres előadássorozatokat rendezett az elmúlt évben, miközben megtartotta korábbi eredményeit, s az új művek kialakításában is a táncfolk­lórra, a mozdulat­ anyanyelv­re támaszk­odott. A néző meghódítása Művészeti megújulás való­ban ritkán képzelhető el ön­mag­ában a közönséggel való éltető kapcsolat, kölcsönhatás nélkül. Nem véletlen hát, hogy a közelmúltban újabb bemu­tatkozási formákon kezdték fejüket törni együttesek és koreográfusok, s nem egysze­rűen azért, hogy valamilyen statisztikai bűvöletben csupán a nézők számát emeljék. (Ezen a téren nincs ok nagyobb ag­godalomra: az operaházi össz­nézőszám kisebb csökke­nésén belül például évek óta erősen emelkedik a balettek­ látogatottsága.) Nem, inkább az eddig érintetlen rétegek meghódításáról van szó, s fő­leg arról, hogy valóban inten­zív kapcsolat jöjjön létre elő­adó és néző között, hogy a tán­cos ne csak „teljesítse” köte­lességét, hanem élményt ad­jon, hogy a néző sem emészté­­ses hangulatban, hanem meg­rendülésre és felemelkedésre készen fogadja a produkciót De bő tere nyílhat még a tán­cos ismeretterjesztési formák­nak is... A vágyak, elképzelések való­ra váltásának igazában még csak kezdetén tartunk (több­nyire „táncszínház” néven sű­rűsödnek az új fórumot sür­gető igények). A Pécsi Ba­lett kamaraműsorai azonban már legtöbbször kiállták a próbát s jó reményre jogosít a vezető szakszervezeti együt­tesek erőteljes mozgása­ is, hiszen éppen nem szokványos műsorösszeállítással, hanem „tartalmat hordozó” korszerű művekkel lépnek közönségük elé. S nagyon nem mindegy, hogy ezek az együttesek egy­­re gyakrabban lépik át a fő­város határait, a sokszor el­marasztalt vidéki közönség pe­dig kitűnő fogékonysággal, elismeréssel fogadja az újke­letű táncalkotásokat. Népszínház: táncos tagozat — Győri Balett Akad-e gond a megújulás folyamatában? Még veszteség is. A feltételek folyamatos csökkenésével például az el­múlt évtizedben lemorzsoló­dott a szegedi balett. S a tár­sulat újraalapítását még meg­jósolni is nehéz, hiszen az ott­hont adó Nemzeti Színház ép­pen tavasszal csukja be kapu­it A színházépület felújítá­sának szüksége valószínűleg beleszól a debreceni Csokonai Színház tánckarának életébe is, s ha egyszer elkezdődik a budapesti Operarház rekonst­rukciója, hosszú ideig csak az Erkel Színházban láthat ba­lettet a közönség Igaz, új ter­vek, alapítások is javítják a mérleget s várhatóan nem­csak számszerűségben, hanem arculatuk frisseségében is. A Népszínház táncos tagozata ősszel­ már megkezdi felkészü­lését, s jövő ilyenkkkor bizonyá­ra már be is mutatkozott el­ső műsorával. Az új győri színház ugyancsak otthont­­ kí­ván nyújtani egy új balett­­társulatnak. Reméljük, ez is sikerül. Maács László s KISS ATTILA RAJZA Az eső zuhogni kezdett. A fiú dühösen rámordult a lány­ra: — Igyekezz! Hallod? Szedd a lábad! — Jó, jó — békítette lány. — Ne dühöngj már me­­­gint. Begombolta a blúzát és fu­tásnak eredt. Mire beérte a fiú, ruhája csuromvizesen ta­padt mellére, hátára. — Utánam gyere! Kapasz­kodj a korlátba, különben a vízbe pottyansz­­tok.Egy perc múlva megérkez­— Itt lakom — szólt a fiú. — A környéken sehol sincs ennél jobb. Mire vársz? A lány gombolni kezdte blúzát. Fázott. Amikor bele­a bújt a fiú pulóverébe, a leve­tett ruhadarab még száraz részébe megtörölte arcát és a haját — Koszi. Már nem is fá­zom. Közelebb ment a parthoz, leült egy kőre. Tekintete messze elkalandozott, a folyó felszínén sűrű bugyborékok kavarogtak. — Mi van veled? dezte mogorván a fiú.— kér­A lány ráemelte a szemét. — Azt kérdeztem, mi ba­jod? — Mi lenne? — A lány megvonta a vállát — Ülj le te is, — mondta később. — Nézd, milyen óriási bugybo­rékok úszkálnak a vízen. — A fiú lekuporodott a ron­gyos, rohadó matracra, magá­ra húzott egy pokrócot, és be­csukta a szemét. Híd alatt — Szólj, ha meguntad. Későre járt, az eső elcsen­desedett a lány még mindig a parton ült, a fiú azt hitte alszik. — Egy hete szöktem meg, — mondta váratlanul a fiúnak. — Ha elkapnak, téged vesznek elő. — Felkapta a fejét. — Tudod, mire gondolok? Hogy­ha elkapnak, te odaállsz elé­jük és ezt mondod: „Feleségül veszem. Eltartom.” — Felne­vetett, aztán újra lehajtotta a fejét — „Gondoskodni fogok róla.” — mondta még, szinte magának. — A rendőrök ezt persze nem hiszik el. Bevisz­nek az intézetbe, rám adják a kockás flanellruhát, aztán odaülök az ablakhoz és várok. Hogy megszökhessek megint. Vagy egyszercsak Mária néninek odaadsz beállíts. egy papírt amin pecsétek van­nak ... Szülnék neked gyere­ket. Amennyit csak akarnál. A kislányoknak szép fehér, vagy barna gyapjúruhákat vá­sárolnánk, és a fiúk sem vi­selnének mindig tréningruhát. — Egyébként — folytatta később, — Mária néni most oltja le a villanyt. A lányok még hancúroznak egy kicsit, de aztán kussolniuk k­ell. Képzelheted, mik történnek a takarók alatt... — Honnan tudod? — Tudom. A híd dübörögni kezdett — Vonat! — ugrott fel a lány. — Most megy el fölöt­tünk! Miért nem mondtad, hogy itt vonatok is járnak? — Elég! — tolta el magától a fiú. — Meg akarsz hülyíte­ni? Ide nem hallatszott el a nagyváros zaja. A Duna sem csobogott: halkan, nehezen hömpölygött ahogy illik, ahogy megszokta. A lány levetette a ruháit Odabújt a fiúhoz. — Szép vagy. — mondta neki a fiú. Megtapogatta a csípőit. — Hány éves vagy? — kérdezte halkan. — Már tudnék szülni. Kisvártatva megint a lány szólt. — Alszol? — Gondolkodom. Felült. A takaró lecsúszott róla. A fiú becsukta a szemét. — Miért hoztál ide? — kérdezte tőle. — Hogy aludj. Hogy ne le­gyek egyedül. — Van pénzed? Nem akarok jegy nélkül villamosra szállni. Kibújt a pokróc alól és pil­lanatok alatt magára kapkod­ta a ruháit. — Eljössz értem? — kérdez­te még utoljára. — Hozol pe­csétes papírokat? Egy perc múlva a fiú utá­naszólt. Nem kapott választ. Osztojkán Béla Szergej Nyikolajevicsnak sehogy sem jött álom a szemé­re. Hogyan is alhatott volna, amikor mindenféle kínzó gon­dolat motoszkált a fejében! Szergej Nyikolajevics ide-oda forgolódott, az élettől töprengett és szenvedett Már régen nem töprengett ilyen erősen. Erre az éjféli töprengésre és izgalomra pedig tulajdon feleségének, Nyinának különös vi­selkedése adott okot Egy évvel ezelőtt, amikor Szergej Nyi­kolajevics először ment vidéki kiküldetésbe, Nyina ezt rend­kívül rosszallóan fogadta, még sírt is. S azóta mindig épp így felindult, valahányszor ő el­távozott hazulról. Tegnap azonban Nyina váratlanul maga érdeklődött az iránt — mégpedig valahogy igen gyanúsan —, hogy ő mikor készül vidéki kiszállásra. Sőt, mi több, a dátumot is ponto­san tudni akarta. Szergej Nyikolajevics mindezt azonnal megjegyezte, és ugyancsak szöget ütött a fejébe a dolog. Csak nem képes ez az asszony!... —­ e szörnyű gondo­latra Szergej Nyikolajevics igen pocsékul érezte magát. De­hogy, ostobaság — próbálta meggyőzni saját magát, de se­hogy sem sikerült Szergej Nyikolajevics csendesen a másik oldalára fordult és figyelmesen szemügyre vette a fele­ségét. Biztosan szeretője van! És féltékenységtől gyötrődve kétségbeesetten beharapta az ajkát. Nyina most bizonyára éppen erről az alakról álmodik! Elviselhetetlen émelygés fogta el, a gyomra majd kifor­dult, és Szergej Nyikolajevi­ is­ óvatosan, nehogy felkeltse a feleségét, kibújt az ágyból és papucsban kiosont a konyhá­ba A sötétben megkereste a konyakos üveget, megivott egy pohárkával, és ekkor szinte megdermedt a rémülettől. De hátha Nyina megtudta, hogy én meg Galina Petrov­na? ... Akkor mindennek vége! — motyogta magában és lá­zas sietséggel fontolgatni kezdte, vajon rendelkezhet-e fele­sége ilyen kompromittáló adatokkal. De azután megnyugo­dott­ felesége semmit sem tudhat, ez lehetetlen. Ő ugyanis a konspiráció legszigorúbb szabályai szerint alakította Galina Petrovnával viszonyát. Az asszony szemé­ben ő szigorúan titkos munkát végző fizikus volt, és Galina Petrovna nem ismerte a címét, még az igazi nevét sem tud­ta — csak Gyimának szólította. „Egyszer majd mindent megtudsz — suttogta Szergej Nyikolajevics kíváncsiságot keltő hangon az asszonynak, és közben nyájasan simogatta a kezét —, egyelőre azonban bo­­csáss meg, drágám, ez államtitok Szergej Nyikolajevics ritkán járt Galina Petrovnához — havonta körülbelül egyszer, amikor kiküldetésre utazott. Tehát ha Galina Petrovna nem jöhetett számításba, ak­kor csak egyvalami maradt , hogy a felesége megcsalja, Szergej Nyikolajevics lassan lépkedett az egyik sarokból a másikba. Gondolatban a hitvesi hűtlenség legvisszataszítóbb képeit rajzolta maga elé, és haragjában a fogát csikorgatta. Másnap közölte feleségével, hogy két napra kiküldetésre utazik, és szokás szerint elment Galina Petrovnához. Az asszony örömmel fogadta váratlan megjelenését. — Ez aztán a meglepetés! Szergej Nyikolajevics elővett az aktatáskájából egy üveg „Gurdzsant”-t meg egy doboz csokoládébonbont — Miért vagy ilyen komor? — érdeklődött Galina Pet­rovna. — ’Történt valami?­­ — Ugyan mi? — felelt kérdéssel, szórakozottan Szergej Nyikolajevics. — Sok a munkám, kísérletek, meg minden­féle vesződség. — Figyelmes pillantást vetett az asszonyra, és hirtelen düh fogta el. Én itt édelgek ezzel a nőszeméllyel, ni csak, hogy kikente-kifente magát, még milkontyot is fel­tűzött, valóságos szépségkirálynő! — az én Nyinám pedig most alighanem valamilyen mákvirággal enyeleg. Minden asszony egyforma. Pfúj! Ez a nő pedig, ugyebár, a nagy fizi­kust szereti. Bezzeg, ha tudná, ki vagyok én valójában és, hogy három gyerekem van — akkor aztán elképedne! Be sem tehetném ide többé a lábamat. —­ Mi van veled, drágám? Talán sugárzás ért? — aggo­dalmaskodott Galina Petrovna. Szergej Nyikolajevics azonban — se szó, se beszéd — kiment a lépcsőházba, és hangosan becsapta az ajtót. Elha­tározta, inkognitóban, váratlanul hazatér, hogy saját szemé­vel győződjön meg mindenről. Előbb telefonált. Nyina nem vette fel a kagylót. Ak­kor Szergej Nyikolajevics határozott léptekkel hazafelé indult A lakásban csend volt, csak a hűtőszekrény rázkódott össze olykor zúgva. Bizonyára elment valahová, villant át Szergej Nyikola­jevics agyán a gondolat. Benyúlt a hűtőszekrénybe , és elképedt. Abban pára- repte konyakos és boros üvegek, ínycsiklandó hideg falatok sorakoztak, s mindez irigységet keltett benne, amikor pedig a kedvenc tortájára is rábukkant — bősz harag és felhábo­rodás fogta el. „Hát jól van, megmutatom én nektek — szorította ököl­be a kezét mérgesen Szergej Nyikolajevics. Mindkettőtöket megöllek! Nyina vagy két óra múlva jött haza. — Már megérkeztél! — kiáltotta örömmel és átölelte a férjét. — Csak holnapra vártalak. gét.Szergej Nyikolajevics bizalmatlanul mustrálta a felesé­— Nos, hogy tetszem, megjárja? — Nyina fordult-per­­dült, hogy megmutassa a frissen készült, divatos frizurá­ját — Talán megmagyaráznád, mit jelent mindez? Bor,' torta, új' frizura — sziszegte a foga között Szergej Nyikola­jevics. — Vagy valamilyen ünnep van? — Persze, hogy ünnep van — nevetett az asszony. — Holnap lesz a születésnapod. A kedvenc tortádat is meg­vettem. — Ó, hát persze, egészen megfeledkeztem róla — mo­tyogta a férfi. — Úristen, én itt ülök tétlenül — csapta össze a kezét Nyina —, te meg biztosan éhes vagy?! — Gyorsan összecsa­pok valamit, jó? — és kiszaladt a konyhába. Szergej Nyikolajevics pedig szorosan bezárta az ajtót és feltárcsázta Galina Petrovna telefonszámát — Gálocska, én vagyok, Gyima. Bocsáss meg, kérlek, amiért olyan gorombán viselkedtem. Egészen Ezek a kísérletek, meg a sok vesződség, magad kimerültem. is tudod, tönkreteszik az ember idegeit Igen, a következő héten ok­vetlenül benézek. Viszontlátásra. Csókollak. Szergej Nyikolajevics halkan felnevetett­e, nehogy meghallja a konyhában a felesége —, és letette a kagylót QGreQlfat Gro&rgg fordítás*) j

Next