Dolgozók Lapja, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-22 / 146. szám

KÖNNYES - NEVETŐS BÚCSÚ A köldökzsinórt elvágják A ballagás, a­z elválás az iskolától mindig a szomorúság érzetét kelti. Lezárása egy életszakasznak, búcsú a tanárok­tól, diáktársaktól, tárgyaktól. Vajon elgondolkodtatok-e t­ családban felnövő gyerekek, azon, hogy mit jelent e búcsú annak a szőke, fitos orrú lánynak, vagy annak a barna, cs­odálkozó szemű fiúnak, aki évekig padtársad volt, de ő nem a család oltalmazó melegéből indult reggelenként a suliba, hanem egy nevelőotthon világából? próbáltad-e bele­élni magad az ő helyzetébe? Végregondoltad-e, hogy neki mit jelent a ballagás? Ő nem csak az iskolától búcsúzik, de mindattól, ami évekig az otthont jelentette. Az általános iskola elvégzése számukra egyúttal egy merőben új élet kezdetét jelenti, a köldökzsinórt vágják el, amely egy életformához kötötte őket. Micsoda keserves si­rályai adja tudtára a világnak az újszülött, hogy megérke­zett. Ha szó szerint nem is, de képletesen mégiscsak egy újabb köldökzsinór elvágásról van szó az ő esetükben is. Többségük még nem tudja, csupán érzi, mit jelent ez az el­válás. Ahítják a szabairágot, azt hiszik, vége a tiltásoknak, most már mindent szabad. De lelkük mélyén kimondva, vagy kimondatlanul ott motoszkál a félelem. Hogyan to­vább? Mi lesz velünk? A komáromi gyermekvárosban közel 20 fiatal ballag az idén. Közülük ötöt próbáltunk rávenni arra, hogy megnyíl­jon, megfogalmazza fájdalmát és örömét.­­ VÁROM A NAPOT Divatos Charlie-frizura ke­retezi a szép Lakatos Margit arcát. — Örülök is meg nem is — ez az első reagálása a téma hallatán. —­rültem Csecsemőotthonból ke­nevelőszülőkhöz, s már kilenc éve annak is, hogy ide hoztak Komáromba. Nem volt itt rossz — tűnő­dik el — de valahogy a ne­velők többségével nem tud­tam jó kapcsolatot kialakíta­ni. Meglehet, a természetem nem a legjobb, de így alakult. Mégis fáj a búcsú, hiszen itt kell hagynom a jó barátokat. Sok szép emlék fűz hozzá­juk. Csillebérc, Csehszlovákia, NDK. Felejthetetlen utak voltak! Aztán a sport. Nagyon szeretek kézilabdázni. Ját­szottam a KAC-ban is, meg az iskolában. Gólkirálynő is voltam — csillan a szeme, megrázza barna üstökét. — Tatára megyek (ahol még so­se járt) sütő szakmunkásta­nuló leszek. Hogy miért ép­pen oda? !Egy volt gyerekvá­­­rosi csinált nekem kedvet eh­hez a szakmához — meg hát odamegy az udvarlóm is — böki ki. — És aztán? — Az­tán? Ez az, amitől fé­lek. Nem tudom. A nevelő­­szüleim megígérték, hogy se­gítenek elhelyezkednem az ő városukban, aztán majd csak lesz a lakással is vala­hogy. Nem gondol, nem akar mé­lyebben belegondolni a jövő­be. Szerelmes, ez az érzés most betölti az életét. ITT MARADOK Szabó Karcsi, a szőke, ba­rátságos fiú azon kevesek kö­zé tartozik, aki nem búcsúzik a gyermekvárostól, ő marad. — Nekem a gyermekváros az otthonom. — Hetedikes voltam, amikor a fejembe vettem, hogy megkeresem szüle­met. Bár ne tettem vol­a­na! Hét éve élek itt, s bármi­lyen furcsán is hangzik, csak a szépre emlékezem. Ha nem tév lenne, nem akarnék itt­maradni. — Mi az, ami ideköt.? — A könyvtár, a mozi. — Hogy érted ezt? — Szeretem a könyveket, de nem csak olvasni, hanem másoknak ajánlani is. Évek óta segítek a gyerekváros könyvtárában. Most is egy könyv kandi­kál ki a padjából, Hernádi Gyula Drakulája. Bevallja, matekórán is bele-beleolva­sott. r­ — Itt van tehát a könyvtá­runka, amihez ragaszko­dom, és megismertem a ko­máromi Jókai mozi génészét. Rendszeresen bejárok hozzá, segítek n­eki. Cserébe ingyen né­hetem meg a filmeket. Így már világos, miért is akart Karcsi Komáromban maradni. Pályaválasztását is ehhez igazította. — Magasnyomó gépmester szak-mát tanulok itt a vá­ros­ban maradhatok az intézet­ben — Más elvogyik innen, te m­eg ragaszkodsz az otthon­hoz? — Igen, én itt védett va­gyok s mint tanuló szabadon szakmunkás­­jöhetek-me­­hetek. Meg aztán megbecsül­tek, nincs nekem ellenségem. — A gyermekváros dísz­polgárává választottak — mondja szerényen. — Ez öt­száz forinttal jár. Tréningru­hát vettem belőle. UTÁNA HOVA MENJEK? Czégény Jani nagy focista szeretne lenni, de előbb szak­mát szerez. Esztergomba ké­szül, kőművestanulónak. — Azt se tudom, hány éves voltam, amikor idekerültem. Sose szöktem. Minek? Úgyis Visszahoztak volna. Volt egy nevelőm, Halasi Éva néni, akinek mindig kiönthettem lelkem. Aztán itt van a Tas­­a­nádi­ Ági néni és Laci bácsi, ők még azok, akiktől fájó lesz a búcsú. Lengyelország, Cseh­szlovákia, NDK. Nem­den „kinti” gyerek jut min­él ennyi helyre. Sportolni, fő­leg focizni meg kézilabdázni szeretek. Akármi lesz is — folytatom. Nagy focista sze­retnék lenni, a Fradiban ját­szani — álmodozik. S még egy dolog van, amit biztosan tudok, nem fogok inni ... — S mit nem tudsz? — Három év múlva szak­munkás leszek. És akkor ho­vá? Munkásszállóra? Kertes házban szeretnék élni, s két fiam lesz. Attól a perctől fé­lek, amikor össze kell pakol­ni, s a kisbusz útnak indul velünk . . . HIÁNYZIK A CSALÁD Alig váltunk néhány szót, s a szeme máris könnyel telik meg. Tele van gátlásokkal, ki nem mondott vágyakkal. Bog­­nár Marika is alig eszmélt, amikor a gyerekváros lakója lett. Mégis emlékszik az ott­honi nyomasztó légkörre. — Ez v na gr­ar kim van — túlságosan őszinte vagyok, s ez nem mindig előny. So­kan visszaélnek vele, meg­ aztán megsértődnek. Egyre in­kább érzem a család hiányát, főleg az idén. nyolcadikban gondoltam sokat rájuk. Meg amióta a városi gyerekekkel együtt járunk iskolába, egy kicsit irigylem őket. Elképze­lem, hogy otthon várja a padtársamat az édesanyja, együtt ebédelnek, beszélget­nek, aztán ő maga osztja be az idejét. — Milyen hátrányt érzel még a „kinti" gyerekekkel szemben? — Lehet, hogy butaságot mondok, de tájékozatlan va­gyok a politikában. Egy csa­ládban megbeszélik az ese­ményeket, mindig kéznél van az újság. Meg talán egy szülő előtt nincsenek titkok. — Neked van? — Igen, de most elmondom. Igaz, egészségügyi szakközép­­iskolába készülök Esztergom­ba, de igazából színésznő sze­retitek! Vinni. Játszom a gyerekváros színjátszó cso­portjában, ott vannak igazán élményeim. — Miért nem a közelebbi tata­bányai egészségügyibe je­lentkeztél? — Félek az elzülléstől. Ott összelőtt néhány ..olyan” lány. — Befolyásolható vagy? — Nem, de talán a sok rá­beszélésre nehéz nemet mon­dani Szerintem, nem szükség­szerű hogy aki állami gon­dozott, elzörljön. Sőt, meg sze­retném pnr1qtp, hogy tesz be­­nn­em rá'aki. Talán színész­nő .. S ha nem sikerül? Jó sebészasszisztens. BENNEM VAN A FÁJDALOM — Képtelen vagyok kitöröl­ni az emlékezetemből a bor­zalmas otthoni éveket. Anyám mindig ivott, karácsony esté­jén kikergettek bennünket, gyerekeket a lakásból. A te­metőben töltöttük az éjszakát. Szász Éva megborzong, mint­ha most is havas, hideg éj­szaka lenne. Hat éve már ennek, de szomorúságát csak ritkán fe­ledi.­ — Jár ide a gyerekvárosba egy pszichológus. Mindent megtesz azért, hogy megnyíl­junk. Nekem ez nem igen si­kerül, igennel-nemmel fele­lek, a bennem lévő fájdal­mat képtelen vagyok kibe­szélni. Az anyám részegen a sínre fektetett maga mellé, hogy haljunk meg. Itatott, töltötte belém, én meg egy­folytában hánytam. A lavinaként ömlő szóára­datnak önmaga vet véget. — Más életre vágyom. Ta­tára megyek szövőtanulónak, s az első perctől kezdve el­kezdem gyűjteni a pénzt la­kásra. Az az alapja minden­nek. 20—21 éves korom előtt nem akarok férjhez menni. Szomorú lesz a búcsú, ■ félek attól a naptól. Hiszen itt gyermekvárosban többet fog­a­lalkoztak velem, mint az anyám. — De a ballagás!? — álmo­dozik Éva — nagyon lesz. Meghívtam aput és szép az udvarlómat. Ugye eljönnek? — kérdezi tőlem. V. Román Marian A búcsúzó nyolcadikosok ők öten — balról jobbra — Czégény János, Bognár Mária, Szász Éva, Szabó Károly, és Lakatos Margit (Fotó: Fodor) ÚJRA NYITNAK AZ ÉPÍTŐTÁBOROK Diákdivat— diákpénztárcához újdonsággal, számos érdekességgel vár­ják a 26. alkalommal megrendezésre kerülő önkéntes ifjúsági építőtáborok­ba a fiatalokat — hallottuk azon a sajtótájékoztatón, melyet a KISZ KB és az ÁIB rendezett. Néhány gondolatot idézek Nagyistók Lászlónak, a KISZ KB építőtáborok bizottsága titkárának a tájé­koztatójából. Először is az építőtábor továbbra is KISZ önkéntes mozgalma marad, s egyik legnépsze­­­rűbb munkaformája. Az idén túl jelentkezések voltak, így a népszerűbb táborokba jutalomból mennek diákok. Újdonság, — de csak a gyakorlatban dől el, a beválik-e — minden megye maga dönti el, hogy mely táborokkal szerződik. Természetesen szó esett a fizetségről is. E tábo­rokban társadalmi munka folyik — ezt nem árt tisz­tázni —, a legszorgalmasabbak tehát jutalomban ré­szesülnek. Ennek sorsáról a tábortanács dönt.­­ Nagy érdeklődést keltett az a bejelentés, hogy több helyen a diákok árusítják majd azt , amit leszedtek. Természetesen olcsóbban, gyümölcsöt, mint a nagykereskedelem és a magánkereskedők.. Remek elképzelésnek tűnt a építőtábor létesítése, de igény híján környezetvédelmi csak egy ilyet szerveznek a Balaton partján. Az idei nyáron is lesz­nek szakosított építőtáborok, ahol sokféle igény ki­elégítésére nyílik lehetőség. A szabad idő eltöltése sem spontán módon történik a táborokban. Hosszú listát vehet kézbe minden tábor­vezetőség, s az aján­lott műsorokból választhatnak. Lóska Szilárd, az Állami Ifjúsági Bizottság titkár­helyettese is tartogatott a tarsolyában néhány újdon­ságot. Elmondta, hogy a napi munkaidő meghatározá­­sa rugalmasabban történik majd, az adott feladat sürgőssége határozza meg, hogy aznap 6, vagy 8 órát dolgoznak-e. A turnusok sem lesznek szigorúan két­hetesek, a feladattól függően lehet rövidíteni, illetve meghosszabbítani azokat. A mindig éhes tiniknek is jó hírrel szolgált. A napi nyersanyagnorma felemelése lehetővé teszi, hogy többet és jobbat kapjanak az építőtáborozók. Egysze­rűsödik az utazás is. Megszűnik a sok pecsét, admi­nisztráció. A megbízólevél felmutatásával ingyen utaz­hatnak a táborba, illetve haza. A tájékoztatók után meglepetésben volt része a sajtó képviselőinek. A tavaly indult sikeres építő­tábori butik kínálatából tartottak bemutatót. A 107-es számú nyíregyházi Szakmunkásképző Intézet diákjai által tervezett olcsó, praktikus modelleket sorakoztat­ták fel. Természetesen a manökenek is diákok voltak. Ami igazán vonzóvá teszi e butikokat, hogy a benne kapható áruféleségek a diákok pénztárcájához és íz­léséhez alkalmazkodnak. A legolcsóbb ruha 100, a legdrágább 300 forintba kerül. Láttuk az 1984-es nyárra tervezett kollekciót, sok­sok fodrot, érdekes színösszeállítású mini ruhákat, s a nadrágok megannyi változatát. Ennél is jobban érdekelt, hogy az idén építőtá­borozók miből választhatnak. Csípőig testhez simuló, onnan bővülő szoknyák, kétrészes sportos együttesek, ötletes strandköpenyek, térdnadrágok szerepeltek az idei kollekcióban. S hogy hol vásárolhatnak belőlük a diákok? Először is a táborokban, valamint Budapes­ten, a Vas utcai kereskedelmi szakközépiskolában. ejtsünk szót arról is, hogy hol tá­boroznak ezen a nyáron a Komá­rom megyei diákok. Mezőkovácshá­­zán, Törökbálinton, Nagykőrösön összesen 1140-en dolgoznak majd. Az építőipari szakmákban dolgozókat szakmai építőtáborba hívják a fővárosba, valamint Siófok várja a kereskedelmi és vendéglátóipari szak­munkástanulókat. Egy-egy csoport Bulgáriában, illet­ve az NDK-ban dolgozik majd. VÉGÜL — verem —■ Négy fiatalos modell a diákbul­­k kínálatából

Next