Dolgozók Lapja, 1979. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

toW9. meptember í.l ssombaf DOLGOZOK LAPJA S PORTjh Papír Kupa Második a lábatlani csapat Az idei papíripari sportna­pokon a tatai edzőtáborban borús­, hűvös idő sem hagyott a nyomot a sportolók és a ven­dégek hangulatán. A katonazenekar indulóira szovjet vo­nultak el a versenyzők a dísz­tribün előtt. Kárpáti Márta, a Papíripari vállalat szociálpo­litikai igazgatója köszöntötte a 15 gyáregység és a központ dolgozóinak seregszemléjét. Felzúgott a taps, amikor a sta­féta befutó embere fellépett a dobogóra és a fáklyával meg­gyújtotta a tüzet a kandellá­­berben. A láng a lábatlani pa­pírgyár kazánházából indult Tatára: sok-sok sportszerető ember futott egy-egy kilomé­ter­t, ez egyúttal jelképezte azt a lelkesedést is, amellyel a lá­­thatlaniak rendezték az ese­ményt. Egyetlen nagy család, a pa­píripar tagjai, versengtek két napon át, közben barátságok szövődtek, ami aztán a min­dennapi munkában is kama­tozik. Tudják ezt a gyárak ve­zetői is, éppen ezért két ren­dezvény között minden támo­gatást megadnak dolgozóik­nak az eredményes szereplés­hez. Előbb az előcsatározások folytak Tatán a döntőkbe ju­tásért, sportlövészetben vi­szont hamar eldőlt a verseny. A lábatlaniak itt tavaly ta­roltak, ám most csak a nők tudták megismételni a múlt évi sikert. Tekében a csepeliek utasítottak mindenkit maguk mögé. Izgalmas volt az asztalite­nisz-verseny. Tucatnyi játékos tudásával annyira kimagaslott a mezőnyből, hogy sokan vi­tatták nevezésük jogosságát. (Minősített versenyzők ugyan­is nem indulhattak!). Szerep­lésük azonban a sportág jó propagandája volt, emelte a színvonalat. A legtöbb érdeklődőt most is a labdajátékok vonzották. A kézilabdázók kemény, fér­fias küzdelmet vívtak, a lá­batlannak megérdemelten előz­ték meg a régi vetélytárs, Du­naújváros csapatát. A tavaly megtépázott babérokon javí­tottak a női labdarúgók a harmadik helyen végeztek­ is. A papíripari sportnapok tel­jes jogi sportága lett az atlé­tika, ezt néhány kitűnő ered­mény igazolta. (Esetleg a ver­senyszámok gyarapításával is érdemes foglalkozni.) A 7. fordulós svájci rendszerben lebonyolított sakkcsatákban éremesélyes volt a lábatlani együttes, ám két tagjának sportszerűtlen , viselkedése megfosztotta a csapatot a re­mélt jó helyezéstől. Viszont elégedettek lehettek azért, mert kitűnően ték meg az eseményt, rendez­ettei mindenkit meggyőztek: a nyolc éve ismétlődő szakmai találkozót folytatni kell, példás rendezésért nagyon so­­­kat tettek az edzőtábor veze­tői és dolgozói, valamint megyei és a járási sportszer­­­­ek munkatársai is. A lábatlaniak helyezései: Asztalitenisz: Női :.. 4. Héjjas Magdolna. egyéni: Női páros: ... 4. Balázsné—Héjas. Férfipáros: ...4. Gáspár M.— Várvölgyi B. Vegyespáros: ... 4. Balázsné—Gáspár, 5. Héjjas—Várvölgyi. Atlétika: 4x100 m-es váltó: Női: ...3. Lábatlan. Férfi: ... 2. Lábatlan. Női magasug­rás: ... 2. Kósa Ibolya. Férfi magasugrás: ...2. Géber Ká­roly. Női távolugrás:... 6. Ma­gor Andrea. Férfi távolugrás: ...4. Pintér Ferenc. Női kis­­labdadobás: 1. Andrássy Mó­nika (L.). Férfi :.. 3. Géber Károly.gránátdobás: Kézilabda: Női: ...3. Lábat­lan. Férfi: ...3. Lábatlan. Kispályás labdarúgás: Női: ...3. Lábatlan. öregfiúk: ... 6. Lábatlan. Sportlövészet: Női egyéni: 1. Végh Lászlóné, 2. Kétyi Ti­­borné, ... 4. Markó Sándorné. Női csapat: 1. Lábatlan (Ké­­tyiné, Markóné, Véghné). Fér­fi egyéni: ... 4. Lőrincz Ist­ván. Férficsapat: ...2. Lábat­lan. Sakk: Egyéni: ...5. péter­­vári Zoltán. Az összesített pontversenyt és ezzel a Papír Kupát a du­naújvárosi papírgyár csapata nyerte 223 ponttal. Második a Lábatlan (210 pont),­­harmadik Csepeli Papírgyár (191 pont). N. B. Szabados András, a lángvivő staféta befutó tagja Parázs jelenet a női kézilabda-mérkőzésen Körzeti labdarúgó-bajnokság Rajt elmaradt mérkőzésekkel Tatán, a körzeti labdarúgó­­bajnokság bonyodalmakkal indult. Két forduló alatt felnőtteknél és az ifjúságiak­a­nál több mérkőzés elmaradt. Baj és Almásneszmély csapa­­ta egyik alkalommal sem je­lent meg kisorsolt ellenfele elleni mérkőzésén, és a Hé­­reg ifjúsági csapata sem ér­kezett meg Szomódra. A lejátszott találkozók ér­dekes összecsapásokat és meglepetéseket hoztak. Két forduló után csak Héreg, Na­szály és Tardosbánya száz­­százalékos, ugyanakkor Kecs­kéd, Szomód, Bököd és a TAC II. nem szerzett még egyetlen pontot sem. Két fordulóban hat sárga és négy pi­ros lapot osztottak ki a já­tékvezetők. Ez bizony sok, fegyelmezettebbem kell ját­szani. A kecskédi Tomayer István negatív rekordja, hogy mindkét mérkőzésen „gyűj­tött” egy-egy sárga lapot, így automatikusan kizárta magát csapatából a harmadik for­dulóra. Az I. forduló eredményei: Héreg—Szomód 2:1 (0:1), Ki­állítva: Szám László (Szo­mód) és Korencsi György (Héreg), sárga lap: Lodovics F. (Héreg). Oroszlány II.— Kecskéd 3:2 (1:0), v.: Boros László, sárga lap: Tomayer István (Kecskéd). Tardosbá­nya—TAC II. 4:0 (1:0), v­.: Németh János, Naszály—Bö­köd 4:0 (0:0), v.: Szabó László. Kiállítva: Rigó I. (Bököd). 11. forduló: Bököd 2:1 (2:1), Tardosbánya— v.: Molnár József. Kocs—Szomód 7:2 *(3:1), v.: Bugyú Imre. Héreg— Tb. Cement 4:1 (0:0), v.: Sza­bó László. Kiállítva: Gersmár Attila (Tb. Cement). Sárga lap: Tóth F. (Tb. Cement) és Korencsi T. (Héreg). Naszály —Kecskéd 3:0 (2:0). Sárga lap: Tomayer István (Kecs­kéd). KOMÉP II.—TAC II. 3:1 (0:0), v.: Boros László. Sárga lap: Huszt T. (TAC II.). Ifjúságiak: 12:0 (5:0) , v.: Naszály—Bököd Szabó László. Sárga lap: Strompos, Kovács (Bököd), Süveg Tardosbánya—Bököd (Naszály). 6:0 (3:0), v.: Molnár József. Kocs —Szomód 7:1 (2:0), v.: Nagy József. Tb: Cement—Héreg 4:1 (0:0), v.: Németh János. Kecskéd—Naszály 4:0 (3:0), v.: Bognár Ferenc. 4 Hét végi sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ: Bányász­napi férfi emlékverseny, Ta­tabánya, Ságvári B. Ált. Is­kola, 9.30. BIRKÓZÁS: Úttörő sza­badfogású verseny, Tatabánya, Közgazdasági Szakközépisko­la tornaterme, 13. KÉZILABDA: NB II: Női: Pécsi BTC—Tatai AC, Pécs, 10., Balogh—Maglódi. Férfi: Tatai Rákóczi—Veszprémi Épí­tők: Tata, 15.30, Bergmann— Reinspach. Dombóvári Kesz­tyű—Környei MEDOSZ, Dom­­­bóvár, 16, Kaszap—Kerekes. KOSÁRLABDA: Magyar Népköztársasági Kupa: Férfi: Lőrinci Sportcsarnok: Oroszlá­nyi Bányász—Körmendi Dó­zsa FMTE, ’ 17. LABDARÚGÁS: NB I: Ta­tabánya—Bp. Honvéd, Tata­bánya. 15.30. Körös. NB I., tartalékcsoport: Ta­tabánya—Bp. Honvéd, Tata­bánya. 12., Fertőszegi. Nemzetközi öregfiúk mér­kőzés: Tatabánya—Wacker Innsbruck, Tatabánya 14. ÖKÖLVÍVÁS: Országos bá­­nyászbajnokság, Oroszlány, sportcsarnok , 17. RÖPLABDA: MRSZ Kupá­ért: Női: MVSC—Almásfüzi­tői Timföld, Miskolc, Csokonai Utca, 15. Zách, Sándor. NB II: Férfi: KOMÉP—Esz­tergomi MEDICOR, Tatabá­nya, sportcsarnok, 15. Női: Tatabányai Petőfi—MHC Va­sas, Tatabánya, Dózsákért, 15. SPORTLÖVÉSZET: Bá­nyásznapi emlékverseny, Tata­bánya, Fürdő utcai lőtér, 8. VASÁRNAP ASZTALITENISZ: NB 11: TBSC—Vasasi Bányász, Tata­bánya, Sportcsarnok, 11. BIRKÓZÁS: Úttörő szabad­fogású verseny, Tatabánya, Közgazdasági Szakközépiskola tornaterme. 10. , KÉZILABDA:­­ NB 1: Férfi: Debreceni Dózsa—Tatabányai Bányász, Debrecen, 10.30, Bu­davári, Dorkó. Női: TFSE— Tatabányai Bányász Bp. ?., Somlai, Szendi. NB 11: Férfi: Szekszárd— Dorogi AC, Szekszárd 10, Bu­­vári, Szalai. Megyei bajnokság: Férfi: Tarján—Kisbéri Táncsics, Tar­ján, 10, Kisbéri Gamma—Ko­máromi AC, Kisbér, 11. Do­rogi AC—TBSC II, Dorog, 10. Viscosa SE—Ácsi BSE, Nyer­gesújfalu, 10.30. KERIPAR— K. Olajmunkás, Tatabánya, 10.30. Fiú serdülő: Tata-Kert­város—K. Olajmunkás, Tata, 9.30. LABDARÚGÁS: NB I1: Esztergomi MVM Vasas—Váci Híradás, Esztergom, 15.30. Pa­lotai­ KOMÉP SC—Bakony Vegyész, Tatabánya, Geiger. Mohács-Véméndi 15.30. TE —Bábolnai SE, Mohács, 15.30, Ágoston J. Dorogi AC—Sop­roni SE, Dorog, 15.30, Varga. Megyei bajnokság: lány—Ács, Oroszlány, Orosz­15.30, KaufVnan. Vértesszőlő­s, Olajmunkás SE— Szőny, 15.30, Vankó. K. MEDOSZ—Tát, Környe, 15.30, Cseh, Sárisáp —Tatai AC, Sárisáp, 15.30, Győr megyei jv. Nagyigmánd —Rákóczi SE, Nagyigmánd, 15.30, Szileszki. T. Üveg—Ko­máromi AC, Tokod, 15.30, Csizmadia. Magyar Viscosa SE—Almásfüzitő, Nyerges­újfalu, 15.30, Horváth Z. Kis­bér—Tatabányai Vasas, Kis­bér, 15.30, Pándi. Országos ifjúsági bajnok­ság: TBSC—Sabaria, Tatabá­nya, 10.30. KOSÁRLABDA: Magyar Népköztársaság Kupa: Férfi: Lőrinci Sportcsarnok: V. Izzó —Oroszlányi Bányász, 9. ÖKÖLVÍVÁS: Országos Bá­nyász Bajnokság, Oroszlány, sportcsarnok, döntők, 9. RÖPLABDA NB II: Női: Békéscsabai Előre Spartacus —Tokodi SE, Békéscsaba, 11.30, Tatabányai Petőfi—Du­­navarsányi TSZ SK, Tatabá­nya, Dózsákért, 11. Megyei bajnokság: Női: KERIPAR—MEDICOR, Ta­tabánya, 10, Lugosi—Bíró, Timföld SC serd.—Tát, Al­másfüzitő, 9.30, Szarvas—Sü­meg, Petőfi ifj.—Tokodi Üveg ifj., Tatabánya, Jubileum park, 11, Barati—Fekete, Tim­föld SC ifj.—Kocs, Almásfü­zitő, 10.30, Sümeg—Szarjas. SPORTLÖVÉSZET: Bá­nyásznapi emlékverseny, Ta­tabánya, Fürdő utcai lőtér, 8. ­la: TBSC—Honvéd mérkőzés Harcosabban kell játszani A Bp. Honvéd lesz ma, a bányásznapi, tehát ünnepi fordulóban a TBSC vendége. Az a Honvéd, amelyik szerdán a Népstadionban látványos és színvonalas küzdelmet vívott a Fradival. Ugyanezen a szerdán a Bányász viszont a látványossággal és színvonal­lal is adós maradt az MTK el­leni találkozón. Szentmihályi Antal vezető­edző elégedetlenségét jól tük­rözte a kezdő mondat: — A Honvéd ellen változta­tok a csapaton. Lakatos he­lyett Blatt lesz a beállós, Schmidt helyett P. Nagy a jobbszélső. A vártnál gyengébb szerep­lés legfőbb okát a követke­zőkben látja Szentmihályi: — Nem elég harcos a csa­pat. A játékosok beletörődnek a pályán könnyen eseményekbe, még akkor zajló is, ha azok kedvezőtlenek. Pedig az eseményeket irányítani kell! A legfontosabbnak ezért „harci szellem” fokozását tart­a­ja az edző: — Nagyobb küzdeni tudásra van szükség. Ezt már a Honvéd ellen is meg most­ kell mutatni, legalább olyan kriti­ka ne érje a csapatot, hogy­ nem elég harcos. Az esélyek latolgatásakor semmi elhamarkodottat nem mondott Szentmihályi Antal: — Az nem mérvadó, hogy a közelmúltban az NB-s kupa elődöntőjén legyőztük a Hon­védot. Más a bajnoki, mint egy lényegében előkészületi szakaszban lejátszott mérkő­zés. Az viszont már biztatóbb, hogy a legutóbbi bajnokin itt Tatabányán 3:0-ra nyert Bányász. Ez az eredmény jel­­­zi, hogy nem verhetetlen Honvéd. Egyébként nekünk az a elég mélyre sikeredett csorbát csak győzelemmel lehet kikö­szörülni. A mérkőzéseket mától egy órával korábban kezdik, mint az első két fordulóban. Kezdés tehát a TBSC 15.30-kor. A TBSC stadionjában tizenegye: Csepecz — Szabó, Néder, Blatt, Knapik — Barabás, Csapó, Dupai — P. Nagy, Kovács, Dudás. Csere: Kiss, Schmidt, Hegyi 7 Megyei kézilabda-bajnokság a t Ma már estén Négy férfi mérkőzéssel el­kezdődött a megyei kézilab­­da-bajnoks­ág őszi idénye. A raj­t azonnal m­­eglepeté­sel szolgált, a jóval esélyesebb Tatabányai Köripar simán ki­kapott a sereghajtó Tarján otthonában. A Dorogi AC iS belépett a meglepetést oko­zók táborába, ugyanis Kisbé­ren győzte le a Gamma együttesét. Itt különösen második félidő volt izgalmas. a A listavezető Ácsi Egyetértés biztosan verte a Komáromi Olajmunkást. Miután mind­két riválisa, a Keripar és Kisbéri Gamma kikapott, elő­­­nye tovább nőtt, így könnyen lehet, hogy­­ már az első for­duló eldöntötte a bajnoki cím sorsát, a Komáromi AC is jól k­ezdett, biztosan gy­őz­te le a kisbéri gimnazistákat. Eredmények: Tarján Tb. Ker­par 29:15 (14:8), v.,­ Bau­mann II., Benczik. l­egjobb dobók: Horváth 4, Riesing 7, Traszl 3, Szeiler, Mikonya 3—3, ill. AC—Kisbéri Kiss J. 11. Dorogi Gamma 1­9:15 (8:11), v.: Boros, Gombás. Ld.: Sziamnik, 10. Kollár, Ma­gyar 3—3, ill. Hegedűs 5, Neumayer 4, Varga­ I. 3. Ácsi ESE—K. Olajmunkás 30:23 (14:12), v.: Szotyori (egyedül). Ld.: Visi 12, Pék 7, Szekendi, Borkai 3—3, ill. Csorba 11, Narancsik 5, Szalai 4. Komá­romi AC—Kisbéri Ghmn. 36:24 (19:14), v.: Molnár, Tavarnay. Ld.: Szakács 7, Berlik 6. Ku­tak. Kaposvári 5—5, Varga, Elek 4—4, Tóth 3, ill. Marosi 11, Tóth 5, Szabó 4, Garai 2. Ökölvívó Rába Kupa A győri sportcsarnokban gyér érdeklődés kísérte a ha­gyományos Rába Kupa ököl­vívó tornát. A háromnapos küzdelemsorozaton — melyen ifjúságiak és a felnőtt I—III. osztályú ökölvívók indultak — megyénket a TBSC és az OBSK sportolói képviselték. (24 egyesület 151 öklözőt in­dított.) Erdem­ények: Ifjúságiak: Papírsúly: ... 2. Halász Z. (OBSK). Könnyűsúly: ..A” csoport: ...3.. Csernyik J. (TBSC). Kisváltósúly: ..A” csoport: 1. Szabó ,1. (OBSK). ..B” csoport: ... 2. Téglási F. (TBSC). Váltósúly: „A” cso­port: 1. Purger M. (OBSK). Nagyváltósúly: ...3. Holló Zs. (OBSK). Felnőttek: Légsú­ly: ...2. Halász T. (OBSK). —B— Bélyosarok Bányásznapi „csemege” Tatabányán, a Május 1. parkban, a bányásznapi vá­sáron filatelista „­csemegé­hez” is hozzá­juthatnak az érdeklődők. A vásár helyszí­nén ugyanis szombaton és va­sárnap emléklapot árusít és alkalmi bélyegzést használ a posta. A lap a 60 évvel ez­előtti, 1919-es tatabányai sor­tűz áldozatairól, bányászhő­seiről emlékezik meg. A bé­lyeggyűjtők számára az alkal­mi kiadvány kapcsolódik az országos bélyegnapi akció­hoz. A rendező városi bélyeg­gyűjtő kör gondoskodott ar­ról is, hogy a gyorscsere-felelőse MABEOSZ vasárnap megtartsa szokásos bányász­napi aukcióját. A gazdag anyagot felvonultató árverés a kör összejöveteli helyén, Technika Házában lesz szep­­­tember 2-án, délelőtt 10 órá­tól Országos kiállításra javasolva A papíripari dolgozók sport­napján, a tatai edzőtáborban a lábatlani bélyeggyűjtő kör egy bemutatójával járult az esemény sikeréhez. Itt is volt több emléklap, valamint al­kalmi bélyegzés. A bemutató természetesen a sporthoz kapcsolódott, címe is ez volt: „Sport a bé­­­lyegen”. A közönség bélyeg­képeken feldolgozva szemlél­hette az olimpiák történetét, az argentínai labdarugó VB-t, egyes sportágak krónikáját, sokoldalúságát. A kiállítást megtekintette a MABEOSZ­­ képviseletében Kmetty Ottó, aki javasolta, hogy több tabló anyagát vi­gyék el a­­ szövetség bélyeg­napi kiállítására. Ezek tartal­ma, feldolgozásuk minősége ugyanis eléri az országos szín­vonalat. Általában nagyon el­ismerően nyilatkozott a be­mutatóról

Next