Dolgozók Lapja, 1980. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-16 / 165. szám
1980 Július 16., szerda DOLGOZÓK LAPJA Az export akadálya Sikerrel zárult egy kísérlet — túlteljesítették a tervet " Teherautó kanyarodik ki az Aszári Keményítőgyár udvaráról, édes teherrel — szőlőcukorral — rakottan. Az édesipar, a gyógyszeripar, a söripar stb., igencsak számít az ászának termékeire. Maros Imre, a gyár főmérnöke újságolja, hogy eredményesen zárták az első félévet. Sok összetevője van a sikernek. A folyamatosan dolgozó gyár törzsgárdája minden lehetőt megtett, hogy tervüket túlteljesítsék, bíciójukat növelte, hogy Amjó minőségű kukoricából dolgozhattak. — Korábbi nagy gondunkat oldottuk meg — tájékoztat a főmérnök. — Hosszú éveken át alig bírtunk technológiához a gőzt biztosítani. A két öreg kazán nagyon sokat gyengélkedett. Nem kis pénzbe került az új kazán vásárlása, üzembeállítása, de megérte. Eddig állandó stresszben éltek a vezetők, mikor mondja fel a kazán a szolgálatot, s áll le a termelés. Májustól nincs ilyen félelmük, a folyamatos termelés akadálya megszűnt. Az egyik régi kazánt lebontjuk, s még egy új kazánt szerelünk be, ugyanis tartalék tüzelőberendezés nélkül nem létezhetünk. A gyárban sikerrel zárult egy jelentős kísérlet. Folyékony cukrot állítottak elő, s adtak át az édes-, a sör-, a szesz-, és a konzerviparnak. Arról van szó, hogy a kristálycukor elolvasztásához rengeteg energiát használnak fel az említett élelmiszeripari ágazatokban. A folyékony cukor előállításával jelentős ráfordítástól szabadulna meg a népgazdaság. Az ászáriak izomerszörpjével (folyékony cukrával) végzik el a kísérleteket, hogy mire az új folyékonycukor-gyár felépül, azonnal felhasználhassák a terméket. A tapasztalatok kedvezőek, máris újabb 15 tonnára kaptak megrendelést. Az ászáriak vállalkozása előnyös a felhasználóknak, mert nem kellett importálni az új technológiához a folyékony cukrot. A tervezettnél harminchéttel kevesebb emberrel dolgoztak a félév során. Többletmunka hárult mindannyiukra, gyakrabban jutott egyegy emberre éjszakai munka, és hétvégi műszak. A túlóra sem ismeretlen ebben gyárban. A főmérnök állítja, ahogy a törzsgárda érdeme siker, kitartó, szorgalmas emberek az ászáriak. Maros Imre a terveikről is szívesen beszél. A kísérletezéssel nem szándékoznak felhagyni. Vegyész házaspárt keresnek, olyan elméleti mérnököt, vagy mérnököket, akik a termékfejlesztést választanák hivatásul. Lakást is adnának. A gyár, a vállalat anyagi áldozatokra is hajlandó, csakhogy ambiciózus hasson. szakemberekkel dolgozó kukoricakeményítőből számos terméket gyártanak jelenleg is, de a felhasználók igényei változnak és az ászári gyár a gyártmány- és gyártásfejlesztéssel egy lépéssel az igények előtt akar haladni. Ahhoz, hogy hosszú távon eredményesen gazdálkodhassanak, elengedhetetlen a szakmai kultúra gyarapítása, új termékek létrehozása. Azt is célul tűzték, hogy eddigi termékeiket, pl. a hidrolt (melléktermék) nagyobb használati értékűvé dolgozzák fel. Az értékes kukorica teljes hasznosítása a célszáron. A gyártás során leválasztott héjat, csírát is értékesítik. Egyes melléktermékeiket exportálják a dollárelszámolású piacra. Az exportnak a kivitelezési engedély hiánya szab határt, fájlalják a gyárban. A héjas takarmányt szívesen vásárolják az olasz cégek. A főmérnök egy halom telexpapírt mutat. Minddel a kiviteli engedélyt kérik, sürgetik. A gond nem kicsi, hiszen termékeik romlandóak, hosszú ideig nem tárolhatók. Ha nincs lehetőség az exportálásra, a hazai piacon értékesítik a termékeiket — forintért. De ugyanazért az áruért valutát is kaphatna az ország. A MÁV-tól is várják e gond orvoslását. Kedvvel, bizakodással folytatják a munkát az ászári gyárban. Bíznak abban, hogy a második félévben még jobb eredmények születnek, hogy ez biztosan így legyen, semmit sem bíznak a véletlenre. M. A. Őrlik a kukoricát Ének és zene a múzeumokban • A múzeumok ma már gyakran várják komplex programokkal a látogatókat , s a kiállítások megnyitóit zenével teszik ünnepélyesebbé. De gyakoriak a múzeumi környezetben rendezett koncertek is. Megyénk rangosan szereplő énekkarai közül jó néhányan kapnak rendszeresen meghívót országos rendezvényekre, múzeumi fellépésekre. A KÓTA megyei szervezetének statisztikája szerint az elmúlt néhány hónapban öt megyei énekkarunk adott hangversenyt, egy-egy budapesti múzeumban. A Labor MIM Balassa Bálint Énekkara a Munkásmozgalmi Múzeumban, a tokodaltárói Bányász Vegyes Kar, a sárisápi Bányász Kórus, az esztergomi Monteverdi Kamarakórus, a budapesti Történeti Múzeumban, az esztergomi Tanítóképző Főiskola női kara a Magyar Nemzeti Galériában lépett fel. A Budavári Palota nyári zenei programjában viszont három zenekar fellépése kapott helyet — így a az Almásfüzitői Fúvószenekar, tatabányai Bányász Fúvószenekar és az oroszlányi Bányász Koncert Fúvószenekar szerepelt eddig szép sikerrel. Pillantás a piacra Válaszol a ZÖLDKER vezérigazgató-helyettese A megyei lapoktól a Központi Sajtószolgálathoz befutott kérdéstömeg átrágása után kopogtattam a ZÖLDKER vezérigazgató-helyettesénél, Kenyeres Lászlónál, mint a zöldség-gyümölcs felvásárlásban domináns szerepű megyei ZÖLDÉRT Vállalatok központjának egyik vezetője, adjon választ e kérdések legalább némelyikére... A fogadtatás szívélyes volt, de mielőtt rátértünk volna a válaszokra, arra kértem Kenyeres Lászlót, adjon általános tájékoztatást az oly sok átszervezést — a legutóbbi 1977-ben volt — megélt szervezet pillanatnyi helyzetéről. — Tavalyelőtt 300, tevaly már csak 170 millió taforintos nyeresége volt a 19 megyei vállalatnak, ami önmagáért beszél. De még nyereséget is csak úgy ezt a sikerült elérniük, hogy az állam 900 milliós támogatást adott, azonos mértékűt az 1978. évivel. A támogatás jelentős részét az 1978. évi nagy burgonyatermelés eliminálására, a felvásárlási árzuhanás kivédésére költöttük, például 2 forintot kaptak kilónként termelők, de az árut nem vitaták el tőlük. A olyan termék, amely burgonya áruként döntően a ZÖLDÉRT-eknél fut össze, a téli tárolással jóformán kizárólag mi foglalkozunk. Roppant érzékeny cikk a krumpli, amiből évi átlagban 20 ezer vagonra lenne szükségünk, de 120 ezer vagon terem. — Mégis, tapasztalataim szerint szerfölött cikcakkos a termelői kedv, s általa a megtermelt burgonya. A magammal hozott kérdések között Miskolcról firtatják: csökkent a vetésterület, mi lesz 1980-ban a krumplival? - -- ■ . - • •...: p. 2 ' -• — Valóban nagyok az évek közti különbségek mindenekelőtt az átlagtermés miatt — így Kenyeres László. — Hogy ne menjek messzire: 1978-ban még 36 ezer, de tavaly már csak — mintegy ellenhatásként — 19 ezer vagon volt a felvásárolt áru. Az idén pedig már importálltunk ezer vagonnyit, főként az NDK-ból. Pedig a leszerződött mennyiség elegendő, 28 ezer vagonra rúg, de kétségtelen, hogy a termőterület nem csak Borsodban , országosan is apadt a nagyüzemeknél. Mégpedig a tavalyi 22 ezerről 17,5 ezer hektárra. Ha legalább 150 mázsás átlagtermést érnek el a gazdaságok, úgy nem gond, de ha nem ... Az lesz elmúlt hetek csapadékos időjárása mindenesetre jót tett a burgonyának, akár csak a zöldséggyökérnek, de kevésbé kedvezett a meleget is igénylő paprikának, paradicsomnak. S ha már áttértünk más portékákra, hadd jegyezzem meg, hogy a piackép szerfölött változó: vannak hiánycikkek is, főként gyümölcsből, de eladatlan uborkából, káposztából, tömegek zöldbabból. — Mégis drága az uborka... — Az árképzést a vállalatok önállóan végzik. Előfordult, hogy a Békésben 3 forintért felvásárolt uborka 25 forintba került Budapesten. Éppen ez a visszaköszönő témakör, az árak és az árrések megtárgyalása is szerepelt július 10- én Kecskemétre összehívott országos értekezletünkön. nagy árrés egyik magyarázata, hogy a közgazdasági szabályozók idei módosításával elestünk 300 millió forint központi kockázati alaptól. megmaradt dotáció két forrásból származik: 150 milliót kapunk téli tároláshoz nyújtott állami támogatásként, valamint a lakosságnak eladott áru minden tonnájához 800 forint szubvenciót kapunk, ötvenezer vagonra tehető ez a mennyiségben, együttesen azonban 110 ezer vagon körüli a forgalmunk, mert nemcsak a lakosságnak, hanem exportra, hűtő- és konzervipari célokra is adunk árut. — Térjünk vissza a valóban örökzöld árrésügyre. Mennyi a megengedett? Hiszen az mégsem elfogadható állapot, hogy 3 forintos uborkából 25 forintos legyen... — Ez nyilvánvaló, s a ZÖLDKER idei célja az, hogy 16 százalékos átlagnál magasabb ne legyen a zöldség-gyümölcs fogyasztói áremelkedése, nos, az esztendő első ötlajhónapjában ez 28 százalékos volt, az előző év azonos időszakához képest. Pillanatnyilag úgy látom, hogy csökken ez a mutatószám, visszaesés következik be az árszínvonalban, s remélhetően a 20 százalékos átlag alatt maradunk 1980-ban. — Ami az árrést illeti, 38— 40 százalékos volt 1977—79-ig, vagyis 10 forintos fogyasztói árból 6 jutott a termelőnek, 4 nekünk. Az állami támogatás hozzávetőleg összesen 400 millió forintra tehető csökkenésének ellensúlyozásaként, s hogy mégis próbáljanak megállni saját lábukon a vállalatok, az ősszel határozat született arra, hogy 45—48 százalékra emelhessük az árrést. Tehát immár a fogyasztói ár fele jut a ZÖLDÉRT-eknek. Ez az arány nem rosszabb a nemzetközi átlagnál, hiszen Nyugaton 150—200 százalékos árréssel dolgoznak a kereskedők. Nálunk a mostani is soknak tűnik, mindenesetre megfejeltünk több megye, így Hajdú-Bihar, Csongrád idevágó érdeklődésére. Ez utóbbi levél mindjárt figyelmeztet arra, hogy lehetséges azért másként is: a szentesi Korai Zöldségtermesztési Rendszer — írja érdeklődő levelében Délmagyarország főszerkesztője — „mindössze 5 százalékáért adja el a tagszövetkezetek zöldségét”. (Ha jól számoltak, tehát alig egytizednyi (!) árrés fejében is piacra juttatható a zöldség. Javaslom, érdemes lenne Szentesre utazniuk kecskeméti részt vett megyei tanácskozáson ZÖLDÉRT Vállalatok igazgatóinak. — Milyen módosítást terveznek? — 1981-től megengedjük más megyékből való, de csaka is kizárólag szerződésesen történő felvásárlást is alá— válaszol Kenyeres László. Például, ha a Budapesti ZÖLDÉRT azt mondja, hogy van három szabolcsi téesz-partnere, amellyel szerződést kíván kötni, megteheti. Ez a lényeg, hogy jó előre, tudjon erről mindenki, mert ily módon nem lehetséges egymás elől elorozni a portékát, elkerülhetjük az anarchiát, s a szükséges központi készletet is biztosítani tudjuk. — Végül a kecskemétiek kérdését tolmácsolom: kajszibarack-szezonra megaérkezik-e az Indiában rendelt jéggyáruk? — Sajnos, nem: napokon belül befut ugyan Fiumébe, dehát a felszerelés, egyebek .. Záporoztathatnám még fogasabbnál fogasabb kérdéseket a vezérigazgató-helyettes fejére, akinek — elfogadom — roppant nehéz hatások közepette kell dolgoznia, ami egyébként áll az egész ZÖLDÉRT-szervezetre, vagyis 23 ezer emberre. Sok vállalatnak — a Komárom, Nógrád, Baranya, Veszprém megyeieket beszélgető partnerem — említi úgyszólván a létéért kell megküzdenie, vagyis azért, hogy ha már nyeresége nincs, legalább vesztesége se legyen. Tanulságot levonni nem áll szándékomban, egy félénk töprengésnek mégis hangot adok: vajon nem közeleg-e a sokadik átrendeződés? Vajon azt az „elvett” négyszáználiós dotációt nem lehetne-e olyképp ellentételezni, legalábbis részben, hogy valahogy csakcsak rövidüljön az áru útja, s ily módon a zöldség-gyümölcs fogyasztói árak szolidabban növekedjenek? 1 Keresztényi Nándor ! — Legyen elég, édesapám — mondta az asszonylány. Eladja azt a malacot és kész. Többet ne vesződjön jószággal. — Nem vesződség ez lányom. Dolog. — Csak vigasztalja magát! Lassan nyolcvanéves. Mikor nyugszik? — Tudod te, a mi fajtánk sose nyűghajtik. — Beszéltem Kiss Imre Jóskával. Egy óra múlva itt lesz. Hatszázért viszi, ha adja. — Kevés. Az utolsó malacom. — Ingyen kapta. Ha a Gadányiék disznaja sem fi adzik tizennégyet, akkor már nem lenne jószága. Az öregember hallgatott. Maga előtt látta a három hónappal ezelőtti napot. Gadányiné beállított hozzá, kötényében sivalkodó kismalaccal. Azt mondta: János bátyám, odaadnám ezt a malacot, ha elfogadja. A kocának sok. Az öregember nem tudott ellentábra. Kár lenne agyoncsapni, mondta Gadányinénak, és az ól is üres, egy hete mentek el az utolsó hízók. Nap, mint nap cumiztatta a kismalacot. Tejet hozott neki a csarnokból, ha kellett, kamillateát itatott vele, s ahogy nőtt a kis jószág, úgy szoktatta rá a nehezebb eleségre. Főtt krumplival kínálta, majd tejes kukoricadarával etette csöppnyi malacát. — Mondom, itt lesz a Jóska. Hadd vigye. Maga se dolgozhat ítéletnapjáig. — Jól van, lányom. Jöjjön csak a Jóska, !és Kiss Imre József fekete, sódőrsapkában, papucsban állított be az öregemberhez. — No, Jóska, gyüttél? — Gyüttem, János bátyám. Az öreg nem szólt többet, megfordult, s a disznóól felé vette az irányt. Az ól melletti szederfáról levelet tépett, s a kifutóba dobta. — Alszik a Gyuri. — Neve is van? — Van neki. Kiss Imre József az óldeszkának támaszkodott, besercintett a kőre és várt. Gyuri malac előjött, a szederfalevélre. Ráröffentett egyet, s az öregemberre nézett. — Jóban vannak — jegyezte meg Kiss Imre József és somolygott. — Egyedül van ő is, én is. Mustrálták a malacot. — Megjárja — állapította meg a vevő. — Meg. Az anyja nem nevelte volna így. — Elég dolog lehetett vele. — Volt elég. Kiss Imre József rágyújtott. — Jó hízó lenne. Hizlalja meg, Jani bátyám. — Nem tehetem, Jóska. Fogytán az erő. — Akkor is. Hízó nem lehet az emberfia nélkül — Nekem már nem kell. A lányomak mosnak, főznek rám. Minek a hízó? — Jó, ha van. Kiss Imre József az öregre sandított. — Mennyire tartja, János bátyám? — Amennyit neked megér. Te mire gondolsz? — Hatszázra. — Kevés. Jóska. Akinek a koca nevelte a malacot, adhatja hatszázért. Nem vesződött vele. De én napjában háromszor cumiztattam, ápoltam, pátyolgattam. Nyolcszáz az ára. — Sok. — Sok. sok! Gondolkodjál. Mindennap háromszor cumiztatni, tejért menni a csarnokba, langyosítani az eleséget. Tüzelő is kellett. Az is pénz. — Hatszáz. — Az atyaistennek se. ^ — Hatszázötven. — Nyolcszáz. Jóska. Alább nem adom az utolsó malacomat. Az öregember bajuszát rágta, s nem vette le szemét a kismalacról. — Nem bánom — szólalt meg később —, legyen hétszázötven. — Az is sok. Hétszáz. — Vigyen el az ördög. Hétszázhúsz. — Tartom. Hétszázhúsz. Kiss Imre József elővette ósdi bugyellárisát, ujja hegyére köpött és előhúzta a pénzt. — Legyen vele szerencséd — mondta az öregember, miután átnyálazta — Zsákot hoztál?a százasokat. — Hoztam. Kint a biciklin. Kiss Imre József elballagott az utcai kapu felé, később kerékpárját tolva maga mellett, visszajött. Az öregember gondosan bekötötte a zsák száját, majd Gyurka malacot gyakorlott mozdulattal felhelyezte a csomagtartóra, s madzaggal kötözte. — Nagy könnyebbség. Jani bátyám. Nem kell már jószággal vesződjön. — Nagy Jóska. — helyeselt az öregember, de remegett hangja, — csak ne legyen benn ne részed soha. “ n_ Varga S. József c. kismalac Jegyzet Irányjelző a pazarláshoz?! Az siasodás utca embere a vároegyik mozzanataként fogadta, hogy elektromos forgalomirányító lámparendszert szerelnek fel Tatabányán, az Ifjúmunkás úti csomópontban. Figyelte, miként kerülnek helyükre a lámpatestek. Várta, mikor helyezik üzembe a berendezést. Az örvendezés helyett szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy leszerelték az egész rendszert. Kiszedtek néhány tartóoszlopot, felbontották az úttest egy részét. Rövidesen ismét megkezdték az irányjelző felszerelését. A járókelők persze nem ismerhetik a le- és a felszerelés indítékait. Tisztában vannak viszont azzal, hogy minden többszörösen végzett munka újabb kiadásokkal jár. Egyértelmű mindenki számára, valamilyen hiba miatt hogy kellett így intézkedni. Ugyancsak egyértelmű, hogy az itteni felesleges költségek alig számítanak egyetlen cseppnek az államháztartásban. Mégsem érdektelen figyelembe vennünk az utca emberének kérdését, amivel az anyagi és az erkölcsi felelősséget firtatja. Ha ettől eltekintenénk, akkor a tatabányai új irányjelző a pazarlás felé mutatna, és éppen ezzel szemben kell felvillantanunk a pirosat, a tilosat! —de V______________________________ 5