Dolgozók Lapja, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-10 / 162. szám
"JÓ REGGELT* 1983. július 10., vasárnap AMÁLIA napja 1983. július 11., hétfő NÓRA, LILI napja Mai névmagyarázat: Bét királyi család Számos olyan név él nyelvünkben, amely egy-egy becézőből, vagy annak rövidüléséből önállósult. Ilyennek tekinthető az Amália is amely az Amal-kezdetű germán női nevek, főleg az Amalberga önállósult becéző rövidüléséből alakult ki. Utóbbi összetett név, az Amálok gót királyi család tagjai voltak, a berga, eredeti jelentése védelem. Rokon név az Alma és a Melina, mindkettő hasonló tőből származik. Amák, Amálok, Liák, Lilik, Lillák, Málcsik, Málik — boldog névnapot, jó egészséget kívánunk. Várható időjárás az ország területére vasárnap estig, derült, száraz idő. Napközben időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 30 fok körül lesz. Tizenöt esztendeje, 1968. július 10-én hunyt el Gács László munkásmozgalmunk harcosa. KIMSZ-tagot, illegális Mint tevékenység miatt 28 éves korában elítélték. 1932-ben a Vörös Figyelő c. illegális lapot szerkeszti, ismét börtönbe kerül. A háborús éveket illegális pártmunkával tölti, míg 1944. áprilisában rendőrkézre kerül és 10 évre elítélik. Németországba való hurcolása közben sikerült megszöknie. A felszabadulás után felelősségteljes beosztásokban volt, de koholt vádak alapján ismét elítélik. Rehabilitása után a Rádió és Televízió elnöke, majd haláláig az OTP vezérigazgatója volt. Háromszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1658-ban ezen a napon született Luigi Marsigli olasz természettudós és hadmérnök, aki mint műszaki tábornok részt vett Budavár visszavételében (1686). számos természetrajzi műve közül több foglalkozik hazánkkal. Hetven éve, 1913-ban ezen a napon hunyt el Mikolas Ales cseh festő. Hazája történetéből vett freskói a prágai Nemzeti színházat díszítik. Népszerűek voltak népdal-illusztrációi. A Pártélet júliusi számából A Pártélet júliusi száma kiemelkedő helyet szentel a tagfelvételi munkának. Közli a Politikai Bizottság erre vonatkozó legújabb (1983. június 21-i) határozatát. Ehhez kapcsolódik az a beszélgetés is, amelyet a szerkesztőség Baranyai Tiborral, a KB osztályvezetőjével folytatott a párt belső életéről és munkamódszeréről. Ezt az interjút egészíti ki a pártellenőrzés szerepéről, hatékonyságáról szóló írás. A párt életszínvonal-politikájának fő törekvéseit elemző írás értékes segítséget ad politikai munkánkhoz, hangsúlyozza: társadalmunk nem mondott le arról a kötelezettségéről, hogy gondoskodjék a megélhetési viszonyok javításáról, határozottabban érvényesítendő azonban az a követelmény, hogy az életszínvonal jobban hasson vissza gazdaságra, a termelőtevékenységre. Ezt a gondolatot folyatatja a tartósan alacsony hatékonysággal működő vállalatokról szóló írás. Kiegészíti az életszínvonal-politikáról szóló cikk megállapításait az idős korúak helyzetével kapcsolatos Pest megyei vizsgálat tanulságait összegező írás. A lap témaválasztásának bővülését tükrözi egy szerkesztőségi beszélgetés, amelyet ismert színészek, rendezők folytattak a színház és a közönség kapcsolatáról, a színház szerepéről és felelősségéről, sajátos művészi felfogásokról, az alkotói önállóságról. Foglalkozik a lap azokkal a megváltozott körülményekkel, amelyek új helyzet elé állítják a mezőgazdaságot. Hangsúlyozza a termelő-feldolgozó-forgalmazó külkereskedelmi vállalatok kapcsolatrendszere javításának szükségességét, piaci információk értéknövelő hatását, a minőség és a gazdaságosság fontosságát Erdösi Mária: Wolan és népe Richard Wagner halálának 100. évfordulójára jelent meg ez a képes cikkgyűjtemény. Szerzője szórakoztató kalandozásra hívja az olvasót: romantikus zene géniuszának a életműve bizonyítani, tükrében próbálja hogy nem is olyan göröngyös az az út, amely a nehéznek tartott komoly zene világába vezet... Tanúi között idézi Thomas Mannt aki azt mondta Wagner zenéjéről: „Senkinek sem kellett tudni valamit ahhoz, hogy megértse, — mert Wagner — még a botfülűeket is rábeszélte a zenére!” Hegedűs Géza szerint a zenét nem érteni, hanem élvezni kell. A könyv nemzetközi képanyaga — először jelenik meg magyar kiadásban — a XIX. és XX. század híres művészeit mutatja be. Új típusú automata mosógép Új típusú automata mosógép sorozatgyártását kezdték meg a téglási hajdúsági iparművekben : az Energomatthermál elnevezésű mosóautomatából háromezer darabot szállítanak az idén a belkereskedelemnek. Az új típusú berendezés abban különbözik az eddig gyártottaktól, hogy hideg és meleg vízzel egyaránt üzemeltethető. Két bevezető csövét vagy csak hideg vízre, vagy az egyiket hideg, a másikat meleg vízre csatlakoztathatják a háziasszonyok. Az Energomatthermál olcsóbban üzemeltethető, mint elődei: működtethető ugyanis az éjszakai árammal fűtött villanybojlerekről, a távfűtőhálózat vízét pedig kevesebb energiával tudja továbbfűteni. A hajdúsági iparművek legújabb terméke július második felében kerül az üzletekbe. HÍREK VÁLTOZOTT AZ IDŐPONT A komáromi városi tanács értesíti az állampolgárokat, hogy a közöltektől eltérően 1983. július hónapban Krajczár Gyula vb-titkár július 27- én, Szöllősy Ferenc hatósági oszt. vez. július 13-án délelőtt 8—12 óráig hivatali helyiségében tartja fogadónapját. GÉPRABLÓK Vádat emeltek a francia hatóságok pénteken az ellen a hat iráni ellen, akik szerdán este hatalmukba kerítették az iráni légitársaság egyik Boeing-típusú gépét, fedélzetén 370 utassal. A géprablók csütörtökön túszaikat szabadon engedték és megadták magukat Párizs Orly repülőterén. Kitudódott, hogy a hat személy közül legalább ketten az iráni hadseregből szöktek meg. ETNA sik Péntek óta ismét lávadmaz Etna kráteréből. Az izzó folyam másodpercenként egyméteres sebességgel halad. A váltakozó intenzitású kitörés három hónapja kezdődött az Etnán, Európa legnagyobb tűzhányóján. A láva korábban már több építményt elsodort, s most fenyeget egyes turisztikai lélstesítményeiket a hegy lejtőin. Ha sebessége és mennyisége nem csokikén, valószínűleg torlaszt építenek elébe. A KOMÁROM MEGYEI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT* értesíti T. Fogyasztóit, hogy — a korábbi hirdetésnek megfelelően — karbantartási munkálatok miatt az alábbi üzemegységek területén a felsorolt időpontokban a melegvíz-szolgáltatás szünetel: Oroszlány 1983. július 18—23- ig, Tata, Egység út 1983. július 25—30-ig, Dorog—Esztergom forróvizes rendszer 1983. július 18—30-ig. 6219 ISMÉTELT FELHÍVÁS! A városi tanács felhívja Tata lakosságának figyelmét, hogy a kiskertekben, üdülőknél, intézményeknél a locsolási tilalom — 1983. június 7-től reggel 6 órától este 22 óráig változatlanul tart, mely visszavonásig érvényes. 6258 A tatabányai szociális foglalkoztató dolgozói tömítőelemeket sorjáznak a tatai műanyagipari szövetkezetnek (Fotó: Krajcsi) A dorogi bányagépgyárban egyre korszerűbb gépeken állítják elő a szivattyúkat, ásványtermelő berendezéseket Egyszerűsítik a használt akkumulátorok begyűjtését Rövidesen az egész országban megszervezik a kimerült gépjármű-akkumulátorok begyűjtését. A közelmúltban aláírt megállapodás szerint a MÉH Nyersanyaghasznosító Tröszt új, zárt begyűjtési rendszer millió forint kialakításához 30 támogatásban részesül a központi környezetvédelmi alapból. Az új begyűjtési rendszert a tervek szerint általánossá teszik: a Budapesten már alkalmazott gyakorlatot — a selejtes akkumulátor bármelyik ÁFOR-kútnál érintetlenül, azaz savval együtt leadható — széles körben elterjesztik. Az új rendszer feltételezi az átvevőtelepek fogadóképességének fejlesztését, a szállítási kapacitás bővítését és néhány további alapberuházást ezek finanszírozására összesen 70 millió forintot fordítanak. Hosszú távon a rendszert úgy akarják kialakítani, hogy a begyűjtési költségek megtérüljenek. Ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 27. heti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 740 662 forint. 4 találatos szelvénye 19 fogadónak volt, nyereményük egyenként 366 455 forint. 3 találatos szelvény 3377 darab volt, nyereményük egyenként 1289 forint. 2 találatos szelvény 144 580 darab volt, nyereményük egyenként 30 forint. Caracasban pszichiáterhez megy a házaspár. — Doktor úr — kezdi félénken a férj —, nem vagyunk gazdag emberek, nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindkettőnket megvizsgáljon. Mondja meg kérem, mi olcsóbb, a feleségem felsőbbrendűségi érzésének, vagy az én kisebbrendűségi érzésemnek a kezelése. X A vasúti váróteremben a vonat érkezésére váró utasok beszélgetnek. Egyikük szóba hozza az önzést, majd megjegyzi hogy ő maga jobban szeret adni, mint kapni. Egy idős férfi megjegyzi: — Ügy, szóval ön filantróp? — Nem uram, bokszoló vagyok. X A feltűnően szén, de igencsak butácska filmcsillag egy fogadáson a neves fizikus mellé kerül. Úgy tesz, mintha nagyon érdekelné az az előadás, amelyet a tudós rögtönöz a szuperszonikus pók sebességéről. repülőgéEgyszer azután felkiált: — Ez már nem tarthat sokáig! — Mire alapozza ezt a megállapítását, asszonyom? — Nos, biztos vagyok benne, hogy maguk, tudósok, nem nyugszanak addig, amíg fel nem találják a repülőgépeknél gyorsabb hangot! A főnök nem tartózkodik a szobában, megszólal a telefon, amikor az egyik beosztott felveszi, majd a főnök keresésére indul. Találkoznak is a lépcsőházban. — Igazgató úr — mondja kissé idegesen a beosztott — azt hiszem, önt keresik. — Mi az, hogy: „azt hiszem"? Hogy hogy, nem biztos henna? — Hát kérem, amikor felvettem a kagylót, egy női hang csak ennyit mondott:Te vagy az, te csirkefogó? Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja . Főszerkesztő: GOMBKÖTŐ GÁBOR. Telefon: 11-991 Szerkesztőség: Tatabánya V„ Felszabadulás tér 1. II! “menet, 2801. Postacím : Tatabánya. PL : 141. Telefon: 10-053, 10-811 ügyeletes szerkesztő: 18-as mellek, belpolitikai rovat: 10-es és 27-es mellék, női Tfmi I / 2 gazdaságpolitikai rovat: 15-ös és 24-es mellék, kulturális rovat: 28-as mellék, sportrovat: 26-os mellék, ifjúságpolitikai rovat: 17-es mellék, fotórovat: 29-es mellék, f ’X J 117# 4 levelezési rovat: 13-as mellék, hirdetésfelvétel: 14-es mellék — Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat, Tatabánya V. Felszabadulás tér 4. III. emelet. 2801, postacím: pf.: 141.2801. Felelős kiadó: VASS MIHÁLY. Telefon: 11-010, 10-053, 10-811. Telexszám: 27-243. —Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft. — Kéziratokat nem őrzőnk meg, és nem adunk ■ 1 ——----------------------------------------------------vissza. — Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: Tunyogi József. — INDEX: 25058. — HU. ISSN 0133—140 X