Dolgozók Lapja, 1981. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

I DOLGOZÓK LAPJA 1900 Esztergom lakossága örö­mér­e — az Esztergom és Vi­déke, című lap tanúsága sze­rint — üröm is vegyült századforduló évében. Pedig e a Duna-menti városunkban tar­tották az év közepén a ke­reszténység hazánkba történt behozatalának és a magyar királyság megalapításának 900 éves jubileumi ünnepségét. Természetesen „illő” pompá­val, külsőségekkel. A többna­pos rendezvénysorozaton amelyen Ferencz József csá­­­szár megbízásából Frigyes fő­herceg volt a díszvendég — a derűvel és optimizmussal fű­szerezett ünnepi beszédek sem hiányoztak. És mégis, az év végéhez kö­zeledve mind nagyobb aggo­dalommal tekintettek a reáli­san gondolkodók a jövőbe. A társadalmi elégedetlenség csendült ki a városi lap egyik vezércikkéből is.­­ „A legegyszerűbb észjárású ember is tud annyit, hogy ha a szekeret túlságosan megrak­ják, akkor az valamely részé­ben előbb-utóbb törést szen­ved. Hasonló sors vár — át­vitt értelemben — arra családra, vagy a nagyobb csa­a­ládot képviselő községre, vá­rosra, amelynek teherviselési képességét túlbecsülik. Sajnos, ez utóbbi eset áll fenn egy nagy családnál, a mi váro­sunknál is. Ennek veszedelmes visszahatása egyre jobban megmutatkozik elégedetlen­ségben, kedvetlenségben, zú­golódásban. Mit kell hát tennünk? Az embert veleszületett ösz­tönszerű hajlama arra kész­teti, hogy a gyomornak, e ha­mar lázadást keltő testrésznek kívánalmait kielégítse. E te­kintetben az ember közel áll az állathoz, hiszen a farkas vagy az oroszlány jóllakot­­tan nem támad senkire. Az ember ösztönszerűleg csendben van, ha a gyomra csendes. A modern társadalom fennkölt lelkű, tehetős hívei is tudják ezt, nagyon. S ezért alakítják a különböző címet viselő sza­maritánus, könyörületes egye­sületeket, népkonyhákat. De ezzel nincs segítve a ba­jon. Azt kell elérni, hogy egyes családok ne legyenek kényszerülve az alamizsna fa­latjához nyúlni, hanem ön­munkásságuk révén szerezhes­sék meg a betevő falatokat! Erre kell a társadalom össze­fogása, segítsége”. Ez a bátor, hangvételű intelem, tárgyilagos kérelem — talán felesleges is mondani — süket fülekre talált. Nem úgy egy önmagát meg­nevezni nem akaró hölgyolva­só javaslata. Az rövid idő alatt megvalósult. A hölgy szemére vetette az erősebb nemnek, hogy „amíg sok küzdelem után a művé­szet, a tudomány, az iroda­lom, a kereskedelem és az ipar terén a hölgyeknek vég­re utat engedtek a haladásra, addig a báltermekben még most is a férfiak uralkodnak, korlátlan hatalommal. A höl­gyek nagy része arra van kár­hoztatva, hogy epedve várja azt a pillanatot, amikor vala­mely fiatal úr arra a kegyre méltatja, hogy felkérje őt. A szülők nagy pénzáldozatot hoznak azért, hogy leányuk méltó ruházatban jelenjék meg a fényes teremben. A le­ányka hetekig szívrepesre várja a ragyogó estét és ott mennyi csalódás, mennyi ke­serűség vár reája! Ezért kö­veteljük teljes erénnyel, igaz jogunkkal a hölgyválasztás jogát!” E jogot — mint tudjuk — megkapta a gyengébbnek mondott nem. S bizonyára sok leány szíve dobbant nagyot eleinte, amikor táncra kérte a neki tetsző fiatalembert. 1931 Bő három évtized alatt ke­vés változás történt elődeink életében. Sőt, talán meg is csappant azok száma, akik gondtalanul éltek, s nőtt azo­­ké, akik kevés jót, boldogsá­got vártak az új évtől. Az újságokban — így a Komá­romi Lapokban is — egyre több csőd­bement, fizetéskép­telen cégről lehet olvasni. Megszaporodtak az áremelé­sekről és a munkások elbo­csátásáról szóló hírek. A ki­­l­átásta­lans­ág miatt ezrek ván­doroltak ki az országból, sokan az öngyilkosságba me­­­nekültek ... Aggodalom. Ezzel a címmel jelent meg egy elgondolkod­tató cikk, az új esztendő felé közeledve, a komáromi újság­ban. „Hamarosan fordul egyet az idő kereke. A lassan magunk mögött hagyott esztendő iga­zán nem volt boldog. Ezt mindenkinek meg kellett lát­nia, éreznie. De megérezte ezt a társadalom is, mégpedig annak minden rétege. A vi­lággazdaság legszakavatot­tabb emberei szerint a gaz­dasági világkrízis még sokáig eltarthat. Ennek hatását mindenki megérzi. Ezért új­is évkor nem boldogságot kívá­nunk, hanem elsősorban mun­kát. Jó munkát a földműves­nek, az iparosnak, a kereske­dőnek. Ne a napot kelljen nézniük és várni végtelen tü­relemmel a megrendelőt, vásárlót, aki csak nem akar a betévedni a piacra, a boltba, a műhelybe. S olyan munkát kívánunk, amely felüdíti a testet, s megteremti a lélek harmóniáját. Ezért nem kívá­nunk mást, jobbat, szebbet a mindennapi kényért adó munkánál." Nem sok lélekvidító írás szerepelt a fél évszázada meg­jelent lap újévi számában. Inkább érdekességekről molt be az olvasóknak. szá­így írta meg többek között — Komárom legnagyobb szenzá­ciója címmel — egy újsütetű háziúr történetét. „Nem mindennapi eset tartja derültségben Komá­romnak azt a részét, amely­nek lakói már hallottak a történtekről. A tragikomikus eset a városnak abban az ut­cájában történt, ahol több „tündér” lakik, s akik több­nyire éjszaka tartják „fogadó­óráikat”. Nos, az egyik kis tündér —, akinek gyakran kopogtattak utcai ablakán — hirtelen eladta házát egy ide­gennek, aki nem tudta hova, kinek a helyére költözik. Az első este az új háziúr hamar lefeküdt, hogy jól magát. De ez nem kipihenje sikerült neki. Hamarosan felzörgették az előző tulajdonost, a „tün­dért” keresők. S így ment ez napokon keresztül. A pórul­járt tulaj már szinte szédel­gést az álmosságtól, amikor kis táblát akasztott az ablak­ba. Ez állt rajta: „Az a nő már nem itt lakik.” Arról már nem szólt a bú­felejtő, felvidító célzatú írás szerzője, hogy volt-e haszna a táblácskának. 1946 Harmincöt évvel ezelőtt,­­minden bizonnyal az eddigi­ektől eltérő érzésekkel, gon­dolatokkal, várták az új év első napját. Biztosan, mert a Tatai Új­ság 1946. áprilisában , a fel­­szabadulás első méltatva azt írta, évfordulóját hogy „a magyar nép új életet kezdett 1945. április 4-én. Teljesen szakítani akar a múlttal. Úgy akarja megvédeni szabadsá­gát, függetlenségét, hogy so­ha többé semmi sem húzhas­sa vissza a szolgaság régi állapotába.” Ezzel az óhajjal egyetértet­tek a jóakaratú emberek. Hogy is ne értettek volna egyet, amikor teljesült mil­liók vágya: jelentős intézke­dések történtek az év során a tőkés rendszer felszámolá­sa, s a népi demokratikus ál­lam megteremtése érdekében. Az előző évben 660 ezer nincstelen, illetve kevés földű paraszt jutott földhöz. Ha­zánk ezzel megszűnt a három­millió koldus országa lenni, s a föld azé lett, aki megmű­velte. A háborús romok el­takarítása után soha nem látott erővel, lelkesedéssel in­dult meg a termelés az ipari üzemekben. A bíztató kezdeti eredmé­nyekről részletesen beszámolt a Tatai Újság. Különös fi­gyelmet fordított megyénk bányászainak hősi munkájára, helytállására, akik példamuta­tóan vették ki részüket az ország gazdasági „talpraállítá­sából”. Üdvözölte a lap sta­bilizációt elősegítő intézke­dést, az új pénznem, a forint kibocsátását 1946. augusztus 1-én. Az előző pénzért, pengőért ugyanis szinte sem­­­mit sem lehetett kapni. A bérből élő munkások, alkal­mazottak örültek, amikor pénz helyett zsírral, olajjal, liszttel és más élelmiszerek­kel „fizették” őket. Az új rendszer híveit jóleső érzéssel töltötte el az a tudat, hogy a termelés fokozása lehetővé tette a termékek árának és a dolgozók bérének állandósítá­sát. És sok egyéb, látszólag ki­sebb intézkedés is növelte a bizakodó közhangulat kiala­kulását. Közéjük tartozik pél­dául, hogy Tatán a község — igen, nem tévedés, három és fél évtizede község volt Tata —, képviselőtestülete, a Nem­zeti Bizottság javaslatára, több utcanevet megváltozta­tott. Azóta viseli jó néhány utca a magyar történelem, irodalom és munkásmozgalom olyan személyiségeinek nevét, mint Petőfi Sándor, Vörös­marty Mihály, Ady Endre, Somogyi Béla, Bacsó Bajcsy-Zsilin­szky Endre.Béla, 1956 Egy évtized múltán új re­ményekkel tekintett népünk az új év, a jövő elé. Az első ötéves terv során új üzemek, gyáróriások, szo­cialista városok épültek or­szágszerte. 1956 első felében több Komárom megyei gazda­sági egység ért el jelentős si­kereket. A nyergesújfalui Magyar Viscosagyá­i dolgozói a NOSZF 39. évfordulója tisz­teletére meghirdetett munka­versenyben jeleskedtek. A ta­tabányai V/a akna dolgozói szeptember 30-án teljesítették éves tervüket. Az Almásfüzi­tői Timföldgyár dolgozói kö­zül sokan építkezni kezdtek, a gyár hathatós segítségével. Az előzetes számítások gazdagabb zárszámadás szerint elé néztek — a Komárom megyei Dolgozók Lapja — híre sze­rint — a sárisápi Petőfi Tsz tagjai. A sport,, de különösen a labdarúgás hívei számára örömöket szerzett abban időben a magyar labdarúgó­az válogatott, hiszen legyőzte a jugoszláv, a szovjet és a francia nemzeti tizenegyet. A­­ három győzelemben orosz­lánrésze volt Grosics Gyulá­nak, a Tatabányai Bányász kapusának — emlékeznek vissza a sportág hívei. Mindennek ellenére, a poli­tikai élet veszélyes feszültsé­gektől volt terhes. Október végén kirobbant az ellenfor­radalmi lázadás, a proletár­diktatúra vívmányainak meg­semmisítésére. Népünk törté­netének súlyos nemzeti tragé­diáját élte át huszonöt évvel ezelőtt. Az újjászervezett kommunista párt, a munkás­hatalom híveinek összefogásá­val és szovjet segítséggel, rö­vid idő alatt felszámolta az ellenforradalmat. A munkáshatalom sikeres megvédése adott negyedszáza­da erőt, hitet ahhoz, hogy né­pünk továbbhaladjon a szo­cializmus útján . .. Pintér Lajos Ú­jévvárás — régen Üröm az örömben: félelem a bizonytalan jövőtől — Reform a báltermekben — Komárom legnagyobb szenzációja — Új élet, új örömökJ­anuár elseje az év legjelesebb napjai kö­zé tartozik. A köszöntők, jókívánságok, s a szokásos eszem-iszom közben na­gyon sokan ekkor számvetést is készítenek, ös­­­szegzik, mit hozott számukra, hogyan telt el az előző esztendő. S ugyanakkor fogalmazódnak meg a közelebbi és a távolabbi jövő céljai, kí­­vánságai is. Régóta így van ez. S mégis, más és más érzelmekkel, gondolatokkal várták, ünnepelték e napot elődeink. Ezekből ad ízelítőt alábbi vá­logatásunk. i 1981. december 11.,­ es Sörtölc Káldi Judit grafikája Káldi János: Újesztendőre Egy magyar népdal nyomán Újév, újév, újesztendő, rázkódik a havas erdő, a virágok nyakig hóban énekelnek elm­úlóan. Újév, újév, újesztendő, aranyat ér most a kendő, gyémántot a hosszú bunda, rókaprém kell a nyakunkba. Újév, újév, újesztendő, fátyolozott, titkot rejtő, akárcsak egy roppant tenger, tele vagy még sejtelemmel. Újév, újév, újesztendő, friss szelekkel messzezengő, fohászkodik falu, város, legyen az ég szivárványos. Nagy Emília: Ujesztendei látomás Ébren is álomban vagyok. S előttem — vajon, honnan is jönnek? — számtalan kép ragyog. Megjelenik Anyám és Apám szelleme. Némán beszélnek velem. A szemükkel beszélnek nekem. Kérdezem, hol vagytok? Merre mentetek? Egymás kezét fogják. Nem szólnak, csak intenek. Hidegen villog a téli hold. Hullik a csillag párosán. S tündéri fényben — mosolyogva — Anyám és Apám elsuhan. Pákolitz István: Elszámolás Se gátja se partja: Kalmár Tavasz Kofa Nyár Gebin ősz Uzsora Tél Mind a markát tartja

Next