Dolgozók Lapja, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-17 / 115. szám
DS3. május 1T., kedd Keriparos munkahelyi olimpia Négyszázan küzdöttek a Fakupáért Madárfüttyre és zenére ébredtek szombaton reggel a Keripar gyárainak dolgozói. A háromnapos munkahelyi olimpiára, négyszázan jöttek el. Pénteken a délutáni órákban gördültek be az autóbuszok Tatán, a KISZ-vezetőképző táborba. Jöttek Budapestről, Celldömölkről, Szombathelyről és természetesen Tatabányáról. S mivel nemcsak a húszéveseké a világ, eljöttek a legapróbbak, sőt, a nyugdíj felé közeledők is. Már az első este nagy barátságok szövődtek. Minden feltétel adva volt: akácillat, meleg, diszkó. A kényelmesebbek a tánc helyett a házi mozit választották. A kifogyhatatlan energiából még egy késő esti elmebajnokságra is futotta. Szombaton kezdődött a kétnapos küzdelemsorozat kispályás fociban, röplabdában,asztaliteniszben, sakkban, kötélmászásban és atlétikában küzdöttek a lányok és fiúk, férfiak és asszonyok. A mécseseket harsány biztatások között vívták. Nagy Lajos, a munkahelyi olimpia versenybizottságának elnöke stílszerűen sportdresszben és lenge kisgatyában feszített. Kackiás keziparos sapkája alól vidáman tekintett a nyüzsgő sokadalomra. Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt, itt, Tatán rendezték meg az első keriparos munkahelyi olimpiát. A kétévenkénti küzdelemsorozatnak nagy és jó a híre a vállalton belül. Vonzerőt jelent családi jelleg Már egy évvel m a ezelőtt megkezdték, a szervezést. A gyárakban lejátszották a selejtező mérkőzéseket. A legjobbak jutottak be ide, az olimpiai döntőbe. Harsány kacagás csalt a röplabdapályához. Czukor Miklós óvó bácsi irányításával ott zajlott ügyességi versenye,a gyerekek kétévestől tízévesig álltak csatasorba az apróságok Bokájukkal könyvet szorítva, szökdécseltek, kislabdával célba dobtak. Majd a 60 méteres síkfutás következett. A bajnokok és dobogósok jutalmat kaptak A vesztesek közül néhányan pityeregtek, vigaszdíjjal csalta vissza Miklós bácsi arcocskájukra a mosolyt. A kupolacsarnokból dapattogás szűrődött ki. lábAz asztalitenisz-döntő színhelyén még edzőmérkőzések folytak, amikor bekukkantottam. Zabán Zoli Budapestről érkezett, 11 esztendős. Lámpaláz nélkül adott egy rövid interjút. — Imádom a pingpongot — nevetett. — Az egyik haveromnak van asztala, náluk gyakoroltam. A szüleimmel és Katival, a nővéremmel jöttem. Klassz ez a tábor. Amikor a suliról faggattam, elzárkózott a válaszadás elől. Selymes Imre termelési osztályvezető verítékes homlokát törölgette. Ezt a percnyi szünetet használtam ki, hogy kifaggassam. „Apuú! Nem nyertem , vegyél nekem te autót!” Szakított a félbe alig kezdett beszélgetésünket sirdogáló négyéves kisfia. Gyors ígéret, és a srác máris elviharzott. — Ma reggel érkeztünk a feleségemmel és a kisfiammal — mondta Selymes Imre. — Ez az első munkahelyi olimpia, amin részt veszek. Remekül érezzük gunkat. Kitűnő az ellátás,ma— Mi már az ismerkedési esten is itt voltunk — kapcsolódott a beszélgetésbe Bóna Pál. — Bőséges és finom a kaja. A feleségem röplabdázik, én az asztaliteniszt kedvelem. Csodálatos Tata és a tábor. Mi, a családommal szinte valamennyi keriparos akción részt veszünk. Jó barátokat szereztünk Sokat dolgozunk, és az ilyen családos összejövetelek felüdítenek, pihentetnek mindenkit. A hőségtől kissé elpilledve pihent egy fa alatt Pataki Lászlómé. — Hatéves kisfiammal jöttem el — meséli. — Vele együtt diszkóztunk este.* Pompásan érezzük magunkat. Néhány percet pihenek, aztán röplabdázom, de síkfutásban is rajthoz állok. A tábor nyüzsgő méhkashoz hasonlított három napon át. Néhányan leégtek, másokat, az izomláz vert fel vasárnap estére a lábukról. Tetőfokára hágott az izgalom az eredményhirdetés előtt. A Fakupát a celldömölkiek nyerték, ayai gyár sportolói a A tatabamásodik hely büszke birtokosai lettek. A Keripar szakszervezeti bizottsága a legjobb helyre tette a pénzét, amikor munkahelyi olimpiát megszervezte -- mondták a résztvevők. Madarász Anna Heves asztalitenisz-csata Forró pillanat a röplabdapályán Méhpempő Kuvaittja Megszállták a vándorméhészek Tolna akácerdőit; Vas, Veszprém és Fejér megyéből több mint kétezer méhcsaláddal jöttek, a megyebeli ezer méhész több mint harmincezer méhcsaláddal települt ki. A Tolna megyei méhészek tavaly hatvanhétezer üveg lépesmézet s a Hungaronektár közvetítésével további harminckétezer kilogramm keretes lépesmézet adtak el. Megkezdődött a méhpempő kivitele is, Kuvaitba küldtek nagyobb tételű „kostolót” abból a kétszázezer dobozból, amit a Tamási körzeti Áfész üzemében készítettek. Az ország legnagyobb méhpempőtermelő körzete ez a vidék: 1982-ben kétszáz kilogrammot vásárolt fel a tamási áfész. A homoki akácosokból a dombvidéki erdőkbe telepednek át a vándorméhészek, majd elköltöznek kaptáraikkal a Bakonyba, illetve Nógrád és Vas megyébe, ahol később virágzik az akác. DOLGOZÓK LAPJA Növelte árbevételét a Duna menti községek költségvetési üzeme Eredményes évet zárt a Duna menti községek költségvetési üzeme. Az 1976-ban alakult és négy településen — Nyergesújfalun, Lábatlanon, Süttőn és Taton — működő üzem 1982. évi árbevétele 7,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A másfél száz dolgozót foglalkoztató üzem kapacitása egész évben teljes mértékben lekötött volt. Az alapító tanácsok igényeit, megrendeléseit minden esetben teljesítette. A fennmaradt szabad kapacitással más szerveknél vállaltak, s végeztek munkát. A termelékenység, illetve az eredményesség javulását a munkák jobb körültekintőbb előkészítése, a munkaszervezés, az ösztönző bérrendszer bevezetése, az útépítési és fenntartási tevékenység növelése eredményezte. A kertészeti tevékenység iránti igény tavaly csökkent. Emiatt a parkfenntartással foglalkozó dolgozók egy részét más munkaterületre irányították át. Az építőipari tevékenységben pedig megnövekedett a fenntartási munkák részaránya. Az üzem össztevékenységének egynegyed tisztasági részleg részét a közvégezte el- Méghozzá úgy, hogy a működési területen tovább javult e munkák színvonala. Az ösztönző bérrendszer bevezetésével jelentősen csökkent a panaszok száma, sőt még az árbevétel is javult. Az üzem idei terveiben szerepel, hogy Mogyorósbánya és Bajót községeket is bevonja a rendszeres szemétszállításba. Magyar vegyipari termékek A magyar vegyipar újabb termékei találtak piacot Görögországban. A Fűzfői Nitrokémia Ipartelepek ipari robbanóanyagának az Észak-magyarországi előállított egyik Vegyiművekben intermediernek, a növényvédőszer-gyártás közbenső anyagának, a győri GRABOPLAST ruházati és cipőipari műbőreinek, valamint a Dunai Kőolajipari Vállalat egyfajta festékipari oldószerének szállításában állapodott meg görög partnereivel a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat. Ezek az első eredményei annak a rendezvénysorozatnak, melynek keretében Athénban bemutatkozott a magyar vegyipar. A Chemolimpex rendezésében a mintatermékek felsorakoztatása mellett filmeken, fotókon, szakmai előadásokon bemutatták a magyar vegyipari vállalatok kínálatát és ismertették a kooperációs lehetőségeket la., Májusi határszelünk is sorozatos hatására a mezőgazdaságban öt év alatt hozzávetőleg egyötödére csökkentek a műveletlen, parlagon hagyott területek. A májusi határszemlék, amelyek jó ütemben haladnak, arról tanúskodnak, hogy a termelők az idén is igyekeznek még jobban javítani a földek kihasználását. Ezekben a napokban a megyei földhivatalok, illetve a tanácsok szakemberei a mezőgazdasági üzemekben, a tanácsi nagykezelésben levő földeken, továbbá belterületi a zártkerti ingatlanokon és a külterületi földrészeken ellenőrzik, hogy a földtulajdonosok, földhasználók rendben tartják-e Az elmúlt évi területeiket, tapasztalatok jelentős javulásról tanúskodnak: 1982-ben a mezőgazdasági nagyüzemekben műveletlen terület gyakorlatilag nem volt. Az állami gazdaságok és tsz-ek a korábban ,,üresen” a hagyott területeiket művelésbe vonták, kihasználva egyebek között például a gabonatermelést ösztönző árrendszert. Nagyobb gondot okoztak viszont a zártkerti ingatlanok, illetve a tanácsi kezelésű területek, ahol az egyéni földtulajdonosok, földhasználók tízezer hektárral nem tudtak elszámolni”. Ilyen nagyságrendű területen elhanyagoltak voltak a földek, a kertek, innen valamirevaló termést nem is remélhettek. Az idei ellenőrzéseknél fokozottan figyelnek ezekre a földekre, telkekre, az a cél, hogy a kisebb parcellákon is felszámolják a parlagot. Az eddigi tapasztalatokból a tavalyihoz hasonló következtetésre jutottak: nem minden esetben a tulajdonosok, bérlők tehetnek arról, hogy gondozatlan benyomást kelt a terület. A zártkerti részeken például az idős tulajdonosok a lakóhelytől nagyobb távolságra lévő kerteket nem tudják művelni és egyelőre nem találtak arra vállalkozót sem. Egyáltalán: vannak olyan részek, ahol a művelés alapjában véve nem is indokolt, hiszen túlságosan a nagy erőfeszítést követelne termelőktől a terület fenntartása, ezért számításba jöhet az erdősítés, illetve a gyepművelésre való átállás. Ilyensfejke^sek lehetővé teszik a sorozatosan műveletlen földek állami tulajdonba vételét, ezzel a hatóságok már tavaly is éltek. Sokan meg sem várják a hivatalos intézkedést, maguk ajánlják fel a számukra gondot okozó valóban műveletlen földeket, kerteket.. A községi tanácsok az elmúlt öt évben hozzávetőleg tízezer hektárt adtak haszonbérbe, 3,5—4 ezer hektárt pedig tartós használatba : ezek a területek a korábbiakban zömmel parlagon voltak és most viruló gazdálkodás helyei. 3 Számítástechnika A BNV-n kiállított új Videoton számítástechnikai berendezésekről tájékoztatták az újságjukat Hétfőrfit a székesfehérvári vállalat vezetői. Minrt elmondták, minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani az új mikroszámítógép-család, amelynek most kiállítják az úgynevezett personal, azaz személyi számítógép típusát is. Az új berendezések adatfeldolgozási feladatokat is ellátnak, áruk * ezer forinttól két és fél millió forintig terjed. Olyan új, nagy számítógép is ható majd, amelyiknél, látha bármely egység dik, automatikusan meghibásan bekapcsolódik egy tartalékegység. " lehet a rendszer mindig folyamatos, működése Új terminálokkal és programrendszerekkel is megismertetik a szakembereket és a nagyközönséget. A Videoton számítástechnikai gyárának vezetői arról is beszámoltak, hogy a vállalat ebben az évben a tavalyinál több, összesen 6 milliárd forint értékű számítástechnikai gyártmányt állít elő, aminek 80 százalékát külföldre szállítják. Export előtt kooperáció és gyártási jog Hajszál választotta csak el a Remobil Fa- és Vegyipari Szövetkezet kollektíváját attól, hogy tavalyi teljesítményük alapján elnyerjék a Kiváló Szövetkezet címet. Csak az exportra vetkezeteknek is termelő szöítélték meg a kitüntetést. Mondhatni, csak a véletlenen múlt, hogy ennek a kritériumnak tavaly nem tudott eleget tenni a Remobil. .. Az elnök úgy fogalmaz, hogy az export feltételeit megteremtették. Az idén minden bizonnyal megérik a helyzet. Ugyanis osztrák partnerek érdeklődnek a MAVERLIN KL őrlésjavító és a T—11 motortposó iránt. Több termékük importot pótolt már ez idáig is. A közeljövőben bővül hasonló gyártmányaik sora. Nyugati céggel kötöttek egyezséget nemrégiben. A megállapodás arra szól, hogy a náluk gyártott hidraulikaolajat e hónaptól a Remobil készíti el, a koncentrátumot Természetesen a nyugati partner adja, viszont a termék 60 százalékát kitevő adalékot hazai anyagokból teszik hozzá. A kooperáció jelentőségét fokozza, hogy a partner kilátásba helyezte a licenc díjmentes átadásának lehetőségét. Abban az esetben következhet be kedvező fordulat, ha a Kemobil a rendkívül szigorú minőségi követelményeknek eleget tud tenni. Amellett, a eeSE~*-eanIített hidraulikaolajat — mivel itt Tatán készül — nem kell devizáért behozni Nyugatról, még exportálhat is belőle a Kemobil. A korszerű folyadék hazai előállításának lehetőségét egy másik, nyugati céggel kialakított kapcsolat segítségével teremtik meg. A Rába Vagon- és Gépgyárban ebből a segédanyagból évente 100 tonnát használnak fel. Több, mint 5 millió forint ennek devizaértéke. Ha a köszörűfolyadék helyett csak a koncentrátumot hozzuk be, ugyancsak megtakarítás.jelentős a valutaA faipari üzem sültgalambra. Miután sem vár a a holland partnerrel kötendő üzlet — a falburkolat készítése —■ dugába dőlt, más lehetőségek után kutatnak. A nehezebb gazdasági feltételek között is, vagy annál inkább törekednek termékeik korszerűsítésére. A termelésben lekötött eszközök és felhasznált bérek tükrében a KISZÖV adatai szerint a megye móri szövetkezeteiben tavaly átlagosan 7 százalékkal emelkedett a hatékonyság. A Remobil 14 százalékos emelkedést ért el, s ezzel a második legjobb eredményt mondhatja megáénak. Ez is közre!átszőtt eb-ban. bnöv a múlt évi munkája alapján az ipari miniszter elismerő oklevelét kapta a szövetkezet kollektívája.