Dolgozók Lapja, 1980. december (33. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-05 / 285. szám
4 DOLGOZÓK LAP I A Hatékonyan, korszerűen, ha lehet!.. rajkövetelmények, törekvések megyénk nyomdaiparában I. ’ Az információrobbanás korban élünk — közhely ez már. A rádió és a televízió hallható és látható, szinte karnyújtásnyi közelsége hozza a világ különböző tájain történt eseményeket — a százezres példányszámú lapok nap mint nap „szétszórják” az információt, tájékoztatják embereket, házhoz viszik” az a híreket, tudósítanak a nagyvilág és a szűkebb környezet életének eseményeiről. Ma már az írott sajtó nem csupán gyorsaságot tekintve szárnyala ta túl a húsz—harminc esztendővel ezelőttit — de a technikai színvonal tekintetében is óriási változások következtek be... „Szegény Gutenberg” Azt mondják, hogy Gutenberg, aki több mint félezer évvel ezelőtt megteremtette az emberiség kultúrkincseinek felhalmozásához, továbbadásához a könyvnyomtatás lehetőségét — ma már rá sem ismerne találmányára. A fényszedés meghonosodásával a korszerű nyomdákban ma már nem ismerik az ólmot, a betűöntést — képernyős, komputeres, szerkesztési móddal „tördelik” egybe a kéziratok anyagát — egy kis túlzással: a szerkesztő nyomdásszá, a nyomdász szerkesztővé vált. Széles körben terjed a finom nyomatot biztosító ofszet eljárás , s az így készült lapok tetszetősebbek, az információ hatását, a befogadás mélységét pusztán ez a tény is nagymértékben felerősíti. A fényszedés elterjedése Magyarországon ma még persze a kezdeti lépéseknél tart — a folyamat azonban felgyorsult. A legutóbbi Budapesti Nemzetközi Vásáron is ott kínálták a különböző cégek a legújabb fényszedő és ofszetnyomó berendezéseket. S nem is túl drágán. A középkorban? ! Hol tart a technikai színvonal tekintetében megyénk nyomdaipara — pontosabban fő bázisa, a Komárom megyei Nyomda Vállalat? A megrendelők és a kiöregedett gépekkel dolgozó-kínlódó szakemberek azt mondják: Gutenberg korában, a középkorban ... Talán nem volt véletlen, hogy az utóbbi évtizedben egész sor üzem, állami gazdaság, kulturális intézmény saját nyomdát hozott létre, olyan korszerű ofszet fotóberendezéssel, technikával, amelynek segítségével igényesebb színes kiadványokat is képesek készíteni. Ez a beruházási költség bizonyára megtérült — nem biztos azonban, hogy az erők elaprózása, az érdekek partikulációja egészséges folyamat ... Sok nyomda van a megyében, de egyik sem igazi ... — Miért így fejlődött megyénk nyomdaipara, nem kellett volna egységesebb koncepció szerint a bázisvállalatot fejleszteni? — tettük fel a kérdést Vörös Gyulának a megyei tanács ipari osztálya vezetőjének. — Az persze túlzás, hogy a megye nyomdavállalatánál „középkori” módszerekkel dolgoznak, az azonban tény, hogy technikai felszerelését, termelési kapacitását, a termelékenységi mutatókat tekintve több megye nyomdaipari vállalata előtte jár. Néhány adat ehhez: A Komárom megyei Nyomda Vállalat 1979. évi árbevétele meghaladta a 80 millió forintot. A foglalkoztatottak száma csaknem 300 volt A 16 megyei nyomdaipari vállalattal való összehasonlítás alapján az árbevételt tekintve 9., a nyereséget tekintve pedig a 11. helyet foglalta el. Szembetűnő, hogy az állóeszközök bruttó értéke igen alacsony, és ha eszerint rangsoroljuk a vállalatokat, a Komárom megyei az utolsó előtti helyet foglalja el. Ez a helyzet annak ellenére sem változott, hogy az utóbbi egy évtizedben 29 millió forint értékű beruházással új telephelyet alakítottak ki Esztergomban és Komáromban. A gépek nagy része persze rendkívül elavult, több mint 50 százalékuk 20 évnél öregebb. A tatabányai lapnyomda különösen elmaradt a fejlődésben — a szedő- és nyomógépek elöregedtek, elhasználódtak, nagy erőfeszítést jelent a megyei lap elfogadható színvonalú megjelentetése. Negyven-ötven esztendős gépeken dolgozni nagyon nehéz, s ez az állapot hosszú időn át már nem tartható fenn.... Előbbre jutni!? — Milyen reális elképzelések vannak az előbbre jutáshoz? — Már évek óta napirenden szerepel a tatabányai lapnyomda korszerűsítése — de a gyakorlati megoldás eddig sokféle ok miatt késett Az már biztos, hogy új telephely létesítéséhez nem állnak rendelkezésre anyagiak, de kiderült, nem is kell új helyet keresni a nyomda számára. A városrendezési elképzelések úgy alakultak, hogy a jelenlegi épületek bővíthetők. Ez olcsóbb és gyorsabb megoldást jelent Természetesen — az épületek bővítésével egyidőben — a legfontosabb a szedő- és nyomó technika korszerűsítés a se. Több útja is lehet ennek. Úgy tűnik, folyamatosan és perspektivikusan az épület bővítésével együtt az új technikai berendezések munkába állítása jelenti majd a megnyugtató megoldást. Ehhez a következő ötéves terv során meg kell teremteni a feltételeket. (Tegyük hozzá, a megyei lap — az olvasók növekvő tábora — számára az volna a fontos, ha ezeket a feltételeket minél előbb sikerülne megteremteni!) Hogy miként zajlik le ez a gyakorlatban, erről következő számunkban a Komárom megyei Nyomda Vállalatnál tett látogatás kapcsán számolunk be. (Folytatjuk Gombkötő Gábor Bőséges „kínálat” Színházi előzetes A Radnóti Miklós Színpad gyakori vendége a tatabányai Népházinak. A novemberi program is a társulat produkciójával zárult. Nagy Lajos írásait állította színpadra Gosztonyi János rendező „Budapest nagykávéház” címmel. A vállalkozás kétségkívül irodalmi kuriózum ,— de sajnos az is maradt — vagyis nem vált igazi színpadi játékká, még kevésbé valóságos „életdarabbá”. Témájában és gondolatiságában is kissé „belterjes” — az irodalom, a sajtó belső életét feltáró, a szellemi erkölcsi korrumpálódás és általános társadalmi züllés állapotát jól feltérképező-tükröző életképek sora azonban nem tudta igazán megragadni a nézőt, tulajdonképpen csak néhány érdekes figura és színészi alakítás maradt emlékezetes. A decemberi színházi program élére kívánkozik a Tatabányán népszerű Vidám Színpad hétfői, december 8-i vendégjátéka. Idefigyeljenek, emberek című program Alfonzó fellépésére épül, aki utánozhatatlanul egyéni (ezért jól utánozható) humorával nagy vonzerőt jelent. Rajta kívül persze olyan rangos színészegyéniségek is fellépnek a műsorban, mint Lórán Lenke, Géczy Dorottya, Szuhay Balázs. A Kamaraszínházban 9-én, kedden Koncz Gábor előadóestjét rendezik meg. Programjának címe: Gyorsvonat, amely Dino Buzatti, a neves olasz író elbeszélése alapján készült. 12-én, pénteken ismét a Radnóti Miklós Színpad vendégszerepei a Népházban. Hochwälder: A közvádló című drámája kerül színre. Folytatódik az Árpád Szálló bárjában elindított irodalmi sorozat. 13-án, szombaton este 18 órakor Bitskey előadóestjét rendezik itt. Tibor A népszerű színművész programjának címe: „Mihelyt te általad embernek születtem”. A debreceni színház is vendégszerepel decemberben a Népháziban. A Csokonai Színház társulata Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című játékát mutatja be december 16-án, kedden este. A zenei programból emeljük ki a tatabányai Bányász Szimfonikus Zenekar koncertjét, amelyet az Országos Filmharmónia 3. bérleti hangversenyeként rendeznek december 18-án, csütörtökön este 19 órakor. Jelenet a „Budapest nagykávéház” című produkcióból. Az író, Nagy Lajos alakját Keres Emil formálta megj A minap kedves, pár soros meghívót hozott a posta, hátoldalán e szavakkal: „Mikor nyugdíjba mentem és itt jártál, azt ígérted, hogy öt év múlva jössz újra. Már hót is elmúlt. Remélem, most eljössz. Józsi -bál”. A meghívón pedig a nyomtatott szöveg: „Szeretettel meghívjuk id. Árendás József ny. tanár famunkáiból rendezett kiállításra”. Árendás Józsefet, az Almásneszmélyen élő tanárt jól ismerik a megyében, nyugdíjazásáig általános iskolai biológia szakfelügyelő volt, több tankönyv, segédkönyv szerzője, sok-sok fiatal pedagógus segítője, tanítója. Akkor, hét évvel ezelőtt így is mutattam be olvasóinknak. Azt viszont nem tudtam róla, hogy kozik. fafaragással is foglalTalálkoztunk ugyan azóta is, úgy futtában, íróolvasó találkozókon, amelyekre mindig elmegy, kérdez, érdeklődik. Bekopogok a stranddal szemben, a domboldalban megbúvó lakása ajtaján, az asztalnál ül, éppen egy verset fejez be. „Hallgasd meg csak, kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá, tudod, most lesz a Mikulás-est a nyugdíjas klubban, ott olvasom majd fel” — mondja, s elavassa a két oldalnyi, a falut, kort bemutató-érzékelő, szatirikus hangvételű, olykor bíráló élű költeményét. célja kitűnően megfelel. Aztán elárulja, hogy van neki egy jó kötetnyi prózai írása is, csak le kell gépelni, de a fafaragás úgy lekötötte, hogy nem ér rá. No meg a betegeskedés, hiszen eddig kétszer volt infarktusa, feküdt a balatonfüredi szívkórházban is. Pedig testtartása, mozgása mást mutat, erős, egészséges, koránál fiatalabb embert. Beszélgetünk az utóbbi évekről, s közben szemem körülfut a lakásban. Mindenütt fafaragásait látom: fali fűszertartó, tányértartó, dísztányérok, szobrocskák, mángorlók, liszteskanál stb. Figurái elárulják, hogy paraszti környezetből jött: lovak, lovasszekér, parasztok kis szobrai. A lovakat kedveli. Mint mondja, nagyon gyerekkorában megszerette a faragást, volt egy bugylibicskája, s azzal bontotta ki a fából a neki tetsző, megálmodott formákat. Aztán háttérbe szorult ez a tevékenység, hogy majd az öreg korral újból felébredjen. Azt vallja, ennek a kornak is megvannak a szívet-lelket-elmét lekötő, alkotó örömei, csak meg kell találni őket, megtalálta. Nem tétlenkedik, ő nem érkezik az évek múlásán meditálni, járja a Dunapartot, keresi az szobrokká mosódott, érdekes, fadarabot, melyeken porladt jóformán semmit nem változtat, csak talapzatra helyezi őket. Megfarag egyszerű eszközeivel, kis, szobát»an bevihető satupadjával. Egyik szobája tele a faragásokkal, szobrokkal, korhadt, Dunahozta fafigurákkal. A neszmélyi művelődési házban pedig kiállítás nyílt munkáiból. Fia rendezte nagy szakértelemmel, hiszen grafikusművész, s a plakátot is ő készítette. Nagyon sokan megtekintették a nyugdíjas pedagógus faragásait. Olvasható volt a tárlaton rövid önéletrajza is, melyben elmondta, hogyan kötött barátságot a fával, a bugylis bicskával (ezt is elkészítette, kiakasztotta szemléltetőként), s hogy neki a fafaragás nem lent, hanem művészkedést setartalmas, örömet, ságot megnyugvást, elfoglaltnyújtó tevékenységet. Fényképeken betekintést nyerhettünk „műtermi munkájába” is. Mint mondja, nagyobb méretű szobrokat nem tud készíteni, mivel nem bírja a szíve az erős fizikai megterhelést, marad hát az apróbb szobroknál, tárgyaknál. Ez viszont igen precíz, aprólékos munkát igényel. A tárlaton találhattunk szobrokat, falipolcokat, szőnyeg-kendőtartókat, székeket stb. Bemutatott idős Árendás József egy régen oly közismert Betlehemet is , fából faragott figurákkal, nádtetővel. Legtöbbet talán szobraiból vonultatott fel. Pásztorok, idős emberek, anyák, lovak, állatfigurák s nagyon kedves, ötletes szobrocskák vízhordalék-fadarabokból. A faragások motívumai nem valamely néprajzilag ismert tájat juttatják eszünkbe, mondhatni sajátos, egyedi, a faragó alkotta díszítőelemekről van szó. Általában állatfigurák (madarak), növények képezik a díszítéseket, de például a szívkórházban készült munkán megtaláljuk a középpontban a test motorját, s a környezet nyújtotta látnivalókat. A polcok, tányér- és fűszertartók, mángorlók stb. nagyon otthon lennének mai háztartásunkban is. Id. Árendás József famunkái azt bizonyítják, hogy az idős ember, ha megtalálja azt a neki, érdeklődésének, adottságainak megfelelő elfoglaltságot melyet különben örömmel-kedvvel is csinál, teljes értékű életet él. Elmondta, hogy például egyik pedagógus ismerőse már a nyugdíj előtt elkezdte az angol nyelvet tanulni, hogy majd idegenvezetőként tevékenykedjen, Ki végleg elhagyja az iskolát. „Mert az a fontos fiam, hogy örömet leljünk abban, amit csinálunk...« azt csináljuk, amiben örömünket leljük” — mondja búcsúzóul Józsi bácsi, s nekivág a lépcsőfoknak, negyvenvalahány mely felvezet a domboldalra a ház... Kívánjuk Mi lakásáneki, hogy még sokáig maradjon kezében a bugylibicska! — gyürke — Idős Árendás József kiállítása Alkotó öregkor 1080 december 5., pínle# Megyei klubtalálkozó Tatán December 7-én tartják meg Tatán, a megyei művelődési központban a Komárom megyei Ifjúsági Klubtanács 1980-ra meghirdetett akcióprogramjának záró rendezvényét, a megyei ifjúsági klubok találkozóját Év elején a megyei klubtanács céghez minden ifjúsági közöseljuttatta felhívását, melyben javasolták, hogy új klubok , tagjai vegyenek részt a március 30-i pilisnyergi túrán, szervezzenek film- és színházlátogatásokat a „35 év” jegyében, dolgozzák fel a településük vagy munkahelyük felszabadulás óta megtett átjárt, stb. A december 7-i találkozón való szereplés is beleszámít a kiváló klub címért folyó versenybe. December 7-én délelőtt 9- kor a művelődési központ előadótermében a helytörténeti kutatásokat bemutató kiállítás nyílik, majd a hagyományos módszervásárra kerül sor. Ennek során 5—6 felkért klub mutat be egy-egy programot, a maguk sajátos módszereivel. Délután a szekcióüléseket tartják meg, akik ezen nem kívánnak részt venni, azoknak múzeumlátogatást szerveznek, feladatlapok kitöltésével. 17— 20 óra közötti táncház lesz, közben sor kerül a helytörtésneti kutatások és a múzeumi séta értékelésére is. Radioes tv-műsor KOSSUTH RADIO 8.27: Energiatakarékosság , de hegyiül. IIi. rész. 8.37: Franck: vonósnégyes. 9.30: Óvodások műsora. 10.05: Herssenvirág. 10.35: Vörösmarty Mihály versei. 10.40: Népi zenekar. K.OO: Emlékezés Kőmíves Sándorra. 12.30: Miskolci Zenei Hét. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54 : Sanzonok. 14.24: Budapesti Fúvósötös. 14.44: Magyarán szólva . . . 15.10: Két Mozart hangversenyrondó. 15.38: Dominó. U1.05: Húszas stúdió. 17.10: Operaáriák. 17.35: Latluk, hallottuk. 18.00: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. 19.15: Embermesék. 20.10: A zene nem ismer határokat. 21.00: Korok és emberek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Szimfonikus zene. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.05: Francia madrigálok. 8.33: Operettekből. 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Zenedésés ott. 11.45: Tánczenei koktél. 12.38: Népi muzsika. 13.13: Nőkről a nőiknek. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Mindenki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Popturiszt. 19.2«: Fúvószenekar. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: A Rádió Dalszínháza. 22.14: Verbunkosok, nóták. 23.15: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Zenekari muzsika. 11.06: Kamarazene. 12.01: Macbeth. Részletek. 13.07: Philharmónia zenekar. 13.50: Liszt hegedűműveiből. 14.29: Iphigenia Aulisban. Részletnek. 15.10: Húsba vágó beruházások. 15.35: Szimfonikus zene. 16.50: Könyvszemle. 17.00: Tip-top parádé. 17.30: Miskolci Zenei Hét. Kb. 18.30: Zenekari operarészletek. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Miskolci Zenei Hét. Kb. 20.15: A nevelés tárgya nem csak a gyerek. Kb. 21.15: Dzsessz. 21.33: Társalgó. BUDAPESTI TV 8.00: Tévétorna. (isim.) (Sz) 8.06 : Cskólátévé. 9.50: Lottó sorsolás — 49. hét. 16.06: Hírek. 16.10: Mindenki közlekedik . . . 16.26: Keresztkérdés. Fejtörő játék. (Sz.) 16.56: Öt perc meteorológia. (Sz) 17.00: Virgács. Vidám irodalmi Télapó-műv • gyerekeknek. (Ism.) (Sz) 17.50: Fehérben. TV. elődöntő. 18.40: Iol tart? A budapesti szemétégetőm ü . 19.05:Tévétorna. (Sz) 19.10: Olvassatok mindennap! (Sz) 19.15: Esti mese. 1030. Tv-híradó. (8) 20.00: Delta. 20.20: Kincskeresők. Örkény István drámájának tévéváltozata. (Sz) 21.56: Csehszlovákia — Olaszország. Tenisz Davis Kupa döntő. (Sz) 22.36: Jubileum a Korona-pódiumon. A 2000. előadás. 22.56: Tv-hiradó 3. (Sz) 2. MŰSOR 16.30: Csehszlovákia — Olaszország. Tenisz Davis Kupa döntő. (Sz) 19.06: öt perc meteorológia. (Sz) (Sz) 10.10: Mindenki közlekedik .. . (Ism.) 10.30: Tv-hiradó. (Sz) 20.00: Daniel Druskat. V/2. rész.1 (Sz) 21.40: Tv-hiradó 2. (Sz) 21.56: Shakespeare: IV. Henring I—II. rész. (Sz) POZSONYI T [UNK] 14.55: Hírek. 15.00: Csehszlovákia — Olaszország. Tenisz Davis Kupa. 18.30: Esti mese. 18.40: A madarak birodalmában. 7. L0.15: Az úton nem vagy egyedüL 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Marx Károly fiatal évei. 21.20: Fúvószene. 21.55: Hétvégi tipp. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Riport Ingestole Szerencséjéről. 23.30: Hírek. 2. MŰSOR 16.50: Hírek. 17.05: Polly Anna. 2. rész. 17.30: A vidám sípszó. Rajzfilm. 17.40: Kettőnk barátja. Ifjúság! TV-játék. 18.40: Svibnik 80. Folklórműsor. 19.10: Parabola Dubnák. 19.30: Zenés műsor. 20.20: Az irányításról. 11. rész. 20.40: India kapuja. 21.10: Shakespeare: TroüLus és Gressida. TV-játék. 22.46: Tv-híradó. bécsi tr 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Csikolatelevízió. 10.30: Zöld tűz. Kalandfilm. 12.20: Idősek Klubja. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: Heidi. Filmsorozat. 17.55: Jó éjszakát gyerekek. 18.00: Panoptikum. 18.30: Ml. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 20.16: Aktaszám XY — megoldatlan. 21.20: Idegen tollak. Vidám paródiaműsor. 22.10: Sporthírek. 22.20: Éjszakai studio. 23.30: Hírek. ff. PROGRAM 10.56: Síversenyek. 17.30: Iskolatelevízió. 18.00: Szülők műsora. (13.) 18.30: Önök kérték — mi teljesít»jük. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Dokumentum műsor. 21.00: Riportműsor. 22.20: A gyilkos hölgy. Filmkoraék, dia. m.m. Hírek.