Dolgozók Lapja, 1979. július (32. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-12 / 161. szám
2 ARCÉL HÁTTÉRREL Iráni Joséf Strauss „Úgy lehiggadtam, hogy még én sem ismerek magamra" — mondta Franz Josef Strauss nem sokkal azelőtt (és talán éppen azért), hogy a nyugatnémet jobboldal kancellárjelöltje lett. Kevés személyi döntés váltott ki az utóbbi időkben olyan szenvedélyes visszhangot az NSZK-ban, sőt, egész Európában, ez. Kevesek lelkesedése, mint sokak aggodalma és rosszallása tölti meg a kommentárokat. Egy lap fényképet közöl, amelyen a hajdani hentes apa bikanyakú utóda fölényesen mosolyogva föltűri inge ujját. ..Most megmutatom!” Ez beállítás igaz is, túlzó is. Vaalójában egy meglehetősen zabolátlan, konzervatív politikus áll előttünk, hasonló nézetekkel, mint például Angliában Margaret Thatcher, Munkáspárton győzelmet araató új miniszterelnök. Jövő ősszel lesznek a parlamenti választások a Német Szövetségi Köztársaságban és két fő csoport mérkőzik majd egymással. Az egyik a kormányon lévő szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció, amelynek kancellárjelöltje Helmut Schmidt, a jelenlegi kormányfő lesz. A másik a jobboldali ellenzék, amely az ikerpártból, a Kereszténydemokrata Unióból és a Keresztényszociális Unióból áll. A két unió elégedetlen volt eddigi első emberével, kancellárjelöltjével, Helmut Kohllal, újat keresett, s végül hosszú, kínos belső viták után Strausst emelte erre a posztra. Választási kampányukat tehát ő vezeti, az ő fényképét láthatjuk majd jobboldal plakátjain, s ha nemtán győznek, ő lesz az NSZK kancellárja, vagyis kormányfője. Ez a tét. Évtizedek óta vágyik erre Franz Josef iptrauss, évtizedeken át megtagadta ezt tőle az Unió. Most áttört. Két kérdés bukkan fel e döntéssel kapcsolatban: miért húzódoztak olyan sokáig a jobboldalon, hogy az ő nevét írják zászlójukra, s most miért tették meg? A válaszban bennefoglaltatnak a Strauss-kép fő vonásai. Tartottak és tartanak tőle, mert három évtizedes politikai pályafutása — különösen annak első fele — erőszakos természetre vall, olyanéra, aki a cél érdekében nem válogat az eszközökben. Közhelynek számítanak már azok a régebbi botrányok, amelyekkel nevét kapcsolatba hozták, bár soha semmilyen bizonyíték nem bukkant fel, amely alátámasztotta volna a részvételét korrupciós ügyekben. Mint az Adenauer-kormány ügyminisztere, ő rendelte ha arosszemlékű Starfighter repülőgépeket, homályos körülmények között szereztetett be harckocsikat. Egy botrány kirobbanásakor rendőri erőszakkal próbálta belefojtani a szót a Spiegel újságíróiba. Ebbe az ügybe azonban belebukott. Később, a kereszténydemokrata—szociáldemokrata kormányzat pénzügyminisztere lett. tíz esztendővel ezelőtt valamennyi kereszténypártival együtt ellenzékbe szorult, ö a pártiker kisebbik tagjának, a csak Bajorországban működő Keresztényszociális Uniónak az elnöke, s egy esztendeje bajor tartományi miniszterelnök. Mielőtt a parlamenti képviselők zárt ülésén kancellárjelöltté választották volna, meg kellett küzdenie egy párton belüli ellenféllel, az alsóezászországi kereszténydemokrata miniszterelnökkel, Ernst Albrechttel. E két politikus a nyugatnémet jobboldal két áramlatát képviseli: az egyik rugalmasabb,, a másik merevebb. Egy régebbi, szinte már klasszikusnak számító példával világítsunk rá a különbség lényegére. Az NSZK és a szocialista országok közötti szerződéseket eredetileg az egész jobboldal ellenezte, de a körülmények láttán a mérsékeltebb szárny (Albrecht mögött )89 hajlott azok elfogadására, a másik (most Strauss fémjelzi őket) végig ellenezte a megállapodásokat. „cserébe”. A merevebb szárny a szerződésekért több politikai akart kicsikarni a engedményt szocialista felektől. Most tehát a merevebb szárny képviselője került az uniópártok élére, a belső szavazás 135:104 arányban dőlt el Strauss javára. Nem mindenki feltétlenül Strauss-hívő e 135 között sem, de jó részük bizonyos kényszerhelyzetben érezte magát. Egyszer már, 1976-ban elvesztettek egy választást, olyasfajta kancellárjelölttel — Helmut Kohllal — mint amilyennek most Ernst Albrecht látszik. Kit állítsanak tehát az otthon és világszerte elismert szociáldemokrata Helmuth Schmidttel szembe? Ki tud olyan programot adni és képviselni, amely választókat megragadóan eltér mind Schmidt, mint eddigi kancellárjelöltjük, Kohl módszereitől és politikájától? Ilyen csak egy volt pillanatnyilag a láthatáron: Franz Josef Strauss. A bajor politikus egyetlen lapra tett fel mindent. Ha győz jövő ősszel, igazolja önmagát. Ha nem, minden ellensége és ellenfele nekitámad és elsöprik. Előre láthatóan élesedni fognak a belső harcok az NSZK-ban, a parlamenti baloldal összébb zárja majd sorait Strausszal szemben, ő pedig — akár akarja, akár nem — a jobbszélről szerezhet csak új szavazókat. Egy bizonyos, végéig nem lesz unalmas 1980 a nyugatnémet politikai élet, bár azt sem szabad gondolni, hogy az ő esetleges befutása valami egészen új NSZK-t teremt Európa közepébe. Még egy kereszténydemokrata kormány hatalomra kerülésével sem változnak meg alapvetően az NSZK külpolitikája. Tatái Imre DOLGOZOK LAPJA Begin —Szadat Eredmény nélküli tárgyalások Rutinjellegű díszvacsora Menahem Begin izraeli miniszterelnök és Anvar Szadat egyiptomi elnök kedden előbb négyszemközt, majd a tárgyaló küldöttségek tagjainak jelenlétében találkozott. Hatvanöt perces megbeszélésükön kötetlen eszmecserét folytattak a„két ország kapcsolatairól és a palesztin önkormányzatról”. A konzultációról sem az izraeli, sem az egyiptomi szóvivő nem közölt részleteket. A Reuter hírügynökség szerint a hetedik Begin—Szadat találkozón (a harmadik a különbéke aláírása óta) palesztin kérdésben a felek rendkívül eltérő nézeteket vallanak, de izraeli tisztségviselők szerint a megbeszélés légköre ennek ellenére igen jó. Több forrás a konzultáció kötetlen jellegével magyarázza, hogy a keddi tárgyaláson nem történt érdemi haladás. Szadat egyiptomi elnök Menahem Begin izraeli mininiszterelnök szerdán befejezte megbeszéléseit anélkül, hogy bármilyen kérdésben lényeges előrehaladás történt volna. Mint mind a ketten kiemelték a tárgyalásokat követő sajtóértekezleten, „egyetértenek abban, hogy nem értenek egyet” az alapkérdésekben. Szadat elnök ennek ellenére kijelentette, hogy a keddi és szerdai találkozó a „legfontosabb volt” minden eddigi megbeszélésük közül, de a részletek „nem mondhatók a mikrofonba”. Az egyiptomi és az izraeli vezető szerdán ismét négyszemközt találkozott az alexandriai kikötő közelében lévő Rasz el-Din palotáiban. Eszmecseréjük első órája után csatlakoztak csupán hozzájuk a küldöttségek tagjai. Ugyancsak a palotában került sor a sajtókonferenciára. Ezen bejelentették, hogy augusztus végén Szadat elno % jachtján Haifába utazik és itt kerül sor az újabb találkozóra Beginnel. Szadat kijelentette, hogy a Dél-Libanon elleni izraeli támadások, a megszállt területeken létesített izraeli települések, a a megszállt területek jövője kérdésében alapvető nézetkülönbségek voltak. Ennek ellenére ,,igen fontosak voltak a megbeszélések”, és örömmel fogadta el Begin Haifába szóló meghívását. A megbeszéléseket folytatni fogják, s „tovább haladnak a béke útján”. Begin közölte, hogy a „magánbeszélgetés " közte két és Szadat között igen fontos volt ’„a jövőbeli kapcsolatok szempontjából”. Begin „jogos önvédelemnek” nevezte Izrael Dél- Libanon elleni támadásait, külön kiemelve azt, hogy Bejrútban van „az úgynevezett palesztin felszabadítási szervezet” székhelye. Kijelentette, hogy Izrael folytatja az „önvédelmet”, vagyis támadásait az ország ellen. Elmondtá, hogy igazi barátság alakult ki az izraeli és az egyiptomi vezetők között és „az úton nem lesz megállás”. Az egyetlen kérdés, amiben megállapodást jelentettek be, az az, hogy az Alexandriában élő néhány zsidó vallású lakos a jövőben „szabadon látogathatja Izraelt”. A szélesebbkörű turizmus kérdéseit az általános eszmecsere keretén Begin csütörtök délelőtt utazik el Alexandriából. Hivatalos megbeszélés nem szerepel a további programban, csupán egy díszvacsora a Szafa palotában, Begin szálláshelyén. ben kell rendezni” — mondta Szadat. Lapszemle Kína és számos nyugati ország propagandaszervei elferdítve mutatják be az indokínai menekültek kérdését. Mindenekelőtt meghamisítják az ügy keletkezésének okait. Vietnamot ,azzal vádolják — amiben egyáltalán nem bűnös —, hogy a 90 százalékban kínai nemzetiségű indokínai menekültek lását szervezi.tömeges emigrá A menekültproblémát az amerikai imperializmus és a kínai militarizmus idézte elő. Az indokínai országokban az amerikai agresszió következtében 15 millió szülőhelye vagy országa ember elhagyására kényszerült. Vietnamban a menekültek száma több milliót tett ki. Káoszban pedig a lakosság negyede volt kénytelen elhagyni szülőhelyét. Az amerikai imperialisták a veresége után Kína vette át stafétabotot a térségben. Miután Vietnam megtagadta, hogy a Peking által előírt politikát folytassa, a kínai vezetők elhatározták, hogy belülről bomlasztják a Vietnami Szocialista Köztársaságot, megszervezik az országban élő kínai nemzetiséginek tömeges menekülését. A zsarolás, az ijesztgetés, vagy a mézesmadzag eszközeivel érték el, hogy emberek százezrei hagyják el megszokott környezetüket. Ezután Kína a menekültek előtt lezárta szárazföldi és tengeri határait, s a Vietnammal szomszédos országokba irányította a félrevezetettek tömegeit. Pekingben most krokodilkönnyeket hullatnak ezeknek az embereknek a szenvedései miatt. A kínai vezetők menekülteknek nyújtandó segítség szükségességét hangoztatják, de önmaguk elzárkóznak ettől, mivel korántsem aggasztja őket a menekültek sorsa. A menekültek kérdésében egy nemzetközi konferencia összehívásáért hadakozva Peking a menekülteknek nyújtandó konkrét segítség kérdését még csak fel sem veti. A konferencia Kína szempontjából csak olyan fórum lenne, ahol ócsárolhatná Vietnamot. Mint a tények Kínának sem érdeke mutatják, a menekültprobléma megoldása. Ezzel szemben arra törekszik, hogy a délkelet-ázsiai országokban újabb kínai emigránsokkal egészítse ki a kínai „ötödik hadoszlopot”, amelyet nagyhatalmi törekvései megvalósítására használhatna fel. Ezzel kapcsolatban időszerű emlékezni a kínai külügyminiszternek azokra a korábban mondott szavaira, hogy: .......A hoáli puskával a kezükben fognak részt venni lakóhelyükön a fegyveres harcokban”. A menekültprobléma körüli pekingi és nyugati hírverés, mint a tények tanúsítják, Vietnam-ellenes, szocialistaellenes célokkal folyik. kampány célja az, hogy rárgalmazza a Vietnami Szocialista Köztársaság politikáját, akadályozza Ott a békés szocialista építést és feszültté tegye Vietnamnak a délkeletázsiai országokkal kialakított kapcsolatait . Kína—Vietnam — menekültkérdés 1979. július 12., csibtörtök Gazdasági-társadalmi gondok Kínában Módosítások politikája és hatalmi harc 99 A kínai parlament legutóbbi ülésén az elmúlt évek során felhalmozódott gazdasági, társadalmi gondok egész sora napirendre került. Az élet különböző területeinek készült jelentések, helyzetéről elemzések nyomán kirajzolódtak azok az égető problémák, amelyek Kínát Mao Ce-tung örökségeként és a „nagy ideológus” utáni vezetés szubjektivizmusának és voluntarizmusának következményeképpen terhelik. Mao által hátrahagyott örökség kétségkívül tovább mélyítette a főleg gazdasági megoldások tekintetében amúgy is széles körű tanácstalanságot. Ebből következett a többi között, hogy a népgazdaság 1935- ig szóló tízéves terve, amely a „négy modernizálás" elnevezésű, ambiciózus program megtestesítője lett volna, Hua Kuo-feng szerint „nem egészen átgondolt’’ alapokra épült. A miniszterelnök kénytelen volt elismerni a terv realitásának súlyos hiányait, melyek miatt lényegében fel is függesztették a teljesítését. Nem új dolog gazdaságpolitikában, ez a kínai folytatása a korábban inkább már gyakorolt „módosítások politikájának", ami abból állt, hogy az eredeti ötéves terveket általában félretették és egy-egy „módosított” hároméves tervet állítottak a helyébe. Tulajdonképpen hasonló sorsra jutott az 1974-ben elfogadott 10 éves népgazdasági terv is. A mostani módosítások politikáját” a jelenlegi kínai vezetés ..az általános kitűnő helyzet” eredményének tünteti fel. Az az annyira kézben tartott kínai sajtó már a parlament’ ülése előtt kikotyogta, hogy egyesek meggyőződése a hangoztatottakkal ellentétes. Ezt a poltikát a rossz gazdasági helyzet kényszerítette ki. A parlament számára , készült beszámolóból és annak vitájából is világossá vált: Kína egyik legsúlyosabb gondja a nagy népszaporulat, amely mögött messze elmarad a mezőgazdaság és az ipar — főleg a könnyűipar — termelése. Az ország gazdasága ebből következően képtelen követni a növekvő szükségleteket azok kielégítésével. Megoldatlan gond ezen kívül a keresőképes lakosság munkával való ellátása. A parlament ülésszakán „bevallották”, hogy az országban jelenleg 13 millió munkanélküli van, és számuk továbbra is jóval gyorsabban növekszik, mint a munkalehetőségek alakulása. A KKP áprilisi pártkonferenciáján Li Sien-nien, a KB alelnöke elismerte, hogy Kínában jelenleg 100 millió ember hiányosan táplált, megoldására azonban kevés a kilátás. A parlament legutóbbi ülésén sem hozott semmiféle határozatot, amely a dolgozók életszínvonala emelésének égető bajaira gyógyírt jelenthetne. Sőt, Hua Kuo-feng nyíltan beismerte, hogy az állami jövedelmek erősen korlátozottak, ezért az életszínvonal emelésére jutó eszközök „nem lehetnek nagyok". Viszont néhány törvényt jóváhagyott a parlament a bírósági, ügyészségi eljárásokról, amelyek lényegében a KNK megalakulása óta az első büntető törvényt hotják. Pekingben azonban aza törvény elfogadása után közvetlenül tacepaó jelent meg, amely a társadalomban és pártban folyó hatalmi harc isameretében kétségbe vonja azok megtartását. A hatalmi harc ugyanis korántsem szűnt meg Mao halála és a négyek bandája leleplezése óta sem, bár a parlamenti ülésszak idejére szembenálló frakciók az egyes „fegyverszünetet” kötötték. A kompromisszum a jelek szerint nem sikerült teljesen. A Zsenminn Zsipao ugyanis két nappal a parlament ülésszaka után élesen támadta az egyik csoportot, amely szerinte nem tartotta meg az egyezséget, és makacsul ragaszkodott állítólagos megváltoztathatatlan álláspontja mellett. Craxi dilemmája Nagy meglepetést okozott Olaszországban Bettino Craxi jelölése a kormányfői tisztségre. Amikor Ugola Maifát, köztársasági párt nagy tekintélynek örvendő elnökét annak idején megbízták a kabinet megalakításával, őt még valamiképpen elfogadták a római „szent miniszterelnökség” palotája, a képviselőház ,és a szenátus. A Craxinak adott megbízás azonban megrengette a paloták falait Itáliában hozzászoktak már a kormányválságokhoz. Szerdán kezdte meg tárgyalásait a szocialisták vezére a köztársaság 42. kabinetjéről, s a ...strandkormány”, vagy a „hídkormány” fogalmát is a Tiberis partjáról kapta szárnyra a világhír. Most azonban — persze ez a fogadkozás sem újkeletű — tartós kabinetet szeretnének az ország élére, s ha annak Craxi lenne az elnöke, akkor megdőlne a kereszténydemokrácia második világháború utáni hegemóniája. A Piazza di Gesun, a kereszténydemokraták székházában éppen ezért tárgyalás tárgyalást ér. Szemmel láthatóan megzavarta elképzeléseiket Sandro Pertini államfő döntése, a szocialista politikus kijelölése. kártyának Craxit inkább ütőhasználták volna, semmint főszereplőnek egy olyan játszmában, amelyben a kezükből kikerült az adu. Köteteket tenne ki a kereszténydemokrata párt finom húzásainak, olykor otromba, máskor rendkívül elmés játékstínsinak elemzése. A hatalom sáncait eddig derekasan védték, s ha a szükség úgy hozta, más pártokat fordítottak szembe egymással. Ezúttal azonban meglehetősen tanácstalanok Igaz ugyan, hogy a szocialisták és a kommunisták viszonya az elmúlt másfél év alatt elhidegült, ahhoz sem fér kétség, hogy a kapcsolatok megromlásáért éppen a megbízott kormányfőt terheli a felelősség. Csakhogy a kereszténydemokraták berkeiben éppúgy, mint másutt Rómában tisztában vannak azzal, hogy a szocialisták irányvonalában néhányszor már tapasztalhattak jókora pálfordulásokat. Erre utal az Il Popolo, a kereszténydemokraták központi lapja, amely máris „chilei távlatot” emleget, s attól óvja a kijelölt kormányfőt. Craxi számára most két lehetőség kínálkozik: vagy csakugyan megteremti a demokratikus és haladó erők széles körének együttműködését, s ebben az esetben nem hagyhatja ki a kormányból a kommunistákat sem. Vagy végleg föladja a szocialista párt korábbi orientációját, s a kereszténydemokratákkal osztozik a hatalom koncain. Ebben az esetben viszont számolnia kell pártjának további gyöngülésével, s az ország súlyos gondjaiért vállalnia kell a felelősséget. Kétségtelen, hogy Craxi dilemmáira nehéz választ találni. S éppen ezért nem könnyűl döntenie sem! v &t*tm Dénetf