Dolgozók Lapja, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
A Szörényi Levente búcsúzik Rockzene és társadalmi gondolkodás t egész ország szereti? — Nem! Annál is többen: Szörényi Leventét mindenütt szeretik, ahol a ma 30—40 éves magyarok élnek. A két évtizede indult magyar beatzene egyik megalapítója, a milliós közönségtáború Illés-zenekar, majd az utód Fonográf zenei vezéregyénisége, a kivételes képességű, egyéni játékú gitáros, az István, király zeneszerzője — búacsúzik. December 15-én Fonográf zenekar Jelenkora című nagylemezét bemutató élő hangversenyen utoljára játszik a közönségnek, a Budapest Sportcsarnokban. Az egész országból, s a magyarlakta határon túli területekről tervezik a különbuszokat, mi pedig búcsúbeszélgetést kértünk. — Rosszkedvű? — Nem! Úgy érzem magamat, mint egy remek külföldi út végeztével: jó lesz pihenni, de fél lábbal még odakint vagyok és tudom, hogy az emlékeim mindig jelen idejűek maradnak. Élek. Végül is nem a zeneszerző és nem a Fonográf alkotóműhelyének tagja búcsúzik, csak a színpadi előadó. — Csak? — Jó, tudom: a zene igazában úgy él, hogy szemben a közönség, mi pedig játszunk. Hangsúlyosabban: mi őnekik játszunk! De a két évtized én felettem is elfutott, s a hangverseny forrpontjára ma már sokkal hosszabb idő alatt emelem fel a hangulatot, mint a nagy Illés-koncerteken. Hiszen az utóbbi hat évben csak néhányszor játszottam a pódiumon. De mondom, nem érzem tragikusnak búcsút. Nemcsak azért, mert a kicsit még odébb van az 5ü. életévem. Különben is, mi már többször vagy legalábbis búcsúztunk összegeztünk. Legelső ilyen összegezésünk, múltba fordulásunk az Amikor én még kissrác voltam idején történt. Huszonéves korunk elején. Most elméleti hangzással azt is mondhatnám: ez a dialektika. De csak azt mondom: szerintem az időnkénti összegezés a gondolkodó ember igénye. — Szép volt: lent a ragyogó szemű ifjú tömeg, fent pedig a „nagy csapat”, az Illések, a magyar beat zenei eszményképei, és — szállt a nóta. Igaza lehet-e néhány hatáslélektani kutatónak, hogy ilyenkor közönség és színpad között valamiféle bioáram kering? — Nem tudom, mi az a hatáslélektani bioáram, de mindig éreztem valami ilyesmit. Legjobban az első évek bensőségesebb klubműsorain, amikor szinte éreztük a közönség leheletét. A bensőséges hangulatú, kisebb közönségű klubműsorok minden kezdő zenekarnak a legjobb iskolát jelenthetik. Egyébként ezt az úgynevezett biogramot, amit én inkább a közönség lelkének neveznék, akkor is éreztük, amikor nem élt. A hiányát. Ezek a legborzalmasabb és egyben legserkentőbb pilllanatok voltak. — Búcsúzik a színpadi előadó, de marad a zeneszerző, aki az István, a királyban megálmodta, kottába öntötte az első magyar — de a világon is harmadik! — nemzeti-történelmi rockopera öntörvényű, szerves muzsikáját. A döbbenetes erejű, régóta nem látott mértékű siker zenei értékein túl, melyek az értékei a társadalmi gondolkodásban? A történelemnek vannak változó és vannak viszonylag állílandó arcvonásai. Mi az utóbbit akartuk felrajzolni, de változatos helyzetbe ültetve, s a mai, megváltozott életérzés muzsikájával, sajátosan ötvözött rockzenével. Felvállaltuk a haladó nemzeti-történelmi tudat kifejezését, s a rockzene további megjelentetését a magyar színpadon. Most, a siker után, újabban csak attól tartok egy kicsit, hogy az István, a király néha túl erős hatása nyomán, néhányan kissé elveszítik realitásérzéküket. Pedig ennek a valóságérzéknek, egyáltalán, az életképességnek, állandó fenntartása nemcsak a zene, hanem általában a művészet, a közönség felelősségét is jelenti. F. D. Örökölt sors Heri János huszonnégy éves fiatalember. Napról napra gyengül a látása. Csak ismerősei tudják. A betegsége: idegsorvadás,öröklött szem-Épp, hogy megszerezte a matematika-fizika szakos tanári diplomáját, mikor egyik napról a másikra le kellett mondania választott hivatásáról. — Hogyan él most? — Szerencsére rátaláltam a Vakok és gyengénlátók megyei szervezetére. Nekik köszönhetem, hogy van munkám, és van hová tartoznom. Talán a szüleimmel élek. A családban csak az édesapám lát jól. Édesanyámat már mindenhová kísérni kell. Az orvosok szerint tőle örököltem a betegséget. Sok barátom van, akiket nagyon szeretek. Sajnos, csak ritkán tudunk találkozni, mert másmás városba kerültek. Szívesen járok kirándulni és bár nem szabadna — a fizikai munkától eltiltottak — tangóharmonikán is játszom. — Milyen munkát végez? — Tatabányán, a vakok és gyengénlátók kooperációs műhelyében dolgozom. Egy osztrák cég megrendelésére horgokra kötözök horgászzsinórt, és csomagokba rakom. — Ez nagyon megerőltető a szemének, és nem éppen felsőfokú végzettséget igénylő munka. — Valóban így van. Sokfelé próbáltam munkát kapni, sajnos sikertelenül. Végül is a szövetség segített. Bejutottam a látássérültek műhelyébe. Nagyon hálás vagyok érte, hogy egyáltalán dolgozhatom. Van bennem azért egy kis szégyenérzet, hogy diplomával a zsebemben ilyen munkát tudok csak végezni. Ha lesz rá lehetőség, szeretnék elvégezni, egy vakok számára indított számítógép programozói tanfolyamot és egyszer majd programozóként dolgozni. — Mi a véleménye link, „látó” emberekről?Jó— A buszmegállóban megkérdeztem a mellettem állótól, hányas busz érkezett? „Nézze meg, rá van írva!” — hangzott a válasz. Ez az egyik oldal. Egy vak munkatársam Dadról jár ,be dolgozni. Az autóbusz vezetője minden nap figyeli őt és előtte áll meg. Vigyáz rá, hogy le ne maradjon. Ez a másik. iX Nem szabad hagyni, hogy János tudása, tehetsége elkallódjon, kihasználatlan maradjon! Esete nem is egyedi. Munkahelyén, abban a kislétszámú (10—12 fős) műhelyben sem ő az egyetlen diplomás. Számos modern segédeszközt feltaláltak már, melyek segítségével a nem látó emberek is komoly szellemi alkotómunkát végezhetnének. Sajnos, ezek elterjedése, sőt még gyártása körül is gondok vannak. Persze nem foghatunk mindent a tárgyi feltételek hiányára. A látássérült értelmiségiek képességeik elhelyezkedését, hasznosítását sok esetben emberi, szemléletbeli problémák akadályozzák. Németh Zsuzsa Hálás, Jioffy dolgozhat...!!?) Fotó: Nagy Zoltán 1984. november 21., szerda Are közelről 11 Kezdőkörben Lantai Ágnest kisdiák kora óta ismerem, egy osztályba jártunk. A közös emlékek felidézése után, ezért is kérdeztem igazi kíváncsisággal, hogy mi lett belőle. — A személyi igazolványomba azt írták, hogy mérnök-közgazdász, de gyakorlatilag rendszerszervező vagyok a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalatnál. — Miért jelentkeztél külföldi egyetemre? — Azért, mert szerettem volna kipróbálni tudásomat még az érettségi előtt. Mivel januárban volt a felvételi, úgy gondoltam, hogy akkor sincs nagy baj, ha nem sikerült. De felvettek. Igaz, nem a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, hanem gépi adatfeldolgozónak. Egyik tanárom ezt előre megjósolta. Az ő tapasztalatai azt mutatták, hogy többnyire a fiúk kerülnek a gazdasági kapcsolatok karra. Pedig a nők is képesek lennének igazi nagy üzletek megkötésére. Nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy az egyenjogúság a felvételi esélyeknél még mindig nem érvényesül igazán. — Mit tapasztaltál, a hazainál valóban többet ér a külföldön megszerzett diploma? — Nem tudom, mert magyar egyetemre nem jártam. Nem hinném, hogy jelentős a különbség, de az biztos, hogy a külföldi egyetemek kiválóan alkalmasak arra, hogy az ember élettapasztalatát fiatalon növeljék. Másfél hónapos előkészítő nyelvtanfolyam után kerültem Ukrajnába, Harkovba, ahol öt évig éltem. Odavalónak éreztem magam, hiszen évente csak kétszer jöttünk haza. Bár jól beszéltem oroszul, az elején mégis kölcsön kellett kérni a társaim füzeteit, mert nem tudtam pontosan jegyzetelni. — Milyennek ismerted meg ott kinn az embereket? — Megszerettem őket. Az egyszerűségüket, közvetlenségüket, segítőkészségüket, barátságukat. Tisztelem munkabírásukat, kitartásukat. Becsülöm bennük, hogy a nehézségeket is derűsen viselik. A kollégiumban mindennaposak voltak a közös teázások, a nagy beszélgetések. Soha nem bántottak meg, ha egy kicsit botladozva fejeztük ki magunkat. Egy-egy rosszul kiejtett szó hallatán közösen derültünk. Három szobatársam közül az egyik még ma is barátnőm. Otthonukban is tam. Megható volt az a szeretet, ahogy márszülei fogadtak. A másik szovjet barátnőm a Harkovban lakik. Az ő családja második lányuknak tekintett. Sok szép hétvégét töltöttem velük. Irina volt nálunk vendégségben Magyarországon és bízom benne, hogy sokszor találkozunk még. Vele telefonon is szoktam beszélgetni. Nem hazánkból — az túlságosan is drága lenne — hanem a Szovjetunióból. Az egyetem elvégzése után ugyanis többször jártam kint, mint idegenj vezető. Harmadéves koromban kéthónapos építőtáborban vettem részt. Szibériában dolgoztam a Bajkál—Amúr vasútvonal építésén. Kemény munka volt, de csodálatos. Igazi élmény volt a tajga, ahol pár száz méterre a tábortól medvék jártak. Órákig tudnám mesélni a kalandokat, de inkább azt mondom el, hogy termelési gyakorlatra a harkovi gépgyárba jártunk. Itt kerültem közvetlen kapcsolatba a dolgozó emberekkel, akik rendkívül fegyelmezettek. Számomra meglepő volt, hogy alább harmincan voltak,ott egy irodában leg— A gépgyárban ugyanolyan R—22-es számítógép volt, mint a jelenlegi munkahelyemen. Így az ott szerzett tapasztalatokat rögtön hasznosíthattam. Tanáraink nem tekintették befejezettnek a munkájukat, ha lejárt a munkaidejük, és érezték, hogy szükségünk lenne még rájuk. Gyakran késő estig foglalkoztak velünk. — Az öt év alatt rengeteget utaztunk. Szinte minden ismertebb helyen megfordultunk. A kirándulások során is meggyőződhettem a szovjet emberek vendégszeretetéről. Hadd mondjam még el, hogy a fiataloknak mennyire más a felfogásuk, mint miénk. Számukra minden viszonyítási alap a a munka. Tisztában vannak azzal, hogy az életszínvonaluk sokkal magasabb lehetne, ha államuk nem segítené a fejlődő országokat. Tudomásul veszik, hogy kormányuk a nehézipart jobban fejleszti, mint a könnyűipart, mert arra van nagyobb szükség. Meggyőződéssel hisznek erejükben, és bíznak abban, hogy képesek a béke megőrzésére. A pénzt nem tisztelik Mámoronként, mint nálunk. Ez is tiszteletre méltó vonás. — Diplomád megszerzése után, hogyan alakult igzeleted? — Rögtön a SZÜV-be kerültem. Most gondolok csak rá, hogy már öt éve! Idén kiváló dolgozó lettem. Szeretem a munkámat. Képes vagyok 48 órát is talpon lenni, ha kell. Tavalyelőtt lettem párttag. Középiskolás koromban az első vertikális KISZ-alapszervezetek egyikének voltam titkára. Az egyetemen éveken keresztül én láttam el a magyar diákok és a dékáni hivatal közötti összekötő szerepet. Talán kevésbé ismert, hogy a Szovjetunióban sokkal aktívabb a mozgalmi élet, mint nálunk. Ezért is kértem felvételemet a pártba, mert úgy éreztem, hogy ott komolyabban, jobban dolgozhatom. Persze az is szerepet játszott, hogy kezdek kinőni a KISZ-korosztályból és folytatni szeretném a mozgalmi pályafutásomat. — Milyen terveid vannak? — Idővel szeretnék majd angolból is felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Most is tanulok. A mi pályánkon folyamatosan be kell fogadni az újat, mert különben lemarad az ember. Szeretnék igazán jó szakemberré válni, hogy szüleim, — akikre mindig büszke voltam — egyszer majd szintén büszkék lehessenek énrám. Palásti Péter Gyere hozzánk pénteken Klubtagok kerestetnek Magnósok, figyelem! Valószínűleg kevesen tudják, hogy székhelyen már a megyehárom éve működik magnósklub. A várakozással ellentétben nem tülekednek a jelentkezők, mindössze tízen járnak rendszeresen a megyei tanács klubjába. A jelenlegi technikai feltételek mellett ez a létszám a duplájára bővülhetne, ha lenne elég érdeklődő. — A pillanatnyi cél, hogy a slágerlistákon szereplő átmásolását legújabb dalok biztosítani tudják — mondta Apsitos István klubvezető. — Szalagjainkon vannak elvont, progresszív együttesektől is felvételek, de ma már a Pink Floyd, Mike Oldfield, Tangerine Dream, Rick Wakeman kompozíciókra viszonylag kevesen kíváncsiak, legalábbis nálunk. — Milyenek a technikai lehetőségeitek? — Van Akai GX 265—D és Akai GX 4000 magnónk, Taya- lemezjátszónk, házi építésű erősítőnk, rádiónk és körülbelül nyolcvan szalagnyi zeneanyagunk. A Puskin Művelődési Központ és a megyei tanács szakszervezeti klubja támogatja, támogatta klubunkat eszközökkel, a zeneanyag beszerzése saját pénzből, azaz a klubtagsági díjakból történik. — Mi a belépés feltétele? — Mindenki klubtag lehet, aki elhozza magnóját és átjátszó kábelét. Elsősorban tizennégy évnél idősebb, sztereó magnetofonnal rendelkező érdeklődőket várunk. A megyei tanács klubjában találkozunk, minden pénteken fél öt és nyolc óra között. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt tizenhat nagylemeznyi anyagot lehet felvenni, kifogástalan minőségben. Ma több, mint százötven lemeznyi zene a választék, de ez szinte hétről-hétre bővül. — A felvétel gondolom nem meríti ki a klub céljait. — Tagjainknak segítséget nyújtunk zajcsökkentő berendezések építéséhez, erősítők készítéséhez. Ezek a házi gyártmányok jóval olcsóbbak a boltokban kaphatóknál, de teljesítményük felveszi a versenyt azokkal. Elsősorban a vékony pénztárcájú diákoknak jelenthet ez sokat, a tagdíj neki egyébként feleannyi, mint a dolgozóknak. A foglalkozások alatt természetesen sokat beszégetünk: a technikai útasokról, a modern készülékek erényeiről, bájról, tehát a magozást érintő kérdések. » Több tag jelenléte egyszerre hozna anyai és szellemi pluszt. (mórocz) pouapacK LAPJA 5