Dolgozók Lapja, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
TV-KRÓNIKA A látszat valószínűsége abbá tenni a világot, hősünk mindent elkövet az újabb Danyileja-filmben. Csupa optimizmussal vezényel gépkocsivezetőjének, nyugodtan hajtson át, ez csak egy kis pocsolya hogy, és amikor már kitört szélvédő üvegen át nézelődnek a nagy kátyú mélyén, taxiba akar átülni. Csak hát a világmegváltó szándékoknál általában minden gyorsabb jármű foglalt, ilyenkor megfelel a lovaskocsi is. Újabb állomásként — igazát bizonyítandó — egy csillárra akasztja fel magát, hiszen az úgyis leszakad. Nem árt még ruhástól beállni egy nagy tó közepébe, ahol csak térdig ér a víz, bár néha nem kell több ahhoz, hogy mindent ellepjen. Közben is lovaskocsit éppen elköti egy jól öltözött úr, aki jogát a ehhez a tréneri lévő zongorán gyors dzsesszfutamokkal igazolja. Hősünk ellenérve ugyanott egy magas ívű zongoraszóló. Csupa fura képlet, amit a filmben látunk, de a Danyileja-sorozatban már megszoktuk (vagy talán éppen ez a szokatlan?), hogy nála nem harmonikaszóra, nyírfácskázva jönnek elő a szereplők. Ha nem lenne a környezetből eredő témakötöttség, akár Fellinihez viszonyíthatnánk. De hát nem ugyanilyen groteszk képtársítással dolgozik nálunk is Jancsó,Szabó István? Vagyis a filmművészetben sincs alapvető társadalmi korlát, legfeljebb a dolgok megmásítása; ezt már Eizenstein is bizonyította a héten ismét — már rengetegszer — bemutatott Patyomkin páncélossal. Visszatérve a „Könnycseppek”-re: Danyileja találó groteszkjeivel e filmben talán azt akarta kifejezni, hogy az élet rendjében — fejre fordítva, vagy onnan visszaállítva — sok a látszat, ám abban mindig van valószínűség. Aki azzal a szándékkal inndul el, hogy a gyarló emberi tulajdonságokat figyelmen kívül hagyva reformálja meg a világot, netán ugyanúgy lovaskocsi tetején köt ki egy zongoránál, ahogy ott Csajkovszkij-, vagy Chopin-művet játsszon el látszatainak igazolására. Ahogy mostanában gyakran, a héten is több krimit láthattunk, jót, rosszat, úgy-ahogy szórakoztatót. Ezekben is a mottó általában a látszat: az elején azt hisszük valamelyik szereplőről, hogy ő a tettes, a végén az ellenkezője derül ki, bár a mi elképzelésünknek is megvolt a valószínűsége. Még a politikai adásokban is vannak a valóságba vágó látszatok. A Panorámában (illetve az izraeliek tuniszi rajtaütése után készült interjúban) Chrudinák Alajos például keményen megforgatta kérdéseivel Jasszer Arafatot. Aki elmondta, hogy azért menekült meg, mert éppen lovagolni akart és nem talált lovat, emiatt nem volt a támadáskor a főhadiszálláson. A magyar riporter „élesre töltött” keresztkérdései néha megizzasztották a palesztin vezetőt (ezt ilyenkor totálkép mutatta), magyarázataiban odáig ment, hogy még azt is megjegyezte: „Erről még senki nem tud, magának mondom először.” Néhány éve talán szenzáció lett volna ez a riport, most azonban volt olyan érzésünk, hogy Arafat csak egy látszatot akart mindenáron megőrizni. Azt, hogy ő irányítja az egész palesztin népet, és hogy e nép szándékaiban ma is egységes. Ilyiképpen talán kicsit soknak tartjuk ma már ezt a magyarázkodást, az egész bonyolult palesztin ügyet. Ám próbáljuk beleélni magunkat a PFSZ vezetőjének helyzetébe. Olyan nép kijelölt fia ő, amelyiknek nincs hazája, amelyik már annyi éve kegyelemkenyéren él az amúgy is állandóan változó arculatú arab világban, táborokba zsúfolva. Amint felnőnek fiataljai, nem a szerszámot ismerik meg először, hanem a fegyvert. És földönfutóként: elkeseredésükben előbb lőnek, csak aztán gondolkodnak. Ebben a káoszban próbál Arafat viszonylagos rendet teremteni, nézeteket egyeztetni, fékezhetetlen indulatokat csitítani, ide-oda orientálódva, támogatókat keresve, néha megalkuvásokkal. Cselekedeteinek indítéka hosszú idő óta nemcsak látszatérzés, hanem egy kíméletlen, kegyetlen körülmény valósága. Az előbbieknél kevésbé tragikus példázat a világról Kolozsvári Grandpierre Emil kis írásainak „Búcsú a fegyverektől, azaz ..című füzére. Ez szerdán este fél tíztől volt a II-es adón, csak 16 éven felülieknek. Ami ajánlás (s emiatt a késői kezdés) indokolatlan volt, hiszen ma már a tíz éven aluliak többet tudnak a szerelemről, mint ami esetleg félreérthető e filmiben elhangzott, a látnivalókról nem is beszélve. Látnivaló? Külön címmel külön jelenetecske készült például erről az egyetlen párbeszédről: „Mi a véleménye a szerelemről?” — Szerelem az, amikor két ember önözve fekszik le és tegezve kel fel." De ehhez szórakozóhelyről jöttek ki, kocsiba szálltak, ott ablakot húztak le ésatöbbi. Vagyis egész koreográfiája volt a történésnek, pedig a kurta szövegcsattanót nyugodtan lehetett volna egyből a mikrofonba mondani. Ám éppen ez ebben az érdekes: csak látszat, hogy a szerelem csupán ágybéli megszólításváltozásból áll, mindig van előzménye és következménye; szorosan, vagy lazán kapcsolódó „holtideje”, néha csak percek, máskor napok, hónapok, évek. S ezek együtt adják egy szerelem egészét. Örkény Istvánnak vannak hasonló „egypercesei”, de azok nehezebb veretűek: itt bájos, könnyed „grandpierres” miniatűröket láthatunk, melyekben egyetlen ,,fegyver” volt a szerelem. Tizenéveseknél és felnőtteknél. Az utolsó — címadó — részben egy komoly tudós (Haumann Péter által remekül alakítva) .birkózik az egyetemista lány iránt hirtelen feltámadt érzelmével, egészen a házasságig. Minden látszat — korkülönbség, életfelfogás, konvenció — arra mutat, hogy sok jó nem jöhet e frigyből. A végén mégis az az érzésünk, hogy boldogságuknak nagy a valószínűsége. Mint ahogy sokszor van úgy, hogy a látott, észlelt történések csak a felszínt mutatják egyegy szerelemben, a mélyükben sokkal több lakozik. S bár általában az „önről te” útján halad valahány, sose lesz kettő egyforma. Havasházi László : PÖuaCMBÚK 4 LAPJA Tíz eredményes, sikeres esztendő „Ebben az évben emlékezünk városunk zenei életének jelentős eseményére, az úttörő- és ifjúsági korosztályú fúvószenekari mozgalom kezdetének 10. évfordulójára” — írja köszöntőjében Barabás Albertné, az oroszlányi városi tanács volt elnökhelyettese abban a kiadványban, amely ez alkalomból jelent meg. Balázs Árpád művész, Erkel-díjas Érdemes zeneszerző, a KÖTA Fúvószenekari szakbizottságának elnöke pedig ezt írta emlékeztetőül : „Azon szerencsés emberek egyike vagyok, aki születése pillanatától figyelhette a kitűnő együttes fejlődését. Emlékszem, már tíz éve feltűntek nekem Kondor Ferenc jó ízlésre valló hangszerelései. Ezt követte zenekarnevelő munkájában is. Így lehetséges, hogy az együttes kezdeti eredményeit — az egységes hangzást, a kultúrált játékmódot, a műválasztásban és -kivitelezésben az igényességre törekvést — őrzi a mai napig!” Úgy vélem, a legavatottabb szakember véleménye ez. Jómagam is végigkísértem az elmúlt tíz év történetét a kisebb és nagyobb hangversenyeken, sőt a bulgáriai szereplés sikerének is szem- és fültanúja voltam. Kondor Ferenc és tanártársai nem elégedtek meg azzal, hogy egy úttörő- és ifjúsági zenekart megteremtettek, nem ültek a babérokon, hanem megteremtették a háromlépcsős utánpótlást. Így a jubileumi hangversenyen fellépett az „öreg” együttes, az ifjúsági fúvószenekar, s mellettük Guttmann Gábor tanár vezetésével az úttörőzenekar, majd P. Barcsai Mónika vezénylésével a legkisebbek, az 58 (!) tagot számláló furulyazenekar. Belőlük még minden lehet. Ha megtanulják az együtt zenélés alapjait, később nem lesz gond sem a kamarázás, sem a nagyzenekarba való beilleszkedés. Novemberi jubileumi hangversenyük minden próbát kiállt. A sportcsarnok zsúfolásig megtelt. Oroszlányban a lakosság együtt él a zenével, szereti a muzsikáló együtteseket. Minden azért történik, hogy a jó hírnek örvendő, határainkon kívül is ismert felnőtteknek, az Oroszlányi Bányász Koncert Fúvószenekarnak biztos utánpótlása legyen. Azért is támogatja a bánya minden eszközzel, anyagilag és erkölcsileg a „kicsiket”, mert a gondoskodás megtérül. „1979. decemberében kelt az a szocialista együttműködési szerződés, mellyel vállalatunk kifejezte, számít a zeneiskola tartalmas, nívós, utánpótlás-építő munkájára, anyagilag, erkölcsileg támogatja az együttest. Az elmúlt évek igazolták, hogy a támogatás nem veszett kárba: az akkori ifjúsági együttes várakozáson felüli eredményekkel büszkélkedhet. Legfőképpen annak örülünk, hogy Koncert Fúvószenekarunk átlagéletkora 30 év alá csökkent ! . . . Az utánpótlás utánpótlását is magunk előtt látva — jó kezekben érezzük az oroszlányi zene ügyét!” — írja köszöntőjében az Oroszlányi Szénbányák vszb- titkára. Mondhatnánk azt is, hogy ebben a városban a zene közügy. Ez a hangverseny is emlékezetes volt. sportcsarnok egyik felét betöltötte a három zenekarba tömörült 120 gyermek és ifjú. Az utóbbiak már egyenruhájukban tak. Kiemelni senkit játszatnem lehet, nem is szabad, mert teljesen szubjektív lenne a megítélés. Nyilvánvaló, hogy az ifjúságiak — akiket Kondor Ferenc vezényelt —, érettebben és magasabb színvonalon játszanak, de egészen így, abszolút értelemben ez sem igaz, mert a Guttmann Gábor vezette úttörőzenekar, amelyben 11 trombitás van (!) a maga nemében nagyszerűt nyújtott. Vagy a nagy létszámú furulyazenekar P. Barcsai Mónika vezetésével vastapsot érdemelt tiszta, jól hangzó előadásával. A zenei élményt tetézte a fellendült majorettmozgalom képviselőinek remekül koreografált mozgása. Béla Silhanková, a csehszlovákiai Chebből jött, hogy betanítsa Jaroslav Novotny Majorett-indulóját. A kiváló koreográfust a rostocki fesztiválon ismerte meg az együttes. Ha visszaemlékezem arra a kissé bátortalan, de magát mindenképp megmutatni akaró kis együttesre Sárisápon — tíz évvel ezelőtt—, meg kell jegyezni: nagyot lépett előre ez a zenei mozgalom. Oroszlány zenei életére jellemző, hogy mind az ifjúsági zenekar, mind a majorettcsoport tagjai (függetlenül attól, hol járnak iskolába), a hétvégi próbákon pontosan megjelennek. Legmeghatóbb volt a hangverseny amikor a három zárószámú, zenekar előtt három karmester egy- , Sz.erre dirigált. Ezen túl kifejező mozgással idézték közös elképzelésüket a muzsikáról, a zenei életről és általában a muzsikáló emberről a zenekari tagok és a táncos lányok ... Ezt követően Kondor Ferenc át adta az alapító tagoknak , (akik ma is aktívan muzsikálnak az ifjúsági zenekarban!) az oklevelet és a jutalmat: Orlovics Magdolna,, Slezák Erika, Varga László és Kiss Barna kapott elis 1 mérést. 1 Adám Éva Balra fenn az ifjúsági, jobbra a kisdobos, balra lenn az úttörőzenekar, jobbra lenn a majorettek tánca. (Fotó: Fodor Zsolt) A műtét sikerült Ismeretterjesztő könyv a sebészetről Századunkat különféle jelzőkkel szokták jellemezni. Van, aki atomkorról beszél, mások a biológia, fizika stb. évszázadáról, de századunkra a sebészet hallatlan mértékű fejlődése is jellemző. Kétségtelen, hogy az orvostudományon belül e szakág aratta és aratja ma is a legtöbb babért. Elsősorban nem a néhány éve még igazi szenzációnak számító új hajtásra, a különféle szervátültetésekre gondolunk, hanem a mindennapok sebészetére. Nagy biztonsággal gyógyítják ma már — műtétekkel — a gyomor, a bélrendszer, a „kőtermelő” szervek, a tüdő, a szív különféle betegségeit, de a sebészkés bemerészkedik még a koponya zárt és sokáig oly misztikus világába is. Noha hazánkban igen nagy számban jelentek meg egészségügyi felvilágosító könyvek, szinte érthetetlen, hogy a felszabadulás utáni negyven évben csak nemrég jelent meg az első, amely a sebészettel foglalkozik. Pedig kórházaink sebészeti osztályain, a rendelőintézetek sebészetén igencsak nagy a betegforgalom. Alig van ember, aki még nem vette igénybe valamilyen formában a sebészet szolgáltatásait, ha másért nem, de egy elmérgesedett furunkulus kitisztításáért, egy háztartási balesetből eredő seb összekapcsolásáért. Persze a komolyabb sebészeti esetek is nagy számmal részesednek az egészségügyi statisztikában. Az érdeklődés tehát biztos és nagy e téma iránt. Dr. Takács Tibor, A műtét sikerült című könyv szerzője hosszú ideig dolgozott egy budapesti kórház általános sebészeti osztályán. S nyugdíjba menvén felcserélte a szikét és a tűt a tollal, és elmondott csaknem mindent volt betegeinek, és a sebészeti osztályok leendő betegeinek, amit sem neki, sem más orvosnak nem volt, illetve nincs ideje elmondani teljes részletességgel sokszor túlzsúfolt kórtermi ágya vagy a percre beosztott műtőasztal mellett. A tudás pedig eloszlatja a szorongást, tehát segíti a gyógyulást. Könyvében leírja a sebészet történetét, a műtőt, a sebész eszközeit, a bajmegállapítás módszereit, a fájdalomcsillapítás, az érzéstelenítés, a sterilezés lehetőségeit, és a sebészet eredményeiben oly nagy szerepet játszó antibiotikumok használatát. Sorra veszi a hasi sebészet fontosabb eseteit (sérv, vakbél, bélátfúródás, bélcsavarodás, fekélyek, aranyér), illetve sebészi gyógyítását. Beszél a kövek, daganatok eltávolításáról, a mellkasi műtétekről, érműtétekről, az idegsebészetről, a szépítő sebészetről, a kézsebészetről, a többi orvosi szak (nő- /gyógyászat, szülészet, urológia, fülészet, szemészet stb.) sebészeti vonatkozásairól. Végül a jövőbe mutató, de már ma is fontos szervátültetésekről, illetve a jövő sebészeti lehetőségeiről esik szó. Nagy érdeme a könyvnek, hogy stílusa, megfogalmazásmódja egyszerű, tárgyilagos, őszinte. Nem riaszt, de nem is fest illúziókat. Mentes a nagy szavaktól, a hamis pátosztól, amelyek oly jellemzőek a gicsi esés sebészregényekre. Élvezettel és érzéssel olvashatja az általános iskolát végzett olvasó, de újat nyújthat az értelmiséginek is, ezért ismeretterjesztő munka. A kiadót dicséret illeti a könyv kiadásáért, gondozásáért, ám szebb fedelet és főleg több magyarázó rajzot, esetleg fényképes illusztrációt, jobb papírt érdemelt volna ez a kitűnőkönyv. (Gondolat Könyvkiadó):; 1985. december 3., keddt