Dolgozók Lapja, 1978. október (31. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-12 / 241. szám

ÚT*, október 11.. esüfSrttte a Október „nyolcadik 31 Október hava számlál és latin elnevezése magyarul nyolcadikat jelent. A napot napjai következnek. A szaporításra alkalmas tőkéket pedig megjegyezzük, hogy kőmagyarázat: a naptárreform több ezekről vágjuk az ülte előtti, 10 hónapos római nap- tővesszőket. tárban valóban az október volt a nyolcadik hónap. A szürettel kapcsolatos a máig is élő népszokás, a Régebben a skorpió hava, az szüreti mulatság. A bandériőszhó és a mindszent hava elnevezés is járta. Azokban az években, amikor szeptember az évszaknak megfelelő hőmérsékletet hoz jattatják a vendégsereget, október átlagai már jóval alacsonyabbak, mint elődjéé. hatvan év átlagait tekintve az októberi 11 fokos mérséklet 5,5 C °-kal középhőalacsonyabb a szeptemberinél. Nincs viszont lényeges különbség a havi átlagos csapadék összehasonlításakor: szeptim által vezetett szüreti menet a szüreti bál színhelyére kíséri a borkirályt, ahol vidám tánc, tréfás játékok ma A régi gazdasági élettel összefüggő őszi népszokások ma már inkább csak a szólásmondásokban élnek. Kelet-Magyarországon a pásztorok, elsősorban a juhászok Dömötör napján tartottak búcsút, és ezen a napon számoltak el az ember fél évszázad alatt mért gondjaikra bízott juhokkal. Ha valakinek „minden napok zenei mennyisége 53, októberé pedig 59 milliméter, motor napja” — ez azt jelen A hó első napján 5 óra 42 ti, hogy bizonytalan a sorsa, napkelte és 17 óra 24 hiszen Domotor-kor baj lehetett az elszámolással, így az pec a perc a napnyugta időpontja. Vagyis a nappal és az éjszaka újabb elszegődéssel is. S„>a hossza még csak kevéssé térés akkor arra is utalhat, ogy egymástól. A hónap végéig gyakran a pohár fenekére néz aztán 1 óra harminckilenc olyannyira, mint a búcsúban perccel hosszabbodik a sötétség ideje, alig több mint óra telik el a napkelte és 10 a napnyugta között. ..A kerttulajdonosok októ szoktak. A nyugati részeken is tartottak pásztorünnepet, de erre október 20-án, Vendel napján került sor. Október 28-át, Simon — régebben Sikerben szedték fel az összes ' mon és Júdás — napját pedig így jellemezte a népi tapasztalat: terményeket, az ágyakat sák fel és trágyázzák meg. ásA szabadban szalmával kell telelő zöldségeket Midőn eljön Simon Júdás letakarni — tanácsolja a Kincses Kalendárium. A gyümölcsösben a fák derekát lássuk el hernyóenyves övekkel, hogy a felfelé igyekvő rovarok rajta megragadjanak. A fák alját ássuk jó mélyen fel, mert ezzel is sok rovart elpusztíthatunk. A fatörzsek lekaparása és meszelése is most lesz időszerű csakúgy, mint a rovarok elleni permetezés. A szőlőben a szüret nagy didereg, fázik a gatyás . n A népi meteorológia szerint, ha a fák levelei sokáig hullanak , nagy tél, ha gyors hideg és jövőre hamar, bőség ígérkezik. Kiállítás — fafaragásokból A Tatabányai Szénbányák üzemi kisgalériájában az ügyes kezű, különféle nemes elfoglaltságnak hódoló dolgozók is helyet kapnak „alkotásaik” bemutatására. Az amatőr kiállítók sorát Szabó Antal nyitotta meg. A vállalat tervezőirodájának dolgozója fafaragásokat mutatott be a galériában. A méteresnél is magasabb falrönkökbe domborműves megoldású félfigurákat faragott, többek között Dózsa portréját, bányászfejeket, a mese- és mondavilág alakjait, sámánokat stb. DOLGOZÓK LAPJA Új emléklap a névadó ünnepségeken Kedves és megszokott hagyománya a névadó ünnepségeknek, hogy a kisgyermek élete első közösségi eseményén kisdobos nyakkendőt és emléklapot kap ajándékba. 1979-ben a Nemzetközi Gyermekév alkalmából megyénkben egységesen ún. UNICEF-lapot kapnak majd az újszülöttek a névadó ünnepségeken. Az új emléklapot a Nemzetközi Gyermekévet előkészítő Magyar Nemzeti Bizottság biztosítja, az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja), által kiadott választékból. A megyei tanács igazgatási, és művelődésügyi osztályai támogatásával a tatabányai Családi Intézet központilag rendelte meg, a várható szükséglet figyelembevételével, az emléklapokat, amelyeken Picasso: Anya gyermekével című alkotásáról készült reprodukció látható és a névadói fogadalom-szöveg is olvasható. //Keverék" gondok hogy nyugodjak meg, amit ő kever, abban legalább benne van az olaj, a kutak ugyanis olyan pontatlanok, hogy egyáltalán nem valószínű, hogy az 1:33-as, vagy az 1:40- es aranyi, amennyinek lennie kell. A gépkocsi üzemeltetését Esztergom valamennyi keveréket kiszolgáló kútja elromlott és a hibák gyakran ismétlődnek, rossz ómen. Tűnődöm azon, vajon miként lehetne jobban vigyázni a kutakra. Az önkiszolgálórendszer (Esztergomban) sokat nem oldott meg, mert a szigorú gyári normák szabják, kutasok vidáman nézik, homeg. Az üzemanyag keverési arányától eltérni nem ajánlatos. Azóta is aggódom, vadául Esztergomban. Doro jón valóban jól működnek-e gen (itt két kútnál is) megkíséreltünk keveréket vásárolni, de az automata adagolók rosszak voltak. A kutas ugyan vállalkozott arra, hogy úgy szemre összekeveri a megfelelő arányt. Amikor egyik helyen kételkedtem abban, hogy saccra keverhető a koktél, a kutas azzal bíztatott, a benzinkutak, keverik-e a kocsimhoz szükséges arányt? A pontatlan üzemanyag súlyos károkat okozhat a motorban, növeli a fogyasztást stb. Nem tudom, milyen garanciát tud vállalni az ÁFOR az általa kiszolgáltatott keverék pontosságáért. Az a körülmény, hogy egy időben a dorogi járás és — csolnoki — Vannak olyan gépkocsik, amelyek üzemanyaga a benzin és a motorolaj meghatározott arányú, keveréke. Ilyen kocsi — a legismertebb — Trabant és a Wartburg. Látaszólag egyszerű dolog üzemanyagot tankolni, az ÁFOR automata adagolói ellátják ezt a munkát. Ellátják? Az utóbbi időben aligha mondhatjuk határozottan ezt. A múlt héten pélgyán kínlódik a csapolással a sok mazsola, aztán kaszíroznak. Ha ugyan nem kell percekig keresni őket. Megoldás talán az lehetne: ne hagyjuk elöregedni annyira a kutakat, hogy naponta kelljen szerelni. Tudjuk, nem olcsó egy-egy új kút beszerzése , de legalább annyira nem olcsó egy új autó vásárlása sem. A motorcsere sem tartozik a kedvenc kiadások közé. tavat tápláló éren valóságos tórendszert alakítottak ki, így — különösen a nyári forróságban, amikor különben is csörgedezett a valahol gyéren a Bakonyban feltörő forrás — igen gyakran ingadozott a vízszint. Nyáron a horgászbottartó ipszilonvillák a parttól két-három méternyire kerültek, ahol bővízűbb időkben a jelző lógott a zsinóron. Ilyenkor a kapás is kiszámíthatatlanabb volt. Dehát tudja azt megmondani — ki szakkönyvek „Szabályzata” ismeretében is —, mikor jön el az optimális kapásidő. A szabályt annyi nem mellékelhető körülmény befolyásolja, mint a levegő páratartalma, a szél iránya, a légnyomás, s az időjárás megannyi szeszélye. A három-négykilós pontyokon, a vaskos compókon, kárászokon, sügéreken kívül csuka is sok volt a tóban. De a csukát csak az októberi-novemberi időszakban érdemes horgászni, ezt minden kezdő pecás tudja. Vártuk hát az őszi hűvösebb napokat, amikor a figyelmesen vezetett villantóra rávágtak a tó kacsacsőrű ragadozói. Nem volt ritka a háromkilós példány sem. S ez jelenti az igazi küzdelmet a horgásznak. Amikor a csuka, a villantó mögötti háromágú horogra akadva méterre is felugrik a vízszinttől. Ilyenkor már igen kellemetlen neki a szájába vágódó hideg fém. De ebben az évben már neem ingerelhetjük a csukákat fabtádra. A tó meghalt . Azon a szerdán is útnak indultunk a délutáni órákban, s ahogy a kis gátra értünk, mellbevágott a látvány. A tóban nem volt víz, csak partszéleken már cserepesedő a repedező iszap, bent, a dér vonalán pedig nedves, megumicsizma után csettentgető- a cuppogó sár fogadott. A gátnál, a víz lefolyóhelyén a fenéket beborították az apróhalak — keszegek, paptelük, naphalak, sügérek — hullái. A levegőben az éhes sirályok köröztek, s le-lecsapva lakomáztak a gazdag prédából. Egy-egy gumicsizmás lábnyomban megmaradt vízben a legszívósabb apróhalak, a paptetük vergődtek eszeveszetten. Itt-ott süldő csukák száradtak a sárba, volt, amelyiknek kishal lógott ki a szájából (megdöbbentő a rablóhalak mohósága: amikor már érzik a veszélyt, még akkor is felfalják menekülni immár kof„’on tájaikat). Kitárult hát előttünk a tófenék, annyi titok és sejtelem helye. Addig elképzelni se tudtuk, a nyugodt, tiszta víztükör alatt mibe akadt el a damil,mibe kapaszkodva tépte el a vízben nagy erejű ponty a legerősebbnek zsinórunkat is. Mert hát vélt vízből meredező tüskök, boakorágak közelébe dobtunk, hiszen ott tartózkodnak a halak, de az már nem látszott, merre terjeszkednek az iszapba kapaszkodó gyökerek, nőkre hasaló ágak. Ez az sevízalatti tuskó, amibe belevitte zsinórunkat az az óriásponty (mert hát a horgásznak mindig az a legnagyobb hala, amelyik megtépte, amelyik elment és nem mutatkozott a víz tükrén; ilyenkor szabadul el igazán az a jól ismert horgászfantázia), ezt a gallyat nem láthattam-sejthettem békés víztükör alatt, morfonadírozunk, s már hajlandók vagyunk saját ügyetlenkedéseinket is a soha nem látott gyökerekre-tuskókra hárítani. Hiába, ilyen a horgász ... Járom a térdig süppedő tófenéket, itt-ott alig bírom kihúzni az iszapból a csizmát. Ha már kitárulkozott előttem a tó, megismerkedek a fenékkel is. A bokrok tövében még maradt néhány négyzetméternyi vízfelület, s maradtak benne halak is. A kárász magas hala — uszonytüskéivel — legjobban kiemelkedik, a csuka karcsú ,teste átsiklik a bokrok ágai közt, de a víz hurvanyzásából látni, merre surran. Ők már pusztulásra vannak ítélve, hiszen a víztelen napok hamar kiszárítják iszap fölötti sekély vizet, az s akkor már csak a compó él valameddig a nedves iszapélban. A többiek képtelenek alkalmazkodni a posványhoz. Megyek a menítőhálóárt, megmentek néhány süldőcsukát, compót, kárászt. Persze, rossz ez a szó, hogy megmentek, hiszen magamnak mentem meg őket, tepsimnek, melyben ropogóssá-rózsaszínűvé sülnek. Nekik mindegy ... —• Lehalászták a tavat — magyarázza egy erre vetődő ember. — Csak nagyhalak voltak már benne, nem is szaporodtak, azért. Majd újratelepítik, apróbb halakkal, s akkor lehet majd Tudja, 5-6-8 kilós horgászni, pontyok voltak benne, meg két óriáscsuka. Nem tudom, hány kiló, nem értek a halakhoz. — Én tudom, hogy évek kellenek, amíg nagy pontyok, tekintélyes csukák lesznek a tóban. Meg amíg a most tófenéket elborító keszegsereg újra szaporodik. Az az igazság, hogy bármennyire sajnáljuk is hidegebb napokon beköszöntő a — s gazdag zsákmánnyal kecsegtető — csukaidényt, a most bűzlő apróhalakat, s sok, iszapba meredt csukatea temet — lehalászásnál nem érkeznek minden halat összegyűjteni —, a tó pihentetése szükséges dolog. Megnyugszom hát abban a tudatban, hogy a tó nem halt meg, csak tetszhalottá lett, s tavasszal, ha sarjad majd partján a nád és a fű, újraéled. S benn, a víztükröt frissen telepített pontyok ugrásai törik szilánkokra .. . (4 ló halóld Szerbusz, tó, halkan, jövőre mondom várjál, majd jövök ... —ez— 5 80 éve született Révai József .Foglalkozni akarunk mindenekelőtt a korunk társadalmi történéseit mozgató erők vizsgálatával, törvényeinek megállapításával, hogy irányításuk végének feltételeit kutassuk. Újabb revízió alá lehetővéseszük mindazokat az elméleteket és tudományos rendszereket,, amelyek alapjai lehetnének a szociális megváltás gyakorlati politikájának, és teret adunk minden olyan törekvésnek, amely új irányokat keres és akar kijelölni.” Így fogalmazta meg a tizenkilenc éves Révai és néhány társa azokat a célokat, melyek jegyében 1917. decemberében új folyóiratot akartak indítani. Ez a tervük akkor meghiúsult, de egy évvel később életre hívták az Internacionálé c. folyóiratot, melynek első számát ez program vezette be. Az irodalmi érdeklődésű, költői ambíciójú fiatalember, aki rábban Kassák Lajos Makocímű avantgardista folyóiratában már új esztétikát hirdetett, ebben az időben a társadalmi kérdések felé fordult. A Galilei Kör tagjaként Szabó Ervin nézeteinek hatása alá került, részt vállalt a Korvin Ottó és Sallai Imre vezette forradalmi szocialisták akcióiból, majd 1918 novemberében az elsők között csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Révai alakja és tevékenysége a kommunista párt harcainak és építőmunkájának, a magyar marxista—leninista gondolkodás fejlődésének korántsem ellentmondásmentes — folytonosságát képviseli és szimbolizálja a mozgalom első négy évtizedében. Sokoldalú forradalmár-egyéniség volt. Gyakorlati forradalmár — a húszas évek közepétől a párt egyik legismertebb vezetője —, ragyogó tehetségű publicista, aki írásaival kommunisták generációinak gondolkodására, fejlődésére hatott: teoretikus, aki úttörő munkát végzett a marxizmus—leninizmus magyar viszonyokra való alkalmazása terén. A nemzeti kérdés, a nemzeti múlt értékelése, mely elméleti-publicisztikai munkásságának központi volt, már fiatal korától témája foglalkoztatta Révait. sében 1919-ben még MegítéléSzabó Ervin nyomdokain haladt,de már ebben az időben halmazta azt az igényt, mégiehogy le kell számolni a marxizmusnak azzal az értelmezésével, mely egyenesen tagadja mindenféle nemzeti erőnek a lehetőségét. A harmincas évek közepén — ugyancsak Szabó Ervin felfogásával vitázva — még határozottabban szögezte le, hogy a nacionalizmus mérgének nem lehet ellenmérge a nemzeti kérdés figyelmen kívül hagyása. Révai a marxizmus és magyarság témakör középpontjába az 1848-as forradalmat állította. „Nem mint utólagos szemlélők, hanem mint a jelen harcainak résztvevői, nyúltunk hozzá a magyar történelem kérdéseihez” — írta Révai a „Marx és az 1848-as, magyar forradalom” c. tanulmányának előszavában. ..Az 1848-as magyar forradalom kérdéseiben való elmélyedésnek így a magyar kommunisták szellemi fejlődésében az volt a szerepe, hogy tudatosította bennünk pártunk politikai célkitűzései és a gyar történelmi fejlődés maközötti mély összefüggést, hogy a marxizmus—leninizmus általánosan érvényes, nemzetközi tanításán nevelt gondolkodásunkat a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk különleges problémái felé fordította.” ... „Az 1848-as forradalom tanulmányozására sokunkat az is késztetett, hogy végére járjunk annak az elméletnek, amely az 1848-as forradalommal akarta bizonyítani, hogy Magyarországon egy forradalmi munkás- és parasztdemokrácia minden előfeltétele hiányzik.” A harmincas évek második felében a fasizmus elleni harcban fordulatot jelentő új irányvonal, a népfront politika elméleti megalapozásában Révai kimagasló szerepet játszott. „Marxizmus és népiesség” c. munkájában (1938) a népi írók marxista értékelésébe ágyazva történetileg alátámasztotta és felvázolta a népi demokrácia koncepcióját. Irodalmi tanulmányaiban — Kölcsey, Petőfi és Ady költészetében — ugyanazt kereste, amit 1848 történetében. Ady ugyanakkor Révai számára nem pusztán izgató, politikai súlyú irodalmi jelenség volt, hanem egyben személyes élmény is. Húszévesen látta, hallotta a költőt, amint verseit szavalta a Galilei Körben és a Nyugat matinéján. „Ady mellé állni, az Ady versekért lelkesedni, szeretni, rajongani érte. Adyt ez az én ifjúságomban az akkori magyar fiatalság számára közéleti harcokban való rész vétel első lépéseit, a magyar haladás mozgalmának és táborának támogatását jelentette” — emlékezett évtizedek múltán. A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején keletkezett történelmi-irodalmi tanulmányainak közvetlen hatása sem lebecsülendő — a történelem- és irodalomtudomány marxista fejlődésére, a felnövekvő értelmiségi nemzedékek gondolkodására rendkívül mély befolyást gyakoroltak. A felszabadulás után Révai az MKP egyik vezetőjeként a hatalomért vívott harc számos területén töltött be irányító funkciót. Kezdettől a kommunista párt vezető ideológusa, a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-től népművelési miniszter. Neve elválaszthatatlan a kulturális forradalom nagy eredményeitől, a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának megtörésétől. A feszült nemzetközi helyzet és a párt politikai irányvonalának torzulásai azonban egyre inkább beárnyékolták az ő tevékenységét is. Sőt, személye valóban különös figyelmet érdemel, hiszen az MDP vezetői közül ő volt az, aki a dogmatizmus eluralkodásának következményeit — korabeli megnyilatkozásai — előre érzékelte, tanúsítják Ugyanakkor különleges képességei révén mégis a szemléleti torzulásokkal terhes ideológia nagyerejű propagandistája, s egyben a kor áldozatai nőm pozitív törekvései — a kisematizmus elleni harc megaindítása — az adott viszonyok között szükségszerűen kudarcot vallottak. A Központi Vezetőség 1953. júniusi ülésén mélyreható önkritikát gyakorolt. A Politikai Bizottságból kihagyták, s bár magas funkciókat ruháztak rá, a következő években valójában, mellőzött politikusnak számított. 1956 márciusában sürgette a XX. kongresszus tanulságainak levonását és síkraszállt a törvényesség biztosítása mellett. 1956 júliusában ismét beválasztották a Politikai Bizottságba, de leromlott egészségi állapota miatt nem tudott teljes értékű tagja lenni a párt szűkebb vezetőségének. Az ellenforradalom után mintegy fél évet a Szovjetunióban töltött, majd ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A belső helyzetet azonban több kérdésben ítélte meg. Egyoldalú tévesen — a dogmatizmus veszélyét lebecsülő — álláspontja az 1957. júniusi pártértekezleten jogos bírálatot váltott ki. Különvéleménye ellenére beválasztották a Központi Bizottságba, melynek haláláig tagja maradt. ü, K.