Dolgozók Lapja, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

wwtiiiniTfiwwTrnpTitTWTtfiiwfffnifWfifffw« JO REGGELT! 1981. március 30., péntek? JCLcuuLLa napja Várható időjárás péntek­­ estig: eleinte túlnyomóan­ borult idő, erős, gyakran­­ viharos északnyugati, észa­­­ki szél. A várható leg­ 7­magasabb nappali hőmér­­­séklet pénteken 7—12 fok­­között. Hatvan évvel ezelőtt, 1921.­­ március 20-án született, és 49­­ éves korában, 1970-ben hunyt­­ el Rényi Alfréd Kossuth-díjas­­ akadémikus, a modern magyar a valószínűségszámítási iskola­­ megalapítója. “ Mérnök- és tudóscsaládból 7 származott, anyai nagyapja,­­ Alexander Bernét filozófuspro­­­­fesszor volt. A fővárosban vé­­­­gezte tanulmányait, amelyeket­­ a háború utolsó évében feje­­­­zett be. Tudományos pályájá­­­nak indulása a felszabadulás­­­­sal esett egybe. Alig volt 25­7 éves, amikor olyan számelmé­­­­leti felfedezést tett, amelyre­­ felfigyelt a tudományos világ. A módszere azóta szélesen elter­­­­jedt a modern matematikában, a Huszonnyolc évesen lett egye­­­­temi professzor, akadémikus, s­­ ekkor kapta első Kossuth-dí­­­­jat is. 1950-ben átvette az MTA­­ Matematikai Kutató Intézetének­­ vezetését, amelyet elhunytéig­­ igazgatott.­­ Tudományos munkásságát­­ 1954-ben újabb Kossuth-díjjal­­ honorálta államunk. Mint a vi­­­­lágszerte elismert magyar ma­ a tematikatudomány reprezentán­­á­sát, sok országba hívták meg a vendégprofesszorként. A Szov­­a­jetuniótól Ausztráliáig, Japán­­­tól az Egyesült Államokig szá­­z­más előadást tartott, műveit 7 több világnyelven publikálták , és sok nemzetközi tudományos­­ társulat választotta tagjává. a Kittenberger Kálmán emlékkiállítás A Természettudományi Múzeumban a napokban nyi­tották meg a Kittenberger Kálmán születésének 106. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást A vadászat kellékei és eredményei Részlet a kiállításról ­ A NEB tárgyalta Tovább társadalmasítják ellenőrzést Kibővített, ülést tartott csü­törtökön a Komárom megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület áttekintette, hogy a legutóbbi három évben vég­zett munkával miképpen se­gítették a párt- és állami ha­tározatok végrehajtását. Je­lentős fejlődés tapasztalható a bizottságok tevékenységében. a A vizsgálatok körültekintőbbek, megállapítások mélyebb összefüggésekre mutatnak rá, és hasznos javaslatokkal já­rulnak hozzá a hibák kijavítá­sához. Felfigyelnek a jó irá­nyú gazdasági és társadalmi kihelyezett iskola? A „Mindenki iskolája” Do­rogon, az indulás esztendeje óta, 1976-tól folyamatosan biz­tosítja a lehetőséget a dolgo­zóknak az általános iskola öt­hat és hét-nyolc osztályának elvégzéséhez. Eddig mintegy 364-en jártak a tanfolyamok­ra és közel 150-en végezték el a VIII. osztályt. A munkás­­művelődés kérdéseit a vállala­ti művelődési bizottság rend­szeresen napirenden tartja. Az üzemek egy-egy ülésén beszá­molnak arról, hogy mit tesz­nek és milyen terveik vannak. Az eddigi ismeretek alapján úgy tűnik, hogy tekintettel bejárók nagy számára, célsze­­­rű volna a Mindenki iskolája tanfolyamait az üzemekbe ki­helyezni. A beiskolázást a szo­cialista brigádokon keresztül szorgalmazzák. változásokra, egyúttal igye­keznek azokat a lehető legszé­lesebb körben elterjeszteni, népszerűsíteni. Képzett, alapos felkészültsé­gű népi ellenőrökkel dolgoznak a bizottságok, és ez tükröződik a megállapítások szakszerűsé­gében, alaposságában. Az ered­ményességet segíti a társa­dalmi és a tömegszervezetek­kel kialakított kapcsolat, amely az elmúlt években erő­södött. Nem használtak ki azonban még minden­­ lehető­séget az ellenőrzés társadal­masításában, és az elért sike­­ rét szerző hat téma Megjelent a műszaki tájé­koztató, a GTE és a MATE esztergomi szervezete­k közös kiadványának idei első száma. A 46 oldal terjedelmű idősza­ki tájékoztatóban hat téma kapott helyet. Lázár Emil, Medicor ELFI mérnöke: Erő­a forrás elosztás és fedezetopti­mum a termeléstervezésben címmel írt tanulmányt. A jel­zőszám analízist Mózes Sán­dor és Nyers Béla, a Műszer­ipari Művek szakemberei mu­tatják be. Fieszl László, az FMV 4-es számú gyárának vil­lamos üzemmérnöke híradás­­technikai témát dolgozott fel. Szabó György a Medicor ELFI gépészmérnöke „A szerelési technológiák fejlesztése a mű­szeriparban” címmel publikál. A ,,Programozható vezérlés al­kalmazása a számjegy vezér­lésű szerszámgépeken” című cikk szerzője Csejtei Attila, a marógépgyár villamosmérnö­ke. A CR—39 (műgyanta) al­kalmazása a Látszerészeti Esz­közök Gyárában tárgyi ismer­tető Morvay Miklós optikai üzemvezető tollából származik. — PLAKÁTKIÁLLÍTÁS. Március 22-én 10 órakor Tata­bányán, Múzeumban a Munkásmozgalmi — a múzeum és a Hazafias Népfront városi bizottságának rendezésében — politikai plakát- és helytörté­neti fotókiállítás nyílik! Meg­nyitja: Ravasz Éva, a városi tanács elnökhelyettese, a fotó­­a pályázat díjait Szóda Sándorné népfront városi titkára nyújtja át. ÉRTESÍTÉS! Esztergom Városi Tanács Egye­sített Kórház — igazgató főorvosa ezúton értesíti a lakosságot, hogy 1981. március 16-tól az esztergomi belgyógyászat átépítésének idejé­re megváltozik a betegbeutalási rend: — Gyermely, Szomor belgyógyá­szati betegeit Tata kórház bel­gyógyászati osztálya, — Bajót, Süttő, Lábatlan, Nyer­­gesújfalu betegeit Tatabánya III. sz. belgyógyászati osztálya veszi fel. — Esztergom, Pilismarót, Pilis­szentlélek belgyógyászati be­tegeinek egy részét (kardioló­giai esetek kivételével) a doro­gi kórház látja el. Kérjük a betegek szives türel­mét és megértését. 1890 fek ellenére tovább javítandó a testületek munkája. Az ülésen mindezek figye­lembevételével vitatták meg, hogy melyek a NEB Komá­rom megyei testületeinek fel­adatai a VI. ötéves terv gaz­dasági és társadalompolitikai célkitűzéseinek megvalósításá­ban. Leszögezték, hogy a ki­alakult fejlesztve, munkamódszereket a társadalmi szer­vekkel együttműködve, az el­lenőrzési terveket egyeztetve eleget tudnak tenni vállalt és rájuk rótt kötelezettségeik­nek. — Nagyobb higiénia Kisbé­ren. Minden lehetőséget fel­használva még ebben az évben rendezik a szeméttelepet — döntött legutóbbi ülésén Kis­bér nagyközség tanácsának végrehajtó bizottsága. A költ­ségvetési üzem rendelkezik annyi pénzzel, amiből megépí­tik a szeméttelep kerítését. A végrehajtó bizottság elrendel­te, hogy a lerakott hulladékot rendszeresen takarják le föld­del. — Második szakma a tsz­­ben. Második szakma elsajá­títását tette lehetővé a gépla­katosok, mezőgazdasági gép­szerelők, autószerelők és kar­bantartók részére a nagyig­­mándi Új Élet Termelőszövet­kezet. Huszonöten vesznek részt a január elején indított és március végén befejeződő ív- és lánghegesztő tanfolya­mon. — Országos tanácskozásra készülnek. Az SZVT esztergo­mi szervezetének munkatudo­­mányi szakosztálya a közel­múltban vezetőségi ülésén vi­tatta meg a harmadik negyed­évben esedékes országos bá­­nyaüzemorvosi tanácskozás előkészítésével kapcsolatos te­endőket és az ergonómiai klub szervezési kérdéseit. — KEREKASZTAL fontos kérdésekről. A gyártásfejlesz­tés helyzetének értékelése a város ipari üzemeiben, fel­adatok az új technológiák fo­gadásánál a hatékonyság fo­kozásának lehetőségei a mű­szaki előkészítés területén té­mákból rendezett kerekasztal­­megbeszélést a közelmúltban a MATE esztergomi szervezete a Technika Házában, melynek előadója Báda Béla a Medicor ELFI műszaki főosztályvezető­je volt. m Bartók-hangverseny Nagysikerű ünnepi hangver­senyt rendeztek március 18-án Tatabányán, a KPVDSZ Műve­lődési Házban Bartók Béla szü­letésének 100. évfordulója tiszteletére. A KISZÖV—Pus­kin Művelődési Ház közös kó­rusa mellett felléptek az em­lékműsorban a környei páva­kor, a tatabányai zeneiskola tanárai és növendékei. Narrá­torként közreműködtek a Bá­nyász Színpad tagjai: Hódossy Ildikó, Ivák István és Kállai Zoltán. Ők a Bartók életéről készült összekötő szöveget iro­dalmi művek szemelvényeinek megelevenítésével tették még élvezetesebbé. Ezzel a műsor­ral — a KÓTA kezdeményezé­sére — a vegyes kar, a páva­kar, a zeneiskolai tanárok és az irodalmi színpad tagjai a megye több településén is be­mutatkoznak, országos akcióba is bekapcsolódnak. Ifjúsági vezetők kitüntetése Csütörtökön délután Tata­bányáin, az úttörő- és ifjú­sági házban a FIN alkalmá­ból az ifjúsági mozgalomban élenjárókat tüntettek ki. Az Ifjúságért érdemérmet kapta Gurszky Géza, az Oroszlányi Szénbányák üzemvezető helyet­tese, a Barátságért Érdemérmet Clohn Carola, a nyergesújfalui viscosában dolgozó NDK-beli­­ Konténeres anyagszállí­tás. A föld alatti bányákban a munkahelyek fával való el­látása a nehéz fizikai munkák közé tartozik. Ennek kiküszö­bölésére dolgozták ki Dorogon az úgynevezett zártláncos konténeres anyagszállítási rends­zert, a ZD-típusú függő­pályákra. A konténereket le­gyártották, alkalmazásukra rö­videsen sor kerül. fiatalok FDJ titkára. Négyen KISZ Érdemérmet, tízen Ki­váló ifjúsági vezető, ketten Úttörővezetői Érdemérmet, ki­­­lencen Kiváló úttörővezető ki­tüntetést vehettek át. Szőllősy­ Péternének, az Express me­gyei kirendeltsége ügyintéző­jének aranykoszorús KISZ- jelvé­nyt adtak át. __ — KÖZEL A MAXIMUM­HOZ. A múlt esztendőben a gépi rakodás és rájévesztés meghaladta a korábbi évit, a dorogi szénmedence bányái­ban. Meghonosodott technoló­giának tekinthető a dorogi bá­nyaüzemben a szferoperes ra­kodás, Új-Ekszőnnybányán pe­dig a „mechanikus lapát” al­kalmazása. A munkahelyi gé­pi szállítás megközelítette a maximumot, hiszen a kiter­melt szén 97,9 százalékát gépi berendezésekkel szállították el a munkahelyekről. Kállai Zoltán átveszi a kitüntetést Kiss Imrénétől Kapitánynő Az időszámítás szerint 301-ben alapított 20 ezer lakosú San Marino Köztársaságban, a történelemben először, szerdán nőt választottak meg az egyik ré­­genskapitánnyá. Hagyományosan e tisztség két viselő­je alkotja a kicsiny ország államfői testületét. San Marinot 1978 óta kommunista—szocialista koalíció kor­mányozza. Ennek megfelelően, Maria Lea Pedini An­­gelini, a régenskapitánynő szocialista párti, Gastone Pasolini, a régenskapitány pedig kommunista. — Szőlészetfejlesztés. Negy­vennégy hektár szőlőt telepít az idén — több éves fejleszté­si program keretében — a császári Rákóczi Termelőszö­vetkezet. A tavalyi 30 hektár új telepítéssel együtt négy éven belül 180 hektárral nö­vekszik a szőlészet területe. Kellős halál a kútban Szerdán délután a Bábolnai Mee­zőgazdasági Kombinát Darányi-te­lepén egy fúrott kutat tisztított­­ Ugrai Ferenc, 32 éves fúrómester, veszprémi, és Marton János 48 éves segédmunkás, bábolnai la­kos, mindketten a­­ Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói. . A kútba sósavat pumpáltak a lera­kódások eltávolítására. Ez ideig ismeretlen ok miatt Ugrai Ferenc lement a sósav gázával telített ak­nába, ahol rosszul lett. Marton Já­nos a segítségére sietett, de mélyben ő is eszméletét vesztette. a Mire munkatársaik észrevették a balesetet és a felszínre hozták őket, addigra mindketten életüket vesztették. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja. Növényvédelmi tennivalók A főleg gyümölcsfák egy részén, a melegebb helyeken megkezdődött a rügyek patta­nása. Gyors rügyfakadás né­hány napon belül nem várha­tó, mégis most már halasztha­tatlan a tél végi permetezések elvégzése. Jelenleg, amikor még a fáknak nincs zöld lomb­ja, olyan készítmények, illetve a készítményeknek olyan tö­ménysége használható, amely később már perzselné a leve­leket. A mölcsfajtól, kezeléseket a­gyü­illetve a fákon elszaporodott károsítóktól kell függővé tenni. Az almán, körtén és ribiz­­kén háromévenként használ­ható a gyümölcsfaolaj, első­sorban a kaliforniai pajzstetű ellen. A Novenda-paszta az almástermésüknél elsősorban a kártevők, így a bimbólikasz­­tó, a sodrómolyok, takácsatkák, levéltetvek áttelelő alakjai el­len alkalmazható. Ügyeljünk azonban arra, hogy a Novenda rügyfakadás után a levélkez­deményeket károsítja, ami a levelek fejlődését, később is hátráltatja. A Neopol, illetve a vele azonos Bárium poliszul­­fid mindegyik gyümölcsfaj ke­zelésére alkalmas. Gyéríti a pajzstetveket, atkákat, jó ha­tású a lisztharmat és a többi kórokozó ellen. Az elmúlt években az őszi­barackon szokatlanul erős fer­tőzést okozott a levélfodroso­­dás. A nagy mennyiségű fer­tőző anyag most is veszélyez­teti a fák lombozatát. tegséget csak úgy tudjuk­­ be­le­küzdeni, ha a védekezést most kezdjük el, és réztartalmú ké­szítménnyel permetezünk. A lemosó permetezéseket nagy vízmennyiséggel kell végezni, úgy, hogy a permetlé a fák ágain, tövén végigfolyjon. Komárom megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás, Tata VOimÜKla­am« Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja — Főszerkesztő: GOMBKÖTŐ GÁBOR. Telefon: 11-991. Szerkesztőség: Tatabánya V­, Fel­­szabadulás tér 4. m­. emelet. 2801. Postacím: Tatabánya, Pf.: 141. Telefon: 10-053, 10-811. Ügyeletes szerkesztő: 18-as mellék, belpolitikai rovat: 10-es és 27-es mellék, gazdaságpolitik­ai rovat: 15-ös és *4-es mellék, kulturális rovat: 28-as mellék, sportrovat: 26-os mellék, ifjúságpolitikai rovat: 17-es mellék, fotórovat: 29-es mellék, levelezési rovat: 13-as mellék, hirdetésfelvétel: 14-es mellék. — Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat. Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. m­. emelet, 2801. Postacím: Pf.: 141. 2801. Felelős kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Telefon: 11-010, 10-053, 10-811. Telexszám: 27-343.­­ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­­tő postahivataloknál­­ és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 4M Ft. - Kéziratokat nem őrzü­nk meg, és nem adunk vissza. - Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: Tunyogi József.­­ INDEX: 25058. — Hu ISSN 0133—140 X.

Next