Dolgozók Lapja, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám
JÓ REGGELTJ 1985. június 7. péntek Céltért napja Várható időjárás: folytatódik a fülledt, meleg órákban idő. A délelőtti erőteljes gomolyfelhő számíthatunk, képződésre rá zápor, zivatar délutánvárható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 —30 fok között alakul. Háromszázhetven évvel ezelőtt, 1615., június 7-én született, és 60 éves korában, 1675-ben halt meg Gaspard Poussin francia festőművész, a XVII. század legjobb tájképfestőinek egyike. Családi neve eredetileg Dughet volt s nevét mestere és későbbi sóógora, Nicolas Poussin iránti tiszteletből változtatta meg. Rómában született, s ott is hunyt el, Rómában és környékén (Frascati, Tivoli) dolgozott. festett Főleg temperával képei a természet dinamikus erejét érzékeltetik. Többnyire viharos tájakat, széltől tépett fákat, gomolygó felhőket villám sújtotta fatörzseket ábrázolt. Tájképeibe szervesen illesztette be a hangulatos mokat, épületrészeket, háaz emberi alaknak kevesebb jut kompozícióiban.szerep Tájképei egyébként Európa csaknem minden múzeumában megtalálható. a Szépművészeti budapesti Múzeum Képzeletbeli táj című szép képét őrzi. ÉRTESÍTÉS Vízmű értesíti T. Fogyasztóit, hogy június 8-án éjszaka Tatabánya-Újváros és sárberki lakótelep területén hálózatátkötési és tisztítási munkálatokat végez. A munkálat időtartama alatt és után várható az ivóvíz átmeneti zavarosodása ez azonban az egészségre nem ártalmas. Kérjük szíves megértésüket. ÉDVCS tatabányai Üzemigazgatósága. 5308 •*** ,£ mk mm Június 16-tól mindensárnap ismét Sramlibál van Csülök Csárdában. Játszik a vértesszőlősi zenekar, 18.00— 23.00-ig' 5234 um Éjszakai műsor a Jubilebárban Tatabányán. Világslágerek! Exotikus táncok! Bűvészet! 1985. június 8-án 23 órától minden szombaton. 5185 Az Árpád, bárban mindig valami újjal találkozhat. Júniusban minden pénteken, szombaton ismét új műsorral és a kitűnő Galaxis együttes közreműködésével. Várjuk kedves vendégeinket. 5243 DOLGOZÓK Hogyan szavazzunk? A választók nyilvántartásában szereplő állampolgárok értesítést kaptak arról, hogy melyik szavazóhelyiségben szavazhatnak holnap, június 8-án, szombaton. A szavazás reggel 6 órakor kezdődik és 18 óráig tart. A választási elnökség, ha a helyi körülmények indokolják, elrendelheti, hogy a szavazóhelyiségeket már reggel 5 órakor kinyissák, és ettől kezdve szavazhassanak a választók. A szavazatszedő bizottság pedig elrendelheti, hogy a szavazás 19 óráig tartson. A választópolgárok érkezésük sorrendjében szavaznak. Választójogát mindenki személyesen gyakorolhatja. A szavazatszedő bizottság megállapítja a szavazó személyazonosságát és azt, hogy a választók nyilvántartásában szerepel-e. Éppen ezért a választók vigyék magukkal személyi igazolványukat, valaminnt a választói nyilvántartásba történt felvételükről szóló értesítést, és ezeket mutassák be a szavazatszedő bizottságnak. Azok, akik ideiglenes tartózkodási helyen szavaznak, illetve a választók nyilvántartásának változtatták meg lezárása után lakhelyüket, mutassák be a személyi igazolványukat és adják át a választójogosultságról szóló igazolást. Az állandó lakóhelyükön szavazók három szavazólapot kapnak. E három szavazólap: — az országos választási listán szereplő országgyűlési képviselőjelöltek (nagyobb alakú, világoskék színű); — az országgyűlési választókerületben induló képviselőjelöltek (kisebb alakú, rózsaszín színű); — a tanácstagjelöltek megválasztására (kisebb alakú, sárga színű) szolgál. Az ideiglenes tartózkodási helyükön szavazók csak az országos választási lista szavazólapját kapják meg. Az országos választási listán szereplő jelöltekre szavazni, nevük meghagyásával lehet. A választókerület országgyűlési képviselőjelöltjére és a tanácstagjelöltjére úgy lehet szavazni, hogy a választópolgár csak annak a jelöltnek a nevét hagyja érintetlenül, akire szavazatát adja, a másik jelölt nevét pedig áthúzza. Ahol három jelölt neve szerepel, ott kettőét, ahol négy jelölt között választhat a szavazó, ott háromét át kell húzni. A szavazat csak így érvényes. Ha egynél több jelölt neve marad a szavazólapon, a szavazat érvénytelen. szavazólapra a választópolgár által ráírt nevet a szavazatszedő bizottság veheti figyelembe, mert nem a jelölés joga a jelölőgiHlléseket illette meg. szavazólapra a jelöltek neveit ABC-sorrendben vették fel, tehát az nem tükröz jelölési, minősítési sorrendet. A választó a szavazólapokhoz borítékot is kap. A szavazás a titkosságot biztosító szavazófülkében történik, ahol a szavazó a fenti szabályoknak megfelelően jár el, és ezt követően a szavazólapokat a borítékba teszi. A szavazófülkében a szavazón kívül senki sem tartózkodhat, kivéve, ha a szavazó írni, olvasni nem tud, vagy testi fogyatékossága akadályozza a szavazásban. Ezekben az esetekben ugyanis más választójogosult, esetleg a szavazatszedő bizottság egyik tagjának segítségét igénybe veheti. A szavazófülkéből kilépve a választó a szavazólapokat tartalmazó borítékot a szavazatszedő az urnába teszi.bizottság előtt A kórházban, illetőleg a lakásukon fekvő betegeket szavazatuk leadása érdekében — kérésükre — a szavazatszedő bizottság két tagja felkeresi. A szavazás titkosságáról ez esetben, is gondoskodnak. Ha a szavazó a szavazatszedő bizottság valamely intézkedésével nem ért egyet, kifogásával a helyi választási elnökséghez fordulhat. Ennek a címe a szavazóhelyiségben megtalálható. Az országgyűlési képviselő választására szolgáló szavazólap (rózsaszínű). A tanácstag választására szolgáló szavazólap (sárga). A fentiekben bemutatunk három szavazólap-mintát. Az első, nagyobb alakú, az országos választási lista szavazólapja. A másik kettő pedig a választókerületek országgyűlési képviselőjelöltjei és tanácstagjelölteik olyan szavazólap-mintái, amelyeken kettő, illetőleg három jelölt neve szerepel. Az országos választási listán szereplő országgyűlési képviselőjelöltekre a VILÁGOSKÉK SZÍNŰ, nagyobb alakú szavazólap változatlanul hagyásával adható le a szavazat. (A szavazólap-mintán az országos választási lista jelöltjeinek nevei szerepelnek.) A RÓZSASZÍNŰ szavazólap az országgyűlési választókerületek képviselőjelöltjeinek megválasztására szolgál. Ezzel úgy kell szavazni, hogy a két jelölt közül a megválasztani kívánt nevét érintetlenül hagyják, másik nevét kihúzzák. (Ugyana így kell eljárni a helyi tanácstagok kettős jelölésének esetében is a sárga színű szavazólappal.). A SÁRGA szavazólappal a tanácstagjelöltekre lehet szavazni, akiknél ugyanúgy, ahogy az országgyűlési választókerület képviselőjelöltjeinél, CSAK EGYETLEN NÉV, MARADHAT ÉRINTETLENÜL, a többi nevét ki kell húzni. ★ Egyéb tudnivalók a választásról. A jelölt akkor tekinthető megválasztottnak, ha a szavazáson a választásra jogosultak több mint a fele szavazott és az összes érvényes szavazatok több mint a felét megkapta. Érvénytelen a szavazás, ha a választásra jogosultak fele vagy annál kevesebb szavazott, valamint akkor is, ha egyik jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét. Ezekben az esetekben az illetékes választási elnökség pótválasztást ír ki, amit újabb jelölőgyűlés előz meg. Pótképviselő és póttanácstag az lesz, aki a megválasztott képviselő és tanácstag mellett az érvényes összes szavazatoknak legalább egynegyedét megkapta. Ha a választókerületben a képviselői vagy tanácstagi hely megüresedik, a pótképviselő, illetve a póttanácstag lép a megüresedett tisztségbe. Az országos választási lista szavazólapja (kék színű). Minikönyvek Szalvétát, gyufacímkét, bélyeget és ki tudja még, mi mindent gyűjtenek manapság felnőttek és gyerekek. Ilyenkor, könyvhét tájékán szólni kell azokról is, akik a miniatűr könyvek gyűjtői. Képeinken a magyar és a világirodalom remekműveit látjuk, s a könyvek mellett lévő 10 forint nem az árát jelöli, hanem csupán a nagyságukat illusztrálja. Fotó: @ tin Együtt a közös úton A Dorogi Szénbányák MSZBT tagcsoportjának kiállítása A magyar és a szovjet nép barátságát ápoló munka sikereiről fontosabb állomásairól rendeztek kiállítást a dorogi művelődési központ könyvtárában. A kiállításon Baranyai Lőrincz,zottság a nagyüzemi pártbititkára szólt a tagcsoport tevékenységéről. Különösen a nagy októberi szocialista forradalom hatvanadik évfordulójára rendezett programjaik arattak nagy sikert. A „Hősök városai-városok hősei” vetélkedő országos középdöntőjét is Dorogon rendezték meg. Több baráti találkozó is volt. Ennek a sokrétű munkának elismeréseit állították ki tárlatukon. — csolnoki — Beszélgetés a mesékről Június 11-én, 10 órakor a talános Iskolában Kántor Sárisápi Sziklai Sándor Mű Zsuzsa lesz a vendég. velődési Házban 13 órakor A gyerekek az írónővel a veledesi Házban, 13 órakor mesékről, a regényekről bea Dorogi Dózsa György beszélgethetnek. az alkoholizmus ellen Sajátos módon rohamosan emelkedik az alkoholbetegek száma — állapította meg csütörtöki ülésén Tatán az alkoholizmus elleni városi bizottság. Megyénkben a tavalyi 160-ról, idén 200-ra emelkedett a kötelezően gyógykezeltek száma. Ebből 24 tatai beteg. A bizottságban az egészségügyi dolgozók mellett valamennyi érintett intézmény, a nagyobb üzemek, politikai szervezetek is képviseltetik magukat — ezzel is bizonyítva, hogy az eredmények eléréséhez széles körű társadalmi összefogásra van szükség. A résztvevők megvitatták az elkövetkezendő időre szóló akcióprogramot, amelyben kiemelt jelentőséget kap a megelőzés, a „gyógyító lánc” teljessé tétele, valamint a rehabilitáció. Őszig érvényes A MÁVINFORM tájékoztatása szerint őszig érvényes a diákok vasúti kedvezménye. Az idén végzett középiskolások, főiskolai, vagy egyetemi hallgatók — diákigazolványukra — szeptember 30-ig vehetik igénybe az 50 százalékos vasúti kedvezményt függetlenül attól, hogy munkába álltak-e vagy sem. Úszástanfolyam Úszástanfolyam kezdődik június 17-én délelőtt 10 órakor Tatabányán, a sportuszodában. Bárki jelentkezhet, ha betöltötte 10. életévét. Ez lesz az egyetlen úszástanfolyam Tatabányán az idén nyáron. Beiratkozásokat a helyszínen fogadnak el. Alkotótáborban Az esztergomi és az oroszlányi képzőművész kör tagjai közös alkotótáborozáson vettek részt Káptalanfüreden. A művésztelep alkotóinak munkáját Novák Lajos, Kollár György és Zámbó Kornél festőművészek irányították. Az együttműködésnek folytatása is lesz. Az ősszel a két szakkör tagjai néhány napos csehszlovákiai táborozáson vesznek részt. A nyári és az őszi alkotótáborban készült műveket közös kiállításon mutatják majd be. DOLGOZÓK LAPJA Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja . Főszerkesztő: GOMBKÖTŐ GÁBOR. Főszerkesztő-helyettes: MADARÁSZ ANNA. Telefon: 11-991. Szerkesztőség: Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet, 2801. Postacím: Tatabánya, Pf.: 141. Telefon: 10-053, 10-811. Ügyeletes szerkesztő * 19-es és 24-es mellék, belpolitikai rovat: 10-es és 27-es mellék, gazdaságpolitikai rovat: 15-ös, 17-es és 18-as mellék, kulturális rovat: 28-as mellék, sportrovat: 26-os mellék, fotórovat: 29-es mellék, levelezési rovat: 13-as mellék, hirdetésfelvétel: 14-es mellék. — Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat, Tatabánya V., Felszabadulás tér 4. III. emelet. Postacím: Pf.: 141. 2801. Felelős kiadó: VASS MIHÁLY igazgató. Telefon: 11-010, 10-053, 10-811. Telexszám: 27-243. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj" egy hónapra 43 forint, negyedévre 12« Ft fél évre 258 Ft, egy évre 516 Ft. — Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Készül a Komárom megyei Nyomda Vállalat tatabányai lapnyomdájában. Felelős vezető: KOVÁCS JÁNOSNÉ igazgató. — ISSN 0133—140 X.